2018. május 23., szerda

Azóta

 Boka megengedte magának a fürdővizet, majd meg se nézve a hőmérsékletet, belelépett. Egy másodperc alatt öntötte el testét a fájdalom. Hirtelen hányingere lett és meg is szédült, de makacsul a másik lábát is beemelte. Összeszorított szemekkel nyúlt a zuhanyrózsáért, hogy hidegvízzel enyhítse a forróságot. Szó nélkül ült be a kádba és fáradtan merült el a habok közt. Ahhoz képest, hogy milyen jó kedve volt nap közben, most kétszeresen érzi a letargia súlyát a vállán. Próbált zenét hallgatni és olvasni, de egyik sem terelte el kellően a figyelmét. Minduntalan eltévedt a tekintete a fehér szekrény felé, ami egyik legjobb barátját rejtette ilyen napjain.
 - Nem! - Mondta ki hangosan a szót, mintha az üres falak meg tudnák akadályozni, hogy valami őrültséget csináljon.
 Inkább még mélyebbre merült a vízbe. Az orrát nem fedte semmi, mégis visszatartotta a levegőt. Olyan felesleges néha lélegezni, mint élni. Ez a gondolat sokszor megfordult a fejében. Kár, hogy az emberi létezéshez szükséges. Elég sűrűn szokott azzal játszani órákon, hogy egyszerűen visszatartja a lélegzetét. Milyen jó lenne, ha az ember meg tudná fullasztani magát. Ez volt az utolsó mondat, amire gondolt, mielőtt teleszívta volna tüdejét friss oxigénnel. Jobbnak látta gyorsan végezni, így tusfürdőt nyomott a tenyerébe. Szinte csirkét lehetett volna kopasztani a vízben, ő mégis kiszállt a kádból és ráérősen törölközni kezdett. Közben végig nézett a combján és az alkarján, amit halvány hegek borítottak, de neki úgy tűnt, mintha ki akarnák gúnyolni. "Még erre is képtelen vagy!" Gyengének érezte magát és sietve vette fel a pizsamaként szolgáló pólót és alsógatyát. Szinte pánikolva menekült ki a fürdőszobából, ami előtt már Csónakos várta.
 - Azt hittem sosem jössz ki, Papuskám! - Forgatta meg vigyorogva a szemét, és sietségében észre se vette barátja zavarát.
 Nem bántásként mondta András, mégis olyan hangsúlyt használt, ami még egy lapáttal rátett Boka kedvére. Kinézett az üveges ajtón, amin végig csorgott a víz. Legszívesebben kiment volna most az esőbe, mint tavaly télen csinálta. Kiállt a szakadó hóesésbe egy szál pólóba és hagyta, hogy befedje a fehérség. Abban a pillanatban boldognak érezte magát, de Geréb berángatta azzal az indokkal, hogy tüdőgyulladást fog kapni. Szeretett volna ismét annyira felhőtlenül örülni valaminek, mint aznap. Csak kinyitná az ajtót és mezítláb kiszaladna. Hagyná, hogy az eső lemossa róla azt, amit még a fürdés sem tud lehozni. Körbeugrálná az udvart, miközben nevetne és hiába érezné magát őrültnek, legalább boldog lenne. Mégis tudja, hogy pár perc után ez az érzés is elfutna előle és egyedül csak ő maradna, könnyekkel a szemében. Pedig ő csak szabad akart lenni. Megrázta a fejét, hogy magához térjen és felsóhajtott. Besétált a szobájába és gyorsan feltette a telefonján töltőre. Bekapcsolt rajta egy Alvin és a mókusok dalt és nem törődve a takaróval, bedőlt az ágyba.
 - "A világ túl bonyolult." - Ismételte a szöveget.
 Összekuporodott, kezét pedig a fejére szorítva próbálta kizárni a negatív gondolatokat. Ismerős érzés kerítette hatalmába. Nehezen és rendszertelenül vett levegőt, miközben könnyek nélküli zokogás rázta a testét. A torka elszorult, nem kapott levegőt. El akart tűnni a világ elől. Túlságosan sok volt neki mostanában az élet. Bárcsak... Bárcsak vége lenne. Érezte, ahogy a pánikroham elemi erővel tör rá és következő emléke, ahogy András a kis szobában áll és próbálja nyugtatni. Bandi remegő kezekkel nyúl az asztalon lévő pohárért és átnyújtja Bokának. János fáradtnak, gyengének érzi magát, de felül és érzi, ahogy izzadt testéhez tapad a póló. Szótlanul önti le torkán az egész pohár folyadékot és nem néz a másikra.
 - Mióta tart? - Kérdezte András.
 Boka próbálta kerülni a pillantását, de ő újra neki szegezte a kérdést. Tudta, hogy muszáj lesz válaszolnia most, hogy ilyen súlyosan lépett fel a roham. Sose volt még ennyire rossz, hiszen eddig mindig kordában tudta tartani. Egyedül keze remegése, arca és szeme pirossága árulta volna el másoknak, hogy gond van. Persze csak, ha foglalkozott volna vele bárki is.
 - Nyolc éve. - Motyogta és magához húzta a lábait.
 Nem akarta látni András arcán a megbántottságot. Tudta, hogy ha másnak nemis, legalább legjobb barátjának szólnia kellett volna az újabban előtörő pánikrohamokról. Azt hitte, hogy ezt is el tudja majd nyomni magában, mint a depressziót, de tévedett. Lehet, hogy ha előbb kér segítséget, akkor nem fajult volna idáig a helyzet. Nem akarta, hogy bárki máshogy nézzen rá. Mégis talán szüleitől félt a legjobban. A reakciójuktól. Nem állíthat haza úgy, hogy "Sziasztok! Már nyolc éve súlyos depresszióban szenvedek és nagyjából egy hónapja pánikrohamaim is vannak." Hiszen a szülei úgy gondolták, hogy ezek mind kitalált betegségek. Könnyű úgy mondani, ha nem élsz benne. Ők nem érezték milyen, mikor úgy érzed reggelente, hogy nem bírsz ki még egy napot és inkább zokogva az ágyban maradsz. Ők nem érezték még talán soha, milyen, mikor rádtör egy roham és az egész világ kifordul magából, majd csak arra eszmélsz fel, hogy izzadtan, az ágyadban fekszel és sírsz. El akart bújni minden elől. Meg akart fulladni abban, hogy él. Mégse kért segítséget. Elnyomta magában.
 - Nyolc éve, mióta Nemecsek... - Andrásnak nem kellett befejeznie a mondatot.
 Mindketten emlékeztek arra a napra, mikor Ernő itthagyta őket, örökre. Azóta tart ez a szűnni nem akaró fájdalom a szíve legmélyén. Azóta szeretné még egyszer látni a szeplős, mosolygó arcot. Azóta akart minden pillanatban meghalni.

2018. május 22., kedd

Esti séta

Négy páros, egy esti séta...


 Nem tudtam, hogy merre keressem Ravent. Este hazajött és mikor rákérdeztem, hogy mi a baj, egyszerűen kifordult és lelépett. Most pedig már a telefont sem veszik fel. Aggódva jártam már be a fél várost utána, mikor a villamos megállóban megláttam fekete tincseit. Megtorpantam és kifújtam az eddig bent tartott levegőt. A távolban megláttam a villamost és én megszaporáztam a lépteimet, hogy nehogy elveszítsem megint, ha felszállna rá. Viszont, ahogy a jármű megállt, a lány ülve maradt. Pár srác szállt le és mikor meglátták a lányt, furcsa arckifejezést öltöttek. Még túl messze voltam. Nem értettem mit szólhattak be neki, de egyre jobban frusztrált, hogy Raven nem szólt vissza, csak egy helyben ült és maga elé meredt. Valami komoly baj történhetett. A közebe érve már egyre jobban ki tudtam venni a válogatott szavakat, amiket a lányhoz intéztek.
 - Csak egy körre. - Morogta az egyik és bátrabbnak tűnt a többinél, mert közelebb léve, Raven karjára markolt.
 Abban a pillanatban értem be a megállóba.
 - Engedd el! - Szóltam a férfinak, aki mintha meglepődött volna. - Akkor sincs jogod bántani, ha soha a büdös életben nem fogod tudni megbaszni, szóval azt ajánlom engedd el és takarodjatok innen.
 Készen voltam arra is, hogy akár mindegyiküket le kelljen vernem, de ekkor megint megállt mellettünk egy villamos és a leszálló tömeggel együtt, ők is eltűntek. Én pedig még mindig kissé idegesen, de közelebb léptem a lányhoz.
 - Jól vagy? - Hajoltam le hozzá, ő pedig a nyakamba csimpaszkodott.
 - Már jobban. - Suttogta a nyakamba és én nem is kérdeztem mást tőle.
 Majd ha akarja, elmondja mi bántja. Addig is itt leszek neki.

~

 Bucky értem jött és kivételesen nem a motorjával érkezett. Egy félmosollyal az arcán nézett végig, mikor ajtót nyitottam neki.
 - Tetszik ez a sítlus. - Hajolt le hozzám egy csókra. - Szerintem át se öltözz...
 Egy retro bulira igyekeztünk és hozzáillően kellett öltözni. Rajta farmer és kockásing, míg én egy rövid farmer nadrágot és egy hasonló kockás inget viseltem, mell alatt átkötve. Megcsókoltam, ezzel vörös rúzsfoltot hagyva az ajkain. Elindultunk és alig vártam, hogy megérkezzünk, hiszen erre készültem már egy hete. A buszmegállóban egy hajléktalan ember ült és mikor meglátott, kikerekedtek a szemei.
 - Anyám bakker bár ilyen lábakon járna haza! - Füttyentett elismerően és én elvörösödtem.
 Buck azonban egy pillanat alatt megfeszült és tudtam, hogy ha nem lépek közbe gyorsan, akkor ebből nagyobb baj is lehet.
 - Hagyd. - Suttogom és belekarolok, hogy véletlenül se jusson eszébe visszafordulni.
 Már meg kellett volna szoknom ezeket az embereket, hiszen én voltam kiöltözve. Az én hibám.

~

 Ritkán történik meg, hogy együtt indulunk el otthonról. Vagy nekem van máshol dolgom és onnan indulunk a Valhallába, vagy pedig téged csalnak el Ravenék egy órával hamarabb. Most viszont csak kettesben vagyunk és egy filmet indulunk megnézni. A legszexibb fekete ruhádat veszed fel és én már azon gondolkodom, hogy mégis otthon kellene maradni.
 - Látom rajtad mit akarsz, de ezt a filmet vártam fél éve, szóval majd ha hazaérünk. - Simítasz végig borostás arcomon és én belebújok a tenyeredbe.
 Lassan, sétálva indulunk a pár saroknyira lévő mozihoz. Este felé jár már az idő és a másik utcába befordulva két fiatal lány jön velünk szembe. Téged elismerően és kissé talány féltékenyen méregetnek, míg nekem csak pirulva mernek a szemembe nézni. Te pedig közelebb húzódsz, ezzel is akaratlanul jelezve, hogy a tied vagyok. Nem telik el sok idő és elsétálunk a Sister Margaret's előtt. Kint pár fiatal srác ordítozik és azt hiszik viccesek, mikor utánunk kiabálnak.
 - Hallod, cica! Úgy megdugnálak a pasiddal együtt! - Elég egy pillantás ahhoz, hogy elhallgattassam őket.
 Már alig várom, hogy ott legyünk és kezdődjön a film. Pedig ez csak egy szokásos esti séta a városban.

~

 Lily nagyjából fél órán keresztül kereste a tökéletes ruhát, ami illene egy átlagos ivászathoz. Mondjuk én vetettem fel az ötletet, hogy ma ne a Valhallába, hanem a Sister Margaret's-be menjünk inni. Tudtam, hogy a húgom exe ott tanyázott, na meg azt is, hogy Lily ott dolgozik már egy ideje. Nem is jött volna össze azzal az idiótával, ha nem kap állást a kocsmában. Most mégis én tettem fel egyik este a kérdést, hogy miért nem váltunk kocsmát egy estére? Szóval most viseltem a következményeket.
 - Ez jó lesz? - Mutatott fel két teljesen egyforma farmergatyát és valószínűleg azt várta, hogy döntsek.
 Én a jobb oldalira mutattam, amit azonnal fel is vett, majd fújtatva benyúlt a szekrényébe és előhúzott egy hosszú ujjú, mozaik mintás, testhez simuló felsőt. Valószínűleg látta rajtam, hogy én a helyében ezt nem venném fel, de már nem szólhattam bele, hogy milyen ruhákat vesz magára. Bezzeg az előbb kellett a véleményem.
 - Indulhatunk? - Mosolyogtam rá negédesen és elálltam az ajtajából.
 Bólintott és végre elindulhattunk a buszmegálló felé. Csak két megálló tőlünk a kocsma, így ezt választottuk. Futottunk, hogy elérjük a zsúfolt járművet és még így is alig fértünk fel rá. Lily kicsit távolabb került tőlem, de úgy voltam, hogy két megállót ki fog bírni a bátyja nélkül. Aztán egy pillanat alatt lehervadt arcáról a mosoly és helyét a pánik vette át. Én pedig lassan kapcsoltam, hogy a mögötte álló férfi pont túl kicsit van illetlenül közel. A szemeid megdermednek és segítségért kiáltanak. Abban a pillanatban senki és semmi nem érdekel. Bántani akarom azt az embert. Megfolytani egy kanál vízben, megtaposni és még az sem érdekel, hogy mi lesz a következménye, hiszen senki nem bánthatja a húgomat. De mire odaérnék, ő már le is szállt. Szó nélkül lépek közelebb húgomhoz, aki úgy érezheti magát, mint egy csapdába esett állat. Átölelem és miután leszálltunk a buszról, felajánlom neki, hogy menjünk inkább haza. Ő pedig beleegyezik.

