2019. január 7., hétfő

Menekülő

Egy olyan fandommal jövök, amiben még sosem írtam.
Raven Boys, azaz Hollófiúk.
Páros: Rovinsky/Pynch
Korhatár: Ebben sosem voltam jó... Talán +16?
A fanart készítőjét sajnos nem találtam.
Jó olvasást!


 A reggel első fényei csúfondáros mosollyal néztek végig azon a kis tárgyon, ami leesett az összegyűrt paplan redői közül. Adam lehajolt, hogy felvegye a betolakodót, de mikor felismerte mit is tart a kezében, arca elkomolyodott.

 Erős és fájdalmas csók volt, ami nem csak az ajkaiba, de az egész testében kárt tett. Mintha Kavinsky egyszerre szerette volna kielégítni és megölni. Nagyon valószínű, hogy ez az igazság, de Ronant nem zavarta. Körmeit mélyen belevájta a másik tarkójába, aki erre csak felmordult és kicsit hátrébb húzódott. Már ezerszer tették meg ugyan ezt, pontosan ennek az autónak a koszos hátsóülésén, de mindig valami kis változtatással. Az álmodó megpróbált a másik szemébe nézni, de, mint mindig, azt most is egy fekete napszemüveg takarta és mikor megpróbálta levenni róla, Kavinsky elrántotta a fejét.
 - Tudod kik hordanak napszemüveget egy álomban? - kérdezett rá iróniával átitatott hanggal a Lynch testvér, de meg se várta a választ. - A bunkók és te.
 Az álomkép felnevetett, majd nem törődve az eddigi szabályokkal, ő maga tolta fel sötétszín hajába az említett dolgot. A legtöbb ember megijedt volna, amit akkor lát, de Ronan sosem volt olyan, mint a többiek. Joseph Kavinsky szemegolyói helyén csak a fekete üresség tátongott, pont olyan sötét és mély, mint életében a lelke lehetett.
 - Így jobb, Greywaren? - Hajolt minél közelebb, hogy a másik érezze, milyen egy halottal farkasszemet nézni.
 Ronan csak egy hanyag mozdulattal megvonta a vállát és Kavinsky nyakáról a hajába vezette ujjait, hogy ezzel még jobban összeborzolja az olaj illatú, mégis tűz forró tincseket. Több szó nem esett köztük az este folyamán.

 Mikor Adam felkelt, Ronan már nem volt mellette. Hallotta a víz csobogását a zuhanyzó felől, ezért gyorsan ő is kimászott a takarók alól, hogy legalább addig rendet tehessen, amíg Chainsaw a gazdájával együtt vissza nem tér. A reggel első fényei csúfondáros mosollyal néztek végig azon a kis tárgyon, ami leesett az összegyűrt paplan redői közül. Adam lehajolt, hogy felvegye a betolakodót, de mikor felismerte mit is tart a kezében, arca elkomolyodott. Egy ismerős napszemüveget forgatott ujjai között. Pontosan tudta kihez tartozik és azt is, hogy miért van itt. Fáradtan lehunyta szemeit. Próbált nem mindig erre gondolni, de valahogy Ronan megnehezítette a dolgát. Mikor hallotta, hogy párja közeledik, gyorsan bedobta táskájába az álom szökevényt. Majd iskolából hazajövet, vagy lyukasórában eltűnteti, pont úgy, ahogyan a többi napszemüveggel tette eddig.

2019. január 6., vasárnap

Képzelet

Szerettem volna egy kis aranyos Klance-t és hát remélem összejött.
A fanart alkotóját hiába kutattam, nem találtam meg.
Jó olvasást!

 Lassan másfél órája forgolódik az ágyban, de Keith nem tud visszaaludni. A Nap első pillantása is rávetül már a szobára, viszont a sárga színű sötétítőnek hála, titok marad, ami bent zajlik. Egyedül az egyre fullasztóbb meleg árulkodik arról, hogy reggel van. A takarót derékig letűrte magáról és azon gondolkodik, hogy a pólót is le kellene vennie, mikor megmoccan a mellette fekvő. Lance nem ébred fel, csak a másik oldalára fordul, hogy kényelmesebb pózt találjon és észre se veszi, hogy hátat fordít Keithnek. A már ébren lévő pedig nem gondolkodik sokat, hanem gyorsan a másikhoz simul. Egy kis mosószer és tusfürdő illata van. Nem kelti fel, inkább hagyja még, hiszen oly sokszor alszik rosszul.
 Inkább a vállán lévő apró pöttyöket kezdi tanulmányozni, amik felé pislognak. Elképzeli, hogy ha szép sorban összekötné őket, akkor biztosan egy minta jönne ki belőle, esetleg egy térkép, ami hihetetlen helyekre viszi el az embert. Mindegyiknek megvan a külön története és elképzelni se szeretné, miket tudnának mesélni, ha lehetséges lenne. Keith lassan felemeli kezét és összeköt kilenc nagyobb foltot. Ez így pontosan az oroszlán csillagképe. Aztán ott van az a három, amik mintha éppen sorban állnának és várnának valami nagyon fontosra. Azután tovább vezeti ujjait egy másik, nagyobb pöttyhöz, aztán egy kisebbhez, majd ismét egy kisebbhez és végül befejezi egy szintén nagynál. Nem tudja pontosan mire emlékezteti ez a minta, de kellemes érzéssel tölti el. Egy életen át el tudná nézni.
 - Mi amor - szólal meg hirtelen Lance álmos hangon. - Mit csinálsz?
 Bárcsak ő is egy lehetne közülük. Közülük, akik sose hagyják magára.
 - Semmit. - suttogja a szólított. - Aludj nyugodtan tovább.
 Keith a puha vállakra hajol, majd a szeplős vállra csókol. Csak álmában jut eszébe, hogy az a négy pötty épp olyan, mint Lance mosolya, azonban mikor pár óra múlva felkel, már az álom elmosta ezt a gondolatot.

2018. december 26., szerda

For Forever


Season 8-as spoiler és ez egy kis lélekgyógyításnak szánt valami...
A fanart alkotója Elentori
#Klance #angst #vagymégse


 Évek teltek el, mióta utoljára találkoztak. Hosszú-hosszú évek, hónapok, hetek, napok és órák.
 Megszámlálhatatlan tikk-tengerré vált a létezése. Mióta Allura nincs velük, Lance nem önmaga. A hercegnő feláldozta magát és ezt sosem fogják tudni eléggé megköszönni neki. Lance viszont nem tudja elfelejteni ezüstös hajának érintését, szemeinek ragyogását és a hangját. A hangját, ahogy kiejti a nevét, egy kis alteai akcentussal. Éppen annyira feltűnő, hogy akik tényleg ismerik, nekik már fel se tűnjön.
 Felnézett a végtelenkék égre és hirtelen mart szívébe a fájdalom. Ráébredt, hogy féltékeny az emlékeire, mert ott mindenki boldog volt. Nem annyira, mint most, de legalább együtt voltak. Hiányzott neki az Oroszlán kastély, az ottani szobája és még a végtelennek tűnő napok is, mikor Red ülésébe lett száműzve egy-egy küldetés során. Féltékeny volt még arra is, hogy Allura megtalálta a boldogságát, amiben neki nem volt szerep. Sokszor gondolt arra, hogy ideje lenne újrakezdeni, de sosem tudta rávenni magát. Pedig tudta, hogy az alteai se örülne neki, ha ő örökre szomorú lenne miatta. Már majdnem sikerült elhitetni magával, hogy sikerül talpra állnia, mikor megszakították a gondolataiban. Talán majd máskor.
 - Lance! - Jelent meg a távolban Pidge nevetve, míg mögötte a többiek sorakoztak.
 Katie, akinek csak a haja hosszából látszódtak az eltelt évek; Hunk, aki mintha megemberesedett volna; Shiro, aki egy nappal sem tűnt idősebbnek és ott volt még Keith, akinek egész lényéből áradt a nyugalom, amit már oly régóta nem tapasztalt. A szíve gyorsabb ütemben kezdett verni. Az idő hatalmas órája ismét megmoccant. Az univerzum felnevetett. Eltelt pár tikk és a világ hirtelen életre kelt.
 Lance évek óta először, szívből mosolyodott el.

2018. december 23., vasárnap

Akarom, hogy tudd


Egy kis boldog vég, ha már máshol nem lehet...
A fanart alkotóját ITT találjátok.
Köszönöm a bétázást Kijának <3
#Klance #Shadam #Nyálasdeboldog #zene


 Míg az hófehér öltönyön megmaradt a kékség, ami az egész táncparkettet beborította, addig a fémkarról visszacsillant és néhány boldog arcon végig futott a fény-csík. Shiro hideg robot karja óvón ölelte át férjét, aki a zene ritmusára próbált lépkedni. Adam morgott valamit és közben igyekezett a rossz lábával helyesen mozdulni.
 - Csak egy tánc és végre leülhetünk - ígérte Shiro egy óvatos mosollyal az arcán.
 Ez az ő pillanatuk volt, amit friss házasként már-már hagyomány lenne eljárni. Viszont ez nem egy szokványos esküvő. Csak az tudja igazán, hogy mennyire fontos ez kettőjük számára, aki végig élte velük ezeket a végtelennek tűnő éveket. A dal, pedig túl rövid volt ahhoz, hogy úgy érezzék övék a világ. Épp a külön töltött idő miatt tudják megbecsülni a jelent. Tudják, hogy sosem fogják visszakapni az elvesztegetett éveket, viszont kárpótolják őket a másik arcán újabban felfedezett nevetőráncok és az egymásra vetett féltő pillantások. Mintha bármelyik percben ismét egyedül találhatták volna magukat. Mintha bármikor felkelhettek volna ebből a szép, közös álomból.
 Mindezek ellenére, mikor a táncot félbe szakította a násznép tapsa, még nem voltak hajlandóak elengedni egymást. Még nem álltak készen arra, hogy egymás nélkül töltsenek el egy estét. Még ha tudták, hogy ez az utolsó alkalom, mikor ezt kérik tőlük. Shiro szép lassan, támogatva párját, elindultak a legközelebbi szék felé.
 - Illúzió romboló vagyok - állapította meg Adam és feljebb tolta orrán a szemüvegét.
 - Inkább csodálatos vagy. - Csókolta meg lágyan a másik, és helyet foglalt mellette.
 Adam már régen letett róla, hogy rávegye férjét arra, hogy élvezze az estét, és ne felette őrködjön, mint egy katona, de hajthatatlan volt. Legalábbis egészen addig, míg a másik asztalnál Matt elég sok puncsot nem ivott ahhoz, hogy az abroszt táblának nézze és elkezdjen rá levezetni egy olyan elméletet, ami az ittas énjének biztosan nagyon logikusnak tűnhetett. Shiro csak egy "megoldom" sóhaj után kelt fel eddigi helyéről, és elindult a kérdéses irányba. Adam a távolból figyelte férjét, ahogy az megpróbálja rávenni barátját, hogy hagyja abba, de mivel látszott Matt-en mennyire élvezi, egyszerűen nem volt szíve félbeszakítania az idősebbik Holt testvért, így nem kerültek előrébb.
 Keith hirtelen termett mellette, léptei hangtalanok voltak és egy pillanatra szomorúság kezdte mardosni a szívét, hogy miért is kellett ezt kitanulnia a fiúnak. A túlélésért. Kint mindenki a túlélésért küzdött.
 - Tudod, örülök, hogy végre boldog vagy - mondta teljes nyugalommal a hangjában. - Persze olyan, mintha a bátyám ment volna férjhez és csak egyszer kell megbántania...
 Shiro már majdnem elhitte, hogy fogadott testvére felnőtt.
 - Én is örülök neked - válaszolt a magasabbik és a táncparkettre nézett, ahol Lance éppen Katie-vel valami robot táncot járt.
 Keith csak megforgatta a szemét és elvett egy újabb húsgolyót a mellettük lévő tálcáról. Egy aprót harapott belőle, majd újra megszólalt.
 - El se hiszem, hogy vége - morogta. - Sose gondoltam volna, hogy tényleg lesz egyszer boldogan éltek, míg meg nem.... Főleg egy magam fajtának.
 Shiro éppen nyitotta volna a száját, hogy elmondja neki, ne becsülje alá magát, mikor Lance megjelent mellettük és egy gyors szájfény ízű csókot lopva párjától, már ment is tovább. Keith arcán pedig zavart boldogság suhant át.
 - Ezt még szoknom kell - suttogta alig hallhatóan, és elindult párja felé.
 Mintha kötelező lenne, a megfelelő pillanatban megszólalt egy lassú dal és a táncparkett egyik pillanatról a másikra változott át egy ringatózó tömeggé. Shiro csak állt egy helyben és lehunyt szemekkel élvezte az esküvőt. Hálás volt az életért, amit visszakapott. Hálás volt a barátainak és hálás volt a világnak is, hogy a sok rossz után, végre nem csak elvett, hanem adott is.
 - Szeretem, mikor mosolyogsz. - Hallotta meg maga mellől Adam hangját.
 Ő pedig csak átölelte és hagyta, hogy átmossák az érzelmek. Egy csókban próbálta összesűríteni mindazt, amit számára jelentett a férfi. Az ujjai a bőrén. Az ajkai az ajkain. Összeolvadt lélegzetvételek. Sose fogja elfelejteni a kalandokat, amiket a csapat tagjaként élt át, de most a jelenben akart élni és a jövőre koncentrálni.
 Örökké emlékezni akart az éjszakára, mikor minden tökéletes volt.

2018. november 4., vasárnap

Hangtalan

Fem!Klance Pepinek, szülinapjára! Jó olvasást!



 Ezen a hűvös reggelen Keitha arra kel, hogy már ébren van. Nem tudja meghatározni a pillanatot, hogy mikor lépett át az álomvilágból a valóságba, csak az epres sampon illata jut el az agyáig. Eper és valami egészen különleges illat, amit talán csak álmaiban érzett. Most mégis itt van mellette és szinte könyörög, hogy nyissa ki a szemét és nézzen rá. Lassan, de eleget téve ennek az érzésnek, néhány homályos pislogás után, kitisztul a kép. Mivel Lana nem szeret sötétben felkelni, ezért a függönyt sose húzzák el estére. Egyetlen fénysugár tör utat csak a szobába, hogy jelezze, megérkezett egy új nap. Nagyjából hat óra lehet, de a lány túlságosan lusta megfordulni, hogy az órára nézzen. Inkább a mellette fekvőre pillant és a világoskék szemek visszatükrözik a saját fáradtságát.
 - Mióta vagy fent? - Motyogja álomittas hangon az ébredező.
 Lana csak elmosolyodik, és ebben az apró gesztusban benne van az egész éjszakai forgolódás és a semmiségeken való rágódás. Szótlanul ül feljebb az ágyon és két kézzel dörzsöli meg szemét, hogy aztán kezei áttérjenek hosszú, barna hajába. Keitha tudja, hogy párja mindig ad a külsejére és hogy akárhová mennek, minden pasi utána fordul, mégis melegséggel tölti el a  tudat, hogy ebben a kócos, nyúzott állapotban csak ő láthatja. Valami, ami az övé, még ha ez csak egy apró pillanat is. Magára húzza a takarót nyakig és összekuporodik. Párja hangtalanul felnevet, majd ujjai végig simítanak az arcán, amitől akaratlanul is lehunyja a szemét. Jólesik az érintése, ahogy a kézkrémtől puha ujjak vándorútra indulnak. Már majdnem visszaalszik, mikor a lágy mozdulat félbemarad. Keitha már ismeri annyira a másikat, hogy tudja, végre sikerült elaludnia egy újabb nehéz éjszaka után. Mivel már elszállt a fáradtsága, így inkább mozdulatlan marad és némán őrzi kedvese álmát, míg úgy nem érzi, hogy készen állnak elkezdeni ezt a napot is, akár az eddigieket. Együtt.

2018. október 2., kedd

Bohóc

Ez az, amit terveztem felrakni először és még mindig nem vagyok vele elégedett... (I will never be satisfied!)
#klance #keith #lance #angst #3évadspoiler
Jó olvasást!

 Lance az ágyán feküdt és próbált elaludni, viszont Pidge szavai az egész teret betöltötték. "Lance, pedig a bohóc." Ő nem akarta a bohóc szerepet. Ő csak egy mellékkarater az egész "mentsük meg a világot" dologban és ezt tudja magáról. Nem kellene még emlékeztetni is rá. Most viszont, hogy Keith vezeti a Fekete Oroszlánt, még inkább érzi, hogy felesleges. Nem, nem szabad ilyenre gondolnia. Hiszen ő is szükséges a csapatba. Ott kell lennie, hogy Voltronná tudjanak alakulni és ismét egy láb legyen. Nem, ez határozottan nem segít rajta.
 Felült az ágyon és a takarót a hátára borította. Egy darabig egyhelyben maradt és erőt próbált gyűjteni ahhoz, amire készült. Meg kell mozdulnia. Fel kell innen kelnie és ki kell sétálnia a helyiségből. Aztán pár szinttel arrébb be kell kopognia Keith ajtaján és beszélnie kell vele. El kell neki mondania, hogy sajnálja. Hogy nem akarta megbántani. Hogy igenis jó vezető lesz.
 Visszadőlt az ágyra és összehúzta magát. Tudta, hogy lovagként rengeteg csatában kell majd résztvennie és nem lehet gyenge. Viszont mikor egyedül volt a szobája sötétjében, egy kicsit megengedte magának azt a luxust, hogy szomorú legyen. Ez az állapot azonban csak addig tartott most, míg egy kis résnyi fény be nem szökött az ajtónál, ami azt jelentette, hogy valaki bejött.
 - Lance, fent vagy? - Hallotta meg az ex-vörös pilóta hangját, amitől összerándult a gyomra.
 Első gondolata az volt, hogy felül és elsüt egy viccet, miszerint eddig csak a csajok szöktek be hozzá az éjszaka közepén, de sajnos már akkor megdőlt ez a terv, mikor Keith besétált. A félhomályban az ágyhoz ment és leült a szélére. Lance látta, hogy habozik. Aztán felemelte a kezét és óvatosan rázogatni kezdte.
 - Fent vagyok. - Motyogta végül, ezzel megadva magát.
 Tudta, hogy nem menekülhet ez elől a beszélgetés elől. A köztük lépő csendben egyedül a légzésük volt kivehető. Keith mélyeket sóhajtott, míg a barna hajú srác szinte zihált. Eddig észre sem vette, hogy ennyire rendszertelenül veszi a levegőt.
 - Sajnálom. - Nyögte ki először Lance, csak hogy ne kelljen tovább hallgatni a csendet. - Nem gondoltam komolyan. Én tényleg egyetértek azzal, hogy te vezesd a Feketét. Ezt szerettem volna neked akkor is elmondani, mikor kiválasztott téged, de csak az a csöpögős duma jött, hogy az oroszlán választása, meg minden és tudom, hogy ez is tocsog az érzelmektől, amit most mondok, de legalább komolyan gondolom minden egyes mondatomat és igazából csak...
 Lance  elharapta az utolsó mondatot. Nem tudta miért hord össze minden zagyvaságot, ami csak az eszébe jut. Ő igazán sajnálta, hogy ezeket mondta Keithnek, hiszen pontosan tudja milyen, mikor földbe tiporják azt a maradék önbizalmadat, ami épphogy csak pislákol. És most ő tette ezt Keithszel. Viszont elég lett volna egy szimpla bocsánat kérés is. Legszívesebben visszatekerné az időt.
 - Köszönöm. - Suttogta végül a másik, ezzel akaratlanul is megtörve Lance önmarcangolását. - Igazából én is bocsánatot szerettem volna kérni. Nem volt szép, hogy bohócnak neveztünk téged. Ugyan olyan fontos tagja vagy a csapatnak, mint bármelyikünk innen. Nincs kivétel, igenis számítasz nekünk. Számítasz nekem.
 Lance feljebb tornázta magát az ágyon és a falnak dőlve nagyot sóhajtott. Aztán egy apró mosollyal megpaskolta maga mellett az ágyat. Keith szó nélkül felcsúszott mellé és bal kezét átemelve, magához ölelte a másikat. Nem tudják pontosan hány tikk telhetett el, mire egyikük megszólalt.
 - Szerinted tényleg bohóc vagyok? - Suttogta Lance és úgy helyezkedett, hogy minél közelebb legyen a másikhoz.
 Keith csak szusszantott egyet, majd beletúrt a barna tincsekbe.
 - Néha igen, viszont nem hiszem, hogy bárki más is ismerné jelenleg rajtam kívül ezt az oldaladat, ezért megértelek. - Gondolkodott el.
 Lance csak hümmögött valamit, és élvezte a simogatást. Rövid időn belül felvettek egy kényelmesebb pózt az alváshoz. Végül Lance azzal a gondolattal hunyta le a szemeit, hogy nagyon hosszú ideje először, valaki tényleg mellette van és nem fogja elhagyni. Aznap éjjel sem tudott aludni.

Keith átverés


Sziasztok, egy teljesen másik ficet terveztem először felrakni, de az is fénysebességgel felkerül mindjárt (ahogy befejezem), addig jött egy beteg ötletem és persze a szóvicc a címben... #készátverés #klance #káromkodás #bocsánat #100szavasvagysem
Jó olvasást!


 - JÓ, AKKOR BAZD MEG MAGAD! - Üvöltötte Lance, miközben kilépett Keith szobájából.
 Arca vörös volt, mint az oroszlánja és dühösen nézett végig a folyosón, ahol Pidge és Hunk álltak.
 - Ti meg mit bámultok? - Morgott oda nekik, majd nagy port hagyva maga után, elsietett a saját szobája felé.
 Ez egy teljesen átlagos napnak számított, mikor egymásra voltak utalva a kék és a piros oroszlán lovagjai. Allura ötlete volt a csapatépítő tréning és mindenki egyetértett, hogy velük kellett kezdeniük. Az összes alkalom így végződött, mikor bárki is láthatta őket. Azonban, ha tiszta volt a levegő...
 - NEM ÉRDEKELSZ! - Jött ki Keith, Lance hálójából, majd mikor látta, hogy tiszta a folyosó, elvigyorodott. - Akkor holnap nálam.
 Még behajolt egy gyors csókra és már ott sem volt.
 Eközben a vezérlőteremben Allura a kamerákat nézve, hatalmas vigyorral az arcán nyugtázta magában, hogy a tréning sikerrel zárult.