2017. augusztus 8., kedd

Aludj csak

Szóval kedves, aranyos, egyetlen nővérkém (remélem már félsz) múltkor elindtott köztünk egy háborút. Mivel ő is furcsán írt, így kötelességemnek éreztem, hogy én is így tegyek. XD Jó olvasást!

Luciana Winchester

 Olyan hideg van. - Ez az első gondolata a lánynak, aki már a földön fekszik. Csak hallgatja a körülötte lévő zajokat, majd egy ismerős arc kúszik a látóterébe. Meg akar szólalani. Bocsánatot akar kérni és elmondani, hogy nem az ő hibája, de csak a könnyek csorognak végig az arcán. Túlságosan fáj. Minden.

~~0~~

 Egy dal. Ez az első emlék, amit fel tud idézni a lány. Nem emlékszik mennyi idős lehetett, csak arra, hogy az apja dúdolja neki. "And she's buying a stairway to heaven". Igen, ez az, amit sosem fog elfelejteni.
 - Szeretlek, Luciana. - Csókolja arcon az apja és visszateszi a kiságyba.
 Ő is szereti, de nem tudja megmondani neki. Pont, mint azon a napon, ma is csak némán ad hálát annak, hogy Dean Winchester az apja.

~~0~~

 Hiába az anyja ellenkezése, Luciana akkor sem volt hajlandó normálisan kifésülni a haját. Azt mondta, hogy ha már tőle örökölte, akkor hagyja úgy. Amúgy is, Luci tudta, hogy hiába fésülködik napi ötször, a haja így is szénabogja marad.
 - Nekem tetszik. - Kelt ilyenkor mindig lánya védelmére Dean, amiért Ginától egy szúrós pillantást kapott csak.
 - Ne törd le azt a kis anyai tiszteletet, amit eddig kiharcoltam! - Vágta férje fejéhez a sérelmeket.
 Ez mindennapos vita volt a Winchester családban, így tudták, hogy nem tart sokáig a harag. Ezek után Dean-en volt a sor, hogy elvigye egyetlen gyermekét első óvodai napjára.
 - Mi lesz, ha nem lesznek barátaim? - Nézett rá apjára a kicsi riadtan, mikor megálltak az épület előtt.
 - Biztos sok lesz. - Próbált egy kis önbizalmat adni Dean. - Amúgy is, ott lesz Juni és Sammy fia, Nicholas, meg Jen és Ketch kislánya, Lexy is. Hidd el, lesz kivel játszanod.
 Luciana elmosolyodott, majd egy cuppanós puszit adva apja arcára, elszánt tekintettel, kiszállt az autóból.
 Tudta, hogy az apukája mindig ott lesz neki, még akkor is, ha valakit meg kell vernie, hogy barátkozzon vele.

~~0~~

 Az Impala lassan rákanyarodott az iskola utcájára.
 - Apa, köszi, de nem kellett volna elhoznod. - Forgatta a lány a szemét, miközben a tükörben igazította meg a sminkjét.
 - Azt akarom, hogy tudják, ki az apád, hogy legyen egy kis fogalmuk róla, mi lesz, ha kikezdenek veled. - Vigyorgott Dean.
 - Épp ettől tartok. - Sóhajtott Luci, de azért nem vallotta volna be, hogy jól esett neki, ahogy apja törődik vele.
 Leparkoltak a rengeteg autó közt, ahonnan távolról kiszúrták Nicholast és Lexyt, akik már várták a harmadik hiányzó tagot. Dean még egyszer lányához fordult.
 - Szóval, ha valaki félreérthetetlen módon flörtöl veled? - Kezdte a vallatást.
 - Előbb lövök, aztán kérdezek, vagy felhívlak és te elintézed. - Mondta a lány a betanult szöveget. - Köszi mindent.
 Mielőtt még valamit mondhatott volna az apja, kipattant a kocsiból és elindult a barátaihoz. Kicsit nyers volt, de tudta, hogy apjára mindig számíthat. Persze Chuck védje azt a szerencsétlent, aki ki mert vele kezdeni.

~~0~~

 Az első gimnáziumi nap. Szinte már szokássá vált, hogy apja viszi el az ő "szeme fényét" az új helyre, így ez az évek alatt nem változott.
 - Tudod, Luciana - kezdett bele egy történetbe Dean -, anyáddal mi is gimnáziumban találkoztunk. Én beépültem, mert állítólag egy szellem költözött a padlástérbe, de, mint utólag kiderült, csak egy részeges tanár volt, akit egy hónappal előtte kirúgtak. Mindegyis. Gina is pontosan azért jött, mert ugyanazt az ügyet akarta felgöngyölíteni, és egymásba botlottunk.
 - Apa, nem kell hazudnod. - Sóhajtott fel a lány. - Tudom, hogy már első este meglettem.
 Dean kissé, mintha zavarba jött volna, de hamar átlépett rajta és útjára engedte a lányát. Meg akarta védeni mindentől, amitől csak lehet, ebben a borzalmas világban. Bármi áron.

