Hiányzó alkatrész - 7. fejezet

Becenév

Egy kihalt út szélén ácsorogtam, akár egy rossz kurva. Leülni nem tudtam, sajnáltam volna a nadrágomat, a cipőmre így is rátapadt pár királydinnye. Egyenként szedegettem le róla, aztán stoppolás mellett döntöttem. Egy kocsi nem sok, annyi sem járt arra. Lassan, de biztosan kezdtem pánikba esni, ugyanis a nap lemenőben járt. Vissza csak nem mehettem, hiszen a temető tele volt őrültekkel, a legközelebbi város pedig több kilóméterre helyezkedett el. Már-már a sírógörcs kerülgetett, mikor egy sötét színű járgány, nagy csikorgások közepette megállt előttem. Tudtam ki a tulajdonosa, így igyekeztem semmibe venni a volán mögött vigyorgó, napszemüveges alakját. 

- Ne legyél makacs. Szállj be Mira. - Dörrent a hangja. Félve néztem körül, mire rá kellett jönnöm, hogy senki más nem volt a kocsiban rajta kívül. 

- Hol hagytad a többi flúgost? - Vontam fel a szemöldököm kérdőn. 

- Apád örjöngött, mikor rájött, hogy leléceltél. Sammy hazavitte, én meg itt koslatok utánad egy órája, akár valami elcseszett pincsikutya. Légy jó kislány és ülj be szépen, hagy menjünk haza. - Gagyogta, amivel egyre jobban felment bennem a pumpa. Karbafont kézzel álltam, mint aki gyökeret eresztett. Rájött, hogy nem fog rávenni a beszállásra, így kipattant, elkapva a derekam felemelt és minden ellenkezésem ellenére a hátsóülésre dobott.

- Megöllek. Isten engem úgy segéljen, egyszer meg foglak ölni. - Küldtem felé halálos pillantásokat. 

- Nyugi Mini Bobby. Nem viszlek haza. - Mosolygott a visszapillantón keresztül. Először nem tudtam min háborodjak fel jobban, a becenéven, vagy hogy hazudik.

- Szemét hazug vagy. - Morogtam. Innentől megszünt köztünk a kommunikáció. Feltekerte a hangerőt, Bob Seger - Roll me away üvöltött a hangszórókból. Egy idő után azon kaptam magam, hogy a tájat figyelve, ritmusra jár a lábam. 

Egy hotel előtt parkoltunk le. Nem vert át, tényleg más volt az uticél, mint amire számítottam. Kék ledek jelezték a parkolóban, hogy megérkeztünk a "C'est la vie" nevezetű helyre. 

- Itt leszünk ma. Holnap viszont haza kell menned. Apád kitekeri a nyakam. - Állította le a motort, majd megindult a porta felé. Kivettünk egy két ágyas szobát.

- Nem hoztam magammal semmit. - Néztem körül.

- Nálam mindig van minden. Majd abból szemezgetsz. - Dobta a lepedőre a bőröndöt. Túrt egy darabig, aztán a kezembe nyomott egy törülközőt. - Menj és zuhanyozz le, utána keresek valami ruhát.

- Nem értem miért kell itt maradj. - Kérdeztem rá. 

- Mordrake apád régi halálos cimborája. Valószínű, hogy te leszel az első számú célpontja. Nem maradhatsz egyedül, míg el nem hárítjuk a veszélyt. Menj zuhanyozni és hagyj melegvizet. - Terelt a fürdő felé. Az ajtó csapódott előttem. ott álltam, egy vadidegennel, halálos ellenséggel egy poros, gusztustalan szobában, teljesen egyedül. 

- Gyerünk Mira, menni fog. - Engedtem meg a vizet, ledobálva magamról minden göncöt. Lábujjhegyen állva engedtem magamra a vizet. Hajam felkontyolva a fejem búbján. Mikor végeztem, Dean férfias tusfürdőjétől illatozva, egyszer régen még fehér, ma már szürke színben pompázó türölközőbe csavarva mentem vissza a szobába.

- Adj valami ruhát, mert megfagyok. - Kulcsoltam össze két karom a mellkasom előtt. Laptopjából felnézve nagyokat pislogott. - Na mi lesz? - Dobbantottam egyet, amitől felócsúdott és az ágyam felé biccentett.

- Odapakoltam. - Megköszönve vettem magamhoz a kupacot és elvonultam felöltözni. Egy, közel a térdemet verdeső Led Zeppelin pólóban és egy sötétkék, kockás hosszúszárú boxerben battyogtam vissza hozzá.

- Csini vagy. - Vigyorgott füligérő szájjal. 

- Kapd be Winchester. - Huppantam le az ágyamra. Egy kacsintás közepette ment el ő is tisztába tenni magát. A víz csobogását hallgatva rágcsáltam a számat és próbáltam nem a halálos fenyegetésre gondolni. Az a két arcú krapek éppen engem kellett kiszúrjon! Ilyen a világon nincs. Elhessegetve az ijedséget, unatkozni kezdtem. Annyira nem haladt az idő, hogy leültem inkább Dean laptopja elé és böngészni kezdtem. Írtam egy e-mailt nagynénémnek, miszerint remélem minél hamarabb hazaér, mert lassan kezdek begolyózni. Épp egy videót nyitottam volna meg a youtube-on, mikor gőzfelhővel körbevéve Dean kilépett a fürdőből. Egy alsónadrágban, felül teljesen csupaszon sétált oda hozzám.
- Mit kutakodsz? Nem tanították meg, hogy más cuccát nem piszkáljuk engedély nélkül?
- Bocsánat. - Kerestem meg a hangom. - Csak be szerettem volna tenni egy kis zenét.
- Ha nem valami szar, akkor tőled szólhat. - Dobta törülközőjét a radiátorra. Elindítottam Ozzy egyik leghírsebb számát, amit nyugodt arcvonásokkal konstatált.

Zenét hallgatva, jót beszélgetve pörögtek a percek, míg végül az óra éjfélt ütött. A szoba ajtaja alól sűrű füst szivárgott be. Színtelen, szagtalan gáz. Először mind a ketten lesápadtunk, végül rájöttünk, hogy csak valamiféle köd. A hőmérséklet nagyot zuhant, így magamra húztam a mellettem élére hajtva heverő pokrócot. Éles hang hasított a dobhártyámba, rettentően szúrt a frekvencia.
- Drága Metallica, EZ FÁJ! - Kiabáltam fülemre szorított tenyérrel. Összroskadva a padlón igyekeztem túlélni.

Dean a táska után nyúlva, egy fegyverrel indult a bejárat felé. Kitárult az ajtó és ott állt a pizzafutárnak hitt szörnyeteg a küszöbön.
- Zelmira. Gyere velem. - Mosolygott vérfagyasztóan. Minden tagom lezsibbadt, ahogy kiejtette száján a nevemet.
- Csak szeretnéd. - Eresztette bele Dean egy teljes tár töltényt. A lény pedig eltűnt, mintha ott sem lett volna.
- Mi a fene volt ez?! - Tört rám a pánikroham. Hallójárataim nyugalomért sikítottak, a fejembe tompa zúgás költözött.
- Nem tudom. - Suttogta Dean idegesen. Mellém telepedett és felsegített az ágy szélére. - Ki fogjuk deríteni. Ígérem. - Ölelt magához.
- Nem megyek vissza. - Ráztam a fejem. - Haza akarok menni. - Suttogtam a mellkasába.
- Egyenlőre velem maradsz. - Jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Túlságosan megviselt az előző jelenet, hogy ellenkezni kezdjek.
- Ugye nem hagyod, hogy elvigyen? - Néztem fel rá, könnyes szemekkel. Rettegtem és ő volt az egyetlen kapaszkodóm abban a pillanatban.
- Ne félj, maíg engem látsz, Mini Bobby. - Mosolygott pimaszul és egy puszit nyomott a homlokomra.

Hiányzó alkatrész - 6. fejezet

Kösz, inkább nem

A nappaliban ücsörögve állt neki mindenki ellátni a sérüléseit. Sam Bobby lábán lévő sebet, míg én  a Dean arcán éktelenkedő vágást fertőtlenítettem. A kérdésemre még nem kaptam választ. Az elmúlt fél órában feszült csend uralkodott. Senki nem mert megszólalni, csak egy-egy lopott, sokatmondó pillantást váltottak. Olyan volt, mintha a fiúk engedélyre várnának. Nem bírtam tovább.

- Oké. Mi folyik itt? - Dobtam le dühösen a kezemben lévő gézdarabot, egyenesen bele a kukoricás tálba. Dean lesütötte zöld szemeit, szinte bocsánatkérő volt a tekintete. Sam a falon lógó órát pásztázta. Apám felé pillantottam. Ő meredten engem bámult. Tanácstalanul felsóhajtott.

- Hosszú történt Mira. A lényeg, hogy ez a valami Edward Mordrake volt. A legtöbb forrás szerint Mordake egy 19. században élő angol nemes volt, aki összenőtt sziámi ikerpárjával. Ez önmagában még nem rendkívüli, még ha nagyon ritka is. - Kezdte a mesét. Emlékeztem, hogy hallottam már valahol ezt a nevet, de nem tudtam hová tenni. - Csakhogy az elbeszélések szerint a parazita ikerpárja ÉLT. Bár enni és inni nem tudott, mivel a nyelőcsövétől kezdve összenőttek, állítólag sírni és nevetni igen. Egyesek pedig azt írják, "rémisztő szemével követte" az előtte elhaladókat és "gúnyosan mosolygott". Mordrake azt állította, folyamatosan hallja a fejében ikertestvére suttogását, ami az őrületbe kergeti. Arra kérte az orvosokat, operálják ki belőle, de erre senki sem vállalkozott. Végül 23 éves korában öngyilkos lett. Volt, akik szerint mérget ivott, mások szerint fejbe lőtte ikertestvérét, és így saját magát is.Végrendeletében azt kérte, hogy halála után távolítsák el „démoni arcot”, nehogy „folytathassa félelmetes suttogását a sírban is”. Ezt meg is tették. Egy dologgal nem számoltak. A teste halott volt, de az öngyilkosság következtében a lelke tovább élt, így kínozva önmagát és még megannyi embert.

Mikor Bobby befejezte a mesét, hirtelen azt sem tudtam sírjak vagy nevessek. Hihetetlen volt az egész. Kínomban nevetni kezdtem és feltettem a nagy kérdést.

- Elvárjátok, hogy ezt elhiggyem? Egy történet valami örökké gyilkolászó, vérszomjas lélekről? Nem vagyok már óvodás Bobby. - Csóváltam a fejem.

- Ez az igazság. - Húzta el Dean a száját. Összevont szemöldökkel néztem rájuk. Ekkora marhaságot!

- MEGVAN! - Pattant fel Sam az asztaltól és a laptopját kezdte babrálni. Mind ahányan voltunk, érdeklődve figyeltük, vajon elment e az esze, vagy szimplán sokkot kapott. Mire rájöhettünk volna, elénk tolta a képernyőt.

- Mira, az előbb néztük. Hisz ott volt az orrunk előtt! - A kijelzőn egy kalapos fickó sétált be a hatalmas sátorba. Az AHS 4. évadjának egyik epizódjának alakja ugyanis Edward Mordrake volt, aki magával vitte a lelkeket, ha azok elég tiszták voltak. 

- Ugye csak vicceltek? - Nevettem kényszeredetten. A csengő hangja zavarta meg az elmeháborodottságom. Lesápadva kapaszkodtam meg a kanapé karfájában. - Én ki nem nyitom... 

Miután kiderült, hogy csak a pizzás volt, mindenki egyöntetűen egyetértett, hogy el kell hagyjuk a lakást. Gyors bepakolás után már az Impalában ücsörögtünk és tartottunk a nagy semmibe. Legalábbis akkor, ott ezt éreztem. Valami furcsa nevű fószerrel szerették volna felvenni a kapcsolatot, de az nem akart válaszolni. Az üvegen kibámulva rajzolgattam a párába. Az eső csak hullott, a hajnal pedig közeledett. Fáradt voltam, nyűgös és nem mellékesen hátra lettem ültetve a hátsó ülésre. Mióta az eszemet tudtam, soha nem tartózkodtam ott. Már épp szóvá akartam tenni ezredszer is, mikor a kocsi hirtelen fékezéssel megállt. 

- Mi elintézzük a találkát. Te addig itt maradsz. - Adta ki Bobby parancsba. Csúnyán néztem rá, hátha rájön, már nem vagyok kisgyerek és azt csinálok, amit akarok, de a hangja ellentmondást nem tűrő volt. Duzzogva fontam karba a kezem, mire Dean feje kukucskált be az ablakon.

- Nyugodtan előre ülhetsz. Hallgass zenét. - Kacsintott. Elmosolyodtam és megköszönve az ajánlatot, előre másztam Sam helyére. Bekapcsoltam a rádiót, amiből felüvöltött Led Zeppelin - Black Dog című száma. Még hallottam Samet, ahogy morogva odaszól bátyjának: "Nekem sosem engeded, hogy babráljam a kazettákat."

Kikapcsolva az agyam, igyekeztem csak a zenére koncentrálni. Nézegettem a kocsi részeit, az ajtaján lévő karcokat. Mindegyik egy történetet mesélt el. Ezért is imádtam a veterán autókat. Éltek. 

Elmélázva néztem ebbe az irányba, ahol a fiúk ácsorogtak, mikor egyszer csak megjelent a semmiből egy fekete ruhás ember. Alacsony volt, szakállas, tiszteletet parancsoló. Mégis volt benne valami tenyérbemászó. Lehalkítottam a zenét, hogy halljak is valamit.

- Crowley. - Biccentett Dean. - Segítened kell. 

- Ugyan fiúk... - Dünnyögte az idegen. 

- Mit akar tőlünk Edward Mordrake? Mit tudsz róla? - Kérdezte Bobby, hangja türelmetlen volt. 

- Ó, a drága Edward... el is feledkeztem róla. Megszökött a börtönből pár napja. Nem jelent veszélyt. 

- Majdnem megölte a lányomat! - Ugrott volna neki Bobby, ha Sam nem áll elé.

- Mi csak azt szeretnénk tudni, hogy mit akarhat tőlünk. Neked, mint a Pokol királyának, tudnod kell dolgokat. 

- Te szent szar! - Suttogtam. Itt telt be a pohár. Két arcú csávók? Rendben, legyen. Pisztolyok, elviselem. Pokol király? Kösz, inkább nem. A táskám után nyúlva, óvatosan nyitottam ki a kocsiajtót és halk léptekkel, hátra se nézve hagytam ott az egész őrültséget. Nem volt tervem, de abban biztos voltam, hogy ettől minél messzebb kell kerüljek. Még a végén én is becsavarodom és sikerül beszervezniük ebbe a szektába, vagy mibe...

Hiányzó alkatrész - 5. fejezet

Váratlan látogató

Egy igen furcsa, unikornisokkal teli álom után, karikákkal a szemem alatt ébredtem. A konyhában kávé illat terjengett, ami feldobta a hangulatomat. A pultnál Sam állt. Pizsama nadrágban, karja nyakába kötve, gézzel körbetekerve rögzítve. 

- Hát nem álmodtam. - Húztam el a számat és megrohamoztak az előző napi képek. 

- Jó reggelt. - Köszönt. Arca sápadt volt, de mosolygott. 

- Ha neked jó, én annak csak örülök. - Ültem le és úgy vizsgálgattam. - Hogy vagy? 

- Köszönöm, rendben leszek. - Töltött kávét a bögrémbe, majd a sajátjába is. - Igazi hős voltál tegnap. 

- Csak tettem, amit kellett. - Vontam vállat. Nem tudtam mi akkora szám egy doboz odavivésben. 

- A lélekjelenlét a lényeg. Nem estél pánikba. Neked köszönhetem, hogy nem véreztem el. 

- Szívesen. - Ittam egy kortyot. - Hol vannak a többiek? - Néztem körbe. Az óra már bőven tizenegyet ütött, de még nem hallottam mocorgást, vagy kintről jövő zörgést.

- Elmentek felderíteni a tegnapi baleset okát. - Válaszolta. - Engem itt hagytak, így nem vennék hasznomat.

-  Ha már így alakult, nincs kedved csinálni valamit? - Dobtam be az ötletet.

- Mint például?

- Először is reggelizhetnénk, mert farkaséhes vagyok. Utána megnézhetnénk valami filmet. Nem mondom, hogy segíts a garázsban, túlságosan lenyomorodtál hozzá. - Vigyorogtam rá.

- Kösz az együttérzést. - Nevetett fel öblös hangon. - Keressünk valami filmet, addig rendelek kaját. A vendégem vagy. 

Kiderült, hogy Sam rajong a sorozatgyilkosokért, így a horror filmek felett vitázva, végül egy sorozat mellett adtuk le a voksunkat. Az Amerikai Horror Story negyedik évadja volt terítéken. Kényelmesen elhelyezkedtünk és hagytuk, hogy magával ragadjon a kisfilmek okozta rettegés. Néha beleborzongtam egy-két fordulatnál, míg Sam komoly képpel, konkrétan tátott szájjal figyelte az eseményeket. 

Az akkor érkező jelent hangulata a tető fokára hágott, mikor megszólalt a csengő. Ijedtemben elhajítottam a pattogatott kukoricás tálat. 

- Csak a pizzás lesz. - Nevetett ki a fiatal Winchester. Grimaszt vágva sétáltam ki, pénztárcával a kezemben. Útközben behúztam a nappali függönyét, már sötétedett. Kicsit féltem, hogy Bobby és Dean bajba keveredett, de gyorsan elhessegettem az aggodalmam. Felnőtt férfiak, tudnak magukra vigyázni. Az ajtót kinyitottam, amíg apró után kutattam a kis erszényben. 

- Mindjárt adom. ha kihűlt, borravalóra ne számíts. - Mondtam a velem szemben álló alaknak. Már nyújtani szerettem volna a pénzt, amikor megakadt kezem a mozdulat közben. A küszöbön egy ismeretlen, igen ronda képű férfi állt. Hosszú, fekete köpenyt viselt, feje tetején karimás kalap. Elég rémisztőnek hatott az összhatás. - Hol a pizzám? - Kérdeztem egér cincogásra hasonlító, vékony hangon. 

A férfi felém lépett, én pedig egyet hátra. Nem szólalt meg, ez pedig teljességgel lezsibbasztotta minden porcikámat. Remegő kézzel mutattam neki a bejárat felé.

- Kérem távozzon. - Fejét oldalra biccentette, azután meghajolt és levette kalapját. Ami akkor a szemem elé tárult, megbénított. A feje hátsó részén egy aprócska arc éktelenkedett. Szemével engem követett, száját nyalogatta.

- De ronda vagy haver. - Sivítottam, majd futni kezdtem befelé, ahol Sam még mindig a következő sorozat részt böngészte. Nem jutottam messzire, ugyanis megéreztem egyik kezét a vállamon. Földbe gyökereztek a lábaim és a kezemhez eső első tárgyat felkapva fordultam meg, hogy lássam a ronda pofáját. Kezében egy ezüst kés villant, engem pedig elöntött az adrenalin. 

- Túl cuki vagyok a halálhoz! - Sikítottam.

Hála az égnek Sam már hiányolt, így utánam jött. Mikor meglátta a lényt, nem törődve a kezébe nyilalló fájdalommal, valahonnan a semmiből egy pisztolyt rántott elő. Nem volt időm meglepődni és kérdezősködni, rálőtt. A két fejű fickó, meg se rezzent. Kocsi csikorgás ütötte meg a fülünket, egy pillanat múlva Bobby és Dean, erősen lihegve, itt-ott sérülésekkel borítva, pisztollyal a kézben néztek farkasszemet látogatónk hátsó arcával.

- Mordrake! - Üvöltött Bobby. - Hagyd a lányomat!

- Visszajövök. - Mosolygott az említett, majd a szó szoros értelmében kámforrá vált.

Mindenki néma csöndben figyelte a reakciómat. Kíváncsiak voltak, hogy mikor ájulok el. Nem történt meg. Egyetlen mondat tört fel a torkomból.

- MI A FÉSZKES FENE VOLT EZ A DÖG?!

Hiányzó alkatrész - 4. fejezet

Féligazság

Délután a szobámban pakolásztam, míg tudat alatt a lelkem rágta a Deannel való reggeli beszélgetés. Valahogy mindig tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap. Mégsem voltam rá felkészülve. Beszélnem kellett Bobbyval, mint lány az apjával. Világ életemben gyűlöltem, amiért elhagyott minket. Őt hibáztattam anya halála miatt és azért, mert egy rakás szerencsétlenség lettem. Rá kellett jönnöm, hogy soha nem hallottam az ő verzióját. Tudta és érezte a dühömet, de nem próbált meg magyarázkodni, vagy hazudozni. Egyszerűen nem beszélt róla. Amennyire megismertem, ő mindig így oldotta meg a problémáit. Elfojtotta magában. Talán tőle örökölhettem, hogy sosem mutattam ki, mit is érzek valójában. 

Épp az egyik cipőmben gyönyörködtem, mikor lépteket hallottam. Gyorsan leültem az ágyra, hogy úgy tűnjön valami hasznosat csinálok. Egy újságot kaptam az ölembe, a Hammerworld pár hetes száma. 

- Bejöhetek?- Dörmögött apám jól ismert hangja az ajtó túloldalán. 

- Nyitva. - Szóltam oda. 

A fa lap nyikorogva ellenkezett, végül sikeresen kitárult. Ott állt szokásos sapkájában, bozontos arcszőrzettel. Tekintete zavart volt és kicsit tanácstalan. Mint aki nem tudja mit keres itt, vagy hol is van egyáltalán. 

- Gond van? -Vontam fel a szemöldököm. Kezdett megrémiszteni a viselkedése. 

- Nem, nincs. - Nyugtatott meg, majd a hozzá legközelebb eső széket maga alá húzta és leült. Vártam, hogy megszólaljon, ami végül meg is történt. - Mira... Nem tudom hol is kezdjem. Már régóta szeretnék veled leülni és megbeszélni néhány dolgot. 

- Épp ezen gondolkodtam. - Kotyogtam közbe, de visszafojtott levegővel figyeltem a mondandóját.

- Legjobb lesz, ha őszinte leszek hozzád. Sosem voltam, vagyis nem gondoltam volna, hogy apának való lennék. 

Itt szünetet tartott, de folytatta. Magam alá húztam a két lábam, úgy bámultam rá, mint aki életében először látja ezt az embert.

- Ezt sajnos már sosem tudjuk meg. Amikor anyád közölte, hogy terhes, bepánikoltam. Nehéz elismernem, de így történt. Féltem, hogy mit fogok kezdeni egy újszülött csecsemővel és ő mit fog kezdeni velem. Azaz... te hogy fogsz reagálni a világra. A munkám sosem volt éppen mindennapi. Nem engedte volna, hogy családom legyen. Igazi családom. Így talán gyávaságból, de azt mondtam anyádnak, hogy menjen el. Nem akarom többé látni. A szemébe mondtam, miközben könyörgött. A szívem egy darabját akkor és ott elvitte magával. Nem az volt a célom, hogy megbántsam, de tisztában kellett lennem a lehetőségeimmel. Túl fontos volt akkoriban a világ...

- Elküldted terhesen? - Vettem mély levegőt, hogy csillapítsam az erősen dübörgő szívem hangját. Soha nem hallottam ezt a történetet. 

- Igen. A saját érdekében. Bármelyik utazásom alatt megsérülhettem, vagy meg is halhattam volna. Túl sokszor és sűrűn voltam úton ahhoz, hogy kivédhessem az esetleges baleseteket. 

- Az isten szerelmére! Csak egy autószerelő vagy! - Tört fel belőlem a harag.

- Igen. - Horkantott. Ebben a mozzanatban volt valami. Valami, amit nem tudtam hová tenni. - Nem mentség amit tettem, de talán egyszer majd megérted. Azon a napon, amikor megszülettél, másra sem tudtam gondolni, csak rád. Ki akartam ugrani a bőrömből, hiszen apa lettem! Lemondtam aznap minden munkámat és Rufussal megünnepeltük, úgy igazán férfiasan, pár üveg whiskyvel. 

- Már értem miért szeretem. - Mosolyodtam el. Jól estek a szavai. Gondolt rám, pedig nem ismert.

- Pár hetes lehettél, mikor anyád képet küldött rólad. Ott van a gépem mellett. Sosem bántam meg, amiért vagy. Egyszer épp arra vitt a kötelesség és meg is látogattalak. Nem emlékezhetsz, hisz még aprócska voltál, de már akkor láttam, hogy olyan makacs és zsémbes leszel, mint én. - Tekintete elhomályosult a felidézett emlékektől. - Nem tévedtem sokat. - Nevetett fel. 

- Nem is vagyok zsémbes... - Duzzogtam, amivel csak sikerült alátámasztanom a feltételezését. 

- Mikor anyád meghalt, magamhoz akartalak venni. Tényleg azon voltam, hogy velem lehess! De Dean és Sam apja, Jon jó barátom volt. Segítenem kellett a fiúknak, hogy talpon maradhassanak a világban. Neked ott volt a nagynénéd, nekik senkijük. Tudtam, hogy rendben leszel és teljes életet élhetsz, míg ők teljesen egyedül maradtak. 

- Őket választottad. - Bólintottam. Megértettem az érveit. 

- Nem választottam. Reméltem, hogy egyszer nálam kötsz ki. Ugyanis, mikor meghallottam mekkora bajkeverő vagy, már éreztem, hogy elcsesztem. Figyelnem kellett volna rád. Hagynom, hogy itt legyél. Helyette korlátozva lettél a szabadság vágyadban és minden egyéb téren. Tudom milyen, én is ilyen voltam a te korodban. 

- Elég mókás lehettél. - Képzeltem el az autótolvaj Bobbyt. 

- A lényeg, hogy szeretném, ha nálam maradnál. Lenne pár szabály, de ha alkalmazkodni tudsz és maradni akarsz, szívesen látlak. Esetleg megpróbálhatnánk bepótolni az elmúlt időt. Segíthetnél az autók körül. Tudom, hogy imádod őket. - Mosolygott büszkén. - Még fizetnék is, így rendes munkád lenne. Hiányzol kislányom. 

Szememet elfutották a könnyek, de nem sírtam. Erős voltam és túl büszke ahhoz, hogy lássa mit érzek. Zavart voltam. Szerettem volna maradni és felépíteni mindent az elejéről, de kicsit későnek éreztem az egészet. Nem voltam időm válaszolni, ugyanis a földszintről hangos kiáltás zavart meg minket a meghitt pillanatban.

- Bobby! Segíts! - Dean hangja ijedt és dühös volt. Egyszerre pattantunk fel, majd leviharzottunk a lépcsőn. Az idősebb Winchester épp a kanapéra fektette öccsét, akinek karjából dőlt a vér. Émelyegni kezdtem, így elszakítva szemem a vöröslő foltról, minden lélekjelenlétem összeszedve szaladtam az elsősegély dobozért. Apám hálásan nézett fel a válla felett, majd telibe öntve Samet egy adag alkohollal, szakszerű mozdulatokkal elkezdte összefoltozni. Nem tudtam mi történt a srácokkal, de egyben biztos voltam, hogy ha ilyen az autószerelők munkája, már megértem miért nem akart apám a cége közelében tudni.

Hiányzó alkatrész - 3. fejezet

Kávé

Bögrével a kezemben keresgéltem a kávét. Nem volt. Felforgattam az összes szekrényt. Sehol, semmi. Idegesen túrtam rövid, rózsaszín hajamba. Reggel átnézve a parókáimat, ez tűnt a legszimpatikusabbnak. Gyorsan pörögtek fejemben a fogaskerekek. Ezt a problémát hol tudnám leggyorsabban kiküszöbölni. 

- Elvittek éjszaka az UFO-k? - Vigyorgott Dean, kómás fejjel, kusza hajjal az ajtóban. 

- Mert? - Mordultam fel. A reggeli koffein adagom nélkül elég kibírhatatlannak bizonyultam. 

- Tegnap még máshogy néztél ki. - Vonta fel a szemöldökét és elkezdett keresgélni valamit.

- Mindig máshogy nézek ki. Így könnyebb meglógni a zsernyákok elől. - Legyintettem. - Mit keresel?

- Kávét. - Nézett fel, miközben guggolva túrta az alsó polcot. 

- Már mindent átnéztem. Nyoma sincs. Hogy lehet, hogy valaki nem iszik kávét? Hiszen az csak... csak kávé! Nem is ital, hanem egy ölelés! - Dramatizáltam, mire pimaszul felnevetett.

- Fura egy csaj vagy te Mira Singer. - Csóválta a fejét. 

- Nem te vagy az első és gondolom nem is az utolsó ember, aki ezt mondja. - Dőltem az asztalra reményt vesztve.

- Gyere. - Bökdöste meg a vállam egy ujjal. - Megmentem az életed. Elviszlek a közeli kávézóba. - Az ajánlat hallatára seperc alatt haptákba vágtam magam és készen álltam az útra.

- Talán még se vagy te akkora suttyó Dean Winchester. - Kacsintottam rá, de ő csak megcsóválva a fejét a kocsikulcsot keresgélve követett az udvarra. 

A jól ismert Impala jobb oldalában ücsörögtem és vártam, hogy beszálljon. Amint elfordította a kulcsot, a motor simogató hangon felzúgott, engem alig észrevehetően kirázott a hideg. 

- Apád nem fog idegbajt kapni, hogy eltűntél? - Nézett rám és kikanyarodott a telepről. 

- Az öcséd nem lesz mérges, amiért itt hagytad? - Kontráztam.

- Touché. - Zárta le a témát. Egy gombot megnyomva, zenét varázsolt a bőrülések szövetei közé, ami engem teljesen felvillanyozott. Scorpions - Send me an angel című számát énekelve álltunk meg a kiválasztott hely előtt. 

- Hölgyem. - Nyúlt át és kinyitotta az ajtómat. 

- Kössz. - Szálltam ki. Jó érzés volt bejáratni az egyik kedvenc új szerzeményemet. A csizmáim abszolút az életemet jelentették. Lezárta az autót és utánam jött. Beültünk a fával borított, kellemes hangulatú helyre, rendelve két feketét és szintén ennyi pitét. Az étel és forró ital kombinációja melengette a szívem.  Éreztem, ahogy feloldódik a hangulat és színesebb lesz a világ.

- Köszönöm. - Sóhajtottam boldog mosollyal az arcomon. 

- Jé, kedves vagy. - Állt meg kezében, mozdulat közben a villa, amin egy darab süti volt. Arcára teljes döbbenet ült ki. 

- Ne csinálj úgy, mintha kibírhatatlan lennék. - Néztem rá összeszűkölt szemekkel. - Igenis kedves vagyok! - Dobbantottam az asztal alatt. 

- És hisztis. - Nevetett jóízűen. 

- Te pedig ... - Kerestem a megfelelő szavakat.

- Elbűvölő? - Kacsintott, amire csak megforgattam a szemem és belekortyoltam a csészébe. Túl jó kedvem volt ahhoz, hogy nekiálljak vele vitatkozni. 

- Szóval, meddig maradtok Bobbynál? - Tereltem a témát másik mederbe. 

- Nem tudom. - Komolyodott el és talán, mintha kicsit gondterhelt is lett volna. - Elég sok a probléma a jelenlegi ügyünkkel. Kell a segítsége.

- Ti tényleg nagyra tartjátok az öreget. - Döbbentem meg. Eddig azt hittem, hogy apám egy felfuvalkodott, kibírhatatlan hólyag. Erre kiderül róla, hogy igenis jó abban, amit csinál és még segítőkész is. 

- A legjobb ember, akit ismerek. - Válaszolt Dean szeretettel a szemében. 

- Jó neked, te legalább ismered. - Húztam el a számat. 

- Adnod kellene neki egy esélyt. Bobby soha, semmit nem tesz ok nélkül. Esetleg megkérdezted már, hogy miért alakult így ez az egész? Vagy adtál neki lehetőséget, hogy megmagyarázza? - A zöldszemű szavai fájó pontot érintettek. Félretéve a büszkeségem, be kellett ismerjem, hogy igaza van. Soha nem akartam meghallgatni apám verzióját. Túl sértett és csalódott voltam ahhoz, hogy megtegyem. Most viszont lehetőséget kaptam, amit talán nem szalasztok el.

Hiányzó alkatrész - 2. fejezet

Princess

Este egy forró zuhany után a szobámban kuksoltam. Az ismeretlen két fószer is a házban aludt, így rögvest előszedtem egy fekete legginst és egy hosszú piros-fekete felsőt. Belebújtam a gitár alakú szőrmés papucsomba és lebattyogtam az emeletről. Éhes voltam, bort akartam inni és képtelen lettem volna kilenckor elaludni. Péntek este nekem valamelyik közeli lebujban kellett volna minden energiámat kitáncolnom, nem egy öregember poros lakásában üldögélni, vadidegen bunkókkal körülvéve. 

A konyhának alig nevezhető helyiségben káosz uralkodott. Kíváncsi voltam, vajon akkor is így nézett e ki a lakás mikor anyám még élt. Biztosan nem. Nem voltam egy rendmániás valaki, de ez még nekem is sok volt. Elkezdtem összeszedni a szemetet, a mosogatóba összepakolni a mosatlan edényeket és felsöpörni. A pultot áttöröltem, aminek hatására előbukkant a ragacsos trutyi alatt megbúvó, fényes márvány lap. Ahogy elfogadhatónak találtam, a hűtőhöz léptem. Sajnos egyetlen lábason kívül és egy rakás alkoholon, nem találtam benne mást. Semmilyen alapanyag, de még egy rohadt vaj sem. A lábasba félve belekukkantottam, ahol valami zsíros, zöld húsok úszkáltak. Émelyegve becsuktam a hűtő ajtaját és a szekrényeket vettem célba. Mázlimra egy dobozos, szavatossága szerint friss, meggyes pite szemezett velem az alsó polcon. 

- Gyere anyához. - Vigyorogtam, mint aki megnyerte a főnyereményt. Letettem az asztalra, majd elmostam egy borospoharat és kiszedtem egy üveg bontatlan vörösbort. Királynőnek éreztem magam abban a pillanatban. Még magamban el is kezdtem ökörködni, hogy én vagyok az elátkozott királykisasszony, akit ide száműzött a gonosz szörny. Várom, hogy megérkezzen a hercegem és megmentsen. 

- Te mit csinálsz? - Ácsorgott az egyik idegen az ajtóban, teljesen kétségbeesve. Azt hiszem ő volt a bunkóbb. Igen. Az alacsonyé a csodajárgány odakinn. 

- Eszem és iszom. A dínom-dánom elmarad. - Húztam el a számat. 

- Egy dolog, hogy ellopod életem szerelmét. Erre most még a pitémet is megeszed! Hihetetlenül idegesítő vagy. - Morgott, én meg felé toltam a papír dobozt, miközben még egy utolsó falatot csentem.

- Nehogy rosszul legyél királyfi. Maradt neked is. 

- Helyesbítek, még annál is idegesítőbb vagy. - Ült le velem szemben és elkezdte a pitét majszolni. Utoljára magamtól láttam ilyen intenzitású evést. Picit el is mosolyodtam, de még mindig totálisan unszimpatikus volt az ember. 

- Te pedig egy nagyképű faszfej. - Forgattam meg a szemem és inkább elkezdtem a konyhaszekrényt méregetni. Beállt köztünk a teljes csend. Nem éreztem késztetést, hogy hozzászóljak, így a márványon futó mintákat követtem és tovább folytattam a hercegnős történetet. A fehér vonalak jelzik a szabadulásom térképét. A herceg megfejti, bepattanunk a Camaroba és távozunk ebből a pokolból, egészen Miami-ig. 

- Kezdjük előröl. - Törte meg a gondolatmenetet mély hangjával. Felé pillantottam, ő pedig mozdult. Megállt előttem, nadrágjába törölte pités kezét és felém nyújtotta. 

- Dean Winchester vagyok. - Egy darabig méregettem, de az is végigpörgött a fejemben, hogy nem tudom meddig kell itt maradjak, vagy egyáltalán ők meddig maradnak. Ha apám ennyi kaját hoz csak, jól fog jönni néha pár morzsa isten eledeléből. 

- Mira Singer. - Fogadtam el. Elmosolyodott és benyúlt a hűtőbe egy sörért. Teljesen úgy mozgott, mintha itthon lenne. 

- Sokkal jobb, nem? - Vonogatta a szemöldökét. 

- Meg kell kérdezzem. - Tettem le a poharam. Újratöltöttem, így nem kellett ránéznem, ha a válasza számomra nem kedvezett volna. - Mi közöd, azaz közötök van Bobbyhoz? 

- Bobby? - Nevét olyan szeretettel ejtette ki a száján, ahogy én soha nem tudtam volna. - Apánk helyett apánk volt, mikor ... Szóval mikor meghalt. Rengeteget segített nekünk és nem egyszer húzott ki a szarból. Egy család vagyunk. 

- Remek. Neki van egy új "jóban-rosszban" családja, míg az igazi lányát le se szarja. Igazán remek. - Dünnyögtem, de nem akartam nagyon kitérni a témára. 

- Te tudod apád mit dolgozik? - Nézett rám komoly arccal. 

- Persze, ez a roncstelep az élete. Ebbe nem fér bele egy gyerek. - Néztem rá szúrósan. - De kettő igen. 

- A roncstelep... Igen. Rengeteget utazik, hogy mindenhol elhárítsa a problémákat. Mi is ebben a bizniszben utazunk. - Kortyolt a sörébe. Magamból kiindulva ezzel lezártnak tekintette a témát, így nem kérdezősködtem tovább. 

- Azta! Milyen rend van itt! - Álmélkodott az ajtóban a magasabbik.

- Sammy! - Örült meg neki Dean. Sam... tényleg! - Kibékültem Mirával. 

- Az azért túlzás. - Kotyogtam közbe, amire csúnyán nézett rám.  

- Örömmel hallom. Kerestelek titeket már fenn is. Gondoltam rendelhetnénk valami kaját, mert az a zöld cucc, nem valami étvágygerjesztő. 

- Te vagy a legkirályabb az univerzumban! - Pattantam fel örömömben és Sam nyakába ugrottam. Szó szerint. A lábam alá nyúlva tartott meg. 

- Ha ezt tudtam volna, rögtön kajával kenyerezlek le. - Morogta Dean. - Mondjuk magadtól is elloptad a fél pitémet...

- Hozassunk pizzát. - Könyörögtem, meg sem hallva az idősebb Winchester zsörtölődését. 

- Rendben. - Nevetett Sam. - Írjátok össze ki mit kér és felhívom a kajáldát. 

A nappaliban üldögéltünk és két 50-es pizza fölött tornyosulva válogattuk, hogy kié melyik feltétes rész. A borom már elfogyott, szóval átálltam a sörre. Bobby is csatlakozott, de túl sok vizet nem zavart. Az asztalánál ülve eszegetett és nagyon olvasott valami papírokat. Morgós vénember. 

Dean közben a tv-t kapcsolgatta, Sam pedig a laptopját babrálta. A képernyőn a Terminátor 2. ment, úgyhogy gyorsan kivettem a távirányítót Dean kezéből és elsüllyesztettem a párna alá. Szerencsére nem állt le vitatkozni, hanem félmosoly kíséretében hátradőlt és nézte velem. 

- Sam! - Szólt neki Bobby, mire Dean is odakapta a fejét. Nem hiszem el, hogy képes levenni a szemét a tv-ről, mikor épp a T-800-ast engedik bele a végzetébe. 

Sam odasétált apám mellé és nagyon komoly fejekkel méregették egymást, miután elolvasta a talált fecnit. 

- Úgy néztek ki, mint akik szellemet láttak. - Nevettem teli szájjal és megcsóválva a fejem visszatértem a film végéhez. Elérkezett a reklám, ami magával hozta az ásítozást és a kimerültséget. Megköszöntem a kaját, elköszöntem és felmentem inkább aludni. Holnap ismét bele kell vessem magam a munkába és összerakni úgy az autót, hogy mire ideér a szőke herceg, üzemképes legyen. 

Hiányzó alkatrész - 1. fejezet

Through the Never

A konyhából jövő hatalmas csörömpölésre azonnal kipattantak a szemeim. A sötétítő mögül már beszűrődött a napfény, az éjjeliszekrényen lévő óra pedig majdnem delet ütött. Kóvályogva tornáztam fel magam vízszintes helyzetbe, így a takaróm lecsúszott a földre, én pedig szenvedő sóhajok közepette utána. 

- Gyűlöllek reggel. - motyogtam két ásítás között. Négykézláb kúsztam el a szekrényem melletti székhez. Tele volt pakolva ruhákkal, amiből szemezgettem párat. Egy sötét lila felső, fekete cső nadrág, hosszú szárú magassarkú csizma. Tökéletes. Gyönyörködtem az új cipőmben egy darabig, aztán rávettem magam és kihúztam a függönyt. - Ez fáj. - Hunytam le a szemem, hiszen a fény vakított, a másnaposság pedig az agyam központjáig hatolt. Felkaptam az asztalon lévő napszemüvegek közül egyet, amiben elviselhetőnek éreztem a helyzetemet, majd megindultam a rombolás irányába. Lena már épp az összetört pohár darabjait takarította. Kiegyenesedve rám emelte kék szemeit, én pedig rájöttem, hogy bizony már futni is volt, amíg az igazat álmát aludtam.

- Felébredt az álomszuszék. - Csóválta meg a fejét, mire a szoros lófarokból pár szőke tincs az arcába hullott.

- Hagyj már! Inkább azt mondd meg, hogy mitől sampon ízű a szám. - Nyújtogattam a nyelvem. Rettentő rossz íze volt.

- Figyelj Mira. - Igen, ez volt a nevem. Igazából Zelmira S. Fuentes, de nagynénémnek csak Mira. Elena magához fogadott, mikor anyám meghalt. Az apámnál nem maradhattam, hallani sem akart róla, hogy vele éljek.

- Ne kezd ismét a prédikációt, könyörgöm. - Emeltem fel a két kezem védekezően. - Tudom, huszonhárom éves vagyok, szerezzek állást és ne lopjam a napot. - Forgattam meg a szemem. Nem akaródzott ismételten végig hallgatni egy hegyi-beszédet. Lena mániája az volt, hogy tönkreteszem az életem a folyamatos önpusztítással. Az én szemszögemből inkább szórakozásnak neveztem volna. 

- Azt akartam mondani, hogy pár napra el kell menjek. Azt viszont a múltkori rendőrségi ügyedből kifolyólag nem hagyhatom, hogy egyedül garázdálkodj. - Szemforgatással válaszoltam. Mi olyan nagy dolog abban, hogy poénból bolti lopáson loptak? 

- Nem kell mellém babysitter. - Ellenkeztem és inkább az asztalon lévő fésűvel kezdtem kibontani a a hajamban lévő csomókat. Szerencsére a fekete, szögegyenes hajam azonnal engedelmeskedett. 

- Nem is mondtam. Apádhoz mész. - Jelentette ki, nem törődve a véleményemmel. 

- Évek óta nem láttam. - Szóltam közbe, de továbbra sem figyelt rám. 

- Szedd össze a cuccaidat és délután kettőre legyél ott! - Dobálta be a mosogatni valót a tálcába. - Fel fogom hívni apádat és ha nem érkezel meg, kiteszlek. Indulnom kell. - Kötötte ismét copfba a haját, én pedig rá kellett jöjjek: mehetek pakolni. Durcásan és kicsit félve rohantam a szobámba, ahol egy bőröndbe dobáltam mindent, ami a kezem ügyébe került. Sminkeltem egy gyorsat, aztán elköszönve az üres háztól, kiléptem az ajtón. 

Tudtam hol lakik az apám, de négy éves korom óta egyszer sem jártam nála. Néha telefonon beszéltünk, ahol állandóan tudomásomra adta, hogy nem szeretné, ha meglátogatnám. Már csak egyetlen kérdés maradt: Hogy a jó istenbe fogok eljutni Dél-Dakotába, Nebraskából? Több lehetőség is szóba jöhetett, mint például feltörni egy bankautomatát, hogy legyen pénzem tömegközlekedésre, vagy stoppolni. 

- ATYA ÉG! - Akadt meg a szemem a megoldáson. Földhöz vágva a kerekes bőröndöt, szaladtam a kiszemelt csoda közelébe. Egy gyönyörűséges éj fekete '67-es Chevy Impala tárult elém, eredeti bőrülésekkel és felnikkel. 

- Bárcsak az enyém lennél szépségem. - Feküdtem a motorháztetőre és simogatni kezdtem a csillogó fényezést. 

Megráztam a fejem és körbenézve, nem e lát meg valaki, egy hajcsattal ügyesen kinyitottam a zárat. Mosolyogva bepattantam a volán mögé. - Szeretlek baby... - A tenyerembe simulva ámuldoztam az autó szépségén. Kettő mozdulattal felbőgettem a motort, aminek pontosan olyan hangja volt, mint elképzeltem. Kevesen tudták rólam, de imádtam az autókat. Nem egyet elkötöttem már, de ez valamiért különlegesnek számított. Egy igazi csoda-járgány.  Az anyósülésen bekötöttem a bőröndöt, nehogy véletlenül baj érje a lábbeliket és a kedvenc ruhakölteményeimet, aztán beletapostam a gázba. 

Azt már nem láthattam, hogy két ideges férfi utánam üvöltözik, míg az egyik elszürkült arccal, levegő után kapkodva igyekszik infarktus nélkül túlélni a kis manőveremet...

Útközben bekapcsoltam a lemezjátszót, ahonnan felüvöltött a Metallica Fekete lemeze, max hangerőn.

- Jó ízlésed van Mókuska. - Vigyorogtam és a kormányon dobolva kezdtem énekelni az Enter Sandman-t. "Exit, light. Enter, night. Take my hand, We're off to never-never land!" Jó kedvűen kanyarodtam be a birtokra. Mindenhol roncsok és vasdarabok, egyedül a kis házikó álldogált épen, aminek a kapujában ott parkolt a kiskoromból jól ismert '68-as Ford F-350-es. Mély levegőt véve szálltam ki a kocsiból és reszkető kézzel bekopogtam. A bejárati ajtó semmi perc alatt kinyílt. Hosszabb reakció időre számítottam. Ott állt Ő. Kockás szakadt ingben, olajos farmer és baseball sapka. Őszülő szakállát morzsák tarkították, én mégis azt az embert láttam magam előtt, aki utoljára láttam. 

- Szia Apu. - Találtam meg a hangomat. Nagyokat pislogva mordult fel. 

- Zelmira, mit keresel itt? - Igazította meg a fején lévő sapit.

- Lena küldött. Azt mondta meg lett beszélve... - Magyarázkodtam. Apám kiállása tiszteletet parancsoló volt. Nagyon sok mindenben hasonlítottam rá, még ha le is tagadtam volna szívem szerint. Morcos voltam, ha valaki butaságokat beszélt. Szerettem a magam útját járni és persze az autók iránti imádatomat is tőle örökölhettem.

- A nagynénéd egy boszorkány. - Mondta leginkább magának. - Meddig maradsz? 

- Pár napot. Csak amíg haza nem ér. - Zártam rövidre a témát. 

- Hogy sikerült idáig eljutnod? - Vonta fel a szemöldökét és feltűnően méregetni kezdte az Impalát. 

- Elkötöttem ezt a csodát. - Húztam el a számat. - Ott ácsorgott magában. 

- A gazdája meg ne tudja. - Somolygott, amit már alapjáraton vészjóslónak kellett volna érzékelnem, de akkor még nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Inkább vetettem még egy pillantást a KAZ-2Y5 rendszámra és bevonultam a poros könyvekkel és üres sörösüvegekkel teli lakásba. 

Pár nap múlva olajos kantáros nadrágban és feltűrt kék flanel ingben buheráltam egy nem rég behozott, teljesen rozsdás Chevrolet Camaro SS Convertible 1969 típusú citromsárga járgányt. Abban a pillanatban, hogy letette a tréler, lecsaptam rá és képtelen voltam abba hagyni a felújítást. Akartam ezt a kocsit. Teljesen a magaménak éreztem. Éppen egy foltos rongyba törölgettem a kezem és a homlokom, miután a motort tisztogattam és igyekeztem életet lehelni belé, mikor csattogó-zakatoló hangot hallatva megállt az udvarom egy gépjármű. Egy rikító metálkék Opel Kadett volt, benne két ismeretlen férfi. Az egyik felajzva szaladt körbe az udvaron és megállt az Impala mellett.

- Baby! Édes kicsikém. - Simogatta a csomagtartót, mint valami elmeháborodott. Utoljára magamtól láttam ilyen reakciót. Szimpatikusnak tűnt a hozzáállása. A másik csak fejcsóválva figyelte és telefonon beszélt valakivel. Apám alakja bukkant fel az ajtóban. Ahogy meglátta a két vadidegent, a nyakukba borulva ölelgette meg őket. Én ilyen üdvözlést soha nem kaptam tőle. Talán ők a fiai. Akik vele nőttek fel. - Jegyeztem meg magamban. Savanyú szájízzel szedegettem a fekete pacnikat a könyökömről, de hígítóval sem nagyon akart oldódni. Féltékeny voltam. Idegesen súrolni kezdtem, aztán földhöz vágtam az anyagot. Kit érdekel kiket ölelget ez az ismeretlen sperma donor?! Soha nem érdekelte mi van velem. Itt él egyedül, de nem akarta velem tölteni az idejét. Egy igazi seggfej! 

- Mira! - Hallottam meg a hangját. Számat rágcsálva mentem közelebb hozzájuk. Minél kevesebb lett a távolság, a két férfi annál magasabb és jóképűbb. A 163 centiméteremmel és 50 kilómmal nem éppen tartoztam a nagydarab emberek társaságába. 

- Bobby... - Súgta a magasabbik ismeretlen. - Ő kicsoda? 

- Sam. Dean. - Nézett végig a srácokon. - Ő itt a lányom. Zelmira S. Fuentes, azaz Zelmira Singer Fuentes. 

- A lányod? - Döbbent le az Impala-szerelmes. Zöld szemei kikerekedve méregettek, hol engem, hol apámat. Felvont szemöldökkel töröltem a nadrágomba a kezem és feléjük nyújtottam. 

- Mira Singer. - Hangsúlyoztam ki a rövidített vezetéknevem. Egy darabig méregettek, aztán egyesével bemutatkoztak. 

- Sam Winchester. - Mondta a magasabbik. 

- Dean Winchester. - Biccentett a másik, de a kézfogást nem fogadta el. Fújtatva vontam vállat, miközben halkan elmormoltam az orrom alatt egy "bunkó"-t és Bobbyra nézve vártam a további instrukciókat.

- Mira, az Impala, amivel érkeztél, Dean tulajdona. Tőle loptad el. 

- Ugye csak viccelsz? - Vigyorodtam el, de láttam, hogy a kocsi gazdája elég morcos hangulatban van. 

- Nem szórakozik. Baby az enyém. - Dörrent a srác hangja ingerülten. 

- Jó az ízlésed, Mókuska. - Kacsintottam rá és nevetve visszavonultam a garázsba.