Függöny mögött a világ...

Egy kis ez... Szóval olyan előszülinapi ajándék Juninak (ma még tervben van egy MPW) és talán beillesztem anonim meme kihívásra is, mert a párost onnan vettem... Jó olvasást! ZENE

~~0~~

 Nemecsek Ernő belebújt a vastag kabátjába és hosszú sálját háromszor is a nyakára csavarta, hogy biztosan ne fázzon meg. Ezek után a fejébe nyomta a sapkáját és késznek nyilvánította magát arra, hogy lemenjen a sarki boltba venni egy kis teához való citromot. Az ilyen havas, téli időkben már csak ez hozott neki boldogságot. Szerette ezt az évszakot, de csak bentről a meleg radiátor mellől volt kellemes. Utálta, hogy hamar megfázik és azt, hogy kiszárad a keze és a szája. Azt viszont imádta, ahogy a hó ropog a talpa alatt, és a sapkáján megmaradt pelyheket is szívesen nézegette, míg végleg el nem olvadtak a szoba melegétől. Mindig eszébe jutott, hogy ez az ő haláltusájuk, de ettől csak még érdekesebb lett az egész. Mire leért a hetedik emeleti kis lakásából, ki is melegedett. A lift régóta nem működött, így az összes lakó kénytelen volt a lépcsőt használni. Kicsit megállt, hogy levegőhöz jusson, majd kilépett a hideg levegőre. Körülnézve az utcában, rájött, hogy még több hó esett azóta, mióta utoljára kint volt. Morcosan sétált át a másik oldalra, hogy minél hamarabb a boltban lehessen. Viszont nem nézett körül, így a téli csendet egy éles dudaszó szakította félbe. Ernő elugrott a fekete autó elől, majd bocsánatot kért és dobogó szívvel lépett a járdára. Az ijedtségtől kipirosodott arccal nézett a jármű után. Mormogott valamit az orra alatt és lassan folytatta útját a célig. Valójában hamar megvett mindent, ami a teához még kellett, és már indult volna haza, mikor meglátta azt a kocsit, ami az előbb majdnem a halálát okozta. Pár pillanatig még toporgott egy helyben, aztán döntött és megállt a jármű mellett. Már talán tíz perce szobrozott ott és éppen arra gondolt, hogy most már igazán haza kéne mennie, mikor szembe sétált vele egy magas, szőke hajú férfi. Mikor megállt előtte, nem tudta mit mondjon.

 - Máskor nézz körül, mielőtt az útra lépsz. - Nézett végig rajta kissé fölényesen.

 - Bocsánat. - Motyogta az alacsonyabbik és már ment is volna haza, mikor ismét megszólalt a másik.

 - Nem sokan jöttek volna ide bocsánatot kérni. Becsülöm. - Dőlt neki a kocsinak és még feltűnőbben nézett végig Ernőn. - Hazavigyelek?

 Nemecsek végre rá mert nézni a szemben állóra.

 - Köszönöm, de itt lakok nem messze. - Mutatott a panelra, amiben a lakást bérelte.

 - Akkor csak átkísérlek az utca túloldalára, nehogy valaki megpróbáljon megint elütni. - Nyitotta ki az ajtót, és bepakolta a vásárolt dolgokat.

 - Nem szükséges. - Jött Ernő azonnal zavarba.

 - Dehogyisnem! - Zárta be a járművet. -Nem venném a szívemre, ha miattam halnál meg.

 - Az előbb már majdnem kinyírtál úgyis. - Motyogta az orra alatt, kicsit elmosolyodva Nemecsek.

 Az idegen felvont szemöldökkel figyelte a másikat, majd felé nyújtotta a kezét.

 - Ferenc. - Mutatkozott be.

 - Nemecsek Ernő. - Fogadta el az alacsonyabbik a kézfogást.

 Feri tenyere meleg volt és puha, Ernő pedig szégyellte a saját kicsi, hideg kezét. Egy hosszú pillanatig egymás szemébe néztek, majd Feri megköszörülte a torkát.

 - Szóval arra? - Biccentett az előbb mutatott helyre.

 Ernő szó nélkül indult el a lakás felé és most a zebrán sétált át, közben nem is figyelve, hogy a másik követi-e? Nem mert hátra nézni. Akkor félreértené. Azt hinné szeretne tőle valamit. Pedig valójában nagyon régen érzett ilyet. Még azelőtt, hogy...

 - Itt vagyunk. - Mondta két percnyi séta után, majd végre megfordult.

 - Szép. - Állt meg a bejárat előtt. - Melyik a tied?

 - A hetediken, pont az az erkélyes. - Nézett fel arra az apró helyre, ami lassan második éve az otthonát jelentette. - Feljössz?

 Csak akkor jött rá, hogy mit kérdezett, mikor Feri vigyorgó arcára nézett. Ő bólintott egyet és Ernőnek már nem volt visszaút. Remegő kézzel ütötte be a kódot és engedte be a másikat.

 - Nincs lift. - Motyogta, de Feri nem úgy nézett ki, mintha ez megakadályozta volna bármiben is. Majdnem, hogy kettesével vette a fokokat. Mire a házigazda felért, addigra ő már régen a folyosón állt.

 - Még mindig nem szoktad meg a sétát? - Nevetett a szuszogóra.

 Ernő csak megforgatta a szemét, majd kinyitotta a bejárati ajtót. Belépve már szidta magát, hogy nem szeret takarítani.

 - Egy kicsit kupi van. Bocsi. - Szabadkozott és levéve a kabátot, felakasztotta a kis fogasra. - Cipőt nem kell levenni.

 Feri csakazértis lerúgta magáról a bakancsot. Bent meleg volt és követte az alacsony srácot a konyhába, aki épp egy kis lábasba rakott fel vizet és elővette a cukrot, na meg a most vásárolt citromot.

 - Milyen teát kérsz? - Kérdezte, ahogy a filtereket vizsgálgatta.

 Feri nem tudta mit tegyen. Válaszoljon, vagy tegye azt, amit a teste diktál? Végül összefűzte a kettőt.

 - A fahéjas narancsot megkóstolnám. - Lépett annyira közel hozzá, hogy hallotta azt a kis nyikkanás szerű hangot, amit a másik kiadott. - Tudod, csodálkozom, hogy nem ismertél fel. - Ült a konyhapultra és várta Ernő reakcióját.

 Egy-két mozdulat után vált zavarttá a szőkeség.

 - Tessék? - Fordult most már teljes testével a másik felé.

 - Azt mondtam, furcsa...

 - Tudom mit mondtál. - Vágott közbe. - Ismerlek?

 Továbbra is lefagyva állt a konyha közepén.

 - A kicsi Nemecsek nem emlékszik a vörös ingesek vezérére? - Nevetett fel és élvezte a helyzetet.

 Ernő szemében felcsillant valami fájdalmas fény.

 - Nem, Feri. Sajnálom, de nem ismertelek fel. - Válaszolta kimérten. - Miért jöttél?

 Most az üldögélőn volt a sor, hogy megdöbbenjen.

 - Nemrég értem haza Németországból. - Mondta és nem értette miért magyarázkodik. - Hallottam mi történt tavaly előtt, és meg akartalak keresni, de csak a véletlen műve volt, hogy ma meg is találtalak.

 - Köszönöm, akkor most már elmehetsz. - Köszörülte meg Ernő a torkát.

 Feri leugrott a pultról és a teafilterekért nyúlt. Kivett három darabot és beledobta a forró vízbe. Aztán lehajolt, hogy keressen egy merőkanalat, de a vállán lévő érintésre megakadt.

 - Kérlek. - Szólalt meg mögötte a srác és mikor felegyenesedett, megint nagyon közel voltak egymáshoz.

 Egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy ne érdekelje őket a tea sorsa. Ernő hajolt először közelebb és várta a másik reakcióját. Meglepődve, és persze azzal, az arcához illő, apró mosollyal húzta magához a szöszkét. A csók vad volt és kíváncsi, de nem engedték el egymást. Mindketten menekültek a saját démonjaik elől és mégis képesek voltak kiteríteni egymás elé a nyomorúságtól sápadt szívüket. Saját vágyfelhőjükbe bújva szaggatták le a másikról a ruhákat. Érezni akarták egymást és magukat. Hogy újra élnek, hogy újra szeretnek, hogy újra van valaki, akit szerethetnek. Úgy tűnt, hogy ezekben a hosszú, végtelen percekben már nem ér el a világ keze abba az aprócska hálószobába. A nyögések egyre hangosodtak, a levegő izzott körülöttük. Az ágy keserűen sikoltott fel minden egyes lökésnél és Feri nem hitte el, hogy a rajta ülő ember tényleg valóságos. Túl sokszor volt társa csak gondolatban. Annyiszor elképzelte és most, hogy megtörténik, hogy a testük egymásnak feszülve könyörög megváltásért, hogy a levegőt egy tüdőn keresztül szívják, hogy a szívük dobogása szinte eggyé olvad a csenddel. Tökéletes volt, mégis fájdalmas és mikor egy pillanattal később Feri követte a másikat a mennyországba, akkor úgy érezte, hogy valamit elveszített. Valami nagyon fontosat. Hagyta, hogy Ernő kiszuszogja magát a mellkasán, majd oldalra fordulva, nem törődve semmivel, magához húzta őt és hallgatta az egyenletes légvételt.

 - Részvétem a feleségedért. - Mondta Ernő egy idő után.

 Feri keserűen felnevetett.

 - Te aztán tudod hogyan rontsd el a hangulatot. - Egyszerűen nem bírta abbahagyni a nevetést, majd mikor lefolytak az első könnycseppek az arcán, lehunyta a szemeit.

 - Bocsánat. - Támaszkodott fel Ernő fáradtan. - El akartam menni a temetésére, csak...

 - Volt elég bajod itthon. - Törölte meg Feri az arcát. - Nem kell szabadkoznod.

 Felnézett a másikra, majd szép lassan körbe a szobában. Még mindig itt voltak Boka holmijai. Úgy látszott tényleg nem csak ő ragadt a múltban. Ernő követte a másik tekintetét és mikor rájött, mit néz, zavartan kapta el a pillantását. Nem tudta elengedni. Még nem.

 Egy óvatos érintés az arcán, kényszerítette arra, hogy a kék szemekbe nézzen.

 Egy határozott csók, amiből azonnal megértette, hogy nem kell magyarázkodnia.

 Egy furcsa, bugyborékoló hang, ami a konyhából jött.

 - A tea víz! - Szakadt el Nemecsek hirtelen a másiktól és fel akart pattanni.

 - Majd én megnézem. - Ült fel Feri és visszanyomta Ernőt az ágyba.

 Úgy, ahogy volt, egy szál semmiben kisétált a konyhába és elzárta a régi gáztűzhelyet. Nézte a felfordulást, amit a bugyogó forró víz okozott, majd nekiállt megkeresni a felmosót és feltakarítani. Nem tartott sokáig, mégis, mire visszaért, Nemecsek Ernő már az igazak álmát aludta. Feri pedig óvatosan bemászott mellé és átkarolva magához húzta. Kellettek egymásnak és ezt mind a ketten tudták.

 - Jó éjt. - Suttogta még a szoba félhomályába, majd őt is elnyomta az álom.

Tengerparti móka és kacagás, avagy miért ne hagyd, hogy Crowley énekeljen

Jááá, szóval remélem ismét meg tudlak titeket nevettetni. Jó olvasást és szokás szerint, felelősséget nem vállalok!

Egy ismeretlen TV-s hang: Minden egy nagyon meleg, nyári napon kezdődött. A Winchester fivérek a bunker központi részében ültek. Csak egy alsógatya volt rajtuk és egy trikó, de még így is folyt róluk az izzadtság. Szinte hallani lehetett, ahogy a levegő serceg. Nyomott, párás forróság uralkodott az egész helyiségben és még a jeges sör sem hozott felüdülést. Ekkor jött az életmentő ötlet:

Lexy: Fiúúk! Menjünk le a tengerpartra!

*A srácok összenéznek, majd, mivel igazán meggyőzőnek találják a fürdőruhába bújt barátnőik alakját, így igent mondanak*

*hirtelen a semmiből megjelenik Castiel*

Cas: Ohh, a tengerpart. Mehetek veletek?

Gina: Miért ne? Hozd Pepit is.

*Ezek után kezdődhet a bepakolás procedúrája*

Lexy: Hányszor mondjam neked, Sam, hogy ne ezt a fürdőgatyát hozd magaddal? *veri a fejét az ajtófélfába*

Sam: Mi bajod van vele? *vonja össze a szemöldöként a fiatalabb Winchester és maga elé emeli a flanel anyagból varrt, piros-fekete kockás alsót*

*Lex inkább elindul bepakolni*

*a szobájában már ott találja Ginát, aki egy táskába dobál be pár törülközőt*

Gina: Szerinted melyikbe menjek?

*maga elé tart egy olyan fürdőruhát, ami amerikai mintás, majd egy egyszerű kéket és egy feketét, aminek az alsó részén egy démoncsapda van*

Dean: *megjelenik az ajtóban* Inkább egyik se legyen. Minek az? Tudod, hogy úgyis lekerül rólad.

*Lexy rácsapja az ajtót*

*Sam elindul a garázsba*

Sam: Te mit keresel itt? *néz a kocsi mellett álló démonra*

Crowley: *rikító citromsárga fürdőgatyában, amin dínók és rénszarvasok vannak* Hallom mentek a partra, így gondoltam megyek én is a legjobb cimboráimmal.

Sam: A póráz minek?

Crowley: Romeo is megérdemli, hogy lehűljön. Ugye megérdeled? *elkezdi dögönyözni a láthatatlan pokolkutyát*

*Dean megjeleik a kezében egy hűtőtáskával és egy kosárral*

Sam: Crowley is jönni akar.

Dean: Ki van zárva, hogy az a dög beüljön a kocsimba!

Crowley: Akkor ott találkozunk fiúk. *eltűnik*

*Dean a kosarat berakja a hátsóülésbe és mint egy gyereket, beköti*

Sam: Pite van benne?

Dean: Még jobb! *felcsillan a szeme* Pite ÉS hamburger.

*végre valahára elindulnának, mikor csörög a telefon*

Jody: Hallom mentek pihenni, mi is megyünk Bobbyval és Alexel.

*mielőtt bárki válaszolhatna, kinyomja a hívást*

Ismeretlen TV-s hang: Hosszú út a áll a hátuk mögött, de végre valahára ott vannal. Egy tábla hirdeti, miszerint megérkeztek a "Sun of a Beach" nevezetű strandra.

Charlie: Sziasztok, Ribik! *csap a kocsi tetejére és közben a marveles egybe-fürdőruhájával menőzik*

Dean: Kik vannak még itt?

Charlie: Csak Bobby, Jody, Alex, Castiel, Pepi, Ketch, Jen, Jen és Ketch kislánya, Juni, Mick, Lucifer, Crowley, Kevin, Gadreel, Chuck, Becky, Gabriel, Baltazár, Rowena és Garth... Na meg ti mostmár.

*Dean vissza akar ülni a kocsiba, hogy azonnal induljon is haza, de Gina nem engedi*

*kisétálnak a partra, ahol a káosz közepén találják magukat*

*Castiel számolja a vízben található baktériumokat*

*Lucifer azzal szórakozik, hogy maga körül jakuzzit csinál*

*Crowley a pokolkutyájával megy be*

*Káin egy "First Blade" alakú matracon lebeg éppen a távolban*

*Megan egy unikornisos úszógumival fut a vízbe*

*Kevin belelöki éppen Gadreelt a vízbe, bosszúból*

*Chuck a törölközőjéről figyeli, ahogy a teremtményei eljátszadoznak egymással*

*Bobby abban a tipikus, régi, férfi egybe fürdőruhában van*

*Jody lecseszi Alexet, hogy ne menjen túl a jelzésen, mert ha megfullad, megöli*

*Gabriel egy függőágyban ül, miközben koktélt szürcsölget*

*Baltazár fennhangon énekli a Titanic dalát, miközben belegázol a vízbe*

*Mick öltönyben ül egy törölközőn és valamit motyog maga elé*

*Garth már a vízben van, de a kezén van barátja, Mr. Fizzles*

*Rowena éppen leszidja az egyik pokolkutyát, aki mellette rázta le magáról a vizet*

*Jen lecseszi Lucifert, mert az kiszúrta a lánya úszógumiját*

*Ketch tökéletes brit akcentusával küldi el a pokolba az ördögöt*

*Juni egy könyvet olvas és kizárja a külvilágot*

*Pepi angyal és démoncsapdákat rajzolgat a homokba viccből*

Dean: Biztos nem akarunk hazamenni? Nagyon jó a víz a kádban is.

Gina: Ha már idáig eljöttünk, nem hátrálunk meg!

*Sam mit sem törődve a többiekkel bevonul a vízbe*

*Becky nézi a fiatalabb Winchestert, ahogy, mint egy isten, kiemelkedi a vízből az alakja*

*Sam nevetve jön ki a vízből, miközben a hajából csöpög a víz*

*Dean is átöltözik és felveszi a bőrből készült füdőgatyát, na meg egy napszemüveget, miközben a part szélére magával viszi a hűtőtáskát, és mint egy úszómester, figyeli a többieket*

Cas: *odasétál Deanhez* Én nem tudok úszni.

Dean: Komolyan?

*miután rájött, hogy tényleg nem tud, karúszókat kap az angyal*

*Charlei R2D2-s jégkrémet eszik*

*Dean lehajol, hogy kivegyen egy sört a hűtőtáskából, miközben kerek feneke megvakít mindenkit, aztán reklámszerűen inni kezdi a hideg italt*

Lexy: Basszus! Nem raktunk be naptejet!

Dean: Akkor ma nem lesz este szex? *megrökönyödve néz a vöröhajú barátnőjére*

Cas: Majd meggyógyítalak titeket.

*Dean végre megnyugszik*

TV-s hang: Ezen a napon mindenki elfelejtette, hogy ki kinek az ellensége és csak az számított, hogy jól érezték magukat, egészen addig, míg...

Crowley: Ohh, gyerekek, tudok egy nagyon jó számot!

*mindenki a démon felé kapja hirtelen a fejét*

Gabriel: Ne, már megint kezdni!

Rowena: Fergus, könyörgöm neked, hogy ne tedd!

*még a pokolkutyák is vonyítani kezdenek*

Chuck: Futáááás!

*Crowley lassú csípőmozgással elkezd táncolni*

*gyorsan kiürül a strand*

Crowley: Nem tudjátok mi a jó! *von vállat, de azért énekelni kezd* DEEEESPAAAAAAASIIIITOOOOO!!!

Volt egyszer egy belehalok

Kedves Juniper szeretett volna meghalni, így hozzám fordult segítségért. Csak abban reménykedem, hogy sikerült eléggé gyilkosra írnom az egészet, ezzel eleget téve a kérésének. Úgyhogy jó olvasást, és tessék, egy indokolatlan Dean gif is jár neked. :)

 Úgy támasztom a pultot, mintha az életem múlna rajta. Talán tényleg ez is történt, de nem emlékszem arra se, hogy hogyan kerültem jelenleg ide. Az előbb még a bunkerban beszélgettem Deannel, most meg egy útmenti kocsmában ülök és valami nagyon töményet iszok. Egyáltalán miért öntöm le ezzel a pohárral is, ha tudom, hogy motorral jöttem és még haza is kell jutnom? Csak bámulom az üres poharat, majd egy kis pénzt az asztalra dobva felkelek, és elindulok kifelé. Ott hatalmasat szippantok az éjszakai levegőből. Haza kéne menni. Felkapom a bukósisakot, miután meggyőződök róla, hogy tudok egyenesen járni és indítom a motort. Vajon miért jöttem ide? Lehet megint összekaptam Dean-nel valamin. Majd megkérdezem otthon. Csak érjek vissza egyben.

~~0~~

 Éppen rá akartam törni az ajtót arra a vámpír fészekre, amit már hetek óta szemmel tartottam, mikor bentről dulakodás hangjait hallottam. Nem tétlenkedtem kint tovább, azonnal besiettem. Ott azonban nem két férfit láttam, akik egyesével vágják le a vámpírjaim fejét.

 - Hééé! - Káltottam, mire felém kapták a fejüket.

 Nem kellett volna, mert így az egyik, még élő, lény rávetette magát a magasabbik srácra és a földhöz szegezte. Azonnal odafutottam és tettem az ellen, hogy megharapják.

 - Kössz. - Nézett rám.

 A kezemet nyújtottam neki, de eléggé bizalmatlan volt, mert nem fogadta el.

 - Mit keresel itt? - Szegezte nekem a kérdést a másikuk.

 Szinte egy másodperc alatt felment bennem a pumpa, ahogy eszembe jutott a szituáció.

 - Már megbocsáss, de ez az én ügyem lett volna, szóval, ha van valakinek oka felháborodni, akkor az én vagyok! - Vágtam a fejéhez a szívfájdalmam.

 Először megdöbbentek, majd összenéztek és elnevették magukat. Én meg csak álltam közöttük, mint valami idióta.

 - Sam Winchester vagyok. - Mutatkozott be az, akit az előbb megmentettem. - Ő pedig a bátyám, Dean.

 Végig mértem őket. Winchester... Ismerős volt a név, de nem rémlett pontosan honnan.

 - Kathlyne Draven. - Mosolyogtam rá végül Sam-re.

 Ez volt az a pillanat, aminek meg sem kellett volna történnie.

~~0~~

 Nevetve szaladtam a nagy helyiség felé, hátha ott kicsit kifújhatom magam.

 - Kate, most már nem menekülsz. - Rontott ki hirtelen egy teljesen másik irányból, amivel annyit ért el, hogy beleütköztem.

 - Nem is akarok. - Néztem fel rá és egy gyors puszit adtam neki.

 Ő azonban mindig is telhetetlen volt, így a pusziból csók lett, abból pedig az éjszaka sötétjébe elsuttogott "szeretlek"-ek.

 ~~0~~

 Üres voltam belül. Sam elment és ezt fel kellett Dean-nel dolgoznunk. Persze neki könnyebb volt. Legalábbis próbálta elhitetni magával, hogy ha visszamegy Lisa-ékhoz, azzal minden meg lesz oldva, de nem így történt. Hiszen ő is szenvedett. Nem akartam soha elképzelni se az életem Sam nélkül, de most, hogy nem volt velem, hirtelen azt sem tudtam mit tegyek. Így eladtam a házat, amit együtt vettünk és elindultam megoldást találni a problémára. Sam megígértette Dean-nel, hogy nem fogja keresni a kiskaput, amivel vissza tudja őt hozni, de én nem ígértem semmit. Én még tehettem valamit és beleőrültem volna a tudatba, ha csak egy helyben toporgok. Vissza akartam kapni őt.

~~0~~

 Boldog voltam, mikor visszatért, de dühös, mert nem ő volt az. Kinézetre teljesen az én Sam-em volt, de belül egy halott valaki, aki hírből sem ismeri a szeretetet. Azt mondta vége van. Hogy ő nem ugyan az aki szeretett engem. Én ezt nem akartam elfogadni.

 - Végig kitartottam melletted! - Vágtam a fejéhez sírva, minden kezem ügyébe kerülő tárgyat.

 Ő kitért előlük, majd miután megelégelte a dühkitörésemet, előttem termett és lefogott.

 - Sose leszek már az. - Nézett mélyen a szemembe. - Nem is hiányzik ő innen.

 Elmosolyodott, mintha tényleg rendben lenne ez az egész lélek ügy, majd megcsókolt. Képes volt ezt megtenni velem úgy, hogy nem érzezte azt, amit régen. Mégis reménykedtem, hogy talán, mint a mesékben "az igaz szerelem csókja" majd megtöri az átkot és hirtelen minden ismét normális lesz. Azonban mikor eltávolodott, csak az ürességet és a szánalmat láttam a szemeiben tükröződni. Túlságosan fájt.

~~0~~

 Tényleg ő volt az. Testestül, lelkestül tért mostmár vissza hozzánk. Mi pedig Dean-nel annyira örültünk neki, hogy mindent megbocsátottunk az elmúlt időszakból. Csak ő nem volt képes megtenni ezt saját magával.

 - Szeretlek. - Ölelt át és mondta ki ezt a szót ma már ezredjére.

 Próbálta bepótolni azt az időt, mikor nem éreztette ezt velem, de nekem nem a múlt volt a fontos, hanem, hogy ismét itt volt.

 - Szeretlek. - Szorított továbbra is és éreztem, ahogy a vállamnál nedves lesz a pólóm.

 Nem szóltam semmit, csak beletúrtam a hajába és próbáltam megnyugtatni. Itt voltam neki akkor is, mikor ő nem tudta. Most miért tennék másképp?

~~0~~

 Elképzelni is fájt min ment kerseztül Dean, mikor Castiel segítségével kitörölte Lisa és Ben emlékeit magáról. Hiszen szerette őket. Mégis pontosan ezért kellett megtennie ezt a lépést. Én pedig nem tehettem mást, mint hogy ott voltam neki és támogattam, amiben csak tudtam.

~~0~~

 Mintha ezernyi tűt szúrtak volna a szívembe, úgy ért a felismerés, miszerint az a nő most ott fekszik mellette. Éveket volt képes félredobni egyetlen éjszakáért. Szó nélkül csaptam be magam mögött az ajtót. Nem tudom miben reménykedtem. Hogy utánam jön és bocsánatot kér? Hogy azt mondja nem jelentett neki semmit? Még ha így is lenne, akkor sem teheti semmissé. Én végig vártam rá, amíg ő lent sínylődött Lucifer ketrecében, most pedig egyszerűen csak hagyja, hogy én a saját testembe zárva porladjak el. Bele akartam halni ebbe az egészbe. Legalább akkor nem fájna ennyire.

~~0~~

 Dean idegesen várta haza az öccsét, aki órákkal később esett be.

 - Sam! - Szólt utána, mikor az csak szépen el akart előtte sétálni, mintha mi sem történt volna.

 Persze mondtam az idősebb Winchesternek, hogy nem kell ezt tennie, de miután elsírtam neki, hogy megint mással töltötte az öccse az estét, feldühödött és azt mondta, hogy innentől átveszi az ügyet. Hittem benne, hogy sikerül majd beszélnie vele. Hiszen nem állapot, hogy minden héten szerez magának valakit helyettem, majd úgy fekszik be mellém az ágyba, mintha mi sem történt volna.

 - Igen, Dean? - Ásított nagyot a fiatalabbik. - Mondjad gyorsan, mert hosszú volt a mai vadászat.

 - Vadászat? - Hunyta le idegesen Dean a szemét. - Mégis mennyire volt nehéz levadászni azt a szőke kurvát, mondd csak?

 Én az egyik ajtó mögött állva hallgattam a fejleményeket. Pedig Dean megmondta, hogy menjek a szobámba, mert lehet olyat fogok hallani, ami fájni fog, de maradtam. Maradnom kellett.

 - Barna volt. - Mondta a másik, mintha mindennapos lenne ez a beszélgetés.

 - Sam! - Csattant fel a bátyja. - Képes voltál megcsalni Kate-t? Ő szeret téged!

 Csend. Csak a csend volt a válasza.

 - Tudom. - Mondta végül és a hangokból ítélve elsietett.

~~0~~

 Dean a konyhában talált rám körülbelül tíz perc múlva.

 - Kate! - Guggolt le mellém.

 Nem akartam érezni a fájdalmat, amit a szavai okoztak. Igazából nem akartam már érezni semmit.

 - Nem megoldás az ivászat. - Próbálta óvatosan kivenni a kezemből a whiskey-s üveget, de nem engedtem.

 - Tudom. - Mondtam ki ugyan olyan hangsúllyal a szót, amivel Sam is az előbb összetörte a szívemet.

 - Ezt mind most ittad meg? - Nézett rám rosszallón, majd azt a keveset lötyögtette, ami még maradt az üveg alján.

 Megvontam a vállam és ismét meghúztam az italt.

 - Tudod, Dean. - Néztem fel a srácra, akiből hirtelen kettő lett. - Sajnálom, hogy nem beléd szerettem inkább. Te sose hagynál el.

 Megpróbáltam felkelni, de nehezebben ment, mint elsőre gondoltam. Az érzékeim eltompultam és mindenhol csak egy szó zúgott. "Tudom."

 - Kate, jobb lesz, ha most... - Kezdett volna bele egy hegyibeszédbe, de közbevágtam.

 - Most mi? - Néztem rá és nem festhettem valami jól. - Csak egyetlen kérdésem van hozzád, Dean. Miért? Miért nem szeret már az öcséd?

 - Kate. - Nézett rám esdeklőn, de egy intéssel ismét elhallgattattam.

 - Itt voltam neki mindig. - Tártam szét a kezem. - Vártam rá, hogy ismét önmaga legyen. Hogy ismét együtt lehessünk, de úgy látszik valami nagyon megváltozott.

 A kezemben tartott üvegre néztem, majd a düh elemi erővel tört rám. Hozzá vágtam a falhoz a tehetetlen tárgyat, majd ismét a Winchesterre függesztettem a tekintetem.

 - Miért kell belehalnom abba, hogy szeretem? - Sírni kezdtem. - Nem akarom, hogy fájjon. Utálom azt, hogy szeretem.

 Dean csak elém sétált és átölelt. Várta, hogy lenyugodjak.

 - Sajnálom, Kate. - Hallottam meg hirtelen mögülem Sam hangját.

 Felnéztem a testvérére, akinek csak a haragot tudtam kiolvasni a szemeiből. Miattam volt dühös az öccsére.

 - Sajnálom. - Ismételte meg a szót.

 - Rendben, sajnálod. - Erőltettem magamra nyugalmat, majd ismét előtörtek a könnyeim. - Nem értelek, Sam. Azt mondtad szeretsz, most meg... - Nem fejeztem be a mondatot. - Én csak el akarom felejteni ezt az egészet. El akarom felejteni, hogy valaha megismertelek.

 Hirtelen felindulásból kitántorogtam a központi helyiségbe, onnan pedig ki a szabadba. Szerencsére nem jöttek utánam. Biztos volt elég megbeszélnivalójuk egymás között.

 - HA VALAKI HALL ODAFENT, KELLENE EGY KIS SEGÍTSÉG! - Ordítottam fel a csillagos égnek.

 Én csak azt akartam, hogy ne fájjon ennyire.

~~0~~

 Órákig sétáltam az erdőben egyedül, szinte már azt sem tudtam merre kellene visszamennem. Talán nem is akartam tudni. Ekkor egy ember jelent meg előttem a semmiből.

 - Mihr vagyok, a kapcsolatok angyala. - Mutatkozott be. - Azt kívnod bár meg sem ismerted volna Sam Winchestert?

 Megdöbbentem és szólni sem bírtam. Így csak bólintottam.

 - Ki tudod törölni róla az emlékeket? - Köszörültem meg a torkom.

 Ő csak halványan elmosolyodott, majd egy apró érintést éreztem a homlokomon.

~~0~~

 Egy mosoly, amit nekem ad, mikor felé nyújtom a kezem, hogy felsegítsem. Ő nem fogadta el. Mint kiderült, csak azért, mert nem akarta, hogy leromboljam az imidzsét.

 Én voltam az, aki először kimondtam, hogy szeretem őt. Akkor úgy éreztem, hogy nem fogom megbánni soha, hogy valaha megismertem.
 Azt mondta, hogy hasonló elrendezésű házat szeretne, mint amilyenben első hónapjait töltötte kisbabaként. Így Dean segítségével kiválasztottunk egy házat, amiben közös életünket elkezdhettük.

 A forró éjszakák, amiket eltöltöttünk együtt és a fáradt, de mosolygós másnap reggelek. Felejthetetlennek éreztem.

 A fájdalom és az üresség, mikor megtudtam, hogy nem fog többet visszajönni hozzám, mert Lucifer magával rántotta. Sosem fogom elfelejteni.

 A boldogság és a megkönnyebbülés, mikor Dean megkeresett engem, hogy visszatért. Azonnal siettem, hogy ismét láthassam őt, de már elkéstem. Nem volt sehol. Legalábbis lélekben biztosan nem.

 Aztán a siker édes íze, mikor végre visszakaptuk azt a férfit, akit mindketten szerettünk Dean-nel. Az azt követő pár év pedig maga volt a mennyország. Szerettük egymást.

 A bunker megtalálása után, ismét úgy éreztük, hogy otthonra leltünk és megpróbálkozhatunk egy normális élettel. Csak a baj ott kezdődött, mikor egyik este arra keltem, hogy ő hangtalanul felöltözik és kisétál. Én pedig követtem.

 Képes volt minden egyes alkalom után visszafeküdni mellém és reggelente ugyan úgy azzal kelteni, hogy szeret engem és sosem fog elhagyni. Sírni akartam.

 - Én csak el akarom felejteni ezt az egészet! - Mondtam ki az ítéletet.

~~0~~

 Csak bámulom az üres poharat, majd egy kis pénzt az asztalra dobva felkelek, és elindulok kifelé. Ott hatalmasat szippantok az éjszakai levegőből. Haza kéne menni. Felkapom a bukósisakot, miután meggyőződök róla, hogy tudok egyenesen járni és indítom a motort. Vajon miért jöttem ide? Lehet megint összekaptam Dean-nel valamin. Majd megkérdezem otthon. Csak érjek vissza egyben.

 Mikor sikeresen leparkoltam a garázsban, felsiettem a lépcsőkön és a nagy helyiségbe érve, Deanbe futottam.

 - Kate! - Nézett rám meglepetten.

 - Szia, Dean! - Intettem a Winchester felé.

 - Annyira örülök, hogy nem lett bajod. - Lépett közelebb a zöld szemű vadász és megölelgetett. - Sammel már azon gondolkodtunk, hogy valami történt veled.

 - Dean, jól vagyok, nyugalom. -  Tettem a vállára a kezem megnyugtatásképp.

 Aztán végig pörgettem a fejemben az előző mondatát.

 - Az jobban érdekel - mosolyogtam rá -, hogy ki az a Sam?

Aludj csak

Szóval kedves, aranyos, egyetlen nővérkém (remélem már félsz) múltkor elindtott köztünk egy háborút. Mivel ő is furcsán írt, így kötelességemnek éreztem, hogy én is így tegyek. XD Jó olvasást!

Luciana Winchester

 Olyan hideg van. - Ez az első gondolata a lánynak, aki már a földön fekszik. Csak hallgatja a körülötte lévő zajokat, majd egy ismerős arc kúszik a látóterébe. Meg akar szólalani. Bocsánatot akar kérni és elmondani, hogy nem az ő hibája, de csak a könnyek csorognak végig az arcán. Túlságosan fáj. Minden.

~~0~~

 Egy dal. Ez az első emlék, amit fel tud idézni a lány. Nem emlékszik mennyi idős lehetett, csak arra, hogy az apja dúdolja neki. "And she's buying a stairway to heaven". Igen, ez az, amit sosem fog elfelejteni.

 - Szeretlek, Luciana. - Csókolja arcon az apja és visszateszi a kiságyba.

 Ő is szereti, de nem tudja megmondani neki. Pont, mint azon a napon, ma is csak némán ad hálát annak, hogy Dean Winchester az apja.

~~0~~

 Hiába az anyja ellenkezése, Luciana akkor sem volt hajlandó normálisan kifésülni a haját. Azt mondta, hogy ha már tőle örökölte, akkor hagyja úgy. Amúgy is, Luci tudta, hogy hiába fésülködik napi ötször, a haja így is szénabogja marad.

 - Nekem tetszik. - Kelt ilyenkor mindig lánya védelmére Dean, amiért Ginától egy szúrós pillantást kapott csak.

 - Ne törd le azt a kis anyai tiszteletet, amit eddig kiharcoltam! - Vágta férje fejéhez a sérelmeket.