Csak egy

Biának XD Szösz :D

.


 Bianka éppen a füzetei fölött ült egy bögre kávéval és próbálta értelmezni a betűket, amik már így hajnali négy felé járva, teljesen elmosódtak előtte. Holnap, azaz ma reggel egy fontos vizsgája van és hiába tudta, hogy utolsó este már nem kellene átolvasnia az anyagot, mégse tudta megállni. Egyetlen egy dolog zavarta. A telefonja megállás nélkül villogott az ágyán, pedig már lenémította, de egyszerűen képtelen volt figyelmen kívül hagyni. Nagyjából az ötödik ilyennél felsóhajtott és feladta. Elmászva az ágyig, kezébe vette a készüléket és megnyitotta a messengert, ahol Thor képe villogott.
 - Mit akarsz már megint? - Morogta Bia álmosan és elkezdte visszatekerni az üzeneteket.
"azt hiszem tul sokat ittam... lehet, hogy reszeg vagyokk"
 A vörös lány elnevette magát. Hát persze, hogy részeg, hiszen a testvérével Lokival mentek inni és míg a fekete hajú srác tudja, hogy hol a határ, addig a szőke nem éppen érti mit jelent az, hogy mértékkel inni.
 "Biaaaa, annyira szep neved van de most komolyan annyira szep hogy imadom"
 Bianka a telefon túloldalán is elpirult, hiszen lehet, hogy alakult már közöttük valami, de még egyikük se mondott ki semmit nyíltan.
 "azt hizsem szerelmes vagyok beled"
 A lány lerakta a telefont és tudta, hogy már nem csak a vizsga miatt nem fog tudni aludni, hanem a tudat miatt is, hogy valahol a távolban Thor szereti őt.

 Thor a Valhallában ült és már nem is számolta hanyadik kört itta meg, mikor valamiért a telefon a kezébe akadt. Azonnal kikereste a lány nevét és gátlások nélkül írta meg neki, hogy mit érez.
 - Komolyan azt írtad neki, hogy szép a neve? - Nevetett mellette a testvére az asztalra borulva.
 Thor viszont az egészből csak annyit fogott fel, hogy végre meg merte tenni az első lépést. Hiszen nem hagyhatta, hogy Tony lépjen megint és lecsapja a kezéről. Most nem. Eldöntötte, hogy megszerzi a lányt, bármibe is kerüljön.

2018. május 15., kedd

Miattad

Bocsánat



 Vártam, hogy hazaérjen. Minden pillanatot megért az, mikor belép az ajtón és rám mosolyog. Még akkor is, ha valójában, mélyen legbelül, nem is nekem szánja. Hiszen Bianca sosem lehet az enyém. Én léptem hátra egyet, mikor már-már beleőrült a tudatba, hogy beleszeretett két férfiba is. Én, aki mindig is a legjobb barátja voltam és ott álltam mellette jóban rosszban. Ő pedig csak belerángatja minden hülyeségbe és hiába próbálok mérges lenni a lányra, nem sikerül. Mikor kidobták őt otthonról, hozzám jött a problémáival és a mai napig egy tető alatt lakunk. Kirángattam a gödör aljáról és ő is megtette ezt velem jó párszor. Nem vethetem most a szemére, hogy elcseszi az életét azzal az egoista Starkkal. Hiába lenne igazam, ő ezt nem látná be. Elvakítja a rózsaszín köd, amitől még az orráig se lát. Ha itt lenne, csak gratulálni tudnék neki. Az órára néztem és megállapítottam, hogy három órája itthon kéne lennie. A szemeim le akartak csukódni, de megígértem, hogy megvárom. Ő pedig azt, hogy időben ér haza. Miért nem tudtam csak egy kicsit kitartani? Lehetséges, hogy akkor engem választott volna. Mérges voltam, de inkább csak magamra. Hiszen amilyen naív, még fel se tűnt neki, mennyire küzdünk mindketten érte. A fenébe is, még mindig szeretem. Ha itt lenne... Akkor sem mondanám el neki, hogy mit érzek. Félreálltam az útból, hogy boldog lehessen.
 - Tudod miért? - Motyogtam félhangosan.
 Annyiszor elképzeltem már, hogy felteszem neki ezt a kérdést, de sose tudtam mi lenne a válasza. Valószínűleg nem értené. Pedig minden miatta van. A vörös göndör haj, a szeplők és az a csilingelő hang, amikor kimondja a nevemet.
 Az ajtó túloldaláról kulcs csörgés hallatszódott át és én arra fordultam.
 - Bocsánat, Thor! Késtem. - Lépett be az ajtón, sugárzó mosolya pedig betöltötte a szobát.
 Sose tudnék rá haragudni.

