REVANS!!! Húha... A bosszút alul értékelik. ;-; Junipernek, mert meg akarlak ölni lelkileg ^^
A korán kelés sosem volt az erőssége Juipernek, ma mégis megtörtént. Oldalra fordulva, észre vette a mellette fekvő férfit. Kisimított egy tincset az arcából, mire megmoccant. Lassan nyitotta ki a szemét, hogy aztán azonnal megbabonázza a lányt. Pont, mint minden reggel.
- Szia... - Ölelte át szerelmét.
- Neked is jó reggelt. - Mosolygott Juniper.
Még mindig nem tudta elképzelni, hogy hogyan lehetséges mindez. Hiszen sosem gondolta volna, hogy egyszer Sam Winchester mellett fog ébredni úgy, hogy már régóta egy párt alkotnak. Mindezt barátnőjének, Alexának köszönhette, mivel ő mutatta be őket egymásnak. Örökké hálás lesz neki ezért. Gondolataiból a gyomra korgása rángatta vissza. Sam egy apró csókot nyomott a szájára, majd hagyta, hogy kikeljen mellőle.
- Mikor jössz vissza? - Nézett rá bociszemekkel, mikor már az ajtóban állt.
- Harapok valamit, és jövök.
~~~
A reggeli csend az egyetlen dolog, amiért Alexa szeret korán kelni. Ilyenkor háboríthatatlanul tudja olvasni a kedvenc köteteit. Most is éppen ezt teszi, egy csésze, forró zöldtea fölött ülve. Egy ideje nem volt új ügyük, így arra gondolt, hogy kikapcsolódásként elfoglalja magát. Az igazat megvallva ez a nyugodt állapot sem tartott örökké, hiszen egyszer mindenki felkel, hogy legalább egyen valamit. Így volt ez ma is. Juniper, Alexa társa és egyben legjobb barátnője, jelent meg a lépcső tetején.
- Te már megint fent? - Kérdezte kómásan. - Egyáltalán mit olvasol?
Haja kócos volt, szemüvege kicsit ferdén állt az orrán. Még pizsama volt rajta.
- "Szomorú vég volt, de felszabadító." - Olvasott fel egy részletet a rózsaszín hajú lány.
- Thomas Mann már megint? - Sóhajtott Juniper. - Nem unod még?
- Az utolsó két oldalt imádom, a többi tömény unalom. - Vont vállat és bekapcsolta a kávéfőzőt, mire a most érkező, hálás pillantást vetett rá.
Berögződött mozdulat volt ez, na meg az is, hogy a konyhába sétálva, előszedett pár szendvicset a hűtőből.
- Életmentő vagy. - Csillantak fel a lány szemei és kordult egyet a gyomra. - Van kolbászos?
- Te utálod a kolbászt. - Nézett Lex furcsán a barátnőjére.
Ő csak elpirult és elvette az egyiket. Jóízűen beleharapott. Halkan eszegettek egészen addig, míg fel nem keltek a fiúk.
- Jó reggelt! - Sétált le a két Winchester hozzájuk.
Sam Junihoz lépett és egy apró csókkal köszöntötte, míg Dean csak szemforgatva emelt el egy szendvicset az asztalról.
- Te nem kérsz reggeli puszit? - Fordult Lexyhez, miközben egy falaton csámcsogott.
- Szerintem ezt most kihagyom. - Nézett mélyen a másik szemébe és ha tekintettel ölni lehetett volna, Dean régen halott lenne.
Ő volt az egyetlen, akinek feltűnt. Csoda, hogy a fiatalabb Winchester nem szúrta ki azonnal, vagy Juniper, hiszen ő ismerte leginkább a rózsaszín hajú, életvidám lányt.. Persze Lex örült annak, hogy barátnője megtalálta a boldogságot, így inkább nem mondta el neki, hogy hogyan érez Sam iránt. Mert érzett. Nem is akárhogyan! Belülről fakadó, nagyon mélyről jövő szenvedély volt, amiről tudta, hogy ha egyszer a felszínre tör, akkor gyűlöletté válik. Szerelmes volt Sam Winchesterbe, de próbálta nem kimutatni. A szíve szakadt meg, mikor egy évvel ezelőtt a fiatalabb testvér nem őt választotta, hanem barátnőjét. A seb, ami a szívén nyílt, semmi nem volt képes beragasztani. Az egész sóvárgásból, egyedül Dean volt az, aki leszűrte az érzelmeket. Nem mondta ki nyíltan, de tudta.
~~~
Mikor Juniper fél kómásan, pizsamában levánszorgott az emeletről, úgy döntött, hogy inkább egész nap az ágyban marad. Egyedül Sam-re volt most szüksége. Majdnem meg is valósította a terveit, mikoris hirtelen Dean állt elé.
- Hová, hová? - Vigyorgott le rá.
- Vissza az ágyba. - Vont vállat a lány.
- Szerintem ez egy kitűnő ötlet. - Csücsörített és félre állt az útból.
Juniper összeszűkített szemekkel sétált el a srác mellett. Furcsa volt, talán túlságosan is. Majd megkérdezi Sam-et. - Gondolta és gyorsan elsietett a közös szobájuk felé. Viszont, mikor belépett, azonnal belé fagyott a szó. Szerelme ott állt a szoba közepén egy szál vörös rózsával.
- Juniper. - Kezdett bele azonnal a magas srác. - Tudom, hogy nem régóta ismerjük egymást. Talán két év is alig van, de úgy érzem, hogy melletted igazán magamra találtam. Nagyon nagy dolgot szeretnék most kérdezni tőled. - Sóhajtott, majd fél térdre ereszkedve előhúzott egy kis dobozkát a zsebéből. - Hozzám jössz feleségül?
Úgy érezte ott helyben elájul, de a könnyeivel küszködve, kimondta az igent.
~~~
Alexa a konyhában főzőcskézett, miközben egy újabb könyv volt a kezében. Éppen új fejezethez ért, mikor Juniper rontott be sírva az ajtón. Lex-nek megszólalni sem volt ideje, hiszen barátnője a nyakába borult és úgy mesélte el neki az előbb történteket.
- Megkérte a kezem! - Csuklott el a hangja és egy sugárzó mosoly jelent meg az arcán, miközben felmutatta gyűrűsujját.
- Gratulálok! - Mosolygott Lexy is, majd szorosan magához ölelte a lányt. - Sok boldogságot nektek!
A seb, hirtelen kétszer akkora lett a szívén, mint előtte volt. Azt hitte, azon nyomban elsírja magát. Szinte már azon volt, hogy kitépi a szívét a helyéről, annyira fájt.
- Lexa! Hova raktad a kedvenc fegyverem? - Kiabált Dean hirtelen az alagsor felől.
- Mit csinálnátok ti nélkülem? - Forgatta meg a szemeit a rózsaszín hajú és bocsánat kérően nézett a másikra.
Kivételesen örült, hogy Dean megzavarta őket. Szinte berontott a kis helyiségbe, de mikor meglátta, hogy a vadász egy nagy bögre, forró kávét iszogat gondtalanul, majdnem hozzávágott valamit.
- Basszus! Mit akarsz? - Nézett ferdén a srácra.
- Alexa, figyelj. - Kezdte komolyan, és letette az italt a pultra. - Látom hogyan nézel az öcsémre. Ne! Ne szólj közbe! - Emelte magasba a kezét, mikor látta, hogy a másik kinyitja a száját. - Ez elég kegyetlenül fog hangzani, de ő már Junipert választotta. Eljegyezték egymást és boldogok együtt. Csodálom, hogy nem vették még észre, hogy ez téged mennyire bánt.
- Nem bánt. - Hazudott a lány, de a látása elhomályosult a feltörni készülő könnyektől.
- Csak azt akarom mondani, hogy tovább kéne lépned. Nagyon kijár már neked a boldogság. - Mosolygott kedvesen, de ez nem nyugtatta meg Lexyt.
Csak állt az ajtóban és bambult előre a semmibe. Így kimondva, még jobban fájt, és hirtelen valósággá is vált.
- Gyere ide. - Tárta szét a karjait Dean.
Lex anélkül, hogy tudatában lett volna mit csinál, közelebb lépett. Az arcát a másik mellkasába fúrta és néma zokogás tört fel belőle. Mélyről, egészen a lelke legaljáról jövő, keserves zokogás.
Juniper egész nap a fellegekben járt, így nem vehette észre Lex szomorú arcát, akárhányszor a szerelmes párosra nézett. Éppen egy új ügyet néztek ki maguknak, amibe belebotlottak a neten. "Tizenéves fiatalokat találtak York környékén halottan. Az összes áldozat szíve eltűnt. Vajon mi állhat a háttérben? Eddig hat gyilkosságról tudunk, ami az elmúlt hónapban történt."
- Vérfarkas? - Nézett fel Dean, miután végig olvasta a cikket.
- Hat áldozat? Minek neki annyi szív? - Kérdezte Sam.
- Lehet téliálmot akar aludni, és most raktároz. - Vont vállat a másik vadász.
Erre mindenki csak a szemét forgatta és szó nélkül indultak öltözködni. Juniper átöltözött egy kényelmesebb ruhába és bepakolt egy-két fegyvert. Tíz perc múlva indulásra készen álltak.
- Basszus, hogy ti mennyit készülődtök! - Morgott Lexy, aki a garázsban volt már, mikor leértek.
Juniper és Alexa a saját autójukba ültek be, míg a fiúk az Impalába. Nagyjából egy óra lehetett az út Yorkig. A barnahajú, szemüveges lány bekapcsolta a rádiót és így indultak neki az útnak. Juniper végig azon gondolkodott, hogy hogyan kezdjen bele a mondanivalójába, majd eldöntötte, hogy azonnal a közepébe vág.
- Szeretnék neked valami nagyon fontosat mondani. - Kezdte, miközben le sem vette a szemét az útról.
- Igen? - Fordult felé Lexy. - Mégegyszer sokkolnál a mai nap?
Nevetett. Mégis a hangjában volt valami furcsa, amit Juniper nem tudott megfejteni, de inkább a fáradtságra fogta.
- Nagy a valószínűsége, hogy gyereket várok.
"Gyereket várok." Ez volt az a mondat, ami mégegyszer megforgatta Lex szívében a kést. Viszont barátai boldogsága mindennél fontosabb volt, így inkább egy hihető mosolyt varázsolt az arcára.
- Ez szuper! Sam mit szólt? - Érdeklődött kedvesen.
- Még nem tud róla. Te vagy az első, akinek elmondom. - Felelte zavartan.
Lexának jól esett, hogy ennyire bízik benne a lány.
- Mikor akarod elmondani?
- A mai vadászat után. - Gondolkodott hangosan. - Reggel akartam vele közölni a hírt, de előszöris féltem, hogy hogyan fog rá reagálni. Másodszor pedig, ő hamarabb meglepett ezzel a dologgal. - Magyarázta és egy futó pillantást vetett a karikagyűrűjére.
- Meg kell ünnepelnünk ezt. Mondjuk a kedvenc számoddal! - Nyúlt Lex a rádió felé és átkapcsolta a "Carry on my wayward son"-ra.
Maximum hangerőn hallgatták és énekeltek. Egyiküket sem zavarta a másik hamis hangja, csak nevettek. Juniper boldog volt, hogy barátnője ott van mellette. Alexa szomorú volt, de nem akarta kimutatni.
~~~
Hamar elérték a várost. Még naplemente előtt. Leparkoltak egy hotelnél és kivettek két szobát. Dean és Lex az egyikben, míg Sam és Juni egy másikban.
- Rákapcsolódok a helyi rendőrség rádiójára. Hátha van valami új hír. - Cuccolt le Sam az egyik ágyra és kiszedte az adóvevőt.
- Rendben, addig én átnézek Dean-ékhez.
Választ sem várva kilépett az ajtón és átslisszolt a szomszédos szobába, ahol a két vadász már kipakolta az ezüstkéseket.
- Még abban sem vagyunk biztosak, hogy vérfarkas. - Huppant le az egyik ágyra.
- Mi másnak kellene ennyire pont a szív? - Kérdezte Dean fel sem nézve.
Elmélyülten pakolgattak egészen addig, míg Sam meg nem jelent.
- Újab hullát találtak. - Közölte. - Tíz percre innen. Mennünk kell.
Egyszerre pattantak fel és indultak útnak. Egy parknál álltak meg, ahol minden körbe volt kerítve. A gond ott kezdődött, mikor egy FBI-os férfi feléjük közeledett.
- Ez lezárt terület! Mit akarnak? - Kérdezte kissé idegesen.
- Csak erre jártunk és meg akartuk nézni mi ez a nagy szirénázás. - Hazudta azonnal Juniper.
- Menjenek inkább innnen. Nincs itt semmi látnivaló. - Zavarta el őket.
Nem tudtak mit tenni, el kellett hajtaniuk.
- Basszus, hogy ezeknek itt kellett lenniük. - Puffogott Lexy.
Azonban szerencsére, vagy nem szerencsére, viszont, este egy segélyhívás érkezett a központba. Azt mondta a férfi, hogy az üzletébe betörtek és a bent lévőket mészárolni kezdték.
- Indulás! - Adta parancsba Dean és a bemondott címhez száguldottak.
Egy áruház előtt parkoltak le Juniperék és a bejáratnál meglepődve vették észre, hogy nyitva az ajtó.
- Több mint gyanús. - Sóhajtott, majd beléptek.
A világítás égett, egy pisszenést sem lehetett hallani. Egy nagyáruház bejáratában, négy fegyveres ember nem kelthetett túl jó benyomást, de őket ez cseppet sem zavarta. Összenéztek és kettesével elindultak a hosszú sorok között. Szép lassan szétváltak, így nagyobb terepet tudtak átfésülni. Halkan lépdelt Juniper, nehogy véletlenül zajt csapjon és magára irányítsa a figyelmet. Az egyik sarkon befordulva azonban felfordult egy pillanatra a gyomra. Egy gyerek feküdt a lábánál, hatalmas vértócsában. Kivehető volt a mellkasán tátongó hatalmas seb. Nem lehetett több tizenegy évesnél.
- Jun, jól vagy? - Szólalt meg mögötte hirtelen egy hang, mire összerezzent.
- A szívbajt hozod rám Sam Winchester! - Vágta tarkón, már amennyire felérte szerelmét.
- Milyen fiatal szegény. - Nézett szomorúan a halottra.
Dean jelent meg hirtelen az egyik fordulóban futva.
- Ez most már biztosan vérfarkas! - Kiáltotta, de már mi is láttuk.
A háta mögött egy férfi futott, de az ajkait felhúzva vicsorgott, miközben üldözte a másikat. Mikor meglátta, hogy erősítéshez fut a vadász, megtorpant és egy farkasüvöltést hallatott. Mintha a társait hívta volna.
- Pofa be! - Hajított felé Dean egy ezüst kést, ami a bal combjába fúródott.
A vérfarkas üvöltve rogyott a földre és hirtelen az arca emberibb lett. Ahogy közeledett hozzá a hármas, hallhatták, hogy valamit mantráz. Csak mikor teljesen elé értek, akkor jöttek rá mit mondott.
- A bátyám megöl titeket, ha ideér. Meg fog ölni mindannyiótokat. Nem érdekli, hogy nő vagy férfi. Meg fog ölni. Meg fog ölni... - Mantrázta, egészen addig, míg Dean egy gyors mozdulattal szíven nem szúrta.
- Szóval tudjuk, hogy minimum ketten vannak. - Törölgette le a vért a pengéről az idősebb Winchester.
- Aki mindjárt itt lesz és akkor lehet, hogy hozza a falkát. Nem lesz könnyű menet. - Sóhajtott fel Sam.
- Hol van Lexy? - Kérdezte hirtelen Juniper.
Kétségbeesett pillantást váltottak, majd azonnal a lány keresésére indultak.
~~~
- Valahonnan innen jött az üvöltés. Fenébe ezekkel a labirintus-szerű áruházakba. - Morogta Lexa, ahogy a hosszú sorokon haladt végig. - Merre..?
Hirtelen halgatott el, mikor mozgást érzékelt a polcok végénél. Azonnal fedezékbe bújt és onnan nézte, hogy mi közeledik. A mozgásból és a villogó szemekből ítélve, azonnal rájött, hogy farkas áll a dologban. Dehiszen az előbb hallotta üvölteni. Lehet elfutott valamelyikőjük elől? Körülnézett, hogy merre tudna elslisszolni. Túl kevésnek gondolta magát egy ekkora példány ellen. Nagyon halkan elindult balra, de egy hang megállította.
- Lexy, de jó, hogy itt vagy! - Sietett felé Juniper.
Ne! Pontosan el fog haladni a folyósó előtt, ami az állatot rejtette. Próbált mutogatni, de a hangokra felfigyelt a lény és hihetetlen gyorsasággal indult meg a barnahajú felé.
- Jun! - Szaladt felé Lexy, de még így is csak félrelökni sikerült.
Egy pillanat volt az egész, mégis, mostmár tudták milyen érzés, ha valakinek lepereg az élete a szeme előtt. Lex a két csuklónál fogta meg a farkast, de egy pillanatban az egyik kéz kiszabadult. Érezte a jéghideg karmokat a mellkasának préselődni. Nem akart megszűnni a nyomás. Az arcán félelem futott át és remegve, könnyekkel küszködve nézett le. Még látta, ahogy a hosszú körmök a mellkasába vájnak. Felüvöltött.
- Basszus, de béna vagyok! - Folytak le a könnyei, amik összekeveredtek a szájából szivárgó vérrel.
A szörnyeteg egy hirtelen mozdulattal kitépte a dobogó szívet a helyéről. Alexa teste úgy esett össze, mintha csak egy marionett bábunak elvágták volna a tartófonalait.
~~~
Annyira hirtelen történt minden. Juniper már csak a farkas mögött megjelenő Winchestert vette észre, aki hátulról döfte szíven az állatot. De ez már nem számított.
- Ne! - Suttogta a lány és zokogva kúszott oda barátnőjéhez. - Ne, ne, ne, ne, ne! Kérlek, Lexy! Ne tedd ezt velem! Nem halhatsz meg így! Könyörgöm, ne csináld! SAM! - Üvöltött fel hisztérikusan. - Csinálj valamit Sam!
Kezei közé fogta a sápadt, halott arcot és úgy rázogatta. Imák hagyták el a száját, és barátnője különböző becenevei. Nem akarta elhinni, hogy ez velük történik.
- Juniper, gyere. - Próbálta Sam felhúzni a földről.
- Nem! NEM! - A szavak görcsös zokogásba fulladtak, majd felnézett a mellette állóra. - Miért?
Sam arcán is végig folytak a sós cseppek, miközben felemelte a síró lányt. Juniper nem bírt ellenkezni, hiszen a fájdalom elemi erővel tiporta a földbe. A férfi erősen tartotta és nyugtatni akarta. Végül rájött, hogy itt már semmi nem segít. Csak magához szorította és ott volt neki. Ott volt neki élete legszörnyűbb pillanatában. Mikor Dean megtalálta őket, egy síró párost, és egy mosollyal az arcán, holtan fekvő Alexát talált.
~~~
A lángok magasra csaptak és felfalt mindent, amit a máglyára tettek. A lány testét szép lassan emésztette fel a tűz. Igazi vadásztemetést kapott.
- Imádná. - Szólalt meg Juniper először azóta, hogy mindent eltakarított a két srác.
A hangja színtelenül csengett. Dean és Sam rá, majd egymásra néztek. Mindketten ismerték az érzést, mikor egy számukra fontos embert kellett eltemetniük. Az a mérhetetlen üresség fájt a legjobban, amit a halott emléke hagyott maga után. Sam végig mellette maradt, amíg a hajnal első sugarai át nem szöktek a fák között, és meg nem látták azt a nagy kupac hamut, ami valamikor még egy élettel teli embert takart.
- Menni kellene. - Törte meg a csendet a fiatal Winchester.
Juniper szó nélkül ült be az Impala hátsó ülésére. Teljes csendben tették meg a visszautat. Az a lyuk pedig sosem gyógyult be egyikük szívén se, amit Lexy hiánya okozott.
~~~
- Ne ébreszd fel! - Lépett a kiságy mellé Juniper, mikor meglátta férjét a gyerekszobában.
- Csak nézem, hogy milyen békésen alszik. - Ölelte át feleségét Sam és így sétáltak le az emeletről.
Dean éppen egy könyvet bújt, mikor leérkeztek. Felkapta a fejét és egy apró mosolyt villantott feléjük.
- Hogy van a kis herceg? - Tette félre az olvasmányát.
- Végre elaludt. - Sóhajtott nagyot Juniper, majd felkapta a fejét az egyre hangosodó lábdobogásra.
Egy barnahajú, három éves gyerek sietett feléjük tiszta maszatosan.
- Alexa Mary Winchester! Mit kerestél te odakint? - Dördült Sam hangja, de aki ismerte az tudta, hogy nem is mérges, csak gyakorolja az apai szigort.
- Cas bácsi elvitt kijándulni. - Csillogott a szeme és egy cetlit tartott a kezében, amit most anyjának nyújtott.
- Mégis hova vitt az a szárnyas, hogy ennyire koszos lettél? - Kapta ölbe Dean az apróságot.
- Fejvitt! - Mosolygott izgatottan és a mennyezet felé mutogatott. - Azt mondta, hogy megmutatja kitőj kaptam a nevem. Kaptam a rósasín hajú lánytól ajándékot is!
Arcára hatalmas vigyor került, miközben a körülötte állók megdöbbenve hallgatták a mesét.
- Azt mondta, ne merjél sírni, mert vissza jön és megvej. - Bólogatott teljes magabiztossággal.
Juniper szemeibe könnyek szöktek, de próbált mosolyogni. Hálás volt, mikor Dean felajánlotta, hogy megmosdatja a kislányt. Így most Sam-mel kettesben hajtogathatták ki a cetlit, amin egyetlen mondat állt, azzal a tipikus macskakaparással, ami Lexy-t jellemezte.
"Szomorú vég volt, de felszabadító."
Juniper próbálta visszatartani a sírást, de ahogy végig folytak az első könnycseppek, újabbak követték őket.
- Igazán tudta, hogyan kell búcsúzni. - Szipogott és a zsebébe rejtette a papírkát.
Szomorúan, mégis mosolyogva nézett fel a férjére, aki csak átölelte és egy puszit adott a feje búbjára.
- Ne sírj, mert képes visszajönni. - Simított végig szerelme haján, mire felnevettek.
Keserűen, de nevettek, mert tudták, hogy Lexy figyeli őket. Semmi bajuk nem eshet többé. Vigyázni fog rájuk. Pont, mint életében tette.