~~0~~

 Aznap az eső megállíthatatlanul zuhogott. A feketébe öltözött nők és férfiak egymást követve mentek el a sírig, ami pofátlanul Luciana arcába nyomta a valóságot. Az anyja meghalt. Az apja pedig magát okolta, hogy miért engedte el egyedül arra a vadászatra. Tudnia kellett volna, hogy ez fog történni. Ezt ismételgette Dean egyfolytában, még akkor is, mikor a fekete rózsát elhelyezte a koporsón. Luciana könnyei összefolytak az esővel, vörös hajából pedig csöpögött a víz. Mégse volt hajlandó esernyőt tenni a feje fölé. Úgy érezte megérdemli, hogy elázzon. Talán egy kicsit azzal hitette magát, hogy még az ég is az anyját siratja. Tudta, hogy hiába vannak ott a barátai és a családtagjai, mától lesz egy folt a lelkében, amit senki nem fog tudni befedni.
 - Hiányzol. - Tette le ő is a virágot és üresnek érezte magát.
 Még aznap összepakoltak az apjával és elhagyták a várost.

~~0~~

 Egy szinten megértette, hogy apja miért menekült el a bunkerbe, de azt, hogy neki miért kellett vele mennie és szó szerint bezárva lennie, azt sosem fogja felfogni.
 - Miért? - Tette fel ezredjére is a kérdést a plafonnak, miközben az ágyon feküdt.
 - Nem akarlak téged is elveszíteni. - Hallatszott a válasz az ajtóból, ami megugrasztotta a lányt. Nem számított társaságra. - Amint találok módot arra, hogy az összes szörnyet, démont vagy franc tudja mit bezárjuk valahova, azonnal mehetsz, amerre szeretnél.
 - Apa, ti Sam bácsival évek óta próbálkoztok, de nem sikerült. - Világosította fel a lánya a vadászt. - Miből gondolod, hogy most menni fog?
 Dean hallgatott egy ideig, majd rámosolygott Luciana-ra.
 - Szeretlek, ugye tudod? - Kérdezte úgy, mintha ez lett volna az utolsó mondat, amit közölhetett volna lányával.
 - Igen, én is téged. - Dőlt vissza az ágyra, majd hagyta, hogy apja kisétáljon.
 Szerette őt, de nem tarthatott bezárva egy Winchestert. Ha meg mégis így akarta volna, akkor miért tanította meg neki, hogy hogyan nyisson ki zárakat?

~~0~~

 Fegyvert vesz magához, majd elindul az erdőn keresztül. Még csak észre sem veszi, hogy valaki a nyomában halad. Csak akkor, mikor a férfi hang felszólal mögötte.
 - Végre apuci nélkül. - Szinte visszhangzik az erdőben.
 Luciana megpördül a tengelye körül és egy nála idősebb férfival találja szembe magát.
 - Mit akar? - Kérdezi kissé ijedten, de próbál higgadtnak tűnni.
 - A nevem, Jacob Pond. - Mutatkozik be, mintha ismernie kellett volna. - Az apád megölte az anyámat. Az egyetlen élő családtagom!
 Érezni lehetett a düht, ami belőle árad. A szeme pedig hirtelen felvillan és mintha csak egy róka nézne Lucira.
 - Te egy kitsune vagy. - Állapítja meg és gyorsan végig pörgeti a fegyvereket, amik képesek megölni ezt a lényt.
 - Pontosan. - Bólogat és elkezdi körbejárni a lányt. - Megesküdtem, hogy Dean Winchester nem élhet boldogan. Meg fogom ölni a családját, pont úgy, ahogy ő tette velem. Tudod, nagyon hasonlítasz anyádra.
 Luciana körül hirtelen megfordult a világ. Nem, az nem lehetséges, hogy ő tette.
 - Pedig én voltam. - Válaszol a gondolatban feltett kérdésre.
 A lány agyát hirtelen ellepi valami köd és felemelve a pisztolyt, lő egyet.
 - Az ellenem nem hatásos. - Nevet a lény, majd hihetetlen sebességgel előtte terem. - Kár lesz érted, de a bosszú, az bosszú.
 Végig simít a ledermedt lány arcán, majd előkapva a tőrt, szíven szúrja.
 Luciana nem érez mást, csak a hideget, ami egészen elborítja a testét. Majd lövéseket hall és dulakodást. Próbálja kivenni az alakokat, akik küzdenek egymással. Mégis Luci úgy érzi, hogy a világ átfordult. Utoljára az anyja temetésén érezte ezt az ürességet.
 Olyan hideg van. - Ez az első gondolata a lánynak, aki már a földön fekszik. Csak hallgatja a körülötte lévő zajokat, majd egy ismerős arc kúszik a látóterébe. Meg akar szólalani. Bocsánatot akar kérni és elmondani, hogy nem az ő hibája, de csak a könnyek csorognak végig az arcán. Túlságosan fáj. Minden.
 - Kicsim, ne csináld ezt! - Hallja meg egy üvegbúrán keresztül apja hangját, aki zokogva öleli magához.
 Szereti őt, de nem tudja elmondani neki. Ez a legrosszabb az egészben. És az a lehetetlenül hideg dolog, ami a szívébe fúródott.
 Halkan jut el a tudatáig a dal, ami az első emléke volt. "There's a feeling I get, When I look to the west, And my spirit is crying for leaving."
 Ez a gyönyörű dal, mosolygásra készteti Lucianat.
 Ez a gyönyörű dal, emlékezteti mindarra, ami történt velük.
 Ez a gyönyörű dal, amire szülei reggelente a konyhában táncoltak.
 Ez a gyönyörű dal, az utolsó emléke, mielőtt meghal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése