2017. december 12., kedd

Jövő

Jövő,  vagyis annak a sztorija, hogy Csele mennyire ráparázott anno az egyetemi felvételire és természetesen érthető okokból. Jó olvasást ~

 Vészesen közeledett az a bizonyos februári nap, amikor lezárul az egyetemre való jelentkezések határideje, és Csele Csaba még mindig nem volt képes dönteni. Mármint nem azzal volt baja, hogy mit szeretne tanulni, pontosan tudta, hogy valamelyik művészeti egyetem grafikus vagy tervezőgrafikus karán fog kikötni. A kérdés csak az volt, hogy pontosan melyikre adja be első helyre a jelentkezését. Az elmúlt hetekben rengeteget gondolkozott rajta, az utóbbi két napban pedig hajnalig ült a felvi.hu előtt és tulajdonképpen már csak le kellett volna okéznia a jelentkezést. Mégsem tette, mert az első helyen ott virított a Kaposvári Egyetem, Kaposvár pedig sajnos nem két percre volt Budapesttől. Megakarta cserélni a sorrendet, hogy inkább a Képzőművészeti legyen elől, ha oda veszik fel Pesten maradhat, és akkor nem kell mindent itt hagynia három évre. Mégsem szívesen ment volna arra az egyetemre. 
 A telefonjáért nyúlt, ami vidáman hirdette, hogy hamarosan fél három. Kikereste a névjegyzékből Csónakos nevét, és tárcsázott. Remélte, hogy barátja még fent van. Andris a harmadik csöngésre vette fel a telefont. 
 - Aludtál? - kérdezte köszönés nélkül. A vonal túlvégén egy pillanatig még csend volt.
 - Nem, nem, dehogy, fent voltam, tényleg, ne érezd magad rosszul amiatt, hogy felkeltettél volna, mert nem aludtam még - Csónakos hangja kicsit rekedt volt és fáradt. Csele pedig tisztában volt vele, hogy felkeltette. Sóhajtott egyet. 
 - Nem tudom, hogy mit csináljak - gondterhelten bámulta a laptop kijelzőjét. - Mit csinálnék én Kaposváron teljesen egyedül? 
 - Mondtam már, hogy küldd el nyugodtan. - Bandi nem derítette őt jobb kedvre. Akárhányszor felmerült ez a téma, mindig próbálta elmagyarázni, hogy neki ez így rendben lesz, ha Csabának is. Márpedig Csabának ez így nem volt rendben. 
 - Úgy csinálsz, mintha nem is érdekelne - motyogta maga elé ridegen. 
 - Ez nem igaz, várj, elmagyarázom, csak adj negyed órát - azzal Csónakos kinyomta a telefont, ő pedig megfejelte az íróasztalát. Hetek óta ezen hisztizett, hogy Kaposváron szeretne tanulni, de közben annyi minden visszatartotta őt. Andris pedig hihetetlenül türelmes volt vele. Ő már régen nem mert volna önmagához szólni mások helyében, annyira stresszes volt állandóan. 

 Csele körülbelül negyed órával később kapott egy sms-t Csónakostól. Hitetlenkedve nézett végig az ott virító egyetlen szón; beengedsz? Próbált a lehető leghalkabban lemenni a lépcsőn és nem figyelembe venni, hogy a nővére szobájában még égett a villany, és valószínűleg a lány már észre is vette, hogy Csele a folyosón mászkál. 
  - Hogy-hogy itt vagy? - suttogta bele a sötétbe, ahogy beengedte Andrist a bejárati ajtón.
 - Gondok vannak az értelmezési képességeiddel, így jöttem segíteni - mondta kicsit morcosan, miközben fél lábon állva megpróbálta kifűzni a bakancsát. Tizenkét soros acélbetétes, Csónakos még két éve vette és meglepően jó állapotban volt, annak ellenére, hogy szinte mindig azt hordta. - Na, induljál meg felfele - hessegette Cselét a lépcső irányába. 
 - Halkabban, anyáék felkelnek, már rég aludnom kéne - próbált a lehető leghalkabban beszélni, de még így is hangosabbra sikeredett a mondata, mint azt szerette volna. Csenge addigra már a lépcső korlátjának támaszkodva bámult le a két fiúra. Addig nem szólalt meg, amíg közvetlen mellé nem értek. 
 - Nektek nincsen takarodó vagy valami? - vigyorodott el. 
 - Pukkadj meg - bökte oldalba a nővérét, aki erre elnevette magát. Aztán ijedten kapta a szája elé a kezét. 
 - Ha anyuék felkeltek, rád kenem. 
 - Testvéri szeretet meg ilyenek, vágom. Csak nyugodtan - vont vállat, és Csónakos után sietett, aki már a folyosó végén volt. A szobába beérve halkan csukta be az ajtót és ráfordította a kulcsot. Nem azért, mert ne tudtak volna Andrisról, csak szimplán a magánszféra kedvéért. Visszaült a gépe előtt lévő székre, levette a szemüvegét, úgy pillantott fel a másikra, aki még mindig a szoba közepén ácsorgott.
 - Na szóval, érted, hogy miért mondom, hogy menjél nyugodtan Kaposvárra? - nézett bele egyenesen a szemébe. Csele hirtelen kellemetlenül érezte magát. Ötlete sincs, hogy hogyan gondolhatta, hogy Csónakost nem is érdekli az egész.
 - Tudom, hogy azért, mert azt szeretnéd, hogy azt csináljam, ami szerintem jó nekem. De gondolj bele, abba egyezel bele, hogy itt hagyjalak - lesütötte a szemeit. - Én nem akarlak itt hagyni téged soha. - Legszívesebben elbújt volna valahová. Csónakos nem válaszolt, csak odalépett hozzá és megölelte. Aztán meghallott a háta mögül egy kattintást és ijedten nézett Bandira.
 - Probléma megoldva, nehogy módosítsd nekem - vigyorgott rá. Addig, amíg Csele azzal volt elfoglalva, hogy ne érezze magát annyira nyomorultul, Csónakos hátranyúlt a szék mögé és elküldte a jelentkezést. Aztán átlépett a youtubera, elindította az egyik lejátszási listát és átrángatta Csabit az ágyába.
 - Figyelsz rám, ugye? - Bandi a hátán feküdt, Csele az ő mellkasán, kitartóan bámultak egymás szemébe.
 - Igen - bólintott rá.
 - Akkor elmondom, amit én gondolok. Elmész szépen Kaposvárra, kolis leszel és lesz egy nagyon jó fej szobatársad, és ha mázlid van még képes is lesz rendet tartani. Hétfőtől csütörtökig lent leszel, és olyan nagyon ügyesen tudod majd felvenni a tárgyaid, hogy már csütörtök este jöhess vissza. Mindeközben én dolgozni fogok azon, hogy elköltözhessek otthonról és neked is legyen hova hazajönnöd. Majd, amikor legelőször mész segítek lecuccolni, aztán te pedig pár nappal később megint Pesten leszel. Lehet csak a hétvégék lesznek teljesen a mieink, de kibírjuk. Három év, ugyan már, nehezebb időket is megéltünk. Engem csak ez visz előre, hogy közös életünk legyen és el is fogom érni. Tehát nem hagysz itt, ettől ne félj. - Egyszerre támadt a másik mondataitól sírhatnékja és nevethetnékje. Nevetni akart, mert Csónakos annyira készpénznek vette, hogy felveszik őt az egyetemre. Sírni akart, mert annyira meghatotta őt a másik, végül pedig csak közelebb mászott. Igazából, amit legjobban akart az megcsókolni Csónakost. Megpróbálta minden szeretetét ezzel az egyetlen csókkal éreztetni. Aztán a halk zene lassú ritmusára hosszasan szeretkeztek és valahogy már egyáltalán nem bánta, hogy el lett küldve az a jelentkezés. 

2017. december 5., kedd

Függöny mögött a világ...

Egy kis ez... Szóval olyan előszülinapi ajándék Juninak (ma még tervben van egy MPW) és talán beillesztem anonim meme kihívásra is, mert a párost onnan vettem... Jó olvasást! ZENE

~~0~~

 Nemecsek Ernő belebújt a vastag kabátjába és hosszú sálját háromszor is a nyakára csavarta, hogy biztosan ne fázzon meg. Ezek után a fejébe nyomta a sapkáját és késznek nyilvánította magát arra, hogy lemenjen a sarki boltba venni egy kis teához való citromot. Az ilyen havas, téli időkben már csak ez hozott neki boldogságot. Szerette ezt az évszakot, de csak bentről a meleg radiátor mellől volt kellemes. Utálta, hogy hamar megfázik és azt, hogy kiszárad a keze és a szája. Azt viszont imádta, ahogy a hó ropog a talpa alatt, és a sapkáján megmaradt pelyheket is szívesen nézegette, míg végleg el nem olvadtak a szoba melegétől. Mindig eszébe jutott, hogy ez az ő haláltusájuk, de ettől csak még érdekesebb lett az egész. Mire leért a hetedik emeleti kis lakásából, ki is melegedett. A lift régóta nem működött, így az összes lakó kénytelen volt a lépcsőt használni. Kicsit megállt, hogy levegőhöz jusson, majd kilépett a hideg levegőre. Körülnézve az utcában, rájött, hogy még több hó esett azóta, mióta utoljára kint volt. Morcosan sétált át a másik oldalra, hogy minél hamarabb a boltban lehessen. Viszont nem nézett körül, így a téli csendet egy éles dudaszó szakította félbe. Ernő elugrott a fekete autó elől, majd bocsánatot kért és dobogó szívvel lépett a járdára. Az ijedtségtől kipirosodott arccal nézett a jármű után. Mormogott valamit az orra alatt és lassan folytatta útját a célig. Valójában hamar megvett mindent, ami a teához még kellett, és már indult volna haza, mikor meglátta azt a kocsit, ami az előbb majdnem a halálát okozta. Pár pillanatig még toporgott egy helyben, aztán döntött és megállt a jármű mellett. Már talán tíz perce szobrozott ott és éppen arra gondolt, hogy most már igazán haza kéne mennie, mikor szembe sétált vele egy magas, szőke hajú férfi. Mikor megállt előtte, nem tudta mit mondjon.
 - Máskor nézz körül, mielőtt az útra lépsz. - Nézett végig rajta kissé fölényesen.
 - Bocsánat. - Motyogta az alacsonyabbik és már ment is volna haza, mikor ismét megszólalt a másik.
 - Nem sokan jöttek volna ide bocsánatot kérni. Becsülöm. - Dőlt neki a kocsinak és még feltűnőbben nézett végig Ernőn. - Hazavigyelek?
 Nemecsek végre rá mert nézni a szemben állóra.
 - Köszönöm, de itt lakok nem messze. - Mutatott a panelra, amiben a lakást bérelte.
 - Akkor csak átkísérlek az utca túloldalára, nehogy valaki megpróbáljon megint elütni. - Nyitotta ki az ajtót, és bepakolta a vásárolt dolgokat.
 - Nem szükséges. - Jött Ernő azonnal zavarba.
 - Dehogyisnem! - Zárta be a járművet. -Nem venném a szívemre, ha miattam halnál meg.
 - Az előbb már majdnem kinyírtál úgyis. - Motyogta az orra alatt, kicsit elmosolyodva Nemecsek.
 Az idegen felvont szemöldökkel figyelte a másikat, majd felé nyújtotta a kezét.
 - Ferenc. - Mutatkozott be.
 - Nemecsek Ernő. - Fogadta el az alacsonyabbik a kézfogást.
 Feri tenyere meleg volt és puha, Ernő pedig szégyellte a saját kicsi, hideg kezét. Egy hosszú pillanatig egymás szemébe néztek, majd Feri megköszörülte a torkát.
 - Szóval arra? - Biccentett az előbb mutatott helyre.
 Ernő szó nélkül indult el a lakás felé és most a zebrán sétált át, közben nem is figyelve, hogy a másik követi-e? Nem mert hátra nézni. Akkor félreértené. Azt hinné szeretne tőle valamit. Pedig valójában nagyon régen érzett ilyet. Még azelőtt, hogy...
 - Itt vagyunk. - Mondta két percnyi séta után, majd végre megfordult.
 - Szép. - Állt meg a bejárat előtt. - Melyik a tied?
 - A hetediken, pont az az erkélyes. - Nézett fel arra az apró helyre, ami lassan második éve az otthonát jelentette. - Feljössz?
 Csak akkor jött rá, hogy mit kérdezett, mikor Feri vigyorgó arcára nézett. Ő bólintott egyet és Ernőnek már nem volt visszaút. Remegő kézzel ütötte be a kódot és engedte be a másikat.
 - Nincs lift. - Motyogta, de Feri nem úgy nézett ki, mintha ez megakadályozta volna bármiben is. Majdnem, hogy kettesével vette a fokokat. Mire a házigazda felért, addigra ő már régen a folyosón állt.
 - Még mindig nem szoktad meg a sétát? - Nevetett a szuszogóra.
 Ernő csak megforgatta a szemét, majd kinyitotta a bejárati ajtót. Belépve már szidta magát, hogy nem szeret takarítani.
 - Egy kicsit kupi van. Bocsi. - Szabadkozott és levéve a kabátot, felakasztotta a kis fogasra. - Cipőt nem kell levenni.
 Feri csakazértis lerúgta magáról a bakancsot. Bent meleg volt és követte az alacsony srácot a konyhába, aki épp egy kis lábasba rakott fel vizet és elővette a cukrot, na meg a most vásárolt citromot.
 - Milyen teát kérsz? - Kérdezte, ahogy a filtereket vizsgálgatta.
 Feri nem tudta mit tegyen. Válaszoljon, vagy tegye azt, amit a teste diktál? Végül összefűzte a kettőt.
 - A fahéjas narancsot megkóstolnám. - Lépett annyira közel hozzá, hogy hallotta azt a kis nyikkanás szerű hangot, amit a másik kiadott. - Tudod, csodálkozom, hogy nem ismertél fel. - Ült a konyhapultra és várta Ernő reakcióját.
 Egy-két mozdulat után vált zavarttá a szőkeség.
 - Tessék? - Fordult most már teljes testével a másik felé.
 - Azt mondtam, furcsa...
 - Tudom mit mondtál. - Vágott közbe. - Ismerlek?
 Továbbra is lefagyva állt a konyha közepén.
 - A kicsi Nemecsek nem emlékszik a vörös ingesek vezérére? - Nevetett fel és élvezte a helyzetet.
 Ernő szemében felcsillant valami fájdalmas fény.
 - Nem, Feri. Sajnálom, de nem ismertelek fel. - Válaszolta kimérten. - Miért jöttél?
 Most az üldögélőn volt a sor, hogy megdöbbenjen.
 - Nemrég értem haza Németországból. - Mondta és nem értette miért magyarázkodik. - Hallottam mi történt tavaly előtt, és meg akartalak keresni, de csak a véletlen műve volt, hogy ma meg is találtalak.
 - Köszönöm, akkor most már elmehetsz. - Köszörülte meg Ernő a torkát.
 Feri leugrott a pultról és a teafilterekért nyúlt. Kivett három darabot és beledobta a forró vízbe. Aztán lehajolt, hogy keressen egy merőkanalat, de a vállán lévő érintésre megakadt.
 - Kérlek. - Szólalt meg mögötte a srác és mikor felegyenesedett, megint nagyon közel voltak egymáshoz.
 Egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy ne érdekelje őket a tea sorsa. Ernő hajolt először közelebb és várta a másik reakcióját. Meglepődve, és persze azzal, az arcához illő, apró mosollyal húzta magához a szöszkét. A csók vad volt és kíváncsi, de nem engedték el egymást. Mindketten menekültek a saját démonjaik elől és mégis képesek voltak kiteríteni egymás elé a nyomorúságtól sápadt szívüket. Saját vágyfelhőjükbe bújva szaggatták le a másikról a ruhákat. Érezni akarták egymást és magukat. Hogy újra élnek, hogy újra szeretnek, hogy újra van valaki, akit szerethetnek. Úgy tűnt, hogy ezekben a hosszú, végtelen percekben már nem ér el a világ keze abba az aprócska hálószobába. A nyögések egyre hangosodtak, a levegő izzott körülöttük. Az ágy keserűen sikoltott fel minden egyes lökésnél és Feri nem hitte el, hogy a rajta ülő ember tényleg valóságos. Túl sokszor volt társa csak gondolatban. Annyiszor elképzelte és most, hogy megtörténik, hogy a testük egymásnak feszülve könyörög megváltásért, hogy a levegőt egy tüdőn keresztül szívják, hogy a szívük dobogása szinte eggyé olvad a csenddel. Tökéletes volt, mégis fájdalmas és mikor egy pillanattal később Feri követte a másikat a mennyországba, akkor úgy érezte, hogy valamit elveszített. Valami nagyon fontosat. Hagyta, hogy Ernő kiszuszogja magát a mellkasán, majd oldalra fordulva, nem törődve semmivel, magához húzta őt és hallgatta az egyenletes légvételt.
 - Részvétem a feleségedért. - Mondta Ernő egy idő után.
 Feri keserűen felnevetett.
 - Te aztán tudod hogyan rontsd el a hangulatot. - Egyszerűen nem bírta abbahagyni a nevetést, majd mikor lefolytak az első könnycseppek az arcán, lehunyta a szemeit.
 - Bocsánat. - Támaszkodott fel Ernő fáradtan. - El akartam menni a temetésére, csak...
 - Volt elég bajod itthon. - Törölte meg Feri az arcát. - Nem kell szabadkoznod.
 Felnézett a másikra, majd szép lassan körbe a szobában. Még mindig itt voltak Boka holmijai. Úgy látszott tényleg nem csak ő ragadt a múltban. Ernő követte a másik tekintetét és mikor rájött, mit néz, zavartan kapta el a pillantását. Nem tudta elengedni. Még nem.
 Egy óvatos érintés az arcán, kényszerítette arra, hogy a kék szemekbe nézzen.
 Egy határozott csók, amiből azonnal megértette, hogy nem kell magyarázkodnia.
 Egy furcsa, bugyborékoló hang, ami a konyhából jött.
 - A tea víz! - Szakadt el Nemecsek hirtelen a másiktól és fel akart pattanni.
 - Majd én megnézem. - Ült fel Feri és visszanyomta Ernőt az ágyba.
 Úgy, ahogy volt, egy szál semmiben kisétált a konyhába és elzárta a régi gáztűzhelyet. Nézte a felfordulást, amit a bugyogó forró víz okozott, majd nekiállt megkeresni a felmosót és feltakarítani. Nem tartott sokáig, mégis, mire visszaért, Nemecsek Ernő már az igazak álmát aludta. Feri pedig óvatosan bemászott mellé és átkarolva magához húzta. Kellettek egymásnak és ezt mind a ketten tudták.
 - Jó éjt. - Suttogta még a szoba félhomályába, majd őt is elnyomta az álom.

2017. december 3., vasárnap

Volt egyszer egy szalagavató

 Barabás nyolcadik után idegenforgalomra jelentkezett, öt éves képzés volt, így a szalagavató, ballagás, meg ilyenek egy évvel később volt neki, mint Bokáéknak. Pont ezért nem volt probléma olyannal, hogy ütközne a kettő. Ellenben Csónakos és Csele még így se tudtak eljönni. Egyébként meg kellett jegyezni, hogy senki sem tudta, hogy hol vannak, csak annyit, hogy nem érnek rá. 
 A szalagavató valamelyik nagyobb sportcsarnokban volt, és Nemecsek már akkor rájött, hogy az ő ízléséhez képest túl sok ember lesz jelen, amikor meglátta az épületet. Bokával egymásra néztek és néma egyetértésben léptek be a hatalmas terembe. Halkan súgta oda a fiúnak a következő mondatot:
 - Azt hiszem nekem nem klausztrofóbiám van, hanem az ellentéte - nézett körül. Túl tágas volt a hely, túl sok emberrel és őszintén szólva ez egy picit feszélyezte. Leültek gyorsan valahova, Kolnay pedig percekkel később csapódott hozzájuk. Barabás még most vitte ki neki a meghívóját, mert eddig elfelejtette odaadni és valószínűleg csak azért tartott tovább, mint fél pillanat, mert még jól összevesztek rajta, hogy ezt ellehetett volna intézni előbb is. Kezdés előtt öt perccel még Barabás gyorsan felszaladt hozzájuk. 
 - Amúgy Geréb, tízig tart az egész - vigyorgott rá, és ott is hagyta őket. 
 - Hogy micsoda? - pislogott maga elé az említett. - Rá kellett volna gyújtanom, bassza meg - csóválta meg a fejét és morcosan dőlt hátra a széken. Nagyjából háromnegyed óra múlva a bemondó alsóbb éves kijelentette, hogy most tartanak egy húsz perces szünetet, és Gerébet olyan gyorsan még nem látta elsietni sehova. Boka sóhajtva kelt fel és vonult utána. Még nagyban tartott a szünet, amikor Barabás megint felsétált hozzájuk. A keringő volt a következő és próbálta megmutatni, hogy mennyire borzalmas neki, hogy frakkban kell lenniük. Amúgy nagyon is élvezte. 
 - Húzz már innen, haver, ne nekünk mutogasd magad - nézett fel rá Kolnay. 
 - Tudom, hogy tetszik, ne tagadd - kacsintott rá.
 - Álmodban -  vágott vissza. 
 - Afterra jöttök, ugye? - mosolygott rájuk aztán, ők pedig csak bólogattak. 
 - Geréb kocsival van, így ő visz minket. Mandulagyulladásra szedi az antibiotikumot, így esélytelen, hogy igyon - tartott egy rövid tájékoztatót Nemecsek. Nem sokkal később folytatódott a műsor. Lement a közös keringő, az osztálytáncok, osztályvideók, tanártáncok, majd megint keringőztek, szülőkkel, tanárokkal, barátokkal is. Barabást fél percenként vitte el tőlük valami lány, hogy táncolni szeretne vele. (Kolnay-nak a negyedik alkalom után, mintha tikkelni látszott volna a szeme. Nemecsek pedig elkönyvelte magában, hogy majd évek múlva rájönnek arra, amit rajtuk kívül már mindenki tud.)
 Végül nem tartott tízig a rendezvény, és kilenckor már eltudtak jönni. Kolnay és Barabás versenyt futottak az anyós ülésért. A lefagyott úton megcsúsztak és egymásba gabalyodva a kocsi mellett értek földet. Boka nemes egyszerűséggel átlépte őket, és beült Geréb mellé. 
 - Ez az én helyem - nézett ki rájuk és becsukta az ajtót. A két nemnormális pedig a végtagjaikat fájlalva ültek be a hátsó ülésre. Nemecsek kettejük közé szorult.

 Az afterról nem emlékezett sokra. Kolnay ivott, mintha muszáj lenne. Barabás a lány osztálytársaival beszélgetett. Boka becsiccsentett, Geréb Nemecseknek próbálta magyarázni, hogy igyon még, és akkor tetszeni fog neki a hely. Habár a hely nyolc feles és három fröccs után se tetszett neki, igazából jól érezte magát. Aztán a kövi három feles után annyira rosszul lett, hogy inkább elvonult a vécére egy jó negyed órára. Fáradtan lépett oda Dezsőhöz.
 - Mikor megyünk? - ránézett az órára, ami akkor fél hármat mutatott. 
 - Igazából mehetünk most - mondta, és felkaparta Bokát az asztalról. Elköszöntek mindenkitől, és Boka még gyorsan Kolnay lelkére kötötte, hogyha esetleg most akarnának összejönni Barabással, akkor használjanak gumit. Erre ő természetesen csak értetlenül pislogott és betudta annak az egészet, hogy Boka túl részeg volt. 
 Nemecsek vacogva ült be a kocsiba, Dezső pedig felkapcsolta a fűtést. 
 - Ernő, hazamész vagy nálunk alszol? - kérdezte aztán Boka. 
 - Ó, igazán nem akarok zavarni - mosolygott rá. 
 - Akkor sem zavarnál, ha együtt laknák - mondta, mire Geréb sóhajtott egyet. 
 - Muszáj nektek állandóan nyáladzani? Amúgy én nem laknék veletek. Mármint jó, Bokával így is együtt lakok, de ketten még többet anyáskodnátok, mint egyesével. - Onnantól kezdve a kocsiban csend honolt. Mindketten jobban magukra vették, mint kellett volna és pontosan tudták, hogy igaza van Gerébnek. 
 - Túl nagy a csend - szólalt meg nevetve. Nem kapott rá semmilyen választ és jobbnak látta, hogyha innentől kezdve csöndben marad ő is. 
 Nemecseket végül otthon rakták ki. Boka felkísérte őt, aztán kicsivel később már ők is otthon voltak, tekintve, hogy csak pár utcával laknak lejjebb. Mostanra már egészen kijózanodott. Zuhanyozni semmi kedve nem volt, így a szekrény előtt ledobálta magáról a ruháit, és egy tiszta pólót kerítve feküdt be az ágyba. Felrakta tölteni a telefonját és amint bekapcsolt elkezdte végigolvasni Csónakos sms-eit. Kiderült, hogy Csele valamelyik távoli rokonának az esküvőjén voltak. Andris leírása szerint Csele teljesen szétcsapta magát és addig nyaggatta őt, amíg nem táncolt vele. Azért pár furcsa pillantást kaptak a rokonoktól, de a részeg Cselében nem volt már annyi, hogy ez bármennyire is bántsa őt. Egyébként jó estéjük volt. Gyorsan írt neki, Bandi szinte azonnal válaszolt.

 Bandi
  te meg fent?

 Én
  Ugyanezt kérdezhetném én is...

 Bandi
   ugyan mar tudod, hogy en mindig fent vagyok 

 Én
  Igen, persze. Amúgy, Dezső azt mondta ma, hogy túl sokat anyáskodok. Jobban magamra vettem mint kéne. Ernőnek is szánta. 

 Bandi
  holnap delutan erunk haza, atmenjek megverni?

 Én
  Nem, dehogy. Majd én lerendezem. 

 Bandi
  Erno miatt se?

Egy pillanatra elgondolkozott a válaszon. Mindig meglepődött, hogy Csónakos mennyire jól ismeri őt. 

 Én
  Majdnem mondtam, hogy jó miatta lehet, de ne, azt is megoldom. Lépek, jó éjt.

 Bandi
   joejt, Papuskam :D

 Lerakta az ágy mellett lévő kis szekrényre a telefonját és a másik oldalára fordult. Igazából nem volt álmos, és egészen addig csak forgolódott, amíg Dezső be nem jött a szobába. Felnyomta a lámpát, hogy lásson is valamit. Felült az ágyon, végignéztek egymáson. Soha nem gondolta volna, hogy lehetséges az, hogy akár négy-öt év után is pontosan annyira tetsszen neki valaki, mint elsőre. Vagy hogy a szeretet az évek során nem elgyengül, hanem annyira mindennapossá és erőssé válik, hogy elképzelni se tudná az életét enélkül az érzés nélkül. 
 - Mindig mondom, hogy jól áll neked a fekete - akasztotta fel a törölközőjét a fiók fogójára és előszedett egy alsót. - Állandóan csak ingekbe jársz, külsőre azt mondanám rólad, hogy bölcsész vagy - vigyorgott rá. Geréb egyik bandás pólója volt most rajta, és már most eltervezte, hogy a bölcsészes beszólásért még később kapni fog a másik. 
 - Na, mi van veled? - mászott be az ágyba, és egy pillanat alatt maga alá gyűrte Bokát. Kitartóan nézett Dezső szemeibe, de nem szólalt meg.A csókba azért belenyögött, és letagadni se tudta volna, hogy milyen érzéseket vált ki belőle a másik, akkor sem, hogyha most amúgy mérges volt rá. Illetve, próbált az lenni. 
 - Nem is anyáskodom állandóan - jelentette ki végül. Dezső nevetni kezdett. 
 - Komolyan ez bánt? - mosolygott rá. 
 - Soha nem veszel komolyan - próbált meg elfordulni. Geréb erősen tartotta őt a karjai között. Lassan kezdte végigcsókolni a nyakát. 
 - Dehogyisnem, sőt pont, hogy komolyan veszlek. Azért mondtam, mert mindig szervezkedsz, de nélküled nem tartanánk sehol. Tudod, hogy imádlak. Mindent imádok, ami te vagy. - Szaggatottan sóhajtott fel az ajkai érintésére, de mégis elkapta a vállát. Tekintetét érdeklődve emelte rá.
 - És Ernő? - Megforgatta a szemeit.
 - Tényleg számít most?
 - Nekem igen, ezáltal neked is. Legalábbis gondolom?
 - Majd holnap bocsánatot kérek - motyogta. Boka elmosolyodott és rábólintott. Geréb még egy kicsit habozott.
 - Akkor most folytatod vagy nem? - nézett kihívóan a másikra.
 - Édes Istenem, hogy mennyire szexi ez a nézés - nyelt egyet, és kibújtatta a másikat a pólójából. A levegő nehéz volt, vagy csak ők kaptak nehezen levegőt. A testeik izzadtan tapadtak össze. Az évek során tökéletesen kiismerték egymást, minden egyes apróságot tudtak a másikról. És az ember azt hinné, hogy ez nem rak az egészbe semmi újdonságot, mégis minden egyes alkalom más volt. Pihegve dőltek le egymás mellé. Boka közelebb kúszott a másikhoz, ő pedig átkarolta. Ez volt az ő néma, szavak nélküli "szeretlek"-jük.

2017. november 29., szerda

/1. Szevasztok, kockásinges srácok

Hoztam nektek egy újabb PUF au!-t, ezúttal a srácokat egy rock fesztiválra küldöm. Néhányan csak most ismerik meg egymást, de vannak, akik már régi ismerősök. Nem éppen rendhagyó módon ez egy BokÁts fic, ellenben igenis rendhagyó módon Cselnakos. Jó olvasást! (Ja és a cím csak a Fish! után szabadon)



 A nyár egyet jelentett a fesztiválok időszakával, ha pedig fesztivál, akkor csak és kizárólag rock, ha pedig rock fesztivál, akkor Geréb Dezső ott lesz. A létező összes szakadt gatyáját, szétvágott bandás trikóját és mindkét bőrdzsekijét bepakolta a bőröndjébe. Felhúzta az acélbetétest - mert egyébként negyven fokban az kurva logikus, de be kell vallani, hogy igencsak menő - és egy hatalmas vigyor kíséretében csapta ki a lakása ajtaját, hogy aztán bezárhassa azt és egy hétig gondolnia se kelljen arra a szartanyára, ahol lakik. Aztán megcsapta őt a nyári meleg és rájött, hogy utálja a hőséget. Felkapta a napszemüvegét és rágyújtott egy cigarettára. A benzines gyújtó kezdte megadni magát, és vagy sürgősen benzint kellett szereznie, vagy visszamenni a lakásba egy doboz gyufáért. Inkább vett egy újat a közeli dohányboltban. Habár a kedvét nem vette a meleg, sem az, hogy nem volt olyan dohány, amilyet venni szokott, visszaváltott a szokványos "Gerébes" stílusra és úgy battyogott le a nyugati aluljáróba. Célirányosan indult az antikvárium felé. Félreértés ne essék, nem akart könyvet venni, csak tisztában volt vele, hogy a barátait merre találhatja. Pontosabban a kis szőke Nemecseket, aki képes volt házibulikba is Juhász Gyula kötetekkel menni. Nemecsek Ernőt egyébként pisis koruk óta ismeri, egy óvodába jártak. Sosem értette, hogy hogyan voltak képesek megmaradni barátokként egymás mellett, de elképzelni sem tudta volna az életét a fiú nélkül. 
 Nemecseket három Kundera könyv társaságában találta meg az egyik polc előtt. A másik oldalán ott díszelgett Csele. Ez a srác is egy külön történet volt. Őt általános közepén szedték össze, vagyis inkább keltek a védelmére. Magas, szép arcú gyerek volt, csak sajnos túl sokat adott a küllemére. Gyerekek, főleg fiúk között meg nem plusz pont, ha nem szereted bemocskolni a kezed. Csele inkább megfulladt volna, mintsem, hogy sárba nyúljon. Szóval Geréb egyszer megverte a srácokat, akik piszkálták Cselét. Nemecsek csak nézte, de jól tudott szurkolni. Azóta vannak így hárman. Igazából tökéletesen elbaszott egy trió voltak, de cseppet sem bánták. 
 - Ugye nem akarod mindet megvenni? - Csele szkeptikusan méregette a fiú kezében lévő könyveket. 
 - Hónapok óta keresem a Lassúságot - biggyesztette le az ajkait. Geréb lemondóan sóhajtott. 
 - Kéne menni a metróhoz, nem lesz jó sátorhelyünk, és akkor én szívesen bekéredzkedek valami csaj sátrába, de nektek sok sikert kívánok a túléléshez - húzott az arcára egy gunyoros vigyort. Erre a szöszi visszapakolta a könyveket, és vissza sem nézve indult kifelé. Dezső azért még képzeletben vállon veregette magát, hogy jól nevelte a kölyköt. Ott virított rajta a tőle kapott Led Zeppelines póló Cselére nézve viszont csalódnia kellett. 
 - Mondd, hogy hoztál magaddal valami normális ruhát is? - A kérdésre a fiú végignézett magán. A gatyája szürke, nem pecsétes, nem szaggatott, tökéletes. Márkás bakancsba bujtatott lábain sem vélt felfedezni semmi kivetnivalót. A rajta lévő kockás ing pedig bele is halt volna egy gyűrődésbe, annyira simára volt vasalva. 
 - Mi ezzel a baj? - pislogott értetlenül. 
 - Gyere, itt egy rock bolt, majd szépen kiegészítem a ruhatárad. Úgyis mindig egy rahedli lóvét költesz ruhákra, életedben egyszer jól is fogsz mutatni. - Azzal karon ragadta barátját és áthúzni az aluljárón. Két egymás mellett lévő szexshop mellé volt bepakolva az aprócska bolt. Cselét szinte belökte az ajtaján. - És most ki ne gyere innen addig, amíg nincs minimum három új pólód. Lehetőleg hozz egy klasszikust is mert... 
 - Dezső hagyjál már élni. Hány éve ismersz? Tíz? Tudod, hogy hallgatok rockot - forgatta meg a szemeit. Nemecsek közben a derekára kötötte a kék kockás ingét és úgy állt meg Geréb mellett. Percekkel később Csele egy szatyor ruhával jelent meg. A szemei valami olyasmit sugalltak, hogy "egy kicsit elragadtattam magam", aztán vállat vont. 
 - Van Metallicás és Maidenes, remélem boldog vagy - megpróbálta begyűrni a szatyrot a cuccai közé, több-kevesebb sikerrel. 
 - Boldogabb nem is lehetnék - jelentette ki. - Na, húzás van, mert tényleg nem lesz helyünk - szólt rájuk, és elindultak a villamos felé. Nagyjából még hat óra utazás várt rájuk. Dezsőnek már most elege volt az előtte álló órákon tartó ülésből.

~***~ 

 Csónakos András vérbeli vidéki gyerek volt. Habár az évek során a tájszólását már kinőtte, rengeteg szokása megmaradt, ami az összes pesti haverjának olyannyira végtelenül furcsa volt, hogy a mai napig nem tudták megszokni a fülsiketítő fütyülését, a nyitottságát, és hogy úgy amúgy mindent tudott a ház körüli állatokról. Ez egyébként tizenkét évesen még menőnek számított. Gyerekkorát a világvégétől kettővel arrébb töltötte, vagyis egy Veszprémgalsa nevű kis faluban. Posta nem volt, hetente egyszer jött a postáskocsi. Ha pedig nagy bevásárlást akart az ember tartani, akkor azt egészen délig megtehette. Utána a kisboltot bezárták és kinyitották a hátsó ajtaját, és az egészen este tízig nyitva is volt. A bolt hátsó bejárata kocsmaként szolgált. Aztán a szülei kitalálták, hogy költözzenek fel Pestre, ami számára egy új világot nyitott ki. Egyedül a kutyatartást hiányolta a vidéki életből. Amint külön költözött természetesen beszerzett egy kutyát, pontosabban egy mopszot. A kutyát valami iszonyat röhejes felindulásból Jabba-nak nevezte el, csak azért mert a saját felfogása szerint, minden mopsz úgy néz ki, mint Jabba. Szóval a vidéki srác egyedül a pesti világ ellen, egyetlen apró mopsszal, és a fülhallgatójából megállíthatatlanul üvöltő, végtelen mennyiségű metállal. Ez volt Csónakos. 
 Most éppen a nyugati aluljáró felé vette az irányt. A kutyáját beadta az elkövetkezendő napokra a szüleihez, ő pedig még mielőtt felszállt volna a négyes-hatosra, beakart szaladni pár helyre. Például dohánybolt, hogy minimum öt napra feltankoljon dohányból, szűrőből és papírból. Vagy benézni a szexshopba, csak úgy funból, mert lehet talál valami hasznosat. A pár doboz óvszer úgyis ott lapult a táskája valamelyik viharos szegletében. Ha őszinte akart lenni, márpedig ő egy őszinte ember volt, akkor dohány és gumi nélkül nem indult sehova. Kifelé jövet a táskája tartalma bővült még pár síkosítóval, és a világ minden nyugodtságával indult volna el végre, amikor megpillantott három srácot. Egy kis szőke, egy furcsa képű tróger, - Csónakos is a tróger kategóriába tartozott - és egy csinos, - egyszerűen nem lehetett máshogy leírni - magas srác hármasára lett figyelmes. 
 - Boldogabb nem is lehetnék - közölte szarkasztikusan az egyik, a többiek pedig már valószínűleg megszokhatták tőle. Néhány szó után elindultak és Bandi érdeklődve nézett utánuk. Főleg a magas srác után. Főleg úgy fenéktájékon méregette és hálát adott Istennek és minden létező vagy nem létező dolognak, hogy férfiaknak is gyártanak csőgatyákat. 

~***~

 Boka János egy szétszórt ember volt. Éppen ezért írt minden létező dologhoz listát. Igen, még arról is, hogy mit érdemes magaddal vinni egy fesztiválra. Mert az oké, hogy van elsősegély sátor, de ha valaki elesik, és nem kell menni a helperekhez, mert éppenséggel valaki gondol ilyenekre és van nála betadin, akkor addig sem tartják fel a sürgősebb eseteket. Például a leszakadt ujjú srácot tavaly. Az is egy érdekes történet volt. Visszatérve Bokára: a hosszú listán pipálgatta ki a dolgokat, végül ráült a bőröndjére, és megpróbálta behúzni. A lakótársa jelent meg a szobája ajtajában. Richterrel az egyetemen ismerkedtek meg aztán az első találkozásuk után jó félévvel összeköltöztek, pénzspórolás céljából. Egyébként jól kijöttek. 
 - Még mindig nem fér össze a fejemben az a két szó, hogy Boka János és rock fesztivál - mosolygott rá a fiúra, aki  még mindig a cipzárral szenvedett.
 - Pedig neked mindig minden összefér a  fejedben - pillantott fel rá Boka egy másodpercre, aztán sikeresen túljárt a bőrönd eszén, és az végre megadta magát. Fáradtan dőlt hátra az ágyában. Korán reggel volt és köztudottan utált felkelni. Nem is volt délnél hamarabb szemináriuma, inkább bent ült este nyolcig. 
 - Nem, vannak érthetetlen dolgok, azokban meg csak hinni tudsz. Tudod ez olyan, mint Kant filozófiája, és vicces amúgy mert összerakja a racionalizmust az empirizmussal és... - Boka zavartan nézett rá. - Már megint kezdem - csapta össze a tenyereit. 
 - Nem, nem, tudod, hogy mindig meghallgatlak - kezdett szabadkozni. - De nem értek a filozófiához - Richter szkeptikusan emelte tekintetét a másikra. 
 - Először is tudod, hogy nekem nem kell szabadkoznod. Csak üss le, ha túl sokat pofáznék. Másodszor tudtommal fizikán vagy, legalábbis, amikor utoljára csekkoltam még mellettem ültél az órákon, és tudod, hogy a legtöbb tudományág szorosan összefügg a filozófiával, mert - elharapta a mondata végét. - Indulnod kéne lassan, igaz? - Boka bólintott. Mennyivel kényelmesebb lenne még órákig aludni, aztán most, hogy végre vége a félévnek csak úgy lenni és nem csinálni semmit. De pont azért vette meg a fesztiválbérletet, hogy ezzel fog kikapcsolódni. Pontosan ugyan úgy, ahogy azt az elmúlt két évben csinálta. 
 - Sátor az előszobában? - kérdezett rá, miközben felült és lelökdöste a bőröndjét az ágyról. 
 - Aham. Meg van mellette egy kis sporttáska. Raktam el neked könyveket. - Pontosan tudta Bokáról, hogy ő még képes lesz olyan helyen is olvasni, ahol mindenki más bulizik körülötte. És pontosan ezért voltak annyira jóban, mert mindketten ilyenek voltak. Hálásan nézett végig barátján, végül fogta a listáját meg a cuccait és elindult kifelé. 
 - Na, hát akkor majd jövök pénteken - fogott kezet Richterrel, aztán odahúzta magához egy ölelésre. Nagy nehezen felpakolta a cuccait magára. 
 - Ne aggódj, én itt leszek. Hey ho! - biccentett. Visszamosolygott a másikra, aztán becsukta az ajtót és amilyen gyorsan csak tudott, indult el lefelé a lépcsőházban. 

 Fél órával később már a vonaton ült és lelkiekben készítette magát a hosszú utazásra. Fülhallgató a zsebében, könyv a kezében, a menetjegye is megvolt, ezenkívül egy üveg vizet vett maga mellé, és várta az indulást. Az emberek egyre csak szálltak felfele. Néhányan csak úgy semmi nélkül, de kezdett nagy lenni a hangzavar a sok fiataltól, és egyre kevésbé lehetett elférni a rengeteg cucctól. Úgy nézett ki, hogy idén is hatalmas érdeklődésnek örvendett a fesztivál. Próbált a kezében tartott novelláskötetre koncentrálni, de kezdett úrrá lenni rajta az izgalom és inkább a többi embert figyelte. 
 Indulás előtt kettő perccel három ,nagyjából vele egyidős, srác robbant be a vonatajtón. 
 - Mondtam, hogy nem fogjuk lekésni - húzta ki magát büszkén a fekete hajú és elindult Boka irányába. Ahogy végignézett rajtuk érdekes érzés fogta el. Mintha valahogy nagyon nem passzoltak volna össze ők hárman. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy arra lett figyelmes, hogy már mellette állnak, és a legalacsonyabb mosolyogva néz rá. 
 - Mit olvasol?
 - Nemecsek, ne piszkáljál már mindenkit.
 - De itt még vannak emberek, akik olvasnak, te ezt nem érted! - fakadt ki. 
 - Őőő, Hemingway novelláskötet - motyogta. 
 - Annyira nem szeretem Hemingwayt - gondolkozott el. Boka felsóhajtott és magában őszintén remélte, hogy nem hozzá fognak beülni. Volt valami a kisugárzásukban, ami nem tetszett neki. Egészen olyan érzése volt, mintha nagyon hosszú öt óra várna rá, amit végig beszéléssel kéne töltenie. Azt meg pont nem akarta. Felnézett a fekete hajúra, mert az tűnt a vezetőnek és nagyon erősen szuggerálni kezdte, miközben arra gondolt, hogy "légyszi ne üljetek ide". Az pedig mintha megérezte volna kérdezett végül rá.
 - Leülhetünk ide? 
 - Persze - bólintott rá. Persze, hogy rábólintott, mi mást csinált volna? Valóban nagyon hosszú óráknak néznek elébe. 

2017. október 30., hétfő

Minden kell

Cselnakos és egy kis Csóka (miért pont ez a bromance neve? nem tudom, most adtam) szóval egy kis tömény fluff... Jó olvasást! :D

 Csele Csaba nagyjából egy évig tudta titkolni a szülei elől, hogy romlik a szeme. Aztán egyszer meglátták, hogy milyen távol tartja a könyvet és azonnal kitört a pánik. Az anyja úgy gondolta, hogy ha a fia szemüveges lesz, akkor elrontja azt a szép arcát, míg az apja pont ennek örült volna. Szerinte ugyanis túl csinos vonásai voltak egy férfihoz képest. Így egészen addig ment a vita a szülők között, hogy akkor egy szem fiúknak legyen-e szemüvege, vagy sem, míg Csenge, a nővére, el nem vitte szemészhez. Fel is írt neki egy plusz hármasat, és jól leteremtette, hogy miért nem jött el hamarabb, mert így egyre csak rosszabb lett. Szegény Csele fejében viszont csak az járt, hogy mennyire fogják megszívatni az iskolában ezért. Mindig szeretett adni a külsejére, ezért biztosra vette, hogy most ő lesz a nevetség tárgya és a maradék másfél évben azt fogja hallgatni, hogy "bezzeg, mikor a Csele még nem volt szemüveges". Titkolta még a legjobb barátai elől is, miközben várta a hetet, mikor kötelezően fel kellett vennie a szemüveget. Nem állandóra írták ki neki, de az olvasáshoz, meg a feladatok megoldásához egyszerűen muszáj volt felvennie. Így is rosszak voltak a dolgozat jegyei, mivel nehezen vette ki a betűket olyan közelről. Na, meg a diszlexia sem könnyítette meg a helyzetét. Inkább otthon tanult órákon keresztül, hogy aztán egy feleléssel kijavítsa a rossz dolgozatokat. Most viszont fel kell majd vennie és az eddig felépített imidzse darabokra hullik. Nem bírta volna elviselni. Próbált otthon maradni, de tudta, hogy aznap írnak egy összefoglaló témazárót matekból és mindenképp bent szeretett volna lenni rajta. Két szék között a pad alatt. Ez a közmondás teljesen jól leírta mit érzett abban a pillanatban, mikor belépett a terembe. Mázsás súlyként húzta a vállát a táska, aminek az alján ott lapult kis tokban a piros-fekete, vékony keretes szemüveg. Az első pár órát megúszta a felvétele nélkül, de aztán következett a dupla matek és ezzel együtt a lelepleződés is. A tanár kiosztotta a papír lapokat és ő amilyen óvatosan csak tudott, benyúlt a táskájába és kivéve a tokot, előszedte az okulárét. Utolsó padban ült, kívül és reménykedett, hogy senki nem fog hátrafordulni kilencven percig, amíg le nem megy a két óra. Azonban ez a reménye azonnal darabokra is tört, mikor Máté bá pillantása megakadt rajta és érdeklődve tette fel a kérdést.
 - Csele, te mióta vagy szemüveges? - nézett rá csodálkozva.
 Az osztály szinte egy emberként fordult az említett felé és egy pillanatnyi csend után Kolnay hangja vágta át a csendet.
 - Na, a csinos Cselénk mától nem is olyan csinos - nevetett fel.
 Nem bunkón akarta mondani, Csaba mégis úgy érezte, hogy gúnyolódik rajta. Hiszen ő mindig csak viccesen közölte a tényeket.
 - Szerintem épp ideje volt - mondta Boka és visszafordult a táblához. - Már alig láttál valamit.
 Ennyi volt, itt volt a pillanat, mikor Csele legszívesebben eltűnt volna a föld alá, hogy aztán soha többé ne kelljen előbújnia onnan. Még, ha Boka is csak kedves akart lenni, nem sikerült éppen a legjobb mondatot kitalálnia most. Ez épp a szidás és a "hagyjátok őt békén" hangnem között volt, pedig Cselének valójában nyugtatásra volt szüksége.
 - Tegnap óta - motyogta válaszként, mire az óra ment tovább, mintha mi sem történt volna.
 Pont ki akart kéredzkedni mosdóba, hogy összekaparja azt a maradék önbecsülését, mikor az előtte ülő Geréb egy cetlit nyújtott át a háta mögött. Csele óvatosan, észrevétlenül átvette a kockás papírdarabot és kibontotta. Rajta Csónakos macskakaparásával állt egy kis szöveg.
"Úgy nézel ki, mint a nagymamád... Ne értsd félre, de szerintem szexi a nagyid ;)"
 Csele majdnem hangosan felnevetett és hálásan nézett Bandi hátára. Valahogy már nem is érezte annyira szörnyűnek ezt a szemüveget.

~~~

 Egyszer történt meg talán a nyolc év alatt, hogy Csele olyan beteg lett, hogy heteket kellett kihagynia az iskolából. Általában ugyanis megpróbálta negroval és teával kezelni magát, miközben ki nem hagyna egy órát sem. Nem szeretett hiányozni és nem csak azért, mert lecsúszik az anyagról, és utál pótolni, hanem, mert az osztály életről is lemarad. Azt pedig nem lehet pótolni semmivel. Hiszen náluk minden nap történik valami érdekes. Ezért, ha tehette, sosem hiányzott. Most mégis elkapott valami olyan vírust, ami kidöntötte őt két hétre. Nem nagyon ment negyven fok alá a láza és olyan gyengének érezte magát, hogy még a fürdőszobába is úgy kellett kisegíteni, hogy lezuhanyozhasson. Az ideje nagy részét azzal töltötte, hogy Csónakossal beszélgetett messengeren. Bandi hiába volt iskolában, nem érdekelte az óra, inkább Cselét szórakoztatta azzal, hogy végig kommentelte az órát. Így Csabi kevésbé érezte, hogy lemaradt volna valamiről, hiszen minden apró dolgot megírt neki András. Onnantól kezdve, hogy Kolnay és Barabás már megint összevesztek, hogy melyiküknek lett jobb a dolgozata, egészen odáig, hogy Geréb beült Boka mellé az első padba, mert ő nem engedte, hogy a falhoz üljön. Szóval tényleg mindenről. Aztán jött a hír, hogy Bokának haza kell sietnie, ezért aznap nem tudta volna átvinni a leckét és az órai anyagot, mint eddig minden nap tette. Ezért Csónakos volt olyan önfeláldozó, hogy felajánlotta, majd ő átviszi Jani jegyzeteit a beteghez. Így alakult, hogy délután négykor már csengetett is a Csele lakás ajtaján.
 - Nyitva! - kiabált ki Csenge.
 Csónakos pedig iskolatáskástul belépett a házba. Levette a cipőjét és illedelmesen köszönt a szülőknek, majd Csengének is. Aztán fogta magát és bevonult Csele szobájába. Az egész nem volt nagyobb, mint egy átlagos szoba, mégis olyan rend volt benne, hogy már-már kínosan érezte magát benne. Az ágy mellett lévő kuka viszont dugig volt tömve használt papírzsepikkel, és néhány darab így is kiesett belőle.
 - Köszi, hogy áthoztad - ült fel Csele és látszott rajta, hogy nincs jól.
 Pár kilót fogyott, és a szemei alatti karikák se voltak bíztatóak. A sebesre fújt orráról mr ne is beszéljünk.
 - Jó szarul nézel ki, Papuskám - vágódott az ágy végébe Bandi és előszedte a füzeteket, amik kellettek.
 Csabi bebugyolálta magát a takaróba és Csónakos mellé ült, hogy lássa, az ölében pihentetett történelem füzetet. Miközben másolta az anyagot, hallgatta Bandi élménybeszámolóját a mai napról. Aztán Csele csak annyit vett észre, hogy András a homlokára tette a kezét.
 - Szerintem feljebb ment a lázad. - Állapította meg.
 - Ez most így jó - hunyta le a beteg a szemét és rádőlt a másik vállára, miközben élvezte a tenyér hűvösségét.
 Csónakos nem tudta mit tegyen, így csak hagyta, hogy Csele pihenhessen. Talán egy órát ültek ebben a pózban, mikor észrevette, hogy a másik elaludt. Azonban nem volt szíve felkelteni, ezért csak elővette a telefonját és egy közös kép után, elkezdett beszélgetni messengeren Janival és Dezsővel. Végül nem keltette fel.

~~~

 Évekel később a Grund nevű bárt megörökölte Nemecsek Ernő egy kedves rokonától, aki idős kora miatt elhunyt. Azonban nem csak a helyet, hanem egy komplett lakást is ráírt a családtag, ezzel egyszerre megkönnyítve és megnehezítve a szőke srác életét. Persze barátai segítettek neki ott, ahol tudtak. Csele megtervezte a hely újra dekorálását és festését, míg Csónakos a konyhában tett jó szolgálatot, közben Geréb és Boka magukra vállalták a kiszolgló feladatot. Egy olyan furcsa hely lett, ami reggel étteremként, míg este bárként funkcionált. Sokan szerették. Mégis, még a kezdeti időkben, mikor a csinosítgatásoknál tartottak, összeültek mindannyian és beszélgettek, amíg pihentek.
 - Igazából, nagyon menő hely lesz - nézett körbe Geréb, miközben bal keze, Boka combján pihent.
 - Ha egyszer kész lesz - sóhajtott drámaian Kolnay.
 Na igen, nem haladtak valami gyorsan, de legalább minden nap volt egy kevés idejük rá. Már ez is haladásnak számít.
 - Hol van Csaba és Bandi? - nézett szét Leszik, miközben egy pillanat alatt eltüntette az elé tett limonádét.
 - Szerintem dugnak - vont vállat Weisz.
 A társaság egy emberként hallgatott el és fülelni kezdtek.
 - Hiába hallgatóztok, már egy órája nincsenek is itt, ha nem tűnt volna fel - magyarázta Richter fölényes mosollyal.
 - Te meg ezt honnan tudod? - Fordult felé érdeklődve Barabás.
 Richter csak megvonta a vállát.
 - Persze, te mindennel tisztában vagy - puffogott magában Kolnay. - Van egyáltalán olyan dolog, amiről nem tudsz?
 Valahogy erre a kérdésre mindenki kíváncsi lett. Mindenki úgy ismerte meg Richtert, mint egy élő  wikipédiát, aki mindig mindent tud. Ha pletyka kellett valakiről, akkor hozzá fordultak és ha bármit ki akartak deríteni egy illetőről, akkor külön bejáratú nyomozóként is szuperált.
 - Igen - vont vállat az emlegetett.
 A társaság egy emberként hördült fel. Olyan nem létezik, hogy ő ne tudjon valamiről és még be is vallja. Mindenki izgatottan várt.
 - Az egyetlen dolog, amire mai napig nem tudtam rájönni - kezdte -, hogy Bandi és Csabi miért nem jöttek már össze hetedikben?
 Egyetértő hümmögés volt csak a reakció. Igen, erre valószínűleg ők maguk se tudták a választ.

~~~

 Mikor Csónakos felajánlotta Janinak, hogy a Gerébbel való szétválás után költözzenek össze, akkor még nem tudta mire vállalkozik. Egészen addig a bizonyos napig Bandi az egész társaságot a barátjának mondhatta, de mikor aznap hazament a munkából pénteken, akkor nem az várta otthon, amit megszokott. Egy csendben olvasgató János helyett, egy teljesen széttört Bokát talált a lakásban. Előtte egy üveg vodka, aminek már a nagy része hiányzott. A laptopon bekapcsolva a Vad Fruttiktól a "Nekem senkim sincsen" című dal. Boka a konyhakövön feküdt és ordítva énekelte a zenét, majd miután lejárt, újra bekapcsolta. Csónakost pedig annyira lesokkolta a tény, hogy így látja barátját, hogy legalább háromszor ment le a zene addig.
 - "Forog a világ, elfolyik minden! Nekem senkim, de senkim sincsen!" - ismétli újra és újra a földön fekvő.
 Egyszerűen fájdalmas így látni a legjobb barátját. Mikor észhez tér nagyjából, csak odasétál mellé és leülve a hideg kőre, belekortyol a tiszta vodkába. Utálja a vodkát.
 - Mi a baj? - kérdezi, miközben próbálja túlkiabálni a zenét.
 Boka csak megrázza a fejét, de Bandi tudja, hogy mindjárt beszélni kezd. Csak ki kell várni.
 - Tudod, azt hittem Dezsővel tökéletes pár vagyunk - kezdett bele, mire Csónakos keze ökölbe szorult. - Mikor viszont elköltöztem, azt mondta, hogy már régóta érzi, hogy valami baj van velünk. Érted ezt? Ha érezte, akkor miért nem szólt, hogy megoldhassuk?
 Fáradtan megdörzsölte a szemét egy kattintással újraindította a háttérzajt. Eközben Bandi egyre csak mérgesebb lett. Dezső tényleg tehetett volna valamit azért, hogy együtt maradjanak. Hiszen mennyi is? Nyolc éve vannak együtt? Az már majdnem egy házasság.
 - Igazából ő nyitott ránk, mikor Ernővel csókolóztunk - vont vállat. - Akkor én most gecire megcsaltam őt.
 Arcára fájdalom és értetlenkedés ült ki.
 - Én nem akartam megcsalni - ült fel hirtelen. - Sose csaltam meg, de én is tudtam, hogy baj van. Beleszeretett ő is egy másik emberbe. Abba a kőművesbe vagy melyikbe. Tudod, a juhászok haverja.
 András pontosan tudta kire gondol.
 - Ne törődj velük. Nem hibáztathatod magad, hogy szétmentetek - mondta és megint beleivott a tömény piába.
 - Hibáztatni? - vonta össze a szemöldökét Boka. - Nem, én nem érzem magam annyira bűnösnek. Vagyis, persze az a csók kurvára az én hibám volt, mert Ernő kibaszottul szexi, de ettől függetlenül csak évek óta együtt vagyunk Dezsővel. Vagyis helyesbítek. Voltunk.
 Csónakos kíváncsi volt, hogy mi jön ki ebből.
 - Utálom magam, hogy ezeket el merem mondani részegen. Szóval holnap ne meséld el mi történt, jó? - Kérdezte, de választ sem várva, folytatta is a beszédet. - Tudod, mikor már ennyi ideje együtt vagy egy emberrel, akkor már terveztek hosszabb távra is. Mint például, hogy Dezső egy kislányt szeretett volna örökbe fogadni és én szívesen megtettem volna érte bármit. Bassza meg, én még mindig szeretem! - Ütött bele ököllel a metlakiba. - Olyan dolgokat tud rólam, amiket senki más. Tényleg olyan, mintha egy darabot vettek volna el tőlem.
 Boka visszadőlt a kőre és két perc sem kellett hozzá, hogy elaludjon. Bandi pedig összetakarított, majd becipelte részeg barátját a szobájába és lefektette aludni. Kikészített egy pohár vizet és fejfájáscsillapítót neki másnapra, majd egy zuhany után ő is lefeküdt aludni.
 Másnap el kellett menni ügyeletre, mert Janinak sikerült szépen szétzúznia a kezét, és még csak nem is emlékezett rá, hogy hogyan. Csónakos pedig nem világosította fel. Nem ez az igaz barátság lényege?

Momentum

További életképek, habár most nem előzményeket hoztam, hanem a jelent vittem tovább. Jó olvasást!


 Nemecseknek voltak olyan pillanatai, amikor nem figyelt arra, hogy mit csinál. Szinte reflexből tette a dolgokat és Boka minden ilyen alkalommal csodálva figyelte a másikat. Ilyen pillanatok voltak például, amikor Ernő a konyhában állt a pult előtt és próbált valami vacsorát összeütni. Közben mindig zenét hallgatott, a szavak és a dallam pedig akaratán kívül hagyták el a száját, nem figyelt rájuk. Volt, amikor musicaleket énekelt, volt, amikor mesék betétdalát, de mégis mindig az volt a legszebb, amikor valami régebbi magyar zenét kezdett el énekelni. Jani pedig csak lélegzetvisszafojtva bámulta őt. Nem akart közelebb menni, nem akarta megzavarni, csak nézni szerette volna őt az örökkévalóságig. Aztán a csengő hangja véget vetett az egésznek. Boka úgy érezte magát, mintha az idő újra elindult volna, hirtelen minden mozogni látszott és hangot adott ki magából. Megrázta a fejét, hátha akkor kitisztul a gondolkozása. Ernő a kaputelefon paneljéhez sietett, de még hátranézett Janira és szélesen elmosolyodott. 
 - Beengedsz, Papuskám? - A hangszóróból Csónakos hangja tört elő. Nemecsek lenyomott egy gombot és kinyitotta az ajtót, Andris fél perccel később már a nappaliban állt két szatyorral a kezében. 
 - Mi járatban? - érdeklődött kedvesen Ernő, miközben a lábán hintázott. A fehér kötény még mindig rajta volt, amit főzés közben szokott hordani, a konyhából pedig most éppen Cseh Tamás hangja szűrődött ki. 
 - Csele nem hagy otthon főzni, mondván, hogy elterelem a figyelmét az egészséges étkezésről. Én meg nem fogok nyúlkaján élni, ezért gondoltam hátha főzhetek itt, ti is jól jártok meg én is. 
 - Igazából én már elkezdtem...
 - Nem gáz, szívesen átveszem. - Azzal Csónakos odalépett Ernő mögé és kikötötte a kötényét, majd megpróbálta levenni róla. 
 - Nem, nem, legalább hagyd, hogy segítsek - nem próbált ellenkezni, tudta, hogy Nemecsek mennyire makacs tud lenni. 
 - Csak akkor, hogyha megígéred, hogy nem Cseh Tamást hallgatunk. Mármint elismerem a munkásságát meg minden, csak tudod akkor ott a 30y Csönded vagyok-ja is. - Nem várta meg a választ, már oda is lépett a pulton heverő laptophoz, hogy elindítson valami mást. 
 Boka nem nagyon szólalt meg, csak figyelte őket a pult másik oldaláról. Ernő krumplit pucolt, Andris fűszerezte a húst, közben Zsolti a béka már vagy negyedjére rúgta le a sas veséjét. (Valahogy nem érti, hogy Andris hogy képes ennyiszer meghallgatni ezt a számot, de nincs mit tenni, imádta a Belgát.) Az egész helyzet valahogy annyira idill volt, hogy muszáj volt rajta mosolyognia. 
 Boka úgy érezte, hogy a vacsorakészítésből nem vette ki a részét, így végül ő terített meg. Csónakos  közben bekapcsolta a nappaliban a tévét és addig kapcsolgatta, amíg nem talált egy mese csatornát háttérzajnak. 
 - Akkor most nálunk fogsz főzni zsírosabb kajákat, amíg Csele egészségesen akar étkezni? - kérdezte végül Boka. 
 - Ja, ne aggódjatok. Két hetet nem adok neki.
 - Szerintem azért erősebb az akarata, mint hogy csak két hétig bírja. 
 - Akarsz fogadni? - vigyorodott el Bandi. - Én nem ajánlok semmit, mert úgyis én nyerek. Fejenként egy doboz cigi - jelentette ki.
 - Szegény, ennyire nem bízol a kitartásában? - most már Nemecsek is mosolygott.
 - Miért, te mennyit jósolsz neki? - kérdeztek rá kíváncsian.
 - Egy hónap.
 - Még, hogy én nem bízok benne. Itt egyedül Jancsi barátunk hiszi el, hogy Csabi kibírja. 
 - Valakire számítania kell, ha rátok már nem lehet - vont vállat mosolyogva. Igazából mindannyian tudták, hogy a végén Csónakosnak lesz igaza. Mégis kezet fogtak a fogadásra. - De aztán ne szabotáld.
 - Kikérem magamnak, hát úgy ismertek engem? - Bandi mindig is jól tudta játszani a sértődöttet. 
 - Igen - vágták rá kórusban. Ezen mindhárman nevettek. 
 Csónakos végül este tíz fele indult hazafele Bokáéktól. Kikísérték őt a metróig, hazafele pedig a nagyjából ötperces utat kétszer olyan lassan tették meg, mint alapból szokták. Próbálták kiélvezni az ősz utolsó estéit. Lassan télbe fordul az idő. 

***

 A vizsgák vészesen közeledtek - jó volt még egy hónap, de egy hónap siralmasan kevés idő - és Kolnay már lassan ki se látott a házi feladatok közül, arról nem is beszélve, hogy gyakorlata is rengeteg volt. Nagyjából három neurológia tankönyv volt nyitva előtte, a papírok szanaszét az íróasztalán, a feje pedig már kezdett hasogatni. Sóhajtva dőlt hátra a székén, amikor a telefonja csilingelt egyet. Tanulás közben általában leszokta némítani, mert képes végig inkább messengeren elütni az időt, mint sem arra koncentrálni, ami fontos. A kijelzőn ott villogott az "Anyaszomorító" becenév, amit még akkor adott Barabásnak, amikor a program bevezette ezt a funkciót. 

  Anyaszomorító
    beengedsz meg ma vagy itt kell halalra fagynom?

 Mielőtt felkelt volna a székéből gyorsan választ pötyögött, szintén ékezet nélkül, mert úgy sokkal könnyebb (egyedül Boka vette a fáradtságot, hogy mindig ékezettel írjon) és az ajtóhoz szaladt, hogy beengedje a másikat. 
 - Tetszik a gatyád, bár a piros jobban áll - lépett be az ajtón Zsombor, Pali erre a mondatra végigpillantott magán. Egy kék bokszer volt rajta és egy mesefigurás póló, amit csak alvásra használ. Délután fél három volt, felöltözni még nem volt kedve. 
 - Nem, mert a kék - jelentette ki. 
 - Piros.
 - Kék.
 - Piros. 
 - Mindegy - csóválta meg a fejét mosolyogva. Öt perc múlva úgyis találnak valami mást, amiben nem értenek egyet. 
 - Hoztam egy szatyor nasit, meg sok csokit, hogy működjön az agyad, bár őszintén remélem, hogy nem tanulni akarsz, amíg itt vagyok - halk puffanással ért földet a szatyor és a következő pillanatban már Kolnay ágyán feküdtek mindketten, Barabás kezei a másik pólója alatt, Pali pedig talán még egy kicsit örült is neki, hogy ma még nem öltözött fel. Aztán egy hangos nyávogás zavarta meg őket, majd a hang gazdája felugrott az ágyra. Zsombor egy fekete-fehér foltos macskával találta szembe magát. 
 - Mi ez a dög? 
 - Nem dög, hanem macska, és van neve, Apex - Barabást nemes egyszerűséggel lelökte magáról, és a macskát az ölébe vette.
 - Lecserélsz egy macskára? Egyáltalán mióta van macskád?
 - Már vagy hét éve, köszi, hogy figyelsz rám, amúgy. Hanyadjára is vagy itt? 
 - Nem tehetek róla na, szivacs agyam van.
 - Inkább csak szimplán egy hülye fasz vagy - vigyorodott el. 
 - Tudod ki a hülye fasz - megint Kolnay fölé hajolt. Most nem hagyta magát lecserélni a macskára. 

***

 Geréb négy óra után nem sokkal (na jó, fél órával) ért a Vörös Sárkány elé. Próbált nem elkésni, de valahogy a tegnapi nap hatalmas forgalom volt, a takarítás sokáig tartott és vagy reggel hét volt mire végre letudott feküdni aludni. Tudta, hogy Feri nem mondana semmit a késésre, mégis kicsit aggódott miatta. Lassan ült ki a zavarodottság az arcára, amikor felfogta, hogy a rácsok zárva vannak. Körülnézett, hátha valamelyik Vörös Sárkányos is odaérte-e már, de nem talált senkit. A nagyja valószínűleg fogta magát és hazament, miután látta, hogy zárva van a hely, az idősebbik Pásztor pedig mindig később szokott jönni, így ő sem volt sehol. Tanácstalanul vette elő a telefonját a zsebéből és kereste ki a névjegyek között Feri számát. 
 - Mondjad - a hangjából nyugtalanság szűrődött ki, Dezső hirtelen azt is elfelejtette, hogy mit akart tőle kérdezi. A némaság kezdett kínossá válni, megköszörülte a torkát. 
 - Őőő, itt Geréb - kezdett bele.
 - Tudom, kiírja. - Hallhatóan kezdte elveszteni a türelmét, így kénytelen volt összeszedni magát és kinyögni végre, hogy miért hívta. 
 - Nem vagyunk ma nyitva? 
 - Bassza meg, de - azzal Áts ki is nyomta a telefont. Habár okosabb nem lett, jobb ötlete nem volt, mint várni. Valószínűleg Feri nemsokára megjelenik, kinyit és akkor minden megy tovább. Legalábbis ezzel próbálta vigasztalni magát, pedig őszintén szólva nagyon rossz előérzete volt. 

***

 A vasárnapok mindig kikapcsolódásnak számítottak a húzós szombatok után. Ilyenkor tényleg csak azok jártak be, akik szerettek oda járni, vagy csak a vasárnapjuk volt szabad. Így egészen korán betudtak zárni. A hideg levegő hirtelen csapta meg őt, ahogy kilépett az épület ajtaján. Aztán balra nézve Ádámot és Gerébet találta, akik éppen a nap utolsó, vagyis így hajnali három körül inkább az első cigijét szívták. Ő maga pár éve leszokott már, ellenben most valahogy mégis rátört az érzés, hogy elszívna egyet. Ádám szó nélkül tartotta fel a dobozt, amikor Feri melléjük lépett, ő pedig kivett egy szállal. Valamiért megmaradt szokás, hogy gyújtó mindig van nála. Lassan fújta ki a füstöt. 
 - Na, én szerintem elbúcsúzok, majd holnap - biccentett feléjük Pásztor, és elindult a Corvin felé, hogy elérjen egy villamost. Feri Dezső mellé lépett és ő is nekidőlt a falnak. Egy darabig csöndben álltak egymás mellett. 
 - Mi a baj? - kérdezte aztán az alacsonyabbik. Biztos volt benne, hogy észrevette rajta, hogy valami nem oké. Az sem segített, hogy már lassan negyven órája talpon van. 
 - Nem aludhatnék ma nálad? - Nem volt annyi lelki ereje, hogy válaszolni tudjon és nem is nagyon akart. Dezső arcára kiült a meglepettség, bólintott egyet. A következő mozdulatát végig se gondolta, ösztönből jött, Geréb pedig belesimult a csókba. A kezéből a cigi a földön landolt, két kézzel fogta a másik arcát és próbálta minden frusztráltságát ezzel az egy csókkal levezetni. Kicsit úgy érezte, mintha kihasználta volna a másikat. 

 Már lassan reggelbe fordult a hajnal, de még akkor sem volt képes elaludni. Aggódott az apja miatt, hiányzott a saját ágya, de egyszerűen nem tudott volna hazamenni. Nem is mert hazamenni. Félt, hogy az üres lakás falai is csak idegességének visszhangjaivá válnának.
 Óvatosan mozdult meg, próbálta nem felkelteni a mellkasán fekvő Gerébet. Aztán, amikor kiakart mászni az ágyból a másik álmosságtól lapos pillantásaival találta szembe magát. 
 - Hova mész? 
 - Sehova csak a teraszra, kicsit kiszellőztetem a fejem, rendben leszek - mosolyodott el halványan. Erősen próbált nem gyengének látszani. Pedig ő most iszonyatosan gyengének érezte magát. 
 - Feri, tudom, hogy valami nincs rendben - megpróbált ellenkezni, aztán rájött, hogy ez a barna hajú fiú - férfi, itt átlát rajta. Még mindig nem tudta volna megmondani, hogy mi van köztük, de most egy kicsit úgy érezte magát, mintha megnyílhatna előtte. 
 - Apám kórházban van - nyögte ki zavartan. 
 - Baszd ki - ennyit tudott válaszolni rá. - Sajnálom. 
 - Nem kell, nem a te hibád. Nem is értem az emberek, ilyenkor miért sajnálkoznak... Mindegy. Kimentem. - Kicsit hangosabban sikerült becsuknia az ajtót, mint szerette volna. Tényleg ráfért volna már egy kiadós alvás. 

2017. október 25., szerda

Álomban enyém vagy

Enyhe Ady behatást is érzek a levegőben. Nincs is jobb, mint József Attila versére írni, miközben szól a "Hazám, hazám"... Szóval úgy nézzétek, hogy éppen nem vagyok beszámítható állapotban. A vers címe: "Álomban enyém vagy". Nem is gondoltátok volna, ugye? Jó olvasást!

A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.

Nem vallották be egymásnak se az érzelmeiket. Egyszerűen tudták, hogy ők összetartoznak és ezt a többiek is úgy kezelték, mintha teljesen normális lenne. Nekik az is volt. Szerették egymást és boldogok voltak. Mikor véletlen összeért a kezük, vagy a Grund farakásai között ellopott csókok. Az iskolában a másik combjára simuló tenyér, mikor nem figyelt a tanár úr. A pillantások a diákmunkán, ahova direkt együtt jelentkeztek. A hosszú séták hazáig, ahol csak összemosolyogtak. Kapcsolatuk a csendben kimondott igazságokon alapult. Egy rejtvény volt a szerelmük, amit csak ők ketten tudtak megoldani. Túl nagy volt a szikra közöttük. Sejthették volna, hogy ha ilyen erősen ütik össze a szívük köveit, a végén tüzet csiholnak. Arra viszont nem számítottak, hogy erdő is lehet a közelben, ezzel pusztítva el mindent.

Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.

Mintha csak az életük múlt volna rajta, úgy kaptak egymás ajka után. A szőke és barna tincsek úgy olvadtak össze, mint a levegőbe szálló nyögések. A másik vállába kapaszkodva próbálták hajszolni a gyönyört, mely olyan távolinak tűnt abban a pillanatban. Harcoltak a szerelmükért. Tudták, hogy egy ideig távol lesznek egymástól és azt is tudták, hogy túl szabad-lelkűek ahhoz, hogy ilyen sokáig kibírják a másik nélkül. Bevallottan gyengék voltak. A kapcsolatuk halálra volt ítélve és most küzdöttek egy utolsó emlékért. Egy érintésért, ami lehetőleg örökre a másik bőrére ég, mint egy billog. Havasan martak egymás bőrébe. Tekintetük nem csak az élvezettől csillogott. Fokozták a tempót, majd lassítottak. Egyszerre kívánták és halasztották a végét. Élni akartak még a másikban, hiszen tudták, hogy ha ennek a pillanatnak vége, akkor abba mindketten belehalnak kicsit.

A komoly falióra se mormogott
A meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...

 Elment.El kellett mennie, hogy esélyt adjon maguknak. Az idő, mintha azóta megállt volna. Vagy csak ők maradtak egy helyben? Már ők se tudták mit kéne tenni.Ugyan azt az ürességet érezték magukban, csak kilométerekkel arrébb. Vágyták és akarták a másikat, de túl büszkék voltak bevallani még maguknak is. Próbáltak élni, de nem tudtak. Egyedül nem ment. Az óra pedig tovább kattogva adta tudtukra, hogy az idő tényleg csak számukra állt meg. Évek teltek el és nem keresték egymást, de minden hétköznapi mozdulatuk és szavuk mögött ott rejtőzködött a másik. Már tudták, hogy a lehetetlent próbálták meg túlélni. Míg egyikük a lassú halált, a dohányzást, választotta, addig a másik azzal próbálta enyhíteni a fájdalmát, hogy partnerről partnerre vándorolt. Ezzel hamarabb halt meg lelkileg, mint gondolta volna. Nem volt több "mi", már csak a "te" és az "én" maradt a nyomasztó falak között.

Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

Azon az estén már régóta csak én voltam és a szuszogásom, amit próbáltam rendezni. Fél órája keltem és éreztem, ahogy szétmar valami belülről. Újra veled álmodtam. Pedig idén ötödik éve már, hogy nem találkoztunk és nem is beszéltünk. Mégis időről időre feltűnsz engem kínozni. Egy forró zuhany után feküdtem már az ágyon és a plafont bámultam. Próbáltam felejteni, de minden alkalommal, mikor szemem elé kúszott az arcod, megmoccant bennem valami. Nyögve keltem fel, hogy a konyhába sétálva egy pohár vizet vegyek magamhoz, de mielőtt elértem volna a célom, megszólalt a csengő. Álmosan néztem az órára, ami hajnali kettőt mutatott. Sóhajtva indultam ajtót nyitni, és már lelkiekben készültem elküldeni az érkezőt a fenébe, de a torkomra fagytak a szavak. Te álltál ott. Hajad megnőtt, arcod férfiasabb lett, mégis felismertelek. Csodálkozva mértél végig engem.
 - Szia! - Köszöntél félszegen és beljebb lépve megcsókoltál úgy, mint régen.
 Az erdőtűz utáni parázsba belekapott a szél és még nagyobb pusztítást ígért maga után, de nem zavart. Azon az estén újra "mi" lettünk.