 Ez mindennapos vita volt a Winchester családban, így tudták, hogy nem tart sokáig a harag. Ezek után Dean-en volt a sor, hogy elvigye egyetlen gyermekét első óvodai napjára.
 - Mi lesz, ha nem lesznek barátaim? - Nézett rá apjára a kicsi riadtan, mikor megálltak az épület előtt.
 - Biztos sok lesz. - Próbált egy kis önbizalmat adni Dean. - Amúgy is, ott lesz Juni és Sammy fia, Nicholas, meg Jen és Ketch kislánya, Lexy is. Hidd el, lesz kivel játszanod.
 Luciana elmosolyodott, majd egy cuppanós puszit adva apja arcára, elszánt tekintettel, kiszállt az autóból.
 Tudta, hogy az apukája mindig ott lesz neki, még akkor is, ha valakit meg kell vernie, hogy barátkozzon vele.

~~0~~

 Az Impala lassan rákanyarodott az iskola utcájára.
 - Apa, köszi, de nem kellett volna elhoznod. - Forgatta a lány a szemét, miközben a tükörben igazította meg a sminkjét.
 - Azt akarom, hogy tudják, ki az apád, hogy legyen egy kis fogalmuk róla, mi lesz, ha kikezdenek veled. - Vigyorgott Dean.
 - Épp ettől tartok. - Sóhajtott Luci, de azért nem vallotta volna be, hogy jól esett neki, ahogy apja törődik vele.
 Leparkoltak a rengeteg autó közt, ahonnan távolról kiszúrták Nicholast és Lexyt, akik már várták a harmadik hiányzó tagot. Dean még egyszer lányához fordult.
 - Szóval, ha valaki félreérthetetlen módon flörtöl veled? - Kezdte a vallatást.
 - Előbb lövök, aztán kérdezek, vagy felhívlak és te elintézed. - Mondta a lány a betanult szöveget. - Köszi mindent.
 Mielőtt még valamit mondhatott volna az apja, kipattant a kocsiból és elindult a barátaihoz. Kicsit nyers volt, de tudta, hogy apjára mindig számíthat. Persze Chuck védje azt a szerencsétlent, aki ki mert vele kezdeni.

~~0~~

 Az első gimnáziumi nap. Szinte már szokássá vált, hogy apja viszi el az ő "szeme fényét" az új helyre, így ez az évek alatt nem változott.
 - Tudod, Luciana - kezdett bele egy történetbe Dean -, anyáddal mi is gimnáziumban találkoztunk. Én beépültem, mert állítólag egy szellem költözött a padlástérbe, de, mint utólag kiderült, csak egy részeges tanár volt, akit egy hónappal előtte kirúgtak. Mindegyis. Gina is pontosan azért jött, mert ugyanazt az ügyet akarta felgöngyölíteni, és egymásba botlottunk.
 - Apa, nem kell hazudnod. - Sóhajtott fel a lány. - Tudom, hogy már első este meglettem.
 Dean kissé, mintha zavarba jött volna, de hamar átlépett rajta és útjára engedte a lányát. Meg akarta védeni mindentől, amitől csak lehet, ebben a borzalmas világban. Bármi áron.

~~0~~

 Aznap az eső megállíthatatlanul zuhogott. A feketébe öltözött nők és férfiak egymást követve mentek el a sírig, ami pofátlanul Luciana arcába nyomta a valóságot. Az anyja meghalt. Az apja pedig magát okolta, hogy miért engedte el egyedül arra a vadászatra. Tudnia kellett volna, hogy ez fog történni. Ezt ismételgette Dean egyfolytában, még akkor is, mikor a fekete rózsát elhelyezte a koporsón. Luciana könnyei összefolytak az esővel, vörös hajából pedig csöpögött a víz. Mégse volt hajlandó esernyőt tenni a feje fölé. Úgy érezte megérdemli, hogy elázzon. Talán egy kicsit azzal hitette magát, hogy még az ég is az anyját siratja. Tudta, hogy hiába vannak ott a barátai és a családtagjai, mától lesz egy folt a lelkében, amit senki nem fog tudni befedni.
 - Hiányzol. - Tette le ő is a virágot és üresnek érezte magát.
 Még aznap összepakoltak az apjával és elhagyták a várost.

~~0~~

 Egy szinten megértette, hogy apja miért menekült el a bunkerbe, de azt, hogy neki miért kellett vele mennie és szó szerint bezárva lennie, azt sosem fogja felfogni.
 - Miért? - Tette fel ezredjére is a kérdést a plafonnak, miközben az ágyon feküdt.
 - Nem akarlak téged is elveszíteni. - Hallatszott a válasz az ajtóból, ami megugrasztotta a lányt. Nem számított társaságra. - Amint találok módot arra, hogy az összes szörnyet, démont vagy franc tudja mit bezárjuk valahova, azonnal mehetsz, amerre szeretnél.
 - Apa, ti Sam bácsival évek óta próbálkoztok, de nem sikerült. - Világosította fel a lánya a vadászt. - Miből gondolod, hogy most menni fog?
 Dean hallgatott egy ideig, majd rámosolygott Luciana-ra.
 - Szeretlek, ugye tudod? - Kérdezte úgy, mintha ez lett volna az utolsó mondat, amit közölhetett volna lányával.
 - Igen, én is téged. - Dőlt vissza az ágyra, majd hagyta, hogy apja kisétáljon.
 Szerette őt, de nem tarthatott bezárva egy Winchestert. Ha meg mégis így akarta volna, akkor miért tanította meg neki, hogy hogyan nyisson ki zárakat?

~~0~~

 Fegyvert vesz magához, majd elindul az erdőn keresztül. Még csak észre sem veszi, hogy valaki a nyomában halad. Csak akkor, mikor a férfi hang felszólal mögötte.
 - Végre apuci nélkül. - Szinte visszhangzik az erdőben.
 Luciana megpördül a tengelye körül és egy nála idősebb férfival találja szembe magát.
 - Mit akar? - Kérdezi kissé ijedten, de próbál higgadtnak tűnni.
 - A nevem, Jacob Pond. - Mutatkozik be, mintha ismernie kellett volna. - Az apád megölte az anyámat. Az egyetlen élő családtagom!
 Érezni lehetett a düht, ami belőle árad. A szeme pedig hirtelen felvillan és mintha csak egy róka nézne Lucira.
 - Te egy kitsune vagy. - Állapítja meg és gyorsan végig pörgeti a fegyvereket, amik képesek megölni ezt a lényt.
 - Pontosan. - Bólogat és elkezdi körbejárni a lányt. - Megesküdtem, hogy Dean Winchester nem élhet boldogan. Meg fogom ölni a családját, pont úgy, ahogy ő tette velem. Tudod, nagyon hasonlítasz anyádra.
 Luciana körül hirtelen megfordult a világ. Nem, az nem lehetséges, hogy ő tette.
 - Pedig én voltam. - Válaszol a gondolatban feltett kérdésre.
 A lány agyát hirtelen ellepi valami köd és felemelve a pisztolyt, lő egyet.
 - Az ellenem nem hatásos. - Nevet a lény, majd hihetetlen sebességgel előtte terem. - Kár lesz érted, de a bosszú, az bosszú.
 Végig simít a ledermedt lány arcán, majd előkapva a tőrt, szíven szúrja.
 Luciana nem érez mást, csak a hideget, ami egészen elborítja a testét. Majd lövéseket hall és dulakodást. Próbálja kivenni az alakokat, akik küzdenek egymással. Mégis Luci úgy érzi, hogy a világ átfordult. Utoljára az anyja temetésén érezte ezt az ürességet.
 Olyan hideg van. - Ez az első gondolata a lánynak, aki már a földön fekszik. Csak hallgatja a körülötte lévő zajokat, majd egy ismerős arc kúszik a látóterébe. Meg akar szólalani. Bocsánatot akar kérni és elmondani, hogy nem az ő hibája, de csak a könnyek csorognak végig az arcán. Túlságosan fáj. Minden.
 - Kicsim, ne csináld ezt! - Hallja meg egy üvegbúrán keresztül apja hangját, aki zokogva öleli magához.
 Szereti őt, de nem tudja elmondani neki. Ez a legrosszabb az egészben. És az a lehetetlenül hideg dolog, ami a szívébe fúródott.
 Halkan jut el a tudatáig a dal, ami az első emléke volt. "There's a feeling I get, When I look to the west, And my spirit is crying for leaving."
 Ez a gyönyörű dal, mosolygásra készteti Lucianat.
 Ez a gyönyörű dal, emlékezteti mindarra, ami történt velük.
 Ez a gyönyörű dal, amire szülei reggelente a konyhában táncoltak.
 Ez a gyönyörű dal, az utolsó emléke, mielőtt meghal.

Gratulálok

Junipernek, amit már nagyon régóta meg szerettem volna írni. Erre a zenére: SIS És persze megint meg akarlak ölni ^^

 Nagyot ásítva vettem le a bukósisakomat. A mai vadászat is megvolt, és eléggé elfáradtam. Mióta otthagytam a bunkert, szinte megállás nélkül csak dolgoztam. Ki akartam verni a fejemből Sam Winchestert, ami nem volt egyszerű. Viszont már nem éreztem késztetést, hogy elsírjam magam, ha rá gondoltam. Biztosan boldogok a nővéremmel, Juniperrel. Pont úgy, ahogy Dean és Gina is együtt vannak azóta a nap óta, hogy először találkoztak. Én pedig csak járom Amerikát és szörnyekre vadászok. Most is, ha tehetném, egyszerűen a bunkerban aludhatnék, hiszen egy tíz perc motorozásra van a szállásomtól, de még mindig nem tudok a fiatalabb Winchester szemébe nézni.

 - A kulcsai. - Nyújtotta felém a recepciós az említett tárgyat.

 Megköszöntem és az adott szobába vonultam. Nem terveztem sokáig maradni, épphogy csak alszok egy keveset és már megyek is tovább. Legalábbis ez a terv jelenleg. Persze tudhattam volna, hogy nem kéne ennyire elbíznom magam. Ugyanis már félálomban voltam, mikor megszólalt a telefonom. Nyűgösen nyúltam utána és meg se nézve a hívót, kinyomtam. Hagyjanak most békén, én sem vagyok gép. Azonban mikor újra megszólalt a készülék, idegesen ültem fel.

 - Remélem haldoklik valaki. - Morogtam és a zöld gombra kattintottam.

 - Lexy, merre vagy? - Hallatszódott egy nagyon ideges hang a vonal másik végéről.

 - Dean? Miért...? - Még be se fejeztem a mondatot, közbe vágott.

 - Juniper.

 Alig ejtette ki nővérem nevét a száján, már ki is pattantam az ágyból.

 - Ide kell jönnöd. Nem telefon téma. - Vett mély levegőt. - Mennyi idő lenne?

 - Öt perc és ott vagyok.

 Kinyomtam a hívást és felkaptam a fontosabb dolgaimat. Ha a gázra lépek, nagyon gyorsan oda tudok érni. Így ezt is tettem. Lakott területen is ezerrel szeltem az aszfaltot és végig azon kattogtam, hogy mi történhetett. Szinte betörtem a bunker ajtaját, annyira siettem.

 A lámpák égtek és ijesztő csend honolt az egész helyen. Mikor beljebb merészkedtem, akkor hallottam meg Dean hangját. Valakivel ordítozott, amiből csak éppen, hogy ki tudtam venni egy értelmes mondatot. "Olyan vagy, mint apa!"

 Összevont szemöldökkel lépdeltem a szoba felé, de az ajtó előtt Ginába botlottam.

 - Alexa? - Lepődött meg, de azért megölelt.

 - Mi történt? - Néztem be a kis résen, ahol az idősebb éppen nagyon durván leszidta fiatalabbik Winchestert.

 Nővérem csak biccentett, majd arrébb vonultunk egy kicsit. Nagy levegőt véve kezdett bele.

 - Pár napja Sam egyedül ment el vadászatra, mivel Juni rosszul volt reggel. - Vett mély levegőt, ami elég reszketegre sikeredett. - Egy szirén után kutatott, aki úgy néz ki a bűvkörébe vonta.

 - Ugye nem ölt meg senkit? - Kerekedtek ki a szemeim.

 Tudtam, hogy a szirének bármire képesek rávenni a kiszemelt áldozatot, még a gyilkolásra is, azzal, hogy a legnagyobb vágyukat ajánlják fel cserébe.

 - Nem. - Rázta meg Gina a fejét. - Miután egy napig nem jelentkezett, Juni utána ment. Egy hotelban talált rá, és éppen Jessicával... Khm...

