Kösz, inkább nem
A nappaliban ücsörögve állt neki mindenki ellátni a sérüléseit. Sam Bobby lábán lévő sebet, míg én a Dean arcán éktelenkedő vágást fertőtlenítettem. A kérdésemre még nem kaptam választ. Az elmúlt fél órában feszült csend uralkodott. Senki nem mert megszólalni, csak egy-egy lopott, sokatmondó pillantást váltottak. Olyan volt, mintha a fiúk engedélyre várnának. Nem bírtam tovább.
- Oké. Mi folyik itt? - Dobtam le dühösen a kezemben lévő gézdarabot, egyenesen bele a kukoricás tálba. Dean lesütötte zöld szemeit, szinte bocsánatkérő volt a tekintete. Sam a falon lógó órát pásztázta. Apám felé pillantottam. Ő meredten engem bámult. Tanácstalanul felsóhajtott.
- Hosszú történt Mira. A lényeg, hogy ez a valami Edward Mordrake volt. A legtöbb forrás szerint Mordake egy 19. században élő angol nemes volt, aki összenőtt sziámi ikerpárjával. Ez önmagában még nem rendkívüli, még ha nagyon ritka is. - Kezdte a mesét. Emlékeztem, hogy hallottam már valahol ezt a nevet, de nem tudtam hová tenni. - Csakhogy az elbeszélések szerint a parazita ikerpárja ÉLT. Bár enni és inni nem tudott, mivel a nyelőcsövétől kezdve összenőttek, állítólag sírni és nevetni igen. Egyesek pedig azt írják, "rémisztő szemével követte" az előtte elhaladókat és "gúnyosan mosolygott". Mordrake azt állította, folyamatosan hallja a fejében ikertestvére suttogását, ami az őrületbe kergeti. Arra kérte az orvosokat, operálják ki belőle, de erre senki sem vállalkozott. Végül 23 éves korában öngyilkos lett. Volt, akik szerint mérget ivott, mások szerint fejbe lőtte ikertestvérét, és így saját magát is.Végrendeletében azt kérte, hogy halála után távolítsák el „démoni arcot”, nehogy „folytathassa félelmetes suttogását a sírban is”. Ezt meg is tették. Egy dologgal nem számoltak. A teste halott volt, de az öngyilkosság következtében a lelke tovább élt, így kínozva önmagát és még megannyi embert.
Mikor Bobby befejezte a mesét, hirtelen azt sem tudtam sírjak vagy nevessek. Hihetetlen volt az egész. Kínomban nevetni kezdtem és feltettem a nagy kérdést.
- Elvárjátok, hogy ezt elhiggyem? Egy történet valami örökké gyilkolászó, vérszomjas lélekről? Nem vagyok már óvodás Bobby. - Csóváltam a fejem.
- Ez az igazság. - Húzta el Dean a száját. Összevont szemöldökkel néztem rájuk. Ekkora marhaságot!
- MEGVAN! - Pattant fel Sam az asztaltól és a laptopját kezdte babrálni. Mind ahányan voltunk, érdeklődve figyeltük, vajon elment e az esze, vagy szimplán sokkot kapott. Mire rájöhettünk volna, elénk tolta a képernyőt.
- Mira, az előbb néztük. Hisz ott volt az orrunk előtt! - A kijelzőn egy kalapos fickó sétált be a hatalmas sátorba. Az AHS 4. évadjának egyik epizódjának alakja ugyanis Edward Mordrake volt, aki magával vitte a lelkeket, ha azok elég tiszták voltak.
- Ugye csak vicceltek? - Nevettem kényszeredetten. A csengő hangja zavarta meg az elmeháborodottságom. Lesápadva kapaszkodtam meg a kanapé karfájában. - Én ki nem nyitom...
Miután kiderült, hogy csak a pizzás volt, mindenki egyöntetűen egyetértett, hogy el kell hagyjuk a lakást. Gyors bepakolás után már az Impalában ücsörögtünk és tartottunk a nagy semmibe. Legalábbis akkor, ott ezt éreztem. Valami furcsa nevű fószerrel szerették volna felvenni a kapcsolatot, de az nem akart válaszolni. Az üvegen kibámulva rajzolgattam a párába. Az eső csak hullott, a hajnal pedig közeledett. Fáradt voltam, nyűgös és nem mellékesen hátra lettem ültetve a hátsó ülésre. Mióta az eszemet tudtam, soha nem tartózkodtam ott. Már épp szóvá akartam tenni ezredszer is, mikor a kocsi hirtelen fékezéssel megállt.
- Mi elintézzük a találkát. Te addig itt maradsz. - Adta ki Bobby parancsba. Csúnyán néztem rá, hátha rájön, már nem vagyok kisgyerek és azt csinálok, amit akarok, de a hangja ellentmondást nem tűrő volt. Duzzogva fontam karba a kezem, mire Dean feje kukucskált be az ablakon.
- Nyugodtan előre ülhetsz. Hallgass zenét. - Kacsintott. Elmosolyodtam és megköszönve az ajánlatot, előre másztam Sam helyére. Bekapcsoltam a rádiót, amiből felüvöltött Led Zeppelin - Black Dog című száma. Még hallottam Samet, ahogy morogva odaszól bátyjának: "Nekem sosem engeded, hogy babráljam a kazettákat."
Kikapcsolva az agyam, igyekeztem csak a zenére koncentrálni. Nézegettem a kocsi részeit, az ajtaján lévő karcokat. Mindegyik egy történetet mesélt el. Ezért is imádtam a veterán autókat. Éltek.
Elmélázva néztem ebbe az irányba, ahol a fiúk ácsorogtak, mikor egyszer csak megjelent a semmiből egy fekete ruhás ember. Alacsony volt, szakállas, tiszteletet parancsoló. Mégis volt benne valami tenyérbemászó. Lehalkítottam a zenét, hogy halljak is valamit.
- Crowley. - Biccentett Dean. - Segítened kell.
- Ugyan fiúk... - Dünnyögte az idegen.
- Mit akar tőlünk Edward Mordrake? Mit tudsz róla? - Kérdezte Bobby, hangja türelmetlen volt.
- Ó, a drága Edward... el is feledkeztem róla. Megszökött a börtönből pár napja. Nem jelent veszélyt.
- Majdnem megölte a lányomat! - Ugrott volna neki Bobby, ha Sam nem áll elé.
- Mi csak azt szeretnénk tudni, hogy mit akarhat tőlünk. Neked, mint a Pokol királyának, tudnod kell dolgokat.
- Te szent szar! - Suttogtam. Itt telt be a pohár. Két arcú csávók? Rendben, legyen. Pisztolyok, elviselem. Pokol király? Kösz, inkább nem. A táskám után nyúlva, óvatosan nyitottam ki a kocsiajtót és halk léptekkel, hátra se nézve hagytam ott az egész őrültséget. Nem volt tervem, de abban biztos voltam, hogy ettől minél messzebb kell kerüljek. Még a végén én is becsavarodom és sikerül beszervezniük ebbe a szektába, vagy mibe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése