Kopp kopp kopp...

Sacinak nagyoooon sok szeretettel <3 Majd te eldöntöd a folytatást :D A többieknek pedig elöljáróban annyit, hogy Sabriel/Samifer... Még nincs eldöntve. Jó olvasást!

 Sam Winchester nagyon ritkán járt el a házibulikba, de most megígérte egyik osztálytársának, Gabrielnek, hogy eljön. Pedig tudta, hogy másnap reggel munkába kell mennie, hiszen a főnöke, Gadreel nem szereti, ha késik, vagy ha csak egy kicsivel is rosszabb teljesítményt nyújt, mint megszokhatta tőle. Előre látta, hogy mennyire fog szenvedni a mai éjszakázás miatt, de úgy volt vele, hogy nem szeretne ezen görcsölni, ezért inkább fogta a hideg sört, amit valaki az ajtóban a kezébe nyomott, és meghúzta. Keserű volt és utálta az ízét, de most nem is ez számított. A hangfalakból Imagine Dragons-tól szólt a Believer és ő leült a kanapéra, remélve, hogy osztálytársa hamar felbukkan. Gabriellel a barátságuk nem volt mindennapi. Nem is értette, hogy miért barátkozik vele az alacsony srác, de nem is firtatta. Csak örült a társaságnak. Sam volt a legjobb tanuló az iskolában, és valószínűleg az iskola történelmében is. Egész nap a könyveit bújta, nem úgy, mint szoknya és nadrágpecér bátyja. Nem járt szórakozni és igazából a mostani nyári munkahelyét is csak az anyja miatt vállalta el, mert szerinte nem volt a fiának élete.

 - "Menj és keress barátokat! Nyár van! Élvezd ki a szabadidőt!" - Mondta neki.

 Nem állt le vele vitatkozni, hogy Gabriel igenis a barátja, és hogy vannak még mások is, akikkel jóban van. Inkább csendben rábólintott a munkalehetőségre, ahova Dean juttatta be. Egy helyi étteremben kellett felszolgálnia és nagyjából az emberek jókedvét növelnie. Nem hangzik nehezen, de egy idő után már nagyon monotonnak tűnt neki a sok rohangálás. Reménykedni, hogy ha elég szépen mosolyog, akkor hagynak neki borravalót és nem próbálják meg harmadszorra is felszedni. Szemforgatva itta meg az utolsó kortyot is az üvegből, majd az órára nézett. Éjfél múlt. Eldöntötte, hogy hazamegy aludni inkább és majd holnap utána jár, hogy Gabriel miért is nem jelent meg.

~~0~~

 Gabriel el se akarta hinni, hogy Sam igent mondott az esti bulira. Azt meg végképp nem, hogy éppen ma nem fog tudni időben odaérni. Általában olyan tíz körül már ott szokott lenni mindig, de most testvérének kellett segítenie, aki randevíra készült. És hiába Sam Winchester a magas félisten várta őt egy unalmas buliban, ha közben Castiel boldogtalan. Neki a család volt az első és ezt most nagyon bánta. Mégis megtette a kerülőt és elvitte kocsival öccsét a város másik végére, ami a házuktól fél órányira volt. Aztán még vissza is kellett vezetnie és érkezés a célhoz. Úgy kapkodta a levegőt, mintha futva kellett volna megtennie a távot. Kipattant a kocsiból és az órára nézve, besietett a házba, ahonnan dübörgött a zene. Pontosan öt perccel múlt éjfél. Reménykedett, hogy Sam tényleg eljön és nem húzza ki magát megint alóla. Bár Gabriel tudta, hogy csörgött volna a telefonon, ha meggondolja magát. A készülék azonban csendben pihent a zsebében. Intett mindenkinek és magára varázsolta legszebb party-mosolyát. A fejében azonban csak egyetlen arc villogott folyamatosan. Merre lehet?
 - Szia! - Köszönt oda egyik évfolyamtársának. - Nem láttad véletlenül Samet?
 - Ciao! - Kiabálta túl a másik a zenét. - A Winchestered nemrég ment el.
 Hatalmas, mindenttudó vigyor terült szét az arcán. Az egész iskola fogadott arra, Sam vajon mikor veszi észre, hogy Gabriel mit érez iránta. Az egyik fele arra szavazott, miszerint sose fog rájönni, a másik viszont bizakodott és reménykedett benne, hogy Gabe majd mer lépni a magas srác felé. Ő azonban csak várta a megfelelő pillanatot. Mondjuk, mikor mindketten ittasak már és lehetőleg egyikük sem emlékszik majd rá. Mégis megkönnyebbülhetne a lelke, hogy kimondta. Ilyenkor egy hatalmas parasztnak érezte magát. Arra vár, hogy Sam lerészegedjen? Milyen barát ez? Szégyellte magát és inkább elvetette az ötletet.
 - Köszi azért. - Mosolygott a srácra és nagyot sóhajtva távozott.
 Visszaült a kocsiba és haza hajtott. Itt már nincs kiért maradnia.

~~0~~

 Lucifer utálta a munkahelyét. Legalábbis nyár elejéig biztosan. Pont azon gondolkodott, hogy felmond, mikor meglátta az újoncot. Ismerte őt. Sam Winchester volt az teljes haj-hosszával. Ott magasodott a pultban a zöld kis kötényben, ami kötelező volt és látszott rajta, hogy annyira szeretne itt lenni, mint ő maga. Mégis ott volt és nem tágított.
 - Hello! - Köszönt oda neki és kezet nyújtott. - Sam Winchester.
 Oh, persze, honnan tudhatná, hogy kicsoda ő?
 - Lucifer. - Vigyorgott rá és felvonta a szemöldökét.
 - Lucifer? - Kérdezte érdeklődve.
 - Csak így. - Vont vállat, majd a miniatűr raktárba lépve kivette a kötényét és nekilátott a főzésnek.
 Lehet, hogy mégis marad még pár hétig.

~~0~~

 Gabe első útja másnap a vendéglőbe vezetett, ahol kivételesen nem volt túl nagy a forgalom.
 - Szia! - Köszönt oda az éppen italt kitöltő srácnak.
 - Helló! Merre voltál tegnap? - Tért Sam azonnal a lényegre és egy kis megvetés is volt a hangjában.
 Gabriel végig nézett rajta és megállapította, hogy elég fáradtnak néz ki. Vállai megrogyva, szemei alatt karikák és arca bal oldalán egy kis csík látszódott, mintha nemrég kelt volna ki az ágyból. Valószínűleg így is történt. Haja egy gubancos copfba fogva lógott a tarkójánál.
 - Sajnálom, de Cas egész nap azért könyörgött, hogy vigyem el őt egy randira. - Szabadkozott, miután kibámulta magát.
 A Winchester csak összehúzott szemekkel rakott le elé egy szokásos fanta-kóla keveréket, ami a kedvence volt, aztán kivitte a többi italt az asztalokhoz álmosollyal. Még ez az erőltetett mimika is irigységet szült a lelkében. Nem akarta, hogy másnak adja a mosolyát. Ő akarta. Bárcsak merne lépni végre felé.
 - Dean is teljesen ki volt készülve. - Jött vissza a pulthoz. - Még az érettségin se izgult annyira, mint tegnap.
 Gabriel megnyugodott. Neki is volt testvére, és ő is maga elé helyezi Deant, hiába a világ sorsa a tét. Lehet ennél jobban szeretni valakit?

~~0~~

 Sam fáradtan köszönt el az utolsó vendégtől este kilenckor és egy laza mozdulattal megfordította a táblát az ajtón.

"Zárva"

 Visszament és felsöprögetett, majd fel is mosott. Alig várta, hogy vége legyen a napnak. Sorban kipipálta a mindennapos teendőit, majd összeszedte a dolgait. Ma ő zárt. Benézett a konyhába, hogy biztosan minden el van-e zárva, be van-e csukva, meg a szokásos dolgok. Aztán fogta a felmosós vödröt és bevitte a raktárba.
 - Azt hittem hamarabb hazamész. - Szólalt meg mögötte egy hang, mire összerezzent és majdnem eldobta a vödröt.
 - A fenébe, Lucifer! - Csattant fel a Winchester és mérgesen megfordult. - Én meg azt hittem már mindenki lelépett.
 A srác csak egy sejtelmes vigyorral válaszolt és megvonta a vállát. Sam lerakta a vödröt végre, majd el akart sétálni a másik mellett, de az meg sem moccant.
 - Kiengednél? - Kérdezte higgadtságot erőltetve magára.
 - Hmm. - Dobolt Lucifer az ajkain. - Még meglátom.
 Megpróbálta arrébb lökni, de hiába volt magasabb a másiknál, nem sikerült csak annyit elérnie, hogy égetően közel kerültek egymáshoz. Aztán az ajtótorlasz megfordult és Sam már azt hitte, hogy feladta a játszadozást, de ő csak becsukta rájuk az ajtót.
 - Ez mire volt jó? - Fújt ki egy tincset a szeméből, ami a nap folyamán kicsúszott a copfjából.
 - Ki tudja? - Nevetett fel Luci és nekidőlt az ajtónak.
 Onnan nézte, ahogy a Winchester először meglepődik, majd feladva a harcot, leül a falra szerelt ülésre.
 - Nincs ehhez kedvem. - Mondta és karba fonta a karjait, majd lehunyt szemekkel a falnak döntötte a fejét.
 Egy pár percig így maradtak. Lucifer már-már azt hitte, hogy a srác elaludt, majd egy ördögi vigyor terült szét az arcán és halkan odalépett a másikhoz. Nézte a vonásait aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajolt hozzá és megcsókolta. Sam úgy ugrott meg, mintha egy darázs csípte volna meg. Viszont nem volt ideje tiltakozni. Összefont karjai kettejük közé szorult és az erős szorítás a tarkójánnem engedte elmozdítani a fejét. Lucifer erősen tartotta és végig nyalt a másik ajkain. Ki tudja meddig jutott volna el, ha nem zavarja meg őket egy hang.

"Kopp kopp kopp!"

 Valaki arra várt, hogy bejöhessen. Lucifer mit sem törődve a másik ledöbbent képével, kilépett az ajtón.
 - Jajj, főnök! - Vigyorgott rá úgy, mint aki éppen most nyalta ki a mézes bödönt. - Hiányoztál, mint mókusnak az erdőtűz.
 - Lucifer. - Forgatta meg Gadreel a szemét. - Az a szerencséd, hogy te vagy a legjobb szakácsom.
 - Tudom. - Nevetett és kisétált a vendéglőből.
 Nem tudta, hogy miért csinálta ezt az előbb, de jól esett. Reggel is az a Gabriel, ahogy a szemét meresztette rá. Hányni akart tőle. Szerelem? Kinek kell az? Inkább csak össze akarta kuszálni a szálakat. Hiszen nem ez az ördög dolga?

Emlékek

Vigyázat! (Legalábbis remélem) eléggé angst lett, hogy ki kelljen tennem a figyelmeztetést ^^

  Dean a konyhában ülve nézte, ahogy a kicsik játszanak. A felesége nem volt otthon, és Sam átjött a férjével vigyázni a gyerekekre. Csak figyelte őket és egy csepp irigység férkőzött a szívébe. Nekik sosem lehetett ilyen gyermekkoruk az öccsével. Most mégis úgy érzi végre boldog. Legalábbis megpróbálja elhitetni magával. Van egy gyönyörű lánya és egy csodás felesége. Mi hiányozhatna? Ő maga sem tudta, csak azt, hogy valami üresség követi minden lépését. Mintha a pokolban töltött évek megduplázódtak volna és mind az ő lelkében akarna menedéket találni. Nem értette, hogy történhetett mind ez. Későn vette észre, hogy Gabriel áll előtte.

 - Minden rendben? - Kérdezte aggódva.

 Dean csak megrázta a fejét és felnézett öccse szerelmére. Legalább Sammy boldog.

 - Igen. - Hazudta kapásból.

 Persze mindig elfelejtette, hogy az angyalok lelátnak az ember lelkéig. Így ezt a beszélgetést nem úszhatta meg.

 - Hova mentek? - Bökött a Winchester az állával az ajtó felé, ahol az előbb még hárman játszottak.

 - Sam elvitte őket hátra a hintához. - Válaszolt, majd leült az ex-vadásszal szemben. - Na mesélj.

 - Nincs mit. - Vont vállat Dean.

 - Oh, nekem egy Winchester sem tud hazudni. - Mosolyodott el és a gyűrűjére nézett. - Tudod, örülök, hogy ennyire jól alakult az életetek. Van egy emberi feleséged, aki szült neked egy tüneményes kislányt. Sammy pedig végre normális életet élhet. Már amennyire ez egy angyal mellett lehetséges.

 - Az örökbe fogadást is sikeresen megoldottátok. - Mosolyodott el végre Dean is.

 - Nem is lehetne szebb az életünk. - Bólogatott az arkangyal. - Akkor te mégis miért vagy szomorú?

 Az idősebb Winchester nem szólt egy szót sem. Gabriel a lényegre tapintott. Mióta minden megoldódott a világban, semmi sem ugyan az. Lucifer elzárva, Isten a helyén. Ő mégis egy kifacsart rongydarabnak érzi magát. Nem emlékszik mikor történt mindez, csak azt, hogy egyszerűen megszűnt létezni. Mintha a lelke egy darabkája nem lenne a helyén. Mintha valaki elvette volna tőle.

 - Egyszer ismertem valakit. - Kezdett bele Gabe elmerengve a mondatba. - Egy ember volt és mikor felajánlották neki a boldog életet, ő nem tudott ellenállni a kísértésnek és igent mondott. Pedig ő szeretett valakit. Pontosabban egy kék szemű angyalt.

 Az ex-vadász felkapta a fejét és csodálkozva nézett a másikra.

 - Miféle angyalt? - Kérdezte aggódva. - Ismered? Tudsz róla?

 - Csak, ha józan vagyok. - Nevetett fel keserűen Gabe.

 - Mi történt vele? - Csapott le rá Dean, szinte azonnal. - Hol van? Él-e még..?

~~0~~0~~

 Talán tíz évvel ez előtt történt, hogy Dean és Sam Winchester megtalálták a módját, hogy végleg véget vessenek az egésznek. Sok évnyi kutatás után megtalálták a táblát, ami segített nekik mindenben. Rajta volt, hogy hogyan lehet bezárni a szörnyeket egy másik dimenzióba. Egy üres dimenzióba, ahol semmi baj nem történhet.

 - Sikerült! - Ugrott Castiel a vadász nyakába.

 - El se hiszem. - Sóhajtott fel Dean és szorosan magához vonta az angyalát. - Tényleg megcsináltuk Castiel. Megcsináltuk!

 Az öröm könnyek lassan gurultak végig az arcán, ahogy szerelme ajkaira hajolt. Ez volt élete legboldogabb pillanata.

~~0~~0~~

 A tábla viszont azt is megmutatta, hogy miként kell bezárni a démonokat és visszaküldeni az összeset a pokolba. Mikor Crowley segített nekik és örökké elszigetelte a poklot a földtől, akkor hozták meg a végső döntést.

 - Dean, szeretnék örökké veled maradni. - Morogta a Winchester karjai közt fekvő angyal.

 - Castiel, azt akarom, hogy örökké velem maradj. - Simított végig a másik hátán óvatosan.

 Összegabalyodva talált rájuk a reggel. Egy angyal és egy vadász. Micsoda őrület és ők mégis boldogok voltak.

~~0~~0~~

 Ezzel egyidejűleg, a mennyek kapuját is le tudták zárni, ami azt jelentette, hogy soha többé egy angyal se fel, se le. Ezt az áldozatot pedig maga Isten közölte. Megengedte, hogy azok az angyalok, kik a földön haltak meg, most visszatérhessenek és emberként új életet kezdjenek.

 - Menned kell. - Mosolygott a kék szemekbe Dean.

 - Nem akarlak itt hagyni. - Ellenkezett azonnal Castiel. - Nem tehetem...

 - Egész küldetésünk során mellettünk maradtál. Többször meghaltál miattunk. - Magyarázta a vadász. - Nem hagyhatom, hogy miattam áldozd fel magad. Nem engedem, hogy megöld magad!

 Csend telepedett a szobára, és szinte szétfeszítette a kis helyiséget az a rengeteg ki nem mondott szó.

"Szeretlek!" "Sajnálom!" "Ne tedd!" "Akarlak..."

 - Azt ígérted veled maradhatok. - Hajtotta le szomorúan a fejét az angyal.

 - Tudom mit ígértem, de ez most a te életed és félek, hogy ha ezt most megteszed értem, akkor később megbánod. Lehet, hogy nem azonnal, de el fognak felettünk járni az évek. - Észre sem vette mikor folytak le az első sós cseppek az arcán. - Nem akarom, hogy lásd, ahogy meghalok. Most az egyszer végleg. És tudom, hogy önzőség, de nem akarom látni, ahogy TE meghalsz. Nem bírnám ki.

 Csend telepedett a szobára. Castiel léptei alig hallatszódtak, ahogy közelebb merészkedett, majd lágyan szerelme ajkaira tapasztotta a sajátját. A szívdobogásuk visszhangot vert egészen addig, míg végül a szimfóniából már csak egyetlen hangszer nem szólt. Castiel elment, ezzel hatalmas űrt hagyva a vadász szívében. Örökre.

~~0~~0~~

 - Igen, ismét Isten keze alatt dolgozik. - Mondta Gabriel.

 - Ennek örülök. - Remegett meg Dean hangja.

 Nem hazudott. Tényleg boldog volt, hogy békére lelt a kék szemű, naiv angyala. Most már nyugodtan elengedheti, hiszen tudja, hogy jó kezekben van.

 - Nekünk mennünk kell. - Lépett be két gyerekkel a karján Sam.

 A fekete hajú kislányt átadta az apjának, míg a kisfiút a nyakába kapta.

 - Bocsi Dean, de meg kell fürdetni. - Nézett kiskutya szemekkel a bátyjára. Na igen, van, ami sosem változik.

 - Ki találtok? - Mosolygott a férfi, ahogy a kislánya szinte azonnal álomba merült a karjaiban.

 Sam csak bólintott és egy apró csókot lopva az ex-angyaltól, elindultak haza.

 Gabriel azonban bűntudatosan nézett az idősebb testvér felé. Hazudott neki. Castiel néha meglátogatja álmában és Dean felől érdeklődik. Hiába látja minden mozdulatát, többé nem találkoznak. Élve legalábbis nem. Addig a kék szemű, naiv, de mégis hűséges angyal egy "Dean Winchester" felirattal ellátott szoba-mennyországban ül és vár. Várja, hogy újra együtt lehessen azzal, akit szeret.

Fájdalom

Mert megígértem ^^ 200 szavas szösszenetben Sabriel.

 Sam ült az ágyon és letörölte az arcára száradt könnycseppeket. Kezdte megszokni, hogy ilyet mondott neki az apja, de még mindig fájt. "Néha azt kívánom, bár meg se születtél volna!" Egy tíz éves gyereknek miért kell ezt naponta többször is elmondani? Nem mintha nem lenne amúgy is egy idegroncs teljesen... Áh, dehogy! Tegyen rá még egy lapáttal a családfő. Tudta, hogy apja sosem fogja neki megbocsátani anyjuk halálát, de ő erről nem tehetett. Így csak ült és sírt. Szájára tapasztotta a párnáját, hogy ne ébressze fel Dean-t. Most értek haza egy vadászatról és fáradtak voltak. Szinte azonnal kidőltek. Persze előtte még John a fejéhez vágta, hogy semmire se jó, és bár ne lenne a világon. Lehet, hogy a holnapi nap jobb lesz. Ebben bízott minden alkalommal.

 Nem is gondolta volna akkoriban, hogy egy angyal ül mellette és éppen a szíve szakad meg, hogy nem tud segíteni neki. Hatalmas, arany tollakkal borított szárnyait kiterjesztette, ezzel az egész szobát eltakarva a fiú elől. Közelebb húzódott hozzá, átölelte a törékeny emberi testet és a fiú számára nem hallható szavakkal próbálta nyugtatni.

 - Semmi gond, Sam. - Simított végig óvatosan a haján. - Én mindig itt leszek neked.

 Aznap éjjel Sam Winchester nyugodtan aludt.