 - Hogy mi? - Esett le az állam.

 - A szirén Jessica alakját vette fel és rávette Sam-et, hogy csalja meg Junipert. - Mondta ki az igazat fájón.

 Abban a pillanatban elborult az agyam és szó nélkül indultam vissza a két testvérhez. Dean még mindig osztotta öccsét, de nem zavart. Lassan benyitottam és kifejezéstelen arccal végig néztem a bent lévőkön. Dean tajtékzott a dühtől, de egy pillanatra még ő is meglepődött. Sam azonban mintha megnyugodott volna, hogy én is ott vagyok.

 - Dean, kérlek menj ki. - Néztem rá sógoromra egy halvány mosoly kíséretében.

 Valószínűleg látta, hogy a bomba mindjárt robbanni fog, így elhagyta a szobát.

 - Lexy, annyira örülök, hogy itt vagy. - Lépett közelebb Sam és a kezemért nyúlt. - Te talán megértesz majd.

 - Nem miattad vagyok itt. - Feleltem hűvösen és vártam a változást.

 Az arca egy másodperc alatt váltott át szenvedővé.

 - Mit mondhatnék? - Kérdeztem nagyon nyugodtan. - Gratulálok, Sam Winchester.

 - Lexy, meg tudom...

 - Nem érdekelnek a magyarázataid! - Csattantam fel. - Hogy voltál erre képes? Komolyan még mindig Jessica után vágyódsz? Úgy, hogy van egy feleséged, ki az ÉN nővérem? Ismerem és tudom, hogy nála jobbat már úgyse fogsz találni. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy Jess-nél is kedvesebb.

 - Én...

 - Bármit megtennék azért, hogy ő boldog legyen. - Folytak végig a könnyek az arcomon. - Te tudhatnád, hogy mennyit ér a család! Ha nem szereted őt tiszta szívedből, akkor miért vetted el? Hogy kitöltse az űrt? Ha így folytatod, sosem fog sikerülni!

 Megragadtam az ingénél fogva és a könnyeimen keresztül is láttam, hogy szomorú. De akkor nem érdekelt, csak az, hogy minden dühömet kitöltsem rajta. Azt akartam, hogy fájjon neki. Annyira, mint amennyire Junipernek fájt látnia a férjét egy másik nővel.

 - Oh, Istenem, remélem sosem leszel elégedett semmivel! - Gyűrtem össze a felsőjének anyagát, majd nagyot taszítottam rajta.

 - Sajnálom. - Mondta miközben elvesztette az egyensúlyát és a földre esett.

 - Remélem most elégedett vagy magaddal! - Ütöttem ököllel az asztalra, majd kivonultam a szobából, hiába kiabált utánam.

 Kint Dean és Gina álltak. Meglepődve figyelték, ahogy szó nélkül a nővérem szobája felé veszem az irányt. Viszont út közben beleütköztem Dean-be, aki hirtelen előttem termett.

 - Nem kéne ilyen állapotban látnia. - Motyogta. - Ő is ki van készülve és most a nyugodt Lexyre van szüksége.

 Megtöröltem a szemem, hogy végre lássak is valamit. Kezdett előtörni rajtam a fáradtság.

 - Mit csináltál? - Kapta el Dean azt a kezem, amivel a bútort bántottam.

 Megvontam a vállam és szemügyre vettem az ujjaim. Most vettem észre, hogy mozgatni is alig bírom őket és eléggé véreznek ott, ahol felszakadt a bőr.

 - Gyere. - Karolt át a férfi és elindult velem a szobájába.

 Leültetett az ágyára és elővéve az elsősegély dobozt, lefertőtlenítette, majd bekötözte a kezem.

 - Köszi. - Szipogtam.

 Ő csak átölelt és megvárta míg kisírom magam. Egy idő után tényleg jobb lett valamennyivel.

 - Milyen önző dolog engem vigasztalni, miközben a nővérem sincs jól. - Motyogtam és kifújtam az orrom.

 Megvártam míg a szemem körül eltűnik nagyjából a pirosság, majd Dean kíséretével Juniper szobájába mentem. Halkan nyitottam be, mert féltem, hogy ha alszik, akkor felébresztem. Ő viszont csak ült az ágya szélén és a térdeit bámulta. Intettem a mögöttem állónak, hogy innen egyedül is menni fog, mire magunkra hagyott. Óvatosan léptem közelebb.

 - Nem kérek teát Gina. - Mondta fáradt hangon, fel sem nézve.

 - Akkor menjek el? - Mosolyodtam el halványan.

 Juni felkapta a fejét és először el sem akarta hinni, hogy engem lát. Aztán hirtelen a nyakamba ugrott.

 - Úristen! - Ölelt szorosan. - El sem hiszem, hogy itt vagy!

 - Én se. - Nevettem fel.

 Ő is nevetett, ami szép lassan átcsapott hisztérikus zokogásba. Inkább az ágyhoz támogattam és egy köteg pzs-t magamhoz véve, leültem mellé.

 - Mi történt a kezeddel? - Szipogta.

 - Vadásztam. - Néztem a frissen kötözött jobbomra.

 Csak csendben ültünk egymással szemben és tudtuk, hogy ez is át fogjuk vészelni valahogy. Mindig megoldjuk.

Azok a bizonyos egyetemi évek...

Juni... szeretetből. Csak ennyit mondanék. xoxo payne


Azok a bizonyos egyetemi évek. A hosszú lépcsőn, pár füzettel a kézben ácsorogtam a Stanford egyetem lépcsőjén. Akkor még nem hittem volna, hogy épp a végzetembe futok bele. Az első napom, az első komoly megmérettetésem. Beiratkozás után a könyvtárba igyekeztem, mint megtudtam itt volt az állam egyik legszebb könyv mennyországa. Izgatottan vetettem bele magam az F betűs sorok közé. "Kell valami fantasy!" Skandáltam. Ámuldozva csodáltam a szebbnél szebb köteteket. Úgy éreztem magam, mint Belle a szépség és a szörnyetegben. Ekkor még nem is sejtettem, hogy ő is megjelenik...

Sok fiataltól eltérően én nem bulizni, hanem tanulni jöttem. Imádtam és érdekelt a jog minden apró szeglete. Első héten már a nyakunkba varrtak két tételt, amit részletesen ki kellett dolgozni. A gazdasági tételek simán mentek, de az emberi jogok kissé megkeserítették ezt az időszakot. Éppen egy vaskos papírra vetett történelmi darabot bújtam, mikor valaki hatalmas robajjal mellém vetődött. 

- Ez egy könyvtár. - Szóltam rá kapásból, fel se nézve a jegyzeteimből. - Nem lehetne halkabban?

- Ne haragudj. - Állt fel a srác...és még mindig, még mindig. Azt hittem sosem éri el a teljes magasságát. Életemben nem láttam ekkora égimeszelő embert. - Meglöktek. - Szedegette a földön heverő papírokat. Nagy levegőt véve inkább segítettem neki, mielőtt még mindent összetör. 

- Sam vagyok. - Nyújtott kezet mosolyogva. Az a mosoly, amit soha nem fogok elfelejteni.

- Juni. - Fogtam meg hatalmas tenyerét. 

~°~°~°~

- Nem hiszem el, hogy képtelen vagy megjegyezni ezt a tíz pontot. - Nevetett teli szájjal, az ágyamon ülve. Az első szemeszter végén jártunk és közeledtek a vizsgák. Mióta megismerkedtünk Sam és én minden percet együtt töltöttünk. Segített a sulival, én pedig rendet tartottam a szobájában. Ő volt a legjobb barátom. Egy barát, akinek a mosolya bármilyen bajt és bút elűzött. Egy társ, akire mindig számíthattam. Óvott magamtól, másoktól. Elűzte a rémálmaimat, megvárt, ha késtem, elfogadott olyannak amilyen vagyok. A rossz napjaimon mellettem állt és én mellette. Képes lettem volna érte lepaktálni akár magával az ördöggel.

- Nem lehet mindenkinek olyan agya, mint a Nagy Sam "Mindentudó" Winchesternek. - Forgattam meg a szemem. Mielőtt visszavághatott volna, megszólalt a telefonja. A kijelzőt bámulva megdermedt és kellett neki pár másodperc mire megnyomta a zöld gombot.
- Mit szeretnél? - Morogta a túlsó végen lévő hívónak. Nagyon jól tudtam ki az. Sam soha nem beszélt a családjáról, kivéve egy személyt, a bátyját, Deant. Szavaiból éreztem a szeretetet és a mérhetetlen elfojtott haragot.
- Nem megyek veled sehova. Add már fel. - Fújta a hangszóróba. Homlokán előjöttek az általában kisimult ráncok. Idegesen túrt bele a hajába és rágcsálni kezdte a száját. Tehetetlennek éreztem magam. Meg akartam nyugtatni, azt mondani, hogy minden rendben, pedig nem is tudtam a problémát. Bármit, csak ne lássam ilyen állapotban. 

~°~°~°~

- Így megfogod és a két ujjaddal tudod a másikat mozgatni. Látod? - Apró kezem igazgatva próbálta megtanítani, mégis hogyan kell kínai evőpálcával enni. 

- Ezt lehetetlen használni! Az se normális aki kitalálta! - Duzzogtam, mire kinevetett. Szúrós pillantást vetve rá, inkább beleböktem az egyik csirke darabba és felszúrva a számba tömtem. 

- Menthetetlen vagy Jun. - Ült vissza mellém és piszkálgatni kezdte a párolt zöldségeit. 

- Baj van? - Kérdeztem, ugyanis mikor ő nem lapátolja be a szójával grillezett karfiolt, ott már nagy gondok vannak.

- Nem tudom. - Vont vállat. - Szeretném, ha nem lenne az. 

- Ezt értenem kellene? - Aggódni kezdtem. Sammy mindig egyenes volt és őszinte, most pedig össze vissza beszélt. Alig tudtam kihámozni belőle pár információt. 

- Néha minden céltalan és túl korán vége van. Érted? És azt hisszük nem lesz vége a sötétségnek és boldogtalanok vagyunk, bizonytalanok. Aztán jön valaki, akiért rájövünk, hogy érdemes élni,  valaki egyszeri és különleges. - Igyekeztem összerakni a szavakat, nem sok sikerrel. Végül nagy levegőt vett.

- Inkább megmutatom. - Hajolt közel, aminek hatására teljesen elvesztem a beazonosíthatatlan színű szempár csodálatos kavalkádjában. Engedélyt nem kért, csak egyszerűen rányomta puha száját az enyémre és nem eresztett. 

                                                                              

                                                                            ~°~°~°~

Minden reggel a puha tincsek közé túrva ébredtem. Eddig. Valami furcsa érzés kerített hatalmába. Csukott szemmel tapogatózni kezdtem, de sehol nem éreztem a meleg testet. Körülnéztem, de így se tudtam kivenni az alakját. Kihúztam a függönyt és döbbenten emésztgettem, hogy az éjjeliszekrényéről eltűnt minden. A gardróbhoz lépve, remegő kézzel kapcsoltam villanyt, üres. A szívem százszoros ütemben verni kezdte a bordáimat. Ez nem történhet meg. Sam nem hagyna itt. Szó nélkül biztos nem. Mi van, ha elrabolták?! Ugyan Juni... ez nem egy idióta akciófilm. Telefonért nyúltam, de alatta egy papír hevert. Akkor már tudtam. Elernyedt vállakkal zuhantam az ágy szélére és olvasni kezdtem a gyöngybetűket. 

"Drága Jun! 

Nem tudtam, hogyan köszönhetnék el. Gyáva húzás volt, hogy helyette elszöktem, de képtelen lettem volna végig nézni a szemedben csillogó könnyeket. Családi problémák akadtak, a bátyám pedig éjjel beállított, hogy szükség van rám. Apánk bajba került és több napja nem jött haza. Hív a kötelesség. Fejezd be a sulit, a vázlatokat benn hagytam a jobb oldali fiókban. Menni fog! Tedd meg értem, értünk... kérlek. Nagyon szeretlek. 

Remélem még egymás mellé sodor az Élet. 

Örökké a Te Sammy Manód"

Zokogva dőltem végig a paplanon, úgy éreztem valami hiányzik belőlem. Mintha egyetlen éjszaka alatt valaki belopódzott volna, hogy kivágja és ellopja a mellkasom közepét. A seb pedig vérezni kezdett, ahogy felébredtem...  

Nem tudom meddig feküdhettem mozdulatlan, talán nem is pislogtam. Nem emlékszem. Két dologban biztos voltam. Soha, senki nem fogja tudni nálam jobban gyűlölni Dean Winchestert, amiért tönkretette az életemet. A másik pedig, hogy senki nem fogja úgy szeretni Sam Winchestert, mint én.

Elégedett

Na végre kaptok tőlem is valamit. Annyira meg szerettem volna írni ezt a kis szösszenetet, hogy nem hagyott nyugodni. Szóval Junipernek szeretettel és na... Ne várj túl sokat ettől a kis valamitől ^^ Jó olvasást!

  Az éles hang, amit az üvegpohárhoz ütődő evőeszköz okozott, lassan némította el a jelen lévőket. Nem voltunk sokan, de ez a pár ember is akkora zajt csapott, mintha legalább egy seregnyi vendéget hívtunk volna. Az egész bunkerban virág illat és finomabbnál-finomabb ételek illata terjengett. A polcok éves takarítása is megtörtént, hála nekem. Ha Dean-en múlt volna, akkor az öccse koszos lakásban esküdik. Na jó, ennyire nem volt durva a helyzet, csak egy kis ösztönzés kellett neki és máris csillogott-villogott minden. A taktikám az volt, hogy addig nem engedtem be Gina szobájába, míg kész nincs. Használt.

 - Most pedig megkérem Lexyt, hogy mondjon pár szót. - Hasított Dean hangja a csendbe.

 Minden szem rám szegeződött, míg fel nem keltem a helyemről.

 - A vőlegényre! - Mosolyodtam el és magasba emeltem a poharamat.

 - A vőlegényre! - Mondták utánam a többiek.

 - A menyasszonyra! - Néztem fiatalabb nővérem felé, miközben ismét lendült a kezem.

 - A menyasszonyra! - Szólaltak meg kórusban a jelen lévők.

 - A jövendőbeli gyerekekre! - Nevettem fel.

 - Hogy mikre? - Nézett rám Dean úgy, mintha rosszul hallotta volna.

 A vendégek felnevettek, a menyasszony elpirult. Már csak pár mondat és túl vagyok rajta.

 - Remélem örökké boldogok és elégedettek lesztek! - Tartottam fel negyedszerre is a poharamat.

 - Boldogok és elégedettek! - Újfent visszhangot játszottak.

 Igen, boldogok. Egy apró mosollyal az ajkaimon ültem vissza a helyemre, de közben az elmúlt egy év történései peregtek le a szemem előtt. Ennek így kellett történnie?

~~0~~~0~~

 Az első pillanat, mikor találkoztunk. Igen, emlékszem az arcodra. Fél hosszú hajad keretezte, és pár napos borosta borította. A hely dugig tele volt alkoholtól fűtött emberekkel és már épp visszaindultam volna a hotelbe, mikor megjelentél. Egyedül ültem a bár pultnál, te pedig csak mosolyogva közelítettél. Megálltál felettem és megkérdezted szabad-e a hely mellettem.

 - Alexa Sekley vagyok. - Nyújtottam kezet neki.

 - Sam Winchester. - Fogadta el.

 A tenyerem az övébe simult. Kellemes meleg volt és hirtelen megijedtem, hogy elhúzódik, ha megérzi az én kezem hidegét. Nem ez történt. Mosolya még szélesebb lett és ami nekem egy örökké valóságnak tűnt, az csak néhány másodperc leforgása alatt zajlott le.

 - Egyedül? - Kérdezte, miközben kikért egy rövidet.

 - A nővéreimmel. Valahol itt kell lenniük. - Vontam vállat és körül néztem. - Te?

 - Bátyámmal. - Mosolygott még mindig és egy pillanat alatt eltüntte az elé rakott italt. - Nem unatkozol?

 - Áh, elégedett vagyok a jelenlegi helyzettel. - Próbáltam utalni a közelségére.

 Néztem, ahogy szájához ér a pohár pereme és miután kiitta, jólesőn kirázta a hideg. Azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor beleszerettem.

~~0~~~0~~

 A szerelem egy nagyon furcsa dolog. Nem mindig úgy történnek a dolgok, ahogy várod. Főleg nem akkor, mikor azt hiszed, végre érted. Hidd el, hogy az egyik legkiszámíthatatlanabb dolog a világon, az a szerelem. Én első látásra beleszerettem Sam Winchesterbe.

~~0~~~0~~

 - Mindjárt jövök, csak Dean hív. - Mutatta fel a telefonját és kisietett a kocsmából.

 Egy bárgyú mosollyal a képemen könyököltem a fel a pultra és csak bámultam ki a fejemből. Hogy lehet valaki ennyire vonzó?

 - Lexy! - Hallottam meg a nevem és beletelt egy pillanat, mire feleszméltem.

 - Igen? - Fordultam fiatalabbik nővérem, Juniper felé.

 - Gina lelépett egy oltári helyes sráccal. Na, mi történik itt? - Húzta fel a szemöldökét mindent tudóan.

 Megráztam a fejem és mielőtt válaszolhattam volna, Sam jelent meg az ajtóban. Juni azonnal oda kapta a fejét, majd lesápadva elsietett. Meglepődtem, de szinte azonnal a nyomába eredtem.

 - Juniper! - Kiáltottam túl a hangzavart. Szerencsére hamar utolértem. - Mi történt?

 - Láttad azt a srácot? - Bökött az ajtó felé, ahol még mindig Sam ácsorgott. - Annyira... Ahh.. Mindegy, nem. Úgyse lenne semmi.

 Megrázta a fejét és elsietett a zenegéphez. Ott álltam a tomboló tömegben és egy másodperc alatt lejátszódott a fejemben ezerszer az előző jelenet. Szinte hallottam, ahogy a szívem megreccsen. Juniper szerelmes lett Sam-be. Láttam az arcán ugyan azt az érzelmet, ami az előbb még az enyémen lehetett. Összeszorított fogakkal, kizárva a külvilágot, elgondolkodtam. Most mi a fenét tegyek? Szeretném boldognak látni a nővéreimet, hiszem már csak ők voltak nekem. És akkor a lábam úgy döntött, hogy megoldja helyettem. Elindult az ajtóban szobrozó alak felé.

 - Áh, itt vagy. - Mosolygott. - Bátyám azért hívott, hogy tudjam, lelépett egy csajjal. Szóval szabad az estém.

 - Gyere. - Mosolyogtam és belekaroltam a karjába.

 - Hova viszel? - Nézett le rám.

 - Megváltoztatom az életed.

~~0~~~0~~

 Pár perc alatt fordult hatalmasat alattam a világ és úgy éreztem magam, mint akit kifacsartak. Megváltoztattam Sam és Juni sorsát, és ezzel együtt a sajátomat is. Vajon, ha nem így döntök, akkor mi lett volna? Ha akkor Sam nem követett volna, hanem egyszerűen elsétál?

~~0~~~0~~

 Egyre közeledtünk a sarokban ácsorgó testvérem felé. Háttal volt nekünk, így szerencsére nem vett észre. Mikor azonban odaértünk, elengedtem Sam-et és megkocogtattam Juniper vállát. Mintha lassítva történt volna minden. A kékes szemek először rám, majd a mellettem lévő srácra kúsztak. Pirosba borult az arca és szerintem a kínzási módszereken gondolkodott, amivel később megölhet.

 - Sam. - Mutatkozott be a Winchester, miközben nagyot nyelt.

 - Juniper Sekley. - Viszonozta a lány.

 - Sekley? - Fordult felém kíváncsian a srác.

 - A nővérem. - Mosolyodtam el és feltűnés mentesen elhátráltam.

 Fogtam és visszaültem a pulthoz. Kértem azonnal három rövidet, de nem nekik vittem, hanem ott egy ültömben azonnal legurítottam. Pedig én és az alkohol nem vagyunk jóban. Ezt viszont éreztem, hogy kell.

~~0~~~0~~

 Ott változott meg minden. Kiderült, hogy Sam és Dean vadászok, mint mi és elkezdtünk összejárni. Elvittek minket a bunkerbe, hiszen, mint kiderült, Dean és Gina azon az estén eléggé összegabalyodtak. Szinte lélegezni se tudtak egymás nélkül, amit furcsálltam, mert Gina sose volt egy ilyen romantikus alkat. Fél év telt el és megint elmentünk abba a kocsmába. Egy ügy miatt.

~~0~~~0~~

 - Ha nem megyek, akkor már rég levágta volna a fejed! - Bokszoltam bele viccelődve Dean vállába.

 - Sose fogom magamról lemosni, hogy megmentettél ugye? - Forgatta meg a szemét, de azért mosolygott.

 Vigyorogva ráztam meg a fejem, jelezve, hogy ettől aztán nem szabadul. Mindenki ivott egy pohárral, majd míg Gina kiment a mosdóba, addig Sam-ék a tánc parkettre sétáltak. Szememmel követtem őket, és gyorsan kértem még egyet a pultostól. Már csak megszokásból, de mikor épp a számhoz emeltem volna, akkor Dean kivette a kezemből és ő itta meg.

 - Hé! - Fordultam az illető felé felháborodva.

 Ő csak apró mosollyal megfordult a bár széken és a táncoló párosra nézett.

 - Szép pár. - Mondta.

 - Az. - Motyogtam és kértem még egyet.

 - Te is találsz majd egy Sam-et. - Vont vállat.

 A számban lévő ital majdnem rajta kötött ki, ahogy próbáltam visszatartani a köhögésem.

 - Te miről beszélsz? - Néztem rá furcsán, pedig pontosan tudtam miről van szó.

 - Ne nézz hülyének, tudom, hogy odáig vagy érte. - Fordult végre felém és az arcáról egyszerre volt leolvasható valami elszántság és együttérzés.

 - Ha már úgyis családban marad, nincs egy öcsétek? - Könyököltem az asztalra.

 - Valójában... - Kezdett bele, de inkább megrázta a fejét. - Hagyjuk. Tudom, hogy rossz, de hidd el, hogy megérte aznap bemutatni őket egymásnak.

 Fáradtan megdörzsöltem az orrnyergem és épp valami csípőset akartam visszaszólni, mikor megjelent Gina. Mondott valamit, majd barátjába karolva, elhaladtak a parkett felé. Dean még összeborzolta a hajam és magamra hagytak.

~~0~~~0~~

 Ott ültem a pultnál és csak néztem a táncoló párokat. Az idősebb Winchesteren látszott, hogy nem éppen lassúzásra teremtette Isten, és ahogy lehetősége adódott rá, azonnal zenét cserélt. A dallam, ami felcsengett, lassan jutott el a tudatomig. Felnéztem és azonnal a zöld íriszek fogságába kerültem. Eldöntött fejjel rám mosolygott, majd Juniperékre nézett és megcsókolta Ginát. Kedves gesztus akart lenni, hiszen tudta, hogy imádom a Beatles-t, de inkább gúnyolódásnak éreztem. Inkább hátat fordítottam nekik és magamban dúdolgatva próbáltam túlélni az estét.

"Well, shake it up, baby, now; Twist and shout"

~~0~~~0~~

 - A vőlegényre! - Mosolyodtam el, ahogy remegő kezem a pohárért nyúlt.

 - A vőlegényre!

 - A menyasszonyra! - Fordultam nővérem felé és próbáltam elrejteni, hogy hangom mennyire nem cseng tisztán.

 - A menyasszonyra!

 - A jövendőbeli gyerekekre! - Nevettem el magam Dean arcán, hiszen tudtam, amit ő még nem. Hogy nemsokára apa lesz.

 - Remélem örökké boldogok és elégedettek lesztek! - Már nem láttam mindenkit.

