Once upon a dream

~Hol volt, hol nem,

Rád leltem, éltem hajnalán,

Hol volt, hol nem,

Álmomban boldog voltam véled talán,

De csak álom volt,

Így nem lesz már nyugtom semmiképp,

Hiszen sejtem jól, hogy élsz, valahol,

Hát jöjj, és keress,

És szívből szeress, te álomkép.~

~Once upon a dream~

Még kiültem egy cigire a konyhába. A gyújtó kattanása élesen hasított az éjszakai nyugalom csendjébe. Lábam felhúzva a kanapén, törökülésben néztem, ahogy a füst különböző formákat öltve a plafon felé száll. A parázs izzott, a rúd fogyott. Nem igazán jött álom a szememre, pedig reggel mennem kellett volna munkába és ahhoz, hogy friss aggyal üljek az irodában, az agyam nélkülözhetetlen. Lana Del Rey dübörgött a fülembe, reménykedtem a zene erejében. Egy utolsó slukkot letüdőzve nyomtam el a csikket. Oldalra dőlve egy kellemes dalra aludtam el...

Magas, nevetős sikoly tört utat magának a tudatomig. Ijedten ültem fel az ágyon. Az ágynemű puhasága simogatta a bőröm, mégis furcsa volt a színe. Nekem rózsaszín-fekete Hello Kitty-k borították a takarómat, nem pedig tört fehér színben pompázott. Megráztam a fejem, hogy kicsit észhez térjek. Nem sok időm volt rá, mert az ajtó kicsapódott és egy aprócska szőke kislány vetődött mellém. A csilingelő nevetés az ő szájából érkezett. Próbált minél gyorsabban a paplan alá furakodni pici kezeivel. A sokktól megfeledkezve figyeltem és rám ragasztva a jókedvét elmosolyodva segítettem neki. Csillogó szemei még látszódtak. Ujjacskáját a szája elé tette, mutatva, hogy maradjak csendben. Úgy tettem, ahogy kérte. Ki tudott volna nemet mondani neki? 

Ekkor egy másik alak is berobbant a bejáraton. Világos nadrág és lila póló. Az ismerős ismeretlen egy hatalmas mosolyt küldött felém, utána halk lépésekkel közelítette meg az ágyat. A végtagjaim lezsibbadtak. Honnan ismerem én ezt az embert? Mit keresek itt, miért és egyáltalán hogyan? Nem igen maradt időm a válaszokra, ugyanis egy mozdulattal lerántva a takarót, a nevetéstől rázkódó kislány mellé feküdt. Felpakolta a nyakába és mikor leesett, hogy repülőset akarnak játszani, magamra csavarva a lepedőt felálltam és az ágy végéből figyeltem a jelenetet. Egyszerűen tündériek voltak. A szívemet melegség járta át, a fejem pedig teljesen össze volt zavarodva. Leültem a végébe, megvárva, míg abbahagyják a játékot. Kifulladva szaladt el a szőkeség, miután jelezte, hogy szomjas.

 Ketten maradtunk a szobában. Kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogy a férfi egyre közelebb kúszik felém. Nem bírtam megmoccanni. Illata az orromba kúszott. Kókusz és arcszesz keveréke. Puha száját az enyémre nyomta, mire bizsergés járta át minden porcikámat. Ismertem őt... Honnan is?

- Jó reggelt. - Szólalt meg, belém pedig, mint villámcsapás hasított a felismerés. JENSEN "Kicseszett" ACKLES könyökölt éppen előttem. Szerelmes mosolyával és tökéletes mindenével. Sikítani szerettem volna. Elszaladni, de csak az jött ki a torkomon, hogy

- Neked is. - Hangom rekedt volt, szinte már karcolt.

- Zep és Arrow is felkeltek már. Beraktam őket a kis járgányokba. Elég szépen elgurulgatnak a nappaliban. - Nevetett szívből. - Viszont lassan szükségük lenne rád. - Nézett rám jelentőségteljesen. Valószínűleg észrevehette, hogy teljesen kikapcsolt az agyam, mert kézen fogott és felhúzott álló helyzetbe. Ekkor lettem figyelmes az ujjamon csillogó arany karikagyűrűre. Soha életemben nem hordtam ilyet. Hogy került ez oda?! Én egyáltalán, hogy az istenbe kerültem IDE?

Egyetlen reális magyarázata volt, az pedig, hogy álmodom az egészet. Pár mély lélegzetvétel után úgy döntöttem, hogy ha már álmodom, élvezzem ki minden pillanatát. Mindig ilyen családot szerettem volna, egy ilyen férfival és csodálatos gyerekekkel. Miért ne éljem bele magam?

- Megyek máris. Kicsit összeszedem magam. - Mosolyodtam el. Hangom már sokkal magabiztosabban csengett. Bólintott és elszaladt megnézni a lurkókat. Ott álltam egy ismeretlen környéken, ismeretlen házban, vadidegen emberrel, idegen szobában. Valamiért mégis elsőre megtaláltam a ruhásszekrényt. A mozdulataim olyanok voltak, mint aki világ életében itt élt. Mindent rögtön éreztem, hogy hol keressek. Miután magamra kaptam egy farmert és egy egyszerű pólót, felkötöttem lófarokba a hajam, óvatos léptekkel mentem le a lépcsőn. Az ott elém táruló kép összefacsarta a szívem. Jensen az ikrekkel az ölében magyarázott JJ-nek, hogy mégis hogyan kell lerajzolni egy téglalapot. A TV-ben valami mese ment, a világos szőnyegen játékok hevertek széjjel. Mikor JJ a lapból fenézett, hatalmas mosollyal köszönt. 

- Anya! - Eldobva minden színes ceruzát, szaladt hozzám. Leguggolva öleltem magamhoz. Az illata olyan volt, akár az epres hintőpor. Egyszerűen imádtam. Mintha világéletemben ezt az aromát kerestem volna. Úgy éreztem, hogy ő az enyém. Nem tudnám jobban leírni. 

- Na mit rajzolsz? - Emeltem fel, hogy közelebb léphessek a papír halmazhoz, vele együtt. Az egyiken egy póni volt, míg a másikon két napocska. 

- Ő itt Arrow. - Mutatta azt a napot, amelyiknek masni volt a fején. - Ez pedig Zep. - Bökött a kék napszemüvegesre. 

- Nagyon szép. - Vigyorodtam el. Hihetetlen volt, hogy mennyire máshogy látja a testvéreit, mint mi. Jensenhez léptem, aki épp a távirányítót próbálta kiszedni a két lába közül, szóval egyesével elvettem a piciket és betettem őket a rugós babahintába. Mind a két vanília illatú csöppségnek adtam puszit, aztán megálltam az álomférjem előtt.

Néztem egy darabig, ő pedig nem szólalt meg. Kérdőn felhúzott szemöldökkel várta, hogy elmondjam mi olyan érdekes rajta. Ha tudta volna, hogy még életemben nem láttam. Hogy akkor először pillantottam meg testközelből és még tökéletesebbnek tartottam a sok csillogó-villogó sztárdolog nélkül, mint bármikor. Az agyamban feldolgozásra került a tény, miszerint még mindig álmodom, szóval egyszerűen csak kinyögtem.

- Annyira csodálatos vagy. - Mosolyogva ültetett maga mellé.

- Olyan fura vagy ma. Úgy viselkedsz, mintha szellemet látnál. - Nevetett. Csak elhúztam a számat. Érdekes dolog volt ezt éppen "Dean Winchester" szájából hallani. 

- Érdekes ez az egész. Neked nem furcsa a mai nap? - Néztem rá félve. Nem akartam, hogy bolondnak tartson, csak próbáltam kideríteni, mégis mi a fészkes fene folyik itt. 

- Nem tudom mire érted. - Gondolkodott látványosan. - Figyelj, tudom, hogy mostanában keveset voltam itthon. Esküszöm próbálok minél több időt veletek tölteni, de...

- Nem, nem. - Tapasztottam be a száját tenyérrel. - Nem így értettem. - Nyugtattam meg,  lágyan megsimogatva az arcát. - Egyszerűen csak olyan, mintha más életét élném. - Sóhajtottam fel. Sikerült kinyögnöm. Vártam a reakcióját. 

- Néha nekem is furcsa elhinni, hogy ennyire jól összehoztuk ezt az egészet. - Biccentett a gyerekek felé. Nevetve csóváltam a fejem. 

- Bolond vagy. Azt álmodtam, hogy egy ismeretlen házban vagyok. Dohányzom a kanapén és nincs életcélom. Dolgoznom kellett volna menni, de képtelen voltam elaludni. Aztán mikor sikerült...

- Buta egy álom. - Húzott magához. - Álljon csak meg a menet! Azt hiszed az volt a valóság? - Nevetett fel hangosan, egyre erősebben rázta a testét, míg végül elengedett és kettégörnyedve kacarászott. 

- Hiába nevetsz ki. Ott volt egy életem. Minden percére emlékszem. Azután felkelek és itt van egy, ami szintén képkockáról-kockára benne van az agyamban. Nem furcsa?

- Szerintem csak fáradt vagy. - Nyomott puszit a homlokomra. - Mi lenne, ha ma szólnánk anyádéknak és leadnánk a mini-verziókat? Elmehetnénk egyet kikapcsolódni. 

- Jó ötlet. - Egyeztem bele. Akármelyik életem is legyen álom, minden percét ki akartam élvezni, míg fel nem ébredek. 

Egy közös kávé és reggeli után, mobilomban megtaláltam a keresett telefonszámot. Izgatottan hívtam fel, mire ő kedvesen beleegyezett a segítségnyújtásba. A kanapén ücsörögve figyeltem az ikreket, miközben nagyon kacarásztak. Egyszerűen muszáj volt odaülnöm melléjük a földre és közelről nézegetni az aprócska, érdeklődő arcukat. Zep arcán hatalmas mosoly jelent meg, mikor meglátott, nekem pedig elolvadt a szívem. Egy meleg tenyér simult a vállamra. Összerezzentem ijedtemben, de csak Jensen volt az. Leguggolt mellénk, megtörölgette a földön lévő cumit és a kapálódzó Arrow szájába adta. 

- Megjöttek anyádék. - Simogatta meg Zep puha haját. Elszaladt idő. - Lassan készüljünk szerintem. 

Csak bólintott egyet és elindultam felfelé az emeleten. Lezuhanyoztam, leengedtem a hajam. Egy leheletnyi smink és egy kényelmes egybe ruha előkészítése után már rohantam is le elköszönni a kicsiktől. JJ már apám ölében magyarázott valamit lelkesen. 

- Olyan szép vagy anya. - Pislogott hatalmas szemeivel. Megölelgettem, a lelkére kötöttem, hogy vigyázzon a házra. Jensen anyám kezébe adta az ikreket és kiléptünk az ajtón. Ő is lazán volt felöltözve, hála a késő nyári időjárásnak, nem kellett még pulóver. Belekulcsolva a kezembe,  nyugodtan ültünk be az autóba. Nem tudtam hová visz, de nem aggódtam. 

- Arra gondoltam, hogy esetleg megkajálunk. Utána elmehetnénk egyet vásárolni. Csak lazán, kettesben.
- Jó ötlet. - Valamiért elkapott egy érzés, miszerint már nagyon rég volt ilyen. Igazi, tiszta öröm töltötte el a lelkem.
Pár óra sétálgatás után a plázában és különböző butikokban, megrakodva, kezünkben egy-egy kávéval sétáltunk a parkban. A szatyrok mélyén leledzett több darab csinos felső, harisnyák, egy pár cipő, az ikreknek picike felnőttes ruhák, JJ-nek egy teljes szett csillámos filc és pár v-kivágású póló Jensennek.

Kidobva a kávés poharakat, leültünk egy padra. Lepakoltam a csomagokat, aztán nézelődni kezdtem. Jensen közben elszaladt a pár méterre lévő fagyishoz, ahonnan két jégkásával tért vissza. Levágódott mellém és a kezembe nyomta egy apró csók után az egyiket. Napszemüvegét feltolta a homlokára, majd beszélni kezdett.

