2019. október 7., hétfő

Titkok

~Merthur~

 Hó roppan a talpa alatt és a sötétség jéghideg karja körbefonja Merlint. Felette a száraz ágak közt sír a szél és vastag csillagtakaró borul Camelotra. Egyetlen reménye a Holdból lopott kevés fény, amit néha engedni láttatnak a felhők. A távolban állatok üvöltése hallatszik. Beleremegnek a csontjai és a félelemtől lezsibbad mindene. Nem kockáztathatják meg, hogy a kastélyban találkoznak.
 Az utolsó kupa bort megérzi a nyelvén. Valahogy ízlik neki az egész. A meg-sem-történt csókok és az el-nem-mondott titkok között Merlin nem meri megkérdezni, hogy ő most melyik a három lehetőség közül. Milyen szörnyű érzés is volt csak egy lehetőségnek lenni.
 Elindul az ivóba. Nem akar arra gondolni, hogy Gaius kivételesen tényleg az igazat fogja mondani, mikor másnap nem kel fel időben. Csak azt tudja, hogy fel akarja tölteni üres lelkét. Most bor és olcsó alkohol van az ereiben. Otthon majd lefekszik. Nélküle.
 A szobájában várja az éjfélt. Percek vannak csak hátra. A hideg végig fut a hátán. Sóhajt. Cikázó gondolatai között, egy újra és újra felbukkan. Ezt a pillanatot neki áldozza. Aztán elhomályosodik, már nem látja. Mindegy. Holnap úgyis újra kezdhet mindent. Kár, hogy a paplanon kívül, senki nincsen rajta.
 Reszketve gondol a másnapra, nem késhet el. Mikor lehunyja a szemét, már semmit nem remél. Álmában egy hatalmas varázsló, aki belehal a szerelembe.

2019. október 4., péntek

Egyszer volt...

Gina... El se hiszed mi történik itt... MIT MŰVELTEM?

 Eszméletlen gyorsasággal száguldott, és alig tudtam tartani vele a tempót.
 - Várj már! - Szaladtam az öccsém után.
Az utolsó pillanatban kaptam el a kezét, mielőtt még az a főútra ment volna játékmotorjával.
 - Te nem vagy normális! - Kiabáltam le a fejét. - Mit mondtam volna anyáéknak, ha elüt az autó?
 Alex hatalmas barna szemeibe könnyek gyűltek és én még csak akkor vettem észre, hogy kicsit talán túl nagy erővel vetettem magát utána. A könyökén felhorzsolódott a bőr és lassan csordogált a sebből a vér. Lehunytam a szemeimet, igazából nem voltam rá mérges, csak megijedtem.
 - Na, gyere. - Nyújtottam neki a kezemet, a másikba pedig a játék motort tartva, elindultunk haza.
 Anya pont a konyhában volt, apa pedig a dolgozószobájában. Halkan osontunk be a lakásba és fürdőszoba felé vettük az irányt. Lemostam a kezéről a sarat és lefertőtlenítettem.
 - Ne mond el anyáéknak. - Nézett rám azokkal a boci szemekkel, amit ilyenkor szokott bevetni ellenem.
 Megöleltem és biztosítottam róla, hogy a mi titkunk marad.

+++

 Mély levegőt vettem és beléptem az iskolába, vagy ahogy én neveztem, a Pokolba. Kezdjük ott, hogy vörös hajam van, és szeplős vagyok, ennél több nem kell ahhoz, hogy valaki a kínzások középpontjába kerüljön. De ez az év más lesz, hiszen Alex idén kezd ebben a suliban, ahol én is lehúztam már pár évet. Hálát adtam mindenkinek, amiért ez lesz az utolsó.
 Elindultam a szekrényem felé, aminél ott állt az egyetlen személy, akiért kibírtam ezeket az éveket.
 - Szia, Nathan. - Hajoltam oda hozzá egy gyors csókra.
 Ő volt az én támaszom. Kézen fogva indultunk el az első órára.
 A kicsengő, pedig a legjobb barátom volt. Minél hamarabb haza akartam érni, de a tanár bent tartott még minket legalább tíz percet. Pedig megígértem Alexnek, hogy hazaviszem. Reménykedtem, hogy nem indult el nélkülem. Ahogy kiengedtek minket, a szekrényemhez futottam, ahol már éppen állt valaki. Halkan közeledtem és csak pár szekrény távolságból tudtam azonosítani a testvéremet. Félhosszú haját egy copfba fogta és egy ronggyal éppen a fémet tisztította.
 - Te mit csinálsz? - Léptem mellé, mire összerezzent.
 Felkelt a földről és így rögtön egy magasak lettünk. Ránéztem tiszta szekrényemre, majd a kezében tartott vizes rongyra. Beharaptam a szám szélét, nehogy elsírjam magam. Nem akartam, hogy megtudja.
 - Köszönöm. - Szipogtam, mire megölelt.
 - Miért nem szólsz apának, biztos elintézné neked. - Simított végig a hajamon.
 - Persze, és akkor lenne egy pár hulla a hátsó kertben. - Forgattam meg a szemeimet. - Ne, inkább ígérd meg, hogy te sem szólsz senkinek.
 Bólintott egyet és rögtön tudtam, Alexre az életemet is bármikor rábíznám.

+++

 Fel alá járkáltam a lakásban, ahol felnőttünk Alexszel. Először anya, most pedig apa.
 - Sam, én utánuk megyek. - Jelentette ki Alex és nekem összeszorult a szívem.
 - Csak elmentek a bunkerbe. - Mondtam halkan, de még én se hittem el.
 Lassan egy hete, hogy anya elment, és két napra rá apa is utánaindult. Nem szoktak ilyen sokat távol lenni, főleg bejelentkezés nélkül.
 - Persze, a bunkerbe. - Forgatta meg öcsém a szemeit. - Mi az, amit tudunk? Apáék elmentek és pár napja nem jöttek haza.
 A szívem megfájdult a gondolatra, hogy valami történhetett velük. Alex nem tétovázott, összepakolta egy táskába pár ruhát és apa gyűjteményéből is elvett egy hosszabb, ezüst tőrt.
 - És, ha visszajönnek, mondjuk holnap? - Próbáltam logikusan gondolkodni.
 - Akkor te itt leszel, és várod őket. - Lépett mellém és egy puszit nyomott a homlokomra.
 Nem állíthattam meg, hiszen nem volt már gyerek.
 - Ígérd meg, hogy minden nap hívsz. - Sóhajtottam nagyot.
 Tehettem volna mást? Inkább tényleg itt maradok és megvárom, hátha tényleg hazaérnek anyáék.
 - Kösz, Sammy. - Mosolygott rám kicsit csálé fogaival és vállára téve a táskát, elindult a garázsba, ahol végig nézett apa motorján.
 Hatalmas vigyorral az arcán levette a falról a kulcsokat és indított. Ott hagyva engem egyedül a gondolataimmal és egy üres házzal.

+++

 Mióta leszálltam a buszról, legalább sétáltam négy kilométert. Apa mindig az Impalával hozott le minket a bunkerhez, úgy nem tűnt ennyire hosszúnak ez az út. Még egy hét eltelt azóta, hogy Alex elment anyáék után és bármennyire is féltem, elindultam utánuk. Az egyetlen közös pont bennük pedig a hely, ahova tartottak. Mikor megpillantottam a nagy vasajtót, rengeteg emlék tört fel. Évek óta nem jártunk itt. Mégis azonnal tudtam, hogy hogyan jussak be. A lámpák maguktól felkapcsolódtak, a korlát pedig ismerősen simult a kezemhez. Alaposan körülnéztem, de semmi jel nem utalt dulakodásra. Elindultam a garázs felé, hátha ott találom Alex motorját, vagy apa kocsiját, viszont úgy tűnt, már évek óta nem járt itt senki. A polcokat és a padlót is vastag porréteg terítette be. Egyetlen jármű állt csak bent magányosan, letakarva. Lassan közelebb sétáltam és megfogva az anyag szélét, lehúztam az autóról.
 - Poison. - Suttogtam félve.
 Még anya autója volt ez a zöld szépség, mielőtt megtörtént volna... Még sose jöttünk le ide. Csak meséket hallottam a merciről, ami átutazta egész amerikát, és ami előtte még a nagypapámé volt.
 Órákig el tudtam volna nézegetni, ha fentről zaj nem szűrődik. Eszembe se jutott, hogy bárki más lehetne itt a családomon kívül, csak akkor, mikor a hosszú asztalokhoz érve, egy ismeretlen alak állt velem szemben. Vagyis hazudnék, ha azt mondom ismeretlen. Az arca egy régi fotóról rémlett, de az nem lehet. Azt a fényképet több, mint harminc éve készítették, és ő még mindig ugyan úgy néz ki.
 - Ki vagy te? - Kérdeztem visszafojtott lélegzettel és reménykedtem, hogy csak álmodok.
 Aztán megszólalt és minden reményem odaveszett. Ha ő itt van, akkor az egész családom veszélyben van.
 - A nevem Castiel. Az Úr egyik angyala vagyok.

2019. szeptember 27., péntek

és

Mindenki tudja, hogy "és"-sel nem kezdünk mondatot, ezért inkább címnek adtam.
Ajánlás Kijának, mert miért ne?


 Merlin elfekszik a fűben, miközben próbálja egyben tartani darabjaira hulló lelkét. A fű vizes és könnyei úgy csordulnak végig arcán, mintha ezzel valamit változtatni tudnának a történteken.
 Csendes vihar dúl benne és tudja, hogy nincs az a mágia, ami enyhíthetné az Ő hiányát. A felhőket nézi, próbálja megtalálni a formákban. Nem hunyja le a szemét, nem akarja látni az arcát. Inkább a fent szálló fehérséget alakítja úgy, hogy érezze a jelenlétét.
 Motyogva ismétli barátai és családtagjai nevét, ha más nem, ők igaznak tűnnek. Érzi a fájdalmat belül, ami erősebb, mint valaha.
 - Gwaine, Lancelot, Gaius, Morgana, Guinevere...
 Végül mégis lecsukja szemét és Ő él és rá mosolyog és szereti őt és Merlin szíve meg akar szakadni. Úgy érzi soha többet nem lesz már boldog.
 Mire újra felnéz, a világ már más. A Nap erősebben süt, a madarakat felváltották a repülőgépek. A virág illat helyett most füst és benzin szag van és Merlin nehezebben mozdul, mint legutóbb.
 Mégis, az idő megy, és ha csak egy percre, de ismét látni akarja a királyt. Telnek az évek, változik a világ, az Ő arca azonban még mindig olyan éles, mint mikor utoljára látta.
 - ...és Arthur. - Mosolyodik el évek óta először.

2019. szeptember 26., csütörtök

Most jó

Amilyen szerencsém van, természetesen fogadtam... Vesztettem... Nem akarok róla beszélni XD
Ezt a kis valamit Kija nyerte meg és én tényleg nem ezt akartam belőle kihozni és nem tudom lesz e valami értelme...
Merthur (Merlin x Arthur)
Szóval jó olvasást! 

 Arthur szerette az őszt. Szeretett mindent, ami ehhez az évszakhoz volt köthető.
 A hideget, ami a házba kényszerítette; a szelet, ami néha olyan csípősen fújt; az avar zörgését, mikor az állatok menedéket kerestek télire és persze a színeket, amiket semmihez sem lehetett hasonlítani.
Leginkább azonban mégis az volt a kedvence, mikor mindent beterített az átláthatatlan köd, mint ezen a napon is. Ilyenkor kesztyűtlen kezének a legtökéletesebb hely mindig is Merlin forró tenyerében lesz. Miközben hosszú ujjai teljesen átkulcsolják az övéit, ahogy meleg leheletével próbálja felolvasztani csók közben a lelkét. Úgy koccannak össze a fogak, mintha remegnének a hidegben. Egyszer, kétszer, háromszor...
 Sapkájuk takarásában egymásra mosolyognak és egy pillanatra eltávolodnak, hogy Arthur szemüvegén ne verjen tanyát a pára. Egyedül állnak a buszmegállóban és sötétedik. Próbálják kiélvezni a várakozás hosszú perceit.
 - Ha öt percen belül nem jön, én haza gyalogolok. - Sóhajt hatalmasat sálja alatt Arthur, ezzel egy pillanatra láthatóvá téve a lélegzetét.
 - Több, mint egy óra sétára lakunk innen. - Rejti el mosolyát Merlin. - Amúgy is, elvesztetted a fogadást, úgyhogy ezen a héten tömegközlekedést kell használnod. Tudod, "hastag mentsük meg a Földet".
 Arthur nem akar emlékezni a fogadásra, így inkább nem válaszol és ezzel elismeri, hogy kivételesen nem ő nyert. S mikor végre a ködtakarón keresztül megpillantják a busz lámpáit, úgy érzi kétszer megfagytak.
 - Ha hazaértünk, készítek egy fürdőt. - Hajol Merlin közelebb hozzá, majd feltűnően végignéz rajta és mielőtt Arthur bármit tehetne, leinti a buszt.
 Az emeleten a leghátsó sorban foglalnak helyet és nem engedik el egymás kezét, még akkor sem, mikor otthon a forró víz a bőrükbe mar.

2019. augusztus 3., szombat

Eiliad~

Eiliad~ {walesi} Másodperc
Milyen meglepő? Egy Fem!Merthur, ahol a lányok nem csinálnak semmit...
Kép még mindig nincs, még mindig válság van

 Csak kevés ember tudja, hogy pontosan mennyire is rövid harminc másodperc.
 Mint, mikor két szerelmes titokban találkozik és tudják, hogy nincs sok idejük, mégis már az első pillanattól kezdve, lélegzet visszafojtva várják a találkozó végét. S ahogy ők, most mi sem veszünk levegőt. Minden mozdulat egyre csak közelebb visz az álmokhoz, amiket együtt alkottunk. Mindketten ugyanazt akarjuk. Szinte biztos, hogy én már az első próbálkozásnál feladtam volna, de te mindig is makacs voltál. Azt mondtad, hogy egy Pendragon mindig megszerzi, amit akar. Kezdem elhinni.
 Nézem arcodat, amit most enyhe pír és izgalom jár át. Észre se veszed, de az alsó ajkadra harapsz. Mindig ezt teszed, ha ideges vagy. Kezed biztosan mozdul. Néha füled mögé tűröd kibontott hajad, ami a meleg miatt az arcodra tapad. Kék szemeid most olyan árnyalatban játszanak, mint a nyakamba akasztott polaroidos fényképezőgép.
 Sokadik harminc másodperc ez, de te már rég elhatároztad magad.
 Harminc másodperc és egy rakat euró kellett hozzá, hogy a játékgép végre elfogadja a tényt, miszerint Arthuretta Pendragon legyőzte őt.
 Alul kigurul a fekete játék állat, amit te úgy adsz át, mintha minimum egy ostromot nyertél volna meg.
 - Imádlak. - Ölelem magamhoz a Night Fury plüsst.
 - Semmiség volt. - Közlöd, miközben megvonod a vállad.
 Rám vigyorogsz tökéletes fogsoroddal, én pedig rá lehelem hálámat az ajkaidra. Harminc másodperc kellett hozzá, hogy újra beléd szeressek.

2019. július 28., vasárnap

Paent~

Paent~ {walesi} Festék
Már megint egy Fem!Merthur, amit megint csak Kijának tudok ajánlani, mert végig kíséri, ahogy eladom a lelkem.

 Arthuretta unottan nézi végig a ki tudja hányadik szuvenír boltot. Első benyomása Párizsról nem volt túl jó. Vagy parfüm, vagy csatorna szag van mindenhol. Az utcák szűkösek és a sofőrök már akkor nyomják a dudát, mikor még csak sárga a lámpa. A járdaszegély mentén kisebb patakok folynak a csatorna dugulások miatt és az autók megállnak a zebrán is. Minden hangos és nyüzsög.
 Aztán vett egy mély levegőt és újra értelmezte a várost. Látta, ahogy egy kislány szól az apjának, majd azt is, ahogy utána rögtön lehull egy falevél. Nyár volt és forróság. Egy férfi óvatosan megérinti egy nő vállát, odahajol, Arthuretta tovább sétálna, de győz a kíváncsiság. Mégis visszanéz. Nem csókolja meg, csak végig simít az arcán és súg neki valamit. Nem hallja mi az. Ez az ő titkuk marad.
 Reggel egy kutya köszöntötte a szomszédos erkélyről. Mintha csak egy lábtörlő lenne, úgy feküdt. Egyszer észrevette, hosszan nézett rá. Úgy érezte, egy kicsit szerelmes lett. Ahogy az ablakban állt, egy szál pólóban, amit alváshoz használ, lent az emberek megbámulták. Este viszont eltakarja őt a magas, cirádás vas korlát és a járókelőknek fogalmuk sincs, hogy valaki figyeli őket.

 Merlina tükör szekrényében nézi magán a francia sapkát és a táskájába teszi a festékeket.
 - Ez a nap más lesz. - Mosolyog a saját képére, aztán nekivág a városnak, keresni egy tökéletes helyet, ahol egy kicsit varázsolhat.

 Arth ismét dudaszó szakítja félbe a gondolatait. Átsétál az úton, hogy felnézzen a Sacré-Coure lépcsőire. Választhatná, hogy felvigyék őt, vagy sétáljon, de inkább a nehezebb mellett dönt. Most senki nem ismeri fel és senki nem szólítja le. Mindenki a látványosságokkal van elfoglalva. Csak élvezi, ahogy a szél megigazítja aranyszín haját. Felnézve észrevesz egy embert, aki a lépcsők előtt térdel. Nem megy arrébb, mikor látja, hogy közelednek felé. Inkább lassabban fest. Mivel éppen azt teszi. Négy szín van mellette és szép lassan, egy-egy fokot lemázol. Arthuretta még sose látta ez előtt, mégse tud tovább menni. A lányon kantáros farmer rövidnadrág és egy piros francia sapka van, ami tökéletesen illik sötét árnyalatú, félhosszú hajához. Néha összetéved a tekintetük és rá mosolyog, viszont nem kel fel addig, míg be nem fejezi, amit elkezdett. Felpillant az égre, az esőfelhőket próbálja elkergetni, csupán a tekintetével. Eddig sikerrel járt.
 Virág illatot hoz magával a szél és ismét fodrászosat játszik kettőjük hajával. Ez mind Párizs. Állítólag gyönyörű esőben, de most Arthuretta abban reménykedik, hogy a színes csíkok minél tovább ott maradjanak. Igaza volt mindenkinek. A borok finomak, a szerelem pedig bármikor rátalálhat az emberre. Az idegen feláll és összedobálva a dolgait, újra lemosolyog rá, majd elindul felé.
 S mint a színekre festett két szó, úgy szárad rá a szerelem a lelkére.

2019. július 14., vasárnap

Fy~

Fy~ {wlaesi} Enyém
Első alkotásom a Merlin fandomban egy Fem!Merthur.
Kép nincs, válság van.
Ajánlás: Kijának, akinek egy Cselnakost ígértem születésnapjára, de az sose fog megíródni.

 Vannak olyan pillanatok, mikor el kell dönteni, hogy mit is fogsz tenni pontosan. Lehet, hogy napokig, akár hónapokig rágódhatsz egy-egy ilyen kérdésen, de van, mikor azonnal ítéletet kell mondani. Lehetséges, hogy egy apróságnak hitt dolog, örökre megváltoztatja az ember életét. Na, ez is pont egy ilyen helyzet volt. Arthurette a tükör előtt állt, még mindig pizsamában. Tudta, hogy késésben van a munkahelyéről, de nem zavartatta magát. Jobb kezében a fogkefét tartva, kissé megigazította hatalmas, elnyűtt pólóját, amit pizsamának használt. Szemei alatt karikák éktelenkedtek, befont copfjából pedig kiszökött néhány szőke tincs. Fáradt volt, mégis döntenie kellett.
 - Egyszer videóra veszem a kínlódásod. Rosszabb vagy, mint egy királynő. - Jelent meg a tükör sarkában Merlina.
 - Ez egy komoly dolog. - Forgatta meg a másik a szemeit.
 - Igen, tényleg az. - Bólogatott megjátszott komolysággal a most érkező.
 Merlina hangja kicsit rekedt volt, ami az esti koncert után nem is csoda. Szemei alatt a tegnapról még ott felejtett smink elkenődött nyomai látszódtak. Félhosszú sötétszín haját úgy tartotta egyetlen hatalmas csatt, mintha csak az élete múlt volna rajta. A hófehér, spagettipántos topp teljesen az alakjához simult és az igazat megvallva, nem sokat takart. Szépen ívelt ajkai mosolyra húzódtak, mikor észrevette, hogy Arth őt bámulja.
 - El fogsz késni, muszáj lesz választanod. - Szakította meg végül mégis és közelebb lépett, hogy átölelhesse. Ösztönzésként egy kis rúzs foltot hagyott a nyakán.
 Vanília és erdő illata volt és Arthurette imádta. Úgy érezte, hogy senki mást nem tudna ennyire szeretni, mint az ő varázslónőjét.
 - Előbb fogat mosok és utána iszom meg a kávét. - Határozta el végre magát, aminek Merlina örült talán a legjobban.
 Hiszen a világon a legjobb dolog a kissé még mentolos, de már kávé ízű csók.