Csokit vagy csalok

Vajon miért a Halloween Gabriel kedvenc ünnepe? Vajon? *elgondolkodik* Jó olvasást! ^^  Zene: Billy Idol

 Kinyitotta a szemeit és hatalmasat nyújtózkodott. A nap sugarai kegyetlenül tudatták Gabriellel, hogy jócskán benne vannak már az új napban. Cseppet sem izgatta. Átfordult a másik oldalára és hatalmas, álmos mosollyal a képén, átölelte a mellette fekvőt.
 - Jó reggelt, Napsugár! - Húzta végig a kezét a másik oldalán.
 A férfi felmordult, libabőrös lett. Kicsit mocorgott, majd hirtelen mozdulattal furdult meg és gyűrte maga alá az angyalt.
 - Neked is. - Csókolta meg lágyan.
 Ujjai utat találtak szerelme zilált fürtjeibe. Úgy kapaszkodott a másikba, mintha most érintené először hosszú ideje. Az férfinak narancs és menta illata volt, egy kis édeskés illattal megfűszerezve. Ez volt ő. Sosem fogja tudni megunni. Mikor elváltak egymás ajkaitól, egymásra mosolyogtak. Ez a reggel is úgy kezdődik, mint a többi.

 A konyhában rend uralkodott. Persze ez is Gabrielnek volt köszönhető, mert ha a Winchesteren múlna, akkor az egész házban a káosz uralkodna. Az angyal éppen egy forró teát készített, mikor eszébe jutott milyen nap is van. Egy kisgyermek örömével futott be a szobába, majd vetődött le Sam mellé az ágyra.
 - Mi történt? - Tette félre a könyvet a srác.
 - Néztél ma már a naptárra?
 Sam nemlegesen rázta a fejét, és várt. Tudta, hogy úgyis mindjárt megtudja.
 - Október 31-e van. - Az arcára levakarhatatlan mosoly ült ki.
 - Ne. - Nyögött fel Sam fájdalmasan.
 - De. - Ugrott fel az ágyról Gabe. - Öltözz!

  A szekrényben egyetlen olyan göncöt sem talált, amit felvehetne az alkalomra. Végül egy narancssárga ing mellett és egy hosszú, kék-piros csíkos sálnál maradt. Jól beöltözött, mert így ősz közepén tényleg eléggé hűvösek jártak már.
 - Készen vagy? - Szólt ki a több réteg alól.
 Ki mondta, hogy egy angyal nem fázhat? Gabe tényleg nem szerette se az őszt, se a telet, de minden október 31 kivétel. Az emberek vicces ruhákba öltöznek ezen az estén. Töklámpásokat faragnak, kidíszítik a házukat, ijesztgetnek másokat és persze, a legjobb az egészben, cukorkát gyűjtenek.
 Az utca, amiben a házuk volt, gyönyörűen ki volt dekorálva. A szomszédok mű pókhálót aggattak mindenhova és még az automatikas mozgó csonvázakkal sem spóroltak. Alkonyatkor indultak, mikor a mécsesekben felvillant az első gyertya fénye. Mindenhol gyerekek futkároztak, akik élvezték, hogy egy napra kiélhetik gyermeki csínytevéseiket. Persze következmény nélkül.
 - Csokit vagy csalunk? Miért pont ez? - Állt meg hirtelen Gabe.
 Egy hatalmas házba csöngetett be éppen egy kalóz és egy boszorkány. A szokásos "fenyegetés" után az ott lakók nevetve szórtak édességet a kis tarisznyájukba. A kicsik nevetve megköszönték és elszaladtak, hogy mégtöbb nyalánkságot szerezzenek.
 - Ez így van... Nem is tudom mióta. - Vont vállat Sam és átkarolta párja derekát.
 Így sétáltak tovább csendben.
 - Mi nem akarunk gyűjtögetni? - Sandított fel Gabe a másikra.
 - Gyerekeknek való.
 - Kapunk édességet! - Könyörgött az angyal, szinte kétségbe esve.
 Na igen, az édesség Gabe gyengéje és ezt Sam is tudta. Elhatározta, hogy párja kedvenc ünnepén, megajándékozza valamivel.

 Egész este sétálgattak a városban és beszélgettek. Nem fontos dolgokról, csak úgy mindennapi témák kerültek elő. Néha megálltak egy-egy padnál pihenni. Egy ilyen alkalommal -Gabriel legnagyobb örömére- egy "szellem" megkínálta őket az édességeiből. Sam egy apró cukorkát vett el, míg Gabe egy nyalókát. A gyerek nevetve ugrált tovább.
 - Az égiek küldték. - Csomagolta ki mohón a finomságot és úgy vette szájába, mintha élete első nyalókáját szopogatná.
 Sam gyomrában ezernyi apró denevér -legyünk stílusosak- szállt fel hirtelen, ahogy nézte az angyal élezettől lehunyt szemeit. Nem bírta megállni, hogy ne hajoljon hirtelen a másikhoz, hogy egy forró csókot lopjon. A tiszta, hűvös levegő nagyon hamar elviselhetetlenül meleg lett.
 - Ezt otthon kéne folytatni. - Lihegte Gabe, mikor elszakadtak egymástól.

  Gyorsan hazaértek és levették a meleg göncöket. Bent a házban kellemes volt az idő.
 - Megfagytak az ujjaim. - Dörzsölte össze a tenyerét Gabriel.
 - Csinálok teát. Az felmelegít. - Hajolt le Sam egy apró puszira.
 - Addig csinálok fürdővizet.
 Egyikük a konyhába, míg másikuk a fürdőszoba felé vette az irányt. A víz csobogása az egész házban visszhangzott. Míg Sam elkészítette a forró teákat, gyorsan előkotort egy doboz csokoládét. Még Dean és Castel küldte a legutóbbi országból, ahova ellátogattak. Kifejezetten erre a napra tartogatta. Mikor a fürdőszoba felől nem jött hang egy ideje, akkor indult el Sam. Egy tálcán vitte be a bögréket és az ajándékot. Bent a gőztől alig lehetett látni. Gyorsan ledobálta a ruháit és a bemászott a kádba Gabe mellé. A derekát szorosan átölelve, magához húzta és belecsókolt a nyakába.
 - Boldog Halloween-t! - Suttogta, de szája már máshol járt, pont mint a keze.
 Gabriel megfordult az ölelésben, hogy pont szemben legyenek egymással, és kihívóan nézett mélyen az ezerszínű szemekbe.
 - Csokit, vagy csalok. - Hajolt közel szerelme füléhez, akiből ez egy jóleső morgást váltott ki.
 - Most, hogy mondod, hoztam neked valamit. - Sam lenyúlt a kád mellé, ahova előzőleg tette a meglepetést és kissé kárörvedő arccal figyelte a másikat.
 Gabriel az édességért nyúlt és magához szorította.
 - Imádlak!
 - Tudom.
 - A csokinak mondtam. - Forgatta meg az angyal a szemeit és gyorsan kibontotta a csomagolásból a finomságot.
 Egy darabot vett ki és felnyögött az élvezettől, ahogy megízlelte. Lehet, sőt, biztosan az volt a célja, hogy párját ingerelje vele. Sam-nek se kellett kétszer mondani. Úgy ült fel, hogy a víz kifröccsent a kádból, bár egyiküket sem érdekelte ez az apróság.
 - Kaptam csokit, most már nem csalok... - Kapott levegő után Gabe, és kiszállni készült.
Meg akart törölközni, hogy az ágyban folytathassák a játékot, de Sam a csuklója után kapott és óvatosan visszahúzta maga elé.
 - Én kíváncsi lennék arra a csalásra is. - Nem várta meg a választ, hanem azonnal a másikra tapast.
 Mikor órákkal később kijutottak a kádból, a víz már langyos volt, a tea pedig hideg.

Forró tea, forró ágyba

 Gabriel kiment a hidegbe és most haldoklik... Csak mert beteg vagyok és mi mást tehetne ilyenkor az ember lánya, mint hogy Sabrielt ír? Jó olvasást ^^

 A fájdalom a fejben. Gabriel szerint az volt a legelviselhetetlenebb az egészben. Mintha apró, nagyon gonosz manók kalapáltak volna belül. Megállás nélkül. A torka szét akart szakadni. Nyelni alig bírt. A füle csengett és tompán hallott mindent. A tudat pedig, hogy bárhogy szenved, nem jut elég oxigén a tüdejébe, szinte már megfulladt. Az egész világ forgott. Nem értette, hogy miért pont vele történik mindez. Ő ezt nagyon nem akarta. Erőtlenül, rekedtem és fejfájással küszködve mondta ki az első nevet, ami az eszébe jutott.

 - Sam.