Kezdő

Nah, Bianca egy kicsit dühös Thorra... A bosszú pedig egyszerre jó és... Inkább olvassatok! :D

.

 Az órára nézve rájöttem, hogy már akkor késésben voltam, mikor lebeszéltem a találkozót. Már valószínűleg mindenki ott volt a Valhallában, csak én voltam olyan szerencsétlen, hogy nem tudtam mit vegyek fel. Közben végig veszekedtem magammal.
 - Te teljesen hülye vagy Bianca. Minek vennéd fel a miniszoknyát a bőrkabáttal? - Morogtam, ahogy a kedvenc ruhadarabjaim ott hevertek az ágyon. - Thor most úgyse érdemli meg, hogy kiöltözzek neki, de mondjuk féltékennyé tudnám tenni, ha olyan ruhába mennék, amiben mindenki megnéz. Nem, azt meg nem igazán szeretem. Hagyjuk a fenébe!
 Végül egy teljesen átlagos szettnél maradtam, hiszen nem kellett soha kiöltözni egy kocsmába. Megfelelőnek találtam az egyszínű nadrágot bakanccsal és hozzá a kék pulóveremet. Sminket most nem volt időm felrakni, csak egy leheletnyit, hiszen azzal, hogy kivasaltam a hajam, rengeteg idő ment el. Bedobáltam minden cuccomat a táskámba és kiléptem a szobámból. Leszaladtam a lépcsőn és meg sem álltam a központi szökőkútig. Ott is csak azért torpantam meg, mert csörgött a mobilom.
 - Mindjárt ott vagyok! - Mondtam barátnőmnek köszönés nélkül.
 - Oké. - Kiabálta túl a hangzavart és lenyomott.
 Sietve tettem meg az út maradékát és enyhe gyomorgörccsel léptem át a Valhalla ajtaját. A bent dübörgő zenéből ítélve nem csak a szokásos banda van itt. Szinte azonnal kiszúrtalak, ahogy a szokásos hátsó asztalnál éppen Raven és Loki társaságában iszogatsz. Egy pillanatig felejtettem rajtad csak a tekintetem, de mintha csak megérezted volna, felém fordultál és elmosolyodtál. Én pedig látványosan félrefordítottam a fejemet és a pulthoz léptem.
 - Egy tequilát kérek. - Intettem a nőnek és mikor elém rakta már nyúltam volna a pénztárcámhoz, de egy kéz megakadályozott benne.
 - Én állom. - Mosolygott rám a mellettem álló és nekem keserű íz járta át a szám.
 - Tony. - Mondtam és megszokásból Raven felé néztem, hátha ki tud menteni engem ebből a szituációból.
 - Szeretem, ahogy kimondod a nevem. - Hajolt le hozzám és éreztem ahogy a bőréből párolog az alkohol.
 - Mennyit ittál? - Húztam el a szám, de mikor a háta mögött megláttam, hogy Thor minket néz, azonnal egy hatalmas műmosolyt erőltettem az arcomra.
 - Nem eleget. - Gondolkodott el látványosan. - Hallom összejöttél az új fiúval.
 Nem akartam a képébe mondani, hogy Thor már legalább két éve egy iskolába jár velünk, hiába később csatlakozott, és azt sem akartam a szemére vetni, hogy semmi köze ehhez, főleg azok után, hogy ő szakított velem. Nem is értettem, miért méreget úgy, mintha egy darab hús lennék.
 - Tudod mit? Erre még meghívhatsz. - Böktem az újabb adag piára, amit kikértem, majd rákacsintottam és elsétáltam onnan.
 Egy kicsit kárörvendően álltam meg a lesokkolt társaságom előtt, akik valószínűleg annyira meg voltak lepődve, mint én. Hiszen Tonyval legalább fél éve nem beszéltem egy szót se.
 - Mi az? Csak láttam, hogy tökéletes. - Mondtam, majd mikor észbekaptam, hogy mi csúszott ki a számon, gyorsan kijavítottam magam. - Mármint az öltönye...
 - Póló volt rajta. - Kelt fel Raven a helyéről egy vigyorral.
 Én pedig, mintha mi sem történt volna, leültem a hosszúhajú srác mellé. Loki követte Ravent a pulthoz és valószínűleg Thor csak erre várt. Abban a pillanatban, ahogy öccse is lelépett, elkapta a derekamat és magához húzva, a fülembe súgott.
 - Ha az volt a terved, hogy féltékennyé tegyél, akkor csak szólok, hogy sikerült. - Morogta mély hangján, majd ráharapott a fülcimpámra. - De olyan játékot játszol, amiben még csak kezdő vagy, én pedig profi.
 Próbáltam a gyomromban lévő pillangókat egyhelyben tartani, de nem igazán sikerültek. Inkább csak felé fordultam és úgy, hogy ajkunk összeérjen, mélyen a szemébe néztem.
 - Honnan tudod, hogy kezdő vagyok? - Mosolyogtam a kék íriszekbe és beletúrtam a szőke tincsekbe.
 Morgás szerű hangot adott ki és mielőtt megcsókolhatott volna, kicsúsztam a karjai közül.
 - Bekapcsolok valami normális számot. - Jártam két lépéssel odébb, miközben a zenegép felé igyekeztem.
 A számok között kutattam, mikor megéreztem a hátamnak nyomódó testet.
 - Alábecsültelek. - Búgta a fülembe és átkarolt. - De most már eleget szenvedtem.
 - Azt majd én eldöntöm. - Nyúltam hátra és végig simítottam az arcán, miközben bekapcsoltam egy Metallica dalt.
 Megfordultam az ölelésében és a Frantic első ütemeire, végre megkegyelmeztem neki.
 - Szólok Lokinak, hogy ma nem alszok otthon. - Mondta két csók között.
 Én pedig csak egyetértően hümmögtem. Ez tényleg jó ötletnek tűnt.

2018. május 9., szerda

Broken rose

Avengers <3



 Lily nem is tudta mikor, de egyszer csak megunta, hogy a bátyja letargiába esett egy nő miatt. Hiszen mikor kicsik voltak, ő tett magának egy fogadalmat, hogy egyetlen lány miatt lehet szomorú a testvére, mégpedig ő miatta. Úgyhogy nem tűrhette tovább ezt a depressziós állapotot és lépett. Már Steve ajtajában állt és azon kattogott az agya, hogy vajon mit mondhatna, amivel rávehetné valamire. Aztán terv hiányában, az "in medias res" mód mellett döntött és szinte rátörte a testvérére az ajtót.
 - Ez így nem mehet tovább! - Adott hangot előző gondolatainak.
 Steve az ágy hát támlájának dőlve olvasott valamit, de mikor meglátta ki érkezett, becsukta a könyvet és lerakta a szekrényére. Ismerte már annyira a húgát, hogy tudja, ez nem lesz egy egyszerű menet.
 - Micsoda? - Mosolygott Lilyre, de ez nem az a szokásos mosoly volt.
 Ezt megfertőzte a viszonzatlan szerelem és a kétség. Lily ezt gyűlölte látni a saját bátyján. Jelen pillanatban meg akarta fojtani azt a nőt.
 - Nem sírhatsz örökre Raven után. El kell döntened, hogy mit akarsz tőle! - Még ő is meglepődött mennyire kétségbeesetten hangzott ez a mondat a szájából.
 Nem akarta, hogy a testvére összetörjön, de rá kellett jönnie, hogy ezzel már elkésett.
 - Nem sírok iránta, hiszen ő a legjobb barátnőm. - Morogta, miközben Lily leült mellé. - Én csak aggódok, hogy Lokival nem fognak megint összejönni most miattam.
 A lány hitetlenkedve nézett bátyjára.
 - Te most? Komolyan? - Pislogott sűrűn, majd arcát a kezébe temette.
 Nem tudta hogyan közölje a hírt, szóval egy hatalmas sóhaj után kinyögte.
 - A legjobb barátnőd? Steve... Mióta ismered, bele vagy zúgva és bocsi, hogy tőlem kell megtudnod, de sosem volt számodra közömbös Raven. - Mondtam kegyetlenül szemébe az igazságot.
 És akkor megtörtént. Steve kinyitotta a száját, hogy ellenkezzen, majd becsukta és egy félmosollyal a szája szélén, átölelte húgát.
 - Köszi. - Suttogta, majd hirtelen, mintha kicserélték volna, felpattant és öltözni kezdett.
 - Most hova? - Kérdezte a teljesen összezavarodott lány.
 - Megyek és elmondom Ravennek, hogy szeretem. Nem  fogom hagyni, hogy Lokié legyen. - Mondta és kiszaladt a szobájából, lerobogott a lépcsőn, majd nagy zajjal becsapta a bejárati ajtót is.
 Lily pedig annyit se mondhatott, hogy ő ezt nem így képzelete, és valójában csak le akarta beszélni őt az ehhez hasonló tervekről. Úgy látszik testvérként befuccsolt a karrierje.
 - Persze, menj csak. - Morogta a szoba csendjébe, majd eldőlt az ágyon.
 A telefont nyomkodva teljesen véletlenül Bucky-nál állt meg a messenger görgetésben és megnyitva az üzeneteket ráírt.
 "Nincs kedved elmenni az SM*-be?"

Szinte azonnal érkezett a válasz.

 "Negyed óra és ott vagyok"

 Lily elmosolyodott és szerelmesen felsóhajtott. Negyed óra múlva pontosan csöngettek és ketten elindultak a borongós éjszakába. Így történt, hogy Lily már nem volt otthon, mikor Steve teljesen összetörve hazaérkezett és leitta magát.


*Sister Margaret's ~ Deadpoolék kocsmája

2018. május 7., hétfő

Zűrös reggel

Avengers szösszenet <3


 Első gondolatom az volt, hogy megölöm Lokit, amiért megint felhúzva hagyta a redőnyt. A második pedig az, hogy én már nem élek együtt vele, szóval nekem lehetett volna annyi eszem, hogy este lehúzom. Majd végül jött a felismerés, miszerint az estére sem emlékszem. Lassan kinyitottam a szemem és a kezemmel takartam el a fényt.
 - Miért? - Morogtam magam elé és átkoztam a másnaposságot.
 Valószínűleg a hangomra kezdhetett el mellettem mocorogni az a valaki, ezért felé fordultam és egy pillanatnyi döbbenet után rájöttem, hogy Steve fekszik mellettem.
 - Jó reggelt? - Kérdeztem, mikor rám nézett kómás fejjel.
 - Azt. - Nyöszörgött, majd elbújt a párnába.
 Megvontam a vállam és kimásztam az ágyból. Úgy éreztem, hogy muszáj innom egy korty vizet. Elindultam kifelé, de ekkor a szemem megakadt a földön lévő ruhakupacon. Aztán magamra néztem és rájöttem, hogy bizony elég hiányos az öltözékem, mondhatni Ádám kosztümben flangálok éppen a szobában. Összeszűkült szemekkel néztem körül a helyiségben egyéb árulkodó jelek után kutatva, de elég volt az is, hogy mikor Steveről lecsúszott mocorgás közben a takaró, kivillant fedetlen segge, amire még a legheteróbb pasas is ugrana.
 - Steve? - Kérdeztem, miközben felvettem alulra a fehérneműmet.
 Válaszul csak morgás érkezett.
 - Mi este lefeküdtünk?
 Legjobb barátom felkapta a fejét, dörzsölni kezdte a szemét, majd körbe nézett és ásított egyet.
 - Asszem' igen. - Dőlt vissza. - Te is meztelen vagy, meg én is, szerintem nem csak pókereztünk este.
 Igazat adtam neki és felkaptam a pólóját a földről, hogy belebújjak. Kinyitottam a kulcsra zárt ajtót és lesétáltam a konyhába. Elég sokszor jártam már itt, hogy tudjam mi hol van. Teljesen otthonosan mozogtam az egész lakásban.
 - Ez nem igaz! - Hallottam fentről egy női hangot, ami majd megfullad a röhögéstől.
 Konstatáltam magamban, hogy Lily is itthon van, majd folytattam a kávé elkészítését.
 - Szóval lefeküdtél a legjobb haveroddal? - Hangzott fel mögöttem egy mondat és mikor megfordultam, Lily pólóba bújt, mezítlábas alakját láttam az ajtófélfénak dőlni.
 - Szóval összefekszel a bátyád legjobb haverjával? - Mosolyogtam rá.
 - Honnan..? - Sápadt el egy pillanatra, de hamar rendezte a vonásait.
 - Van szemem, kislány, nem úgy mint Stevenek. - Magyaráztam és még egy bögrét elővettem, hogy neki is tölthessek.
 - Jah... - Morogta az orra alá és biccentett egyet köszönetképp.
 - Még Heimdal is többet lát nála. - Tettem hozzá.
 Lilyből kitört a nevetés, a baj csak az volt, hogy pont akkor, mikor bele akart inni a kávéba.
 - A fenébe. - Röhögött továbbra is és végig nézett hófehér pólóján, amit talán egy gyors mosás még megmenthetett volna.
 Megveregettem a hátát és átlépve a kilötyögtetett italt, visszamentem Steve szobájába. Letettem az asztalára a két bögrét, lejjebb húztam a redőnyt és visszafeküdtem mellé. Épp meg akartam szólalni, mikor lentről csengetés hallatszódott, majd egy kiáltás Lilytől, hogy majd ő kinyitja.
 - Most mit csinálunk? - Kérdeztem, miközben a plafont bámultam.
 Steve valószínűleg még csak most foghatta fel, hogy visszatértem, mert eléggé meglepődött képet vágott.
 - Nem tudom, de most nem is akarok ezen gondolkodni. - Túrt bele a hajába.
 - Akkor aludjunk még rá egyet. - Fordultam felé és lehunyt szemekkel magamra erőltettem egy kis alvást.
 Mikor felkeltünk megint, már sötétedett és a kávék is kihűltek, de valahogy Steve karjaiban ez nem érdekelt annyira.

~~0~~

 Reggel mikor felkeltem első dolgom volt, hogy a telefonomért nyúlok. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy hogyan magyarázom meg a bátyámnak, hogy a legjobb haverjával fogok elmotorozni a naplementébe úgy, hogy ő nem jöhet. Kikászálódtam az ágyból és még pont hallottam, ahogy Steve ajtaja nyikorogva becsukódik. Minden hangját ismertem már ennek a háznak. Elindultam én is a konyhába, de egy morgás megállított. Gyanakodva nyitottam be a világos szobába és premier plánban láthattam bátyám kerek seggét.
 - Legalább szólhattál volna este, hogy felhoztál valakit. - Duzzogtam jó hangosan, hogy felkeljen rá.
 - Én se kérdezem kivel fekszel le. - Ült fel.
 - Még jó. - Kerekedtek el a szemeim, mikor belegondoltam mi lesz majd a reakciója, ha egyszer kiderül, hogy Buckyval vagyok együtt.
 - Ha ennyire érdekel a magánéletem, menj és nézd meg magad amúgy. - Vont vállat és megigazította a takarót.
 Összeszűkített szemekkel figyeltem a mozdulatait. Olyan könnyedén leenged, hogy az már gyanús.
 - Ismerem? - Kérdeztem rá azonnal.
 - Raven az. - Nyögte ki, és mintha még ő is csak most jött volna rá, elrévedt a távolba.
 - Ez nem igaz! - Kiáltottam fel nevetve, majd halkabbra vettem a figurát. - A talpig becsületes bátyám a legjobb barátnőjével?  Ti aztán nem vagytok semmik!
 Nem hagytam, hogy válaszoljon, látnom kellett a saját szememmel. Csíptem amúgy a fekete hajú csajszit, még akkor is, ha elég furcsa volt a stílusa. Viszont úgy voltam vele, hogy ha ő elviseli az enyémet, akkor már én is megtehetem ugyanezt. Viszont mikor otthagyott kávés pólóval, legszívesebben a lelkére kötöttem volna, hogy azért ne játszadozzon a bátyámmal. Ekkor viszont csöngettek.
 - Nyitom! - Kiáltottam, inkább a fent lévőknek, mint a vendégnek.
 - Szia! - Köszöntem az ajtóban álló Buckynak.
 Ő csak végig mérte a felsőmet és elvigyorodott.
 - Látom mozgalmas reggeled van.
 - El se hiszed mennyire. - Nevettem.
 - Steve? - Tátogta és benézett mögöttem a házba.
 Csak megráztam a fejem mosolyogva, ezzel jelezve, hogy nincs a közelben. Ő pedig magához húzott egy gyors csókra.
 - Fel kell öltöznöm. - Mosolyogtam bele a csókba.
 - Nekem így jobban tetszel. - Simított végig a derekam vonalán.
 Megforgattam a szemem és kifordultam az öleléséből.
 - Mindjárt jövök. - Szaladtam fel az emeletre.
 Mielőtt elindultam még beszóltam Steve szobájába, hogy ne várjon ma haza, mert lehet mshol alszom, de nem hiszem, hogy bármelyikük is hallotta volna. Na mindegy, az én lelkiismeretem tiszta volt. Nagyjából addig, amíg újra meg nem csókoltam a bátyám legjobb barátját.