- Még mindig zavart vagy. Az álom hatása? - Karolta át a vállam. Igazából magam sem tudtam. Úgy éreztem nem itt van a helyem, de mégis. Mind a két élet emléke élesen élt a tudatomban. Képtelen voltam eldönteni, mi a valóság. 

- Eléggé. - Húztam el a számat. - Majd elmúlik. - Mosolyodtam el. Nem kellett látnia. Mindent próbált megtenni, hogy a kedvemben járjon, nem akartam elrontani. 

- Jó pár napot itthon leszek most. Majd segítek. - Vonogatta a szemöldökét csintalanul, erre majdnem félrenyeltem. 

- Lassan menjünk haza. - Dőltem a vállára. - Hiányoznak a gyerekek. 

Egyetértettünk, így elindultunk. Otthon apám jött elénk, hogy halkan legyünk, mert mind a három elaludt, így délután. A nap további részében kicsit takarítottam, megcsináltuk a vacsorát és odaadtuk az ajándékokat. JJ lelkesen nekiállt rajzolgatni, míg a picikre ráadtuk az új bodykat. A nap gyorsan eltelt, az ágyakban már mélyen szundított mind a három angyalka. Felmentem betakarni őket mégegyszer, utána lebattyogtam a konyhába. Pár zacskó kukoricát kipattogtattam és Jensen mellé vágódtam a kanapéra. A kis asztalra helyeztem a két tálat, aztán beleálltunk az új Trónok Harca részbe. Az érzés, miszerint ez mindig a heti közös rituáléink közé tartozik, egyre erősödött. Közel egy óra múlva, kézen fogva húzott maga után az emeletre. Az eleinte összebújós, sustorogva beszélgetős pihenésből, egy túlfűtött éjszaka alakult ki. Tudtam, hogy akár zavart a tudatom, akár nem, ezt nem fogom elfelejteni még a másik életemben sem. 

Jensen már régestelen rég nyakamba fúrta fejét és aludt. Én hol a plafont, hol pedig remegő szempilláit néztem. Néha végig simítottam az arcán, vagy a hátán, de óvatosan fel ne keljen. Nem mertem elaludni. Rettegtem tőle, hogyha behunyom a szemem, reggel a kanapén, kitekert végtagokkal ébredek fel és indulhatok dolgozni. Ha viszont nem alszom, akkor is megtörténhet, hogy egyszer vége szakad az egésznek és épp az irodában kelek majd fel, egy szerződés közepette. Addig, addig gondolkodtam, míg elnyomott az álom. Reggel még csukott szemhéjaim alól, félve sóhajtottam egyet. Minden kiderült abban a percben, mikor megéreztem a kókusz és arcszesz különleges aromáját...

Álmodtam egy világot magamnak

Yeap... Szóval az történt, hogy én naaagyon sokszor emlékszem az álmaimra. Néha áldás, néha átok, de van mikor csak úgy kelek egyszerűen, hogy semmit nem értek... Ma is ez volt, és szeretnném ezt megosztani veletek. Elinvitállak titeket a fejembe, úgyhogy sok sikert! XD Remélem nem csak én nevetek rajta nagyon... Lesznek itt SPN színészek és gyerekeik, Once upon a time-os karakterek és a családom... Felelősséget nem vállalok XD

 Reggel mikor felébredtem, anya már a konyhában volt. Éppen a szencdvicseket készítette, hiszen meglepetéssel készült nekünk. Azt mondta el fog vinni minket valahova.

 - Szóval, anya? - Ültem le az asztalhoz és kérdőn néztem rá. - Merre megyünk?

 Ő nagy lelkesedéssel kezdte mesélni, hogy mi most ellátogatunk:

 - Az Alföldre! - Fordult felém mosolyogva. - Mivel a kicsi még nem látta, így gondoltam meg kéne neki mutatni. Aztán, ha itthon vagyunk, a sátor már fel van állítva a hátsókertben. Mindenki kint fog aludni.

 Egy bólintással tudomásul vettem, hogy nem jött be a tippem és mégse a Balaton a célunk ma, így összepakoltam és elindultam az öfőmmel, na meg pár osztálytársammal, kirándulni. Azonban hamar éhesek lettünk és beültünk egy mekibe, ahol természetesen utolsónak álltam be a sorba, de barátnőm (Pepi) megkért, hogy vegyem meg neki is. Ugyan azt kérte, mint én, így egyszerű dolgom volt. A kiszolgálás lassú volt és sültkrumpliból nagyon keveset adtak. Előttem pedig vagy nyolc adagot kért egy nő, de én türelmesen vártam. Mikor végre megkaptam, fizettem és lementem az alagsorba, a hűvösbe, ahol mindenki várt már rám.

 - Fagyi? - Nézett a tálcára barátnőm, mikor elé raktam a kaját.

 - Basszus! - Csaptam a homlokomra.

 Egyikünknek sem kértem, de szerencsére barátnőm felajánlotta, hogy majd ő megveszi. Így miközben kajáltunk, öfőm arról beszélt, hogy ne maradjon le senki, mert nincs időnk és sietni kell, különben elkésünk. Azonban én már régen nem rá figyeltem, hanem a mögöttem ülő két srácra, akik egy nagyon régi, foszladozó könyv felett nevettek.

 - Mi olyan vicces? - Kérdeztem, miközben hátrafordultam.

 - Semmi, csak Coelho verseket olvasunk. - Mosolyogtak rám és átnyújtották.

 Volt egy, ami a semmiről szólt, egy pedig a természetről. Egyiket sem találtam viccesnek, és ezt megpróbáltam kifejteni nekik.

 - Itt a fagyid. - Adta közben oda Pepi a kis dobozt, ami csak öntetből állt, de hát "a fagyi, az fagyi" alapon, elkezdtem kanalazni. Eközben egy fa alatt találtam magam hirtelen, és rájöttem, hogy leszakadtam a többiektől, de a két srác még mindig követett és a verseken nevetett.

*szemszög váltás, méghozzá a Once upon a time-os Emma lettem*

 Siettem fel apámhoz, mert tudtam, hogy anyának el kellett mennie Reginával egy küldetésre a varázs nélküli világba. Arra viszont nem számítottam, hogy David kifrodul önmagából, ha anya elmegy.

 - Ez is a te hibád! - Vágta a fejemhez.

 Nagyon rosszul esett, hogy ezt mondja, de közben feltűnt egy furcsa dolog a ház falán.

 - Mi ez, apa? - Néztem a dugóra, ami kiállt a falból.

 - Onnan szoktak kifolyni az érzelmeim, de anyád elzárta, így nem tudom megtalálni őt. - Csattant fel és megpróbálta kivenni. - Csak Hófehérke képes kivenni ezt az izét!

 Tovább tört-zúzott, én pedig elhatároztam, hogy megkeresem anyát.

*vissza Alexába*

 A semmiből termett előttem Hófehérke azzal a kéréssel, hogy neki mindenképpen szüksége van rám, mert keres valamit a való világban és csak én tudom megtalálni. Így vele tartottam egy hotelbe, de a két srác még mindig nevetett mögöttünk. Egy pillanatra fordultam el csak, hogy elküldjem őket a fenébe, de mire odanéztem, senki nem volt ott, majd mikor vissza a mesehősre, akkor tűnt fel, hogy ő senki a helyén. Szinte hisztérikusan kerestem őt, de nem találtam, míg végül el nem aludtam az egyik padon.

 Reggel puha ágyban találtam magam. Már meg sem lepődtem, de azért oldalra fordultam, ahol éppen egy ismerős arc nézett rám furcsán, szintén a takaró alól. Felnyögtem és a fejemre húztam a paplant, majd miután a szemem elé villant a férfi arca, lerántottam magamról és felültem.

 - Jensen Ackles??? - Néztem rá kidülledt szemekkel és nem akartam elhinni, hogy éppen egy ágyban fekszem vele.

 Ekkor egy kislány szaladt be, és rávetődött egy "apa" felkiáltással a színészre, aki mosollyal az arcán ölelte magához lányát.

 - JJ, ő itt az új nővéred. - Mutatott be a kicsinek, mire felcsillantak a szemei.

 Az első gondolatom az volt, hogy "ÚRISTEN, JJ NEM TUD MAGYARUL!", aztán legnagyobb döbbenetemre az én anyanyelvemen szólalt meg.

 - Szia! - Jött közelebb, de Jensenen is láttam, hogy félti a lányát. - Elmegyek reggelizni, utána játszhatunk, rendben?

 Némán, sokkolódva, bólintottam egyet, és végig néztem, ahogy kiugrál a szobából.

 - Mi ez az egész? - Néztem Dean megformálójára, aki úgy látszott, nem fog ma már felkelni az ágyból.

 - Danneel elment egy fotózásra. - Kezdte a magyarázatot. - JJ szomorú volt, hogy az ikrek még túl kicsik ahhoz, hogy játsszon velük, így kért tőlem egy nagytestvért. Te pedig éppen egyedül elaludtál, így gondoltam haza hozlak.

 Ezt olyan természetesen mondta, mintha tök normális lenne lopni egy testvért. Ekkor öcséimre gondoltam, akik lehet, hogy már az Alföldön vannak és eltévedtek nélkülem, de JJ túl aranyos volt ahhoz, hogy magára hagyjam, így belementem a játékba.

 Lementem megkeresni, és rájöttem, hogy egy hotelben vagyok. Három szintes volt. Alul a McDonalds, középen egy bevásárlóközpont, felül az alvós, hotel rész. Lesiettem a középsőre, ahol nagy tömeg volt, de még így is kiszúrtam apukámat, aki engem keresett.

*ismét Emma*

 Valami kínai piacon lehettünk. Regina megkeresett engem, hogy elhagyta az anyámat, így segítsek neki megtalálni. Szerencsére egy kis vérmágia után meglett és most egy bevásárlóközpontban állunk és próbálunk rájönni, hogy hol is van pontosan.

*Alexa*

 Hófehérke éppen a legjobbkor jelent meg mellettem.

 - Segítened kell! - Mondta pánikolva, majd berángatott egy nagyon koszos WC-be.

 Hirtelen előkapott a táskjából egy coca cola-s és egy nestea-s üveget, amjd a kettő keverékét a wc kagylóba öntötte.

 - Hogy lehet így éni itt? - Háborodott fel. - Tartsd az ajtót!

 Megszeppenve tettem, amit kért, így csak bámultam, hogy próbálja helyrehozni azt a szörnyűséget, amit mások illemhelyiségnek neveznek.

 A wc ajtó teteje alacsonyan volt, így pont ki tudtam nézni, hogy van-e kint valaki, de senkit nem láttam. Majd hirtelen a hangos bemondóban megszólalt egy olyan zene, ami csak apa és az én zeném. (zene) Ismét kinéztem és apukám vigyorgó arcával találtam magam szemben, ahogy int, hogy kifelé.

 Úgy éreztem, hogy Hófehérke most egyedül maradhat, ezért kisiettem hozzá.

 - Anyád mindenhol téged keres! - Szidott le. - Darius már így is nyavajog, hogy az Alföldön nem lesz wifi, szóval indulni kéne.

Szomorú voltam, hogy itt kell hagynom ezt a helyet, és ekkor eszembe jutott Jensen.

 - Előbb el kell köszönnöm JJ-től.

 Apa bólintott, hogy megértette és kisétált a kocsihoz.

 Nagy nehezen megtaláltam a szőke kislányt, aki egyik széken állva próbálta elzavarni a körülötte sündörgő kiskutyát.

 - Baj van? - Léptem mellé, és felvettem az ölembe.

 - Félek tőle. - Mutatott az állatra.

 Elmosolyodtam és elmagyaráztam neki, hogy nem kell, majd megtanítottam neki, hogy hogyan hasson a kutyusra. JJ már nem félt többet tőle, és így hárman, kézenfogva visszasétáltunk az apukájához, aki még mindig az ágyban feküdt.

 - Nekem el kell mennem, de szereztem barátot a kislányodnak. - Mosolyogtam rá és ő vissza.

 Tudtam, hogy ezzel férkőztem igazán a bizalmába, majd egy hálás pillantás után kisétáltam az épületből.

 És felkeltem....
Valószínűleg Hófehérkét megtalálták a WCben, JJ pedig boldog volt a kiskutyával.. Az öcséim pedig lehet még mindig az Alföldön vannak...