 A hangja rosszabb volt, mint hitte. Köhögni kezdett és felült az ágyban. A takaró lecsúszott a testéről, amitől hirtelen meg akart szabadulni. A ruhája vizes volt és a látása se volt a legjobb. Egyszerre akart megsülni a saját testében, és megfagyni.

 - Jövök már! - Hallotta meg a nyugalmat hozó hangot. - Takarózzál be. Most.

 Mondta az érkező és visszabugyolálta a paplanba.

 - Nem akarom Sam. - Nyöszörgött Gabe.

 - Gabriel, te egy arkangyal vagy. - Vette elő a kioktató hangsúlyt a fiatalabb Winchester. - Ha nagyon akarnád, akkor meggyógyítanád magad.

 Az angyal elgondolkodott. Ez igaz, de annyira szerette, ha a másik törődik vele. Még ezt a szörnyű emberi fájdalmat is elviselte. Így inkább feljebb tornázta magát az ágyon és elvette a felé nyújtott teát.

 - Ez nagyon forró. - Motyogta a bögrébe, miközben fújni kezdte.

 Sam megforgatta a szemét, de azért bemászott a párja mellé. Egyik karjával átkarolta, így pont a mellkasához tudott bújni.

 - Haldoklom, ugye? - Nézett fel félmosollyal Gabriel.

 A másik felnevetett. Nem akarta elhinni, hogy egy kis hógolyózástól ennyire kikészült az angyala.

 - Nyugalom. - Csókolt bele szerelme hajába és méginkább magához szorította. - Csak megfáztál.

Szótlan

Életem első Sabriel-je. (Erre a dalra.) Rövid is, borongós is, cukormázas is, (esküszöm én próbálkoztam... Juni rá a tanúm!) de nagyon meg szerettem volna írni. ;-; Jó olvasást ^^

 A csomagolás, hangosan zörögve vált le az édességről. Az ölében Gabriel feje pihent, és úgy nyújtotta oda neki a nyalókát, mintha az lenne az utolsó reménye.

 - Jobb már? - Kérdezte félve párját és ujjai utat találtak a hosszú fürtökbe.

 A másik nemlegesen rázta a fejét, és szótlanul odébb tolta a felé kínált finomságot. Itt már nagyon nagy baj lehet, efelől nem volt kétsége Sam-nek. Viszont tehetetlen volt és ez felidegesítette. Gabriel egyszer csak megjelent a motelban, ahol megszálltak Dean-nel. -Ő éppen elment egy közeli bárba, így csak a fiatalabb Winchester kapott szívrohamot.- Egy szó nélkül dobta le magát Sam mellé és arcát a párnába fúrva, próbálta elrejteni a fájdalmát. Valami történt és nem is akármi, ha ennyire kiborult az angyal. Az pedig csak még inkább megrémisztette, hogy a nyalókát sem fogadta el tőle. Úgy döntött, hogy nem tesz fel több kérdést. Felesleges lenne. Inkább ő kezdte szopogatni az édességet. Talán órákig voltak így, ebben a pózban. Összvissz annyi telt tőle, hogy néha végig simított a másik hátán nyugtatólag. Ahogy az idő, úgy a nyalóka is egyre csak fogyott, amit Sam kifejezetten az olyan alkalmakra tartogatott, ha Gabe megjelenne. Szerette, mikor egy-egy csók alkalmával érezte az egyszer epres, máskor cseresznyés ízt. A gondolatai annyira elkalandoztak, hogy már csak a mocorgásra kapta fel a fejét. Gabriel átnyúlt az éjjeli szekrényhez és kicsent belőle egy nyalókát. Varázsolhatott volna magának a semmiből, de értékelte, hogy Sam ennyire törődik vele.

 - Most már? - Szólalt meg a srác.

 - Jobb. - Ült fel és feljebb tornászta magát, hogy elérje a másik ajkait.

 Egymásba feledkezve adták át magukat egy olyan helynek, amit mindketten Mennyországnak hívhattak. Erre volt szükségük. Nem csak Gabrielnek, hanem Samnek is. Bár ő ezt még nem is sejtette.

 - Narancs - húzódott el egy pillanatra az angyaltól, majd újra végignyalt az ajkán. - A kedvencem.

 Most már biztos volt benne, hogy ilyen a szerelem íze. Kissé keserű, de a megfelelő pillanatokban, édesebb bármilyen más cukorkánál.