 Szemeimbe könnyek szöktek és nem rémlik mikor ültem vissza a helyemre. Levegőre volt szükségem, ezért a kisebb kavalkádban elsétáltam a kijárat felé. Még láttam, ahogy Dean észre vesz és el akar felém indulni, de Gina visszahúzza. Nővérem nemlegesen rázta a fejét. Nagyon jól ismer. Ilyenkor csak a magány kell. Mielőtt még kiléptem volna az ajtón, Sam fürkésző tekintetével találkoztam. Rám mosolygott. Egy hálás mosoly volt. Egy apró gesztus, amit automatikusan viszonoztam, majd tényleg kiléptem az éjszakába.

~~0~~~0~~

 Ennek igenis így kellett történnie. Győzködtem magam, mégis elviselhetetlen volt a fájdalom. Mintha ki akarnák tépni a szívemet. Levegő után kapva dőltem neki a koszos falnak, hogy aztán lecsúszhassak rajta.

 - Sose leszek elégedett. - Motyogtam.

 A hangom színtelen volt és észre sem vettem, mikor kezdtem el ennyire sírni. A fejem fájt a visszatartott könnyektől. Elhatároztam, hogy ezt a napot nem ronthatom el a házaspárnak, de nem is bírtam a szemükbe nézni. Szégyelltem az érzéseimet. Szerettem. Még mindig szerettem Sam Winchestert és örökké szeretni fogom. Pont úgy, ahogy ő a nővéremet. Szerelemmel.

Vérző szív

REVANS!!! Húha... A bosszút alul értékelik. ;-; Junipernek, mert meg akarlak ölni lelkileg ^^

 A korán kelés sosem volt az erőssége Juipernek, ma mégis megtörtént. Oldalra fordulva, észre vette a mellette fekvő férfit. Kisimított egy tincset az arcából, mire megmoccant. Lassan nyitotta ki a szemét, hogy aztán azonnal megbabonázza a lányt. Pont, mint minden reggel.
 - Szia... - Ölelte át szerelmét.
 - Neked is jó reggelt. - Mosolygott Juniper.
 Még mindig nem tudta elképzelni, hogy hogyan lehetséges mindez. Hiszen sosem gondolta volna, hogy egyszer Sam Winchester mellett fog ébredni úgy, hogy már régóta egy párt alkotnak. Mindezt barátnőjének, Alexának köszönhette, mivel ő mutatta be őket egymásnak. Örökké hálás lesz neki ezért. Gondolataiból a gyomra korgása rángatta vissza. Sam egy apró csókot nyomott a szájára, majd hagyta, hogy kikeljen mellőle.
 - Mikor jössz vissza? - Nézett rá bociszemekkel, mikor már az ajtóban állt.
 - Harapok valamit, és jövök.

~~~

  A reggeli csend az egyetlen dolog, amiért Alexa szeret korán kelni. Ilyenkor háboríthatatlanul tudja olvasni a kedvenc köteteit. Most is éppen ezt teszi, egy csésze, forró zöldtea fölött ülve. Egy ideje nem volt új ügyük, így arra gondolt, hogy kikapcsolódásként elfoglalja magát. Az igazat megvallva ez a nyugodt állapot sem tartott örökké, hiszen egyszer mindenki felkel, hogy legalább egyen valamit. Így volt ez ma is. Juniper, Alexa társa és egyben legjobb barátnője, jelent meg a lépcső tetején.

 - Te már megint fent? - Kérdezte kómásan. - Egyáltalán mit olvasol?

 Haja kócos volt, szemüvege kicsit ferdén állt az orrán. Még pizsama volt rajta.

 - "Szomorú vég volt, de felszabadító." - Olvasott fel egy részletet a rózsaszín hajú lány.

 - Thomas Mann már megint? - Sóhajtott Juniper. - Nem unod még?

 - Az utolsó két oldalt imádom, a többi tömény unalom. - Vont vállat és bekapcsolta a kávéfőzőt, mire a most érkező, hálás pillantást vetett rá.
 Berögződött mozdulat volt ez, na meg az is, hogy a konyhába sétálva, előszedett pár szendvicset a hűtőből.

 - Életmentő vagy. - Csillantak fel a lány szemei és kordult egyet a gyomra. - Van kolbászos?

 - Te utálod a kolbászt. - Nézett Lex furcsán a barátnőjére.

 Ő csak elpirult és elvette az egyiket. Jóízűen beleharapott. Halkan eszegettek egészen addig, míg fel nem keltek a fiúk.

 - Jó reggelt! - Sétált le a két Winchester hozzájuk.

 Sam Junihoz lépett és egy apró csókkal köszöntötte, míg Dean csak szemforgatva emelt el egy szendvicset az asztalról.

 - Te nem kérsz reggeli puszit? - Fordult Lexyhez, miközben egy falaton csámcsogott.

 - Szerintem ezt most kihagyom. - Nézett mélyen a másik szemébe és ha tekintettel ölni lehetett volna, Dean régen halott lenne.

 Ő volt az egyetlen, akinek feltűnt. Csoda, hogy a fiatalabb Winchester nem szúrta ki azonnal, vagy Juniper, hiszen ő ismerte leginkább a rózsaszín hajú, életvidám lányt.. Persze Lex örült annak, hogy barátnője megtalálta a boldogságot, így inkább nem mondta el neki, hogy hogyan érez Sam iránt. Mert érzett. Nem is akárhogyan! Belülről fakadó, nagyon mélyről jövő szenvedély volt, amiről tudta, hogy ha egyszer a felszínre tör, akkor gyűlöletté válik. Szerelmes volt Sam Winchesterbe, de próbálta nem kimutatni. A szíve szakadt meg, mikor egy évvel ezelőtt a fiatalabb testvér nem őt választotta, hanem barátnőjét. A seb, ami a szívén nyílt, semmi nem volt képes beragasztani. Az egész sóvárgásból, egyedül Dean volt az, aki leszűrte az érzelmeket. Nem mondta ki nyíltan, de tudta.

~~~

 Mikor Juniper fél kómásan, pizsamában levánszorgott az emeletről, úgy döntött, hogy inkább egész nap az ágyban marad. Egyedül Sam-re volt most szüksége. Majdnem meg is valósította a terveit, mikoris hirtelen Dean állt elé.

 - Hová, hová? - Vigyorgott le rá.

 - Vissza az ágyba. - Vont vállat a lány.

 - Szerintem ez egy kitűnő ötlet. - Csücsörített és félre állt az útból.

 Juniper összeszűkített szemekkel sétált el a srác mellett. Furcsa volt, talán túlságosan is. Majd megkérdezi Sam-et. - Gondolta és gyorsan elsietett a közös szobájuk felé. Viszont, mikor belépett, azonnal belé fagyott a szó. Szerelme ott állt a szoba közepén egy szál vörös rózsával.

 - Juniper. - Kezdett bele azonnal a magas srác. - Tudom, hogy nem régóta ismerjük egymást. Talán két év is alig van, de úgy érzem, hogy melletted igazán magamra találtam. Nagyon nagy dolgot szeretnék most kérdezni tőled. - Sóhajtott, majd fél térdre ereszkedve előhúzott egy kis dobozkát a zsebéből. - Hozzám jössz feleségül?
 Úgy érezte ott helyben elájul, de a könnyeivel küszködve, kimondta az igent.

~~~

 Alexa a konyhában főzőcskézett, miközben egy újabb könyv volt a kezében. Éppen új fejezethez ért, mikor Juniper rontott be sírva az ajtón. Lex-nek megszólalni sem volt ideje, hiszen barátnője a nyakába borult és úgy mesélte el neki az előbb történteket.

 - Megkérte a kezem! - Csuklott el a hangja és egy sugárzó mosoly jelent meg az arcán, miközben felmutatta gyűrűsujját.

 - Gratulálok! - Mosolygott Lexy is, majd szorosan magához ölelte a lányt. - Sok boldogságot nektek!

 A seb, hirtelen kétszer akkora lett a szívén, mint előtte volt. Azt hitte, azon nyomban elsírja magát. Szinte már azon volt, hogy kitépi a szívét a helyéről, annyira fájt.

 - Lexa! Hova raktad a kedvenc fegyverem? - Kiabált Dean hirtelen az alagsor felől.

 - Mit csinálnátok ti nélkülem? - Forgatta meg a szemeit a rózsaszín hajú és bocsánat kérően nézett a másikra.

 Kivételesen örült, hogy Dean megzavarta őket. Szinte berontott a kis helyiségbe, de mikor meglátta, hogy a vadász egy nagy bögre, forró kávét iszogat gondtalanul, majdnem hozzávágott valamit.

 - Basszus! Mit akarsz? - Nézett ferdén a srácra.

 - Alexa, figyelj. - Kezdte komolyan, és letette az italt a pultra. - Látom hogyan nézel az öcsémre. Ne! Ne szólj közbe! - Emelte magasba a kezét, mikor látta, hogy a másik kinyitja a száját. - Ez elég kegyetlenül fog hangzani, de ő már Junipert választotta. Eljegyezték egymást és boldogok együtt. Csodálom, hogy nem vették még észre, hogy ez téged mennyire bánt.

 - Nem bánt. - Hazudott a lány, de a látása elhomályosult a feltörni készülő könnyektől.

 - Csak azt akarom mondani, hogy tovább kéne lépned. Nagyon kijár már neked a boldogság. - Mosolygott kedvesen, de ez nem nyugtatta meg Lexyt.

 Csak állt az ajtóban és bambult előre a semmibe. Így kimondva, még jobban fájt, és hirtelen valósággá is vált.

 - Gyere ide. - Tárta szét a karjait Dean.

 Lex anélkül, hogy tudatában lett volna mit csinál, közelebb lépett. Az arcát a másik mellkasába fúrta és néma zokogás tört fel belőle. Mélyről, egészen a lelke legaljáról jövő, keserves zokogás.

~~~

 Juniper egész nap a fellegekben járt, így nem vehette észre Lex szomorú arcát, akárhányszor a szerelmes párosra nézett. Éppen egy új ügyet néztek ki maguknak, amibe belebotlottak a neten. "Tizenéves fiatalokat találtak York környékén halottan. Az összes áldozat szíve eltűnt. Vajon mi állhat a háttérben? Eddig hat gyilkosságról tudunk, ami az elmúlt hónapban történt."

 - Vérfarkas? - Nézett fel Dean, miután végig olvasta a cikket.

 - Hat áldozat? Minek neki annyi szív? - Kérdezte Sam.

 - Lehet téliálmot akar aludni, és most raktároz. - Vont vállat a másik vadász.

 Erre mindenki csak a szemét forgatta és szó nélkül indultak öltözködni. Juniper átöltözött egy kényelmesebb ruhába és bepakolt egy-két fegyvert. Tíz perc múlva indulásra készen álltak.

 - Basszus, hogy ti mennyit készülődtök! - Morgott Lexy, aki a garázsban volt már, mikor leértek.

 Juniper és Alexa a saját autójukba ültek be, míg a fiúk az Impalába. Nagyjából egy óra lehetett az út Yorkig. A barnahajú, szemüveges lány bekapcsolta a rádiót és így indultak neki az útnak. Juniper végig azon gondolkodott, hogy hogyan kezdjen bele a mondanivalójába, majd eldöntötte, hogy azonnal a közepébe vág.

 - Szeretnék neked valami nagyon fontosat mondani. - Kezdte, miközben le sem vette a szemét az útról.

 - Igen? - Fordult felé Lexy. - Mégegyszer sokkolnál a mai nap?

 Nevetett. Mégis a hangjában volt valami furcsa, amit Juniper nem tudott megfejteni, de inkább a fáradtságra fogta.

 - Nagy a valószínűsége, hogy gyereket várok.

~~~

 "Gyereket várok." Ez volt az a mondat, ami mégegyszer megforgatta Lex szívében a kést. Viszont barátai boldogsága mindennél fontosabb volt, így inkább egy hihető mosolyt varázsolt az arcára.

 - Ez szuper! Sam mit szólt? - Érdeklődött kedvesen.

 - Még nem tud róla. Te vagy az első, akinek elmondom. - Felelte zavartan.

 Lexának jól esett, hogy ennyire bízik benne a lány.

 - Mikor akarod elmondani?

 - A mai vadászat után. - Gondolkodott hangosan. - Reggel akartam vele közölni a hírt, de előszöris féltem, hogy hogyan fog rá reagálni. Másodszor pedig, ő hamarabb meglepett ezzel a dologgal. - Magyarázta és egy futó pillantást vetett a karikagyűrűjére.

 - Meg kell ünnepelnünk ezt. Mondjuk a kedvenc számoddal! - Nyúlt Lex a rádió felé és átkapcsolta a "Carry on my wayward son"-ra.

 Maximum hangerőn hallgatták és énekeltek. Egyiküket sem zavarta a másik hamis hangja, csak nevettek. Juniper boldog volt, hogy barátnője ott van mellette. Alexa szomorú volt, de nem akarta kimutatni.

~~~

  Hamar elérték a várost. Még naplemente előtt. Leparkoltak egy hotelnél és kivettek két szobát. Dean és Lex az egyikben, míg Sam és Juni egy másikban.

 - Rákapcsolódok a helyi rendőrség rádiójára. Hátha van valami új hír. - Cuccolt le Sam az egyik ágyra és kiszedte az adóvevőt.

 - Rendben, addig én átnézek Dean-ékhez.

 Választ sem várva kilépett az ajtón és átslisszolt a szomszédos szobába, ahol a két vadász már kipakolta az ezüstkéseket.

 - Még abban sem vagyunk biztosak, hogy vérfarkas. - Huppant le az egyik ágyra.

 - Mi másnak kellene ennyire pont a szív? - Kérdezte Dean fel sem nézve.

 Elmélyülten pakolgattak egészen addig, míg Sam meg nem jelent.

 - Újab hullát találtak. - Közölte. - Tíz percre innen. Mennünk kell.

 Egyszerre pattantak fel és indultak útnak. Egy parknál álltak meg, ahol minden körbe volt kerítve. A gond ott kezdődött, mikor egy FBI-os férfi feléjük közeledett.

 - Ez lezárt terület! Mit akarnak? - Kérdezte kissé idegesen.

 - Csak erre jártunk és meg akartuk nézni mi ez a nagy szirénázás. - Hazudta azonnal Juniper.

 - Menjenek inkább innnen. Nincs itt semmi látnivaló. - Zavarta el őket.

 Nem tudtak mit tenni, el kellett hajtaniuk.
 - Basszus, hogy ezeknek itt kellett lenniük. - Puffogott Lexy.
 Azonban szerencsére, vagy nem szerencsére, viszont, este egy segélyhívás érkezett a központba. Azt mondta a férfi, hogy az üzletébe betörtek és a bent lévőket mészárolni kezdték.

 - Indulás! - Adta parancsba Dean és a bemondott címhez száguldottak.

 Egy áruház előtt parkoltak le Juniperék és a bejáratnál meglepődve vették észre, hogy nyitva az ajtó.

 - Több mint gyanús. - Sóhajtott, majd beléptek.

 A világítás égett, egy pisszenést sem lehetett hallani. Egy nagyáruház bejáratában, négy fegyveres ember nem kelthetett túl jó benyomást, de őket ez cseppet sem zavarta. Összenéztek és kettesével elindultak a hosszú sorok között. Szép lassan szétváltak, így nagyobb terepet tudtak átfésülni. Halkan lépdelt Juniper, nehogy véletlenül zajt csapjon és magára irányítsa a figyelmet. Az egyik sarkon befordulva azonban felfordult egy pillanatra a gyomra. Egy gyerek feküdt a lábánál, hatalmas vértócsában. Kivehető volt a mellkasán tátongó hatalmas seb. Nem lehetett több tizenegy évesnél.
 - Jun, jól vagy? - Szólalt meg mögötte hirtelen egy hang, mire összerezzent.
 - A szívbajt hozod rám Sam Winchester! - Vágta tarkón, már amennyire felérte szerelmét.
 - Milyen fiatal szegény. - Nézett szomorúan a halottra.
 Dean jelent meg hirtelen az egyik fordulóban futva.
 - Ez most már biztosan vérfarkas! - Kiáltotta, de már mi is láttuk.
 A háta mögött egy férfi futott, de az ajkait felhúzva vicsorgott, miközben üldözte a másikat. Mikor meglátta, hogy erősítéshez fut a vadász, megtorpant és egy farkasüvöltést hallatott. Mintha a társait hívta volna.
 - Pofa be! - Hajított felé Dean egy ezüst kést, ami a bal combjába fúródott.
 A vérfarkas üvöltve rogyott a földre és hirtelen az arca emberibb lett. Ahogy közeledett hozzá a hármas, hallhatták, hogy valamit mantráz. Csak mikor teljesen elé értek, akkor jöttek rá mit mondott.
 - A bátyám megöl titeket, ha ideér. Meg fog ölni mindannyiótokat. Nem érdekli, hogy nő vagy férfi. Meg fog ölni. Meg fog ölni... - Mantrázta, egészen addig, míg Dean egy gyors mozdulattal szíven nem szúrta.
 - Szóval tudjuk, hogy minimum ketten vannak. - Törölgette le a vért a pengéről az idősebb Winchester.
 - Aki mindjárt itt lesz és akkor lehet, hogy hozza a falkát. Nem lesz könnyű menet. - Sóhajtott fel Sam.
 - Hol van Lexy? - Kérdezte hirtelen Juniper.
 Kétségbeesett pillantást váltottak, majd azonnal a lány keresésére indultak.

~~~

 - Valahonnan innen jött az üvöltés. Fenébe ezekkel a labirintus-szerű áruházakba. - Morogta Lexa, ahogy a hosszú sorokon haladt végig. - Merre..?
 Hirtelen halgatott el, mikor mozgást érzékelt a polcok végénél. Azonnal fedezékbe bújt és onnan nézte, hogy mi közeledik. A mozgásból és a villogó szemekből ítélve, azonnal rájött, hogy farkas áll a dologban. Dehiszen az előbb hallotta üvölteni. Lehet elfutott valamelyikőjük elől? Körülnézett, hogy merre tudna elslisszolni. Túl kevésnek gondolta magát egy ekkora példány ellen. Nagyon halkan elindult balra, de egy hang megállította.
 - Lexy, de jó, hogy itt vagy! - Sietett felé Juniper.
 Ne! Pontosan el fog haladni a folyósó előtt, ami az állatot rejtette. Próbált mutogatni, de a hangokra felfigyelt a lény és hihetetlen gyorsasággal indult meg a barnahajú felé.
 - Jun! - Szaladt felé Lexy, de még így is csak félrelökni sikerült.
 Egy pillanat volt az egész, mégis, mostmár tudták milyen érzés, ha valakinek lepereg az élete a szeme előtt. Lex a két csuklónál fogta meg a farkast, de egy pillanatban az egyik kéz kiszabadult. Érezte a jéghideg karmokat a mellkasának préselődni. Nem akart megszűnni a nyomás. Az arcán félelem futott át és remegve, könnyekkel küszködve nézett le. Még látta, ahogy a hosszú körmök a mellkasába vájnak. Felüvöltött.
 - Basszus, de béna vagyok! - Folytak le a könnyei, amik összekeveredtek a szájából szivárgó vérrel.
 A szörnyeteg egy hirtelen mozdulattal kitépte a dobogó szívet a helyéről. Alexa teste úgy esett össze, mintha csak egy marionett bábunak elvágták volna a tartófonalait.

~~~

 Annyira hirtelen történt minden. Juniper már csak a farkas mögött megjelenő Winchestert vette észre, aki hátulról döfte szíven az állatot. De ez már nem számított.
 - Ne! - Suttogta a lány és zokogva kúszott oda barátnőjéhez. - Ne, ne, ne, ne, ne! Kérlek, Lexy! Ne tedd ezt velem! Nem halhatsz meg így! Könyörgöm, ne csináld! SAM! - Üvöltött fel hisztérikusan. - Csinálj valamit Sam!
 Kezei közé fogta a sápadt, halott arcot és úgy rázogatta. Imák hagyták el a száját, és barátnője különböző becenevei. Nem akarta elhinni, hogy ez velük történik.
 - Juniper, gyere. - Próbálta Sam felhúzni a földről.
 - Nem! NEM! - A szavak görcsös zokogásba fulladtak, majd felnézett a mellette állóra. - Miért?
 Sam arcán is végig folytak a sós cseppek, miközben felemelte a síró lányt. Juniper nem bírt ellenkezni, hiszen a fájdalom elemi erővel tiporta a földbe. A férfi erősen tartotta és nyugtatni akarta. Végül rájött, hogy itt már semmi nem segít. Csak magához szorította és ott volt neki. Ott volt neki élete legszörnyűbb pillanatában. Mikor Dean megtalálta őket, egy síró párost, és egy mosollyal az arcán, holtan fekvő Alexát talált.

~~~

 A lángok magasra csaptak és felfalt mindent, amit a máglyára tettek. A lány testét szép lassan emésztette fel a tűz. Igazi vadásztemetést kapott.
 - Imádná. - Szólalt meg Juniper először azóta, hogy mindent eltakarított a két srác.
 A hangja színtelenül csengett. Dean és Sam rá, majd egymásra néztek. Mindketten ismerték az érzést, mikor egy számukra fontos embert kellett eltemetniük. Az a mérhetetlen üresség fájt a legjobban, amit a halott emléke hagyott maga után. Sam végig mellette maradt, amíg a hajnal első sugarai át nem szöktek a fák között, és meg nem látták azt a nagy kupac hamut, ami valamikor még egy élettel teli embert takart.
 - Menni kellene. - Törte meg a csendet a fiatal Winchester.
 Juniper szó nélkül ült be az Impala hátsó ülésére. Teljes csendben tették meg a visszautat. Az a lyuk pedig sosem gyógyult be egyikük szívén se, amit Lexy hiánya okozott.

~~~

 - Ne ébreszd fel! - Lépett a kiságy mellé Juniper, mikor meglátta férjét a gyerekszobában.
 - Csak nézem, hogy milyen békésen alszik. - Ölelte át feleségét Sam és így sétáltak le az emeletről.
 Dean éppen egy könyvet bújt, mikor leérkeztek. Felkapta a fejét és egy apró mosolyt villantott feléjük.
 - Hogy van a kis herceg? - Tette félre az olvasmányát.
 - Végre elaludt. - Sóhajtott nagyot Juniper, majd felkapta a fejét az egyre hangosodó lábdobogásra.
 Egy barnahajú, három éves gyerek sietett feléjük tiszta maszatosan.
 - Alexa Mary Winchester! Mit kerestél te odakint? - Dördült Sam hangja, de aki ismerte az tudta, hogy nem is mérges, csak gyakorolja az apai szigort.
 - Cas bácsi elvitt kijándulni. - Csillogott a szeme és egy cetlit tartott a kezében, amit most anyjának nyújtott.
 - Mégis hova vitt az a szárnyas, hogy ennyire koszos lettél? - Kapta ölbe Dean az apróságot.
 - Fejvitt! - Mosolygott izgatottan és a mennyezet felé mutogatott. - Azt mondta, hogy megmutatja kitőj kaptam a nevem. Kaptam a rósasín hajú lánytól ajándékot is!
 Arcára hatalmas vigyor került, miközben a körülötte állók megdöbbenve hallgatták a mesét.
 - Azt mondta, ne merjél sírni, mert vissza jön és megvej. - Bólogatott teljes magabiztossággal.
 Juniper szemeibe könnyek szöktek, de próbált mosolyogni. Hálás volt, mikor Dean felajánlotta, hogy megmosdatja a kislányt. Így most Sam-mel kettesben hajtogathatták ki a cetlit, amin egyetlen mondat állt, azzal a tipikus macskakaparással, ami Lexy-t jellemezte.

"Szomorú vég volt, de felszabadító."

 Juniper próbálta visszatartani a sírást, de ahogy végig folytak az első könnycseppek, újabbak követték őket.
 - Igazán tudta, hogyan kell búcsúzni. - Szipogott és a zsebébe rejtette a papírkát.
 Szomorúan, mégis mosolyogva nézett fel a férjére, aki csak átölelte és egy puszit adott a feje búbjára.
 - Ne sírj, mert képes visszajönni. - Simított végig szerelme haján, mire felnevettek.
 Keserűen, de nevettek, mert tudták, hogy Lexy figyeli őket. Semmi bajuk nem eshet többé. Vigyázni fog rájuk. Pont, mint életében tette.