Heya, Poindexter!

 

 Rick talán a harmincas éveiben élte ki magát a leginkább. Talán hiba volt huszonegy-két évesen családot alapítani, talán az volt hiba, hogy otthagyta feleségét a lányukkal együtt. Aztán jött Birdperson és Squanchy és egy pillanat alatt sikerült elfelejtenie a családját. Amúgy is nagyobb biztonságban voltak itt. Nem kívánná a saját lányának, hogy tizenévesen már a szövetség emberei Bethen keresztül találjanak rá Rickre. Végül is kőrözött bűnöző volt, nem vállalhat ekkora kockázatot. 

 - Squanchy valami kemény cuccot talált - nyögte Rick, miközben felkelt a földről, majd körülnézett. Valami ismeretlen helyen ébredt. Ilyen esetekben a végletekig tudta gyűlölni a részeg és beszívott énjét. Miért kell kitalálnia, hogy akkor akar lelépni valahova, ahol még életében nem járt. Egyik kezét a fejére helyezte, a másikkal nekitámaszkodott a falnak, és próbált nem elesni a fejfájás - szédülés kombótól. A kabátja belső zsebét kezdte el tapogatni, és amikor nem találta a portálvetőt egy pillanat alatt kitisztult a feje. Muszáj megtalálnia, különben a szövetség portáljait kell használnia, az meg ezekben az időkben, több, mint veszélyes lett volna önmagára nézve. Nem most akarta elkezdeni az életfogytiglanig tartó börtönt, annál többet ért számára a szabadság. Körülnézett még a szűk sikátorban, hátha valahol megtalálja a portálvetőt, de az nem volt sehol. Kénytelen volt kimerészkednie az utcára, és egy kicsit feltérképezni a bolygót, ahol landolt, és csak remélte, hogy a saját dimenziójában van. Zsebre dugott kezekkel indult el az utcán. Az itt élők a lehető legkülönfélébb teremtmények voltak. Némelyik alacsony, sárga színű, hatalmas szemekkel, a formájuk talán egy babra hasonlított, aztán voltak az emberi méretnél háromszor magasabbak is, furcsa, lila fülekkel, és szárnyakkal. Lehetetlen volt ennyiből megállapítani, hogy pontosan hol is lehet, ilyen lények biztosan náluk is vannak valamelyik galaxisban. Megunta a keresgélést, és inkább leült a következő sikátorban egy doboz tetejére. Előszedte valahonnan a flaskáját, és ivott belőle néhány kortyot. Hogy a picsába fogok hazajutni? - tette fel magában a költői kérdést. Valójában nem is érti minek csinál belőle ekkora problémát. Ő az univerzum legokosabb embere, bármikor kijátszhat bárkit, ellophat egy űrhajót, esetleg összefuthat valakivel, akitől elszedheti a dolgait, és az alkatrészekből tudna csinálni egy új portálvetőt. Ha a Földön betudta szerezni az alapanyagokat hozzá, akkor biztos nem itt lesz belőle problémája. 

 Arra eszmélt fel, hogy valaki átesik a lábain, zavarodottan ugrott fel a dobozról. Úgy tűnik valamikor a nagy gondolkozás közben elaludt. Lenézett a földön heverő illetőre. Barna hajú, szemüveges alak, fekete ruhában. Nem kéne megbízni benne. Nem mintha Rick bárkiben is megbízna. 

 - E-elnézést, nem akartam bajt - tápászkodott fel a földről a férfi, majd Rickre emelte a tekintetét. - A multiverzumra! Már vagy két éve nem láttam rendes hús-vér embert errefelé. - Nem tudta hova tenni a másik hirtelen örömét, aki kezet is nyújtott neki. Tanácstalanul fogadta el a másik kézfogását. - Stanford Pines vagyok - mondta. - De a Ford is megteszi. - Lelkesnek tűnt, olyannak, aki még nem fedezte fel a világ nagy részét. Rickből már hiányzott a tudásvágy, ő inkább szórakozásból fedezett fel új dolgokat. Végigmérte a másikat még egyszer. Göndör haj, néhány napos borosta, koszos ruhák, a hátán mégis valami csúcs technológiás fegyver. Ezek szerint lopni már egész jól megtanulhatott. A kezének valahogy furcsa tapintása volt. A férfinak hat ujja volt. 

 - Rick Sanchez - mutatkozott végül be, és elhúzta a kezét. - Mondd csak, két éve ezen a szartanyán vagy, vagy két éve nem találsz olyan dimenziót, ahol emberek is lennének? Okosnak tűnsz, Poindexter.* - Ford arcára kiült a bizonytalanság egy pillanatra, de az arcvonásai hamar megkeményedtek, és egyenesen Rick szemébe nézett. 

 - Két éve vagyok ezen a bolygón, előtte a nightmare realmben* voltam. - Ricknek kellett egy pillanat hogy feldolgozza. 

 - Mond csak, hogy jutottál oda, és lyukadtál ki végül itt? 

 - Az egy eléggé hosszú történet - húzta el a száját Ford. Rick elgondolkozott egy másodpercre, aztán karon ragadta Fordot. Squanchy és Birdperson még egy darabig kibírják nélküle.

 - Gyere, iszunk valamit, és elmesélheted, hogy mi is törtét veled az elmúlt pár évben. - Indult el valamerre, annak reményében, hogy találnak egy kocsmát. Szóval így történt Stanford Pines és Rick Sanchez első találkozása.

*Poindexter - Azokra az emberekre szokták használni, akik úgy néznek ki, mint a kockák, de nincsen mellé túl nagy intelligenciájuk. Rick civakodásból nevezte így Fordot, mert egyébként valahol egy szintben lehetnek tudás téren.
*Nightmare realm - Rémálom birodalom, a Gravity Falls című mesében Bill Cipher innen származik.

Végtelen világ

Kép tőle: Elentori

Az ujjait a levegőben járatta, és ha nem figyeltél oda rendesen, akkor szinte semmit nem tudtál kivenni a különleges formákból, amiket a mozdulatai hagytak. Pedig határozottan ott volt, és Dipper egyszerűen nem értette, hogy erre hogyan képes a másik. Aztán persze rájött, hogy Billről van szó. Arról a Billről, aki képes bemászni a fejébe, és különböző rémisztő, abszurd, de a maguk szintjén mégis varázslatos álmokat pakolni oda. És amellett, hogy a fiú veszélyes volt, Dipper csak annyit vett észre, hogy minden egyes mozzanatával képes őt ámultba ejteni. Megint visszaterelte a figyelmét az ölében fekvő Billre, aki még mindig rajzolgatott. A lehetetlen minták egy hosszú jelrendszer részeit képezték, a jelentése számára ismeretlen volt, a szőke hajú valószínűleg számolgatott valamit, pedig a világegyetem minden tudása az övé volt. Emberi gesztusnak tűnt, aztán realizálta, hogy a kódok és az üres térbe való rajzolás egyáltalán nem e világi.
 - Pinetree, hallom a csendet - motyogta maga elé, Dipper értetlen arckifejezésére felpillantva sóhajtott egyet, és elmaszatolta a levegőbe írt mintákat. Felült a fiú ölében, összeborzolta a haját, halványan elmosolyodott. - Alapjáraton csend van, de gondolkodsz, és ha nem figyelsz oda rá, akkor nagyon hangos tudsz lenni.
 - Még jó, hogy nem mindenkinek vannak ilyen problémái - forgatta meg játékosan a szemeit.
 - Nem is akarom elképzelni, hogy milyen lenne, még arra is figyelnem kéne, hogy ki, mikor jár a fejedben. Megkönnyíti a dolgomat, hogy nincs mindenkinek gondolatolvasó képessége. - Vigyorgott rá a barna hajú fiúra. - Legalábbis, ebben a dimenzióban.
 - Egyszer megnéznék egy másik dimenziót. - Felpillantott az égre. A dimenziók száma is végtelen, az ég is annak tűnt.
 - Egyszer ismertem egy férfit, akinek volt egy portálfegyvere. Igazából bárhova ellehetett vele jutni, ami a világegyetemhez tartozik. Különböző univerzumok, bolygók, dimenziók. Érdekes ember volt, keverd össze a bácsikáidat, adj hozzá még több őrültséget, és kevesebb érdekeltséget. Na, ez volt ő. - Dipper érdeklődve hallgatta végig Billt. Talán a történetbeli férfi is egy másik dimenzióban élhetett. Ha Ford bácsi nem volt képes működőképes portálokat létrehozni ebben a valóságban, akkor senki. Lehetetlennek tartotta, hogy itt menne bárkinek is.
 - Menjünk be, kezdesz túl sokat gondolkozni - húzta el Bill a száját, ahogy végigmérte Dippert. A fiú már éppen visszaszólt volna valamit, de a szőke belefojtotta a szót egy csókkal.
 - Jó, bemehetünk - válaszolta kicsit morcosan, de le sem lehetett volna vakarni az arcáról a mosolyát. Megrázta a fejét. Bill csak az ellentmondásokat hozza ki belőle. És úgy érezte, hogy ez éppen így van rendjén.


Heyyo! Ez a fic Lexynek szól, mivel tegnap volt a névnapja, én meg írni akartam neki valamit, de egyébként semmi ihletem nincs, szóval bruh? Valamit csak alkottam, ami nekem egyébként nem tetszik, mert csak írtam, és írtam, és nincs értelme a sztorinak, de  a lényeg, hogy van, és BillDip, és Lexynek szól, és crossover utalás, hogy az én lelkem is kicsit megnyugodjon, mert nekem kell egy GF x Rick and Morty crossover. Úgy kb. most. Remélem azért valamennyire olvasható volt. :') Oh, és a címnek sincs semmi köze az egészhez, csak tetszett, vagy mi. 

Pepii