Once upon a dream

~Hol volt, hol nem,

Rád leltem, éltem hajnalán,

Hol volt, hol nem,

Álmomban boldog voltam véled talán,

De csak álom volt,

Így nem lesz már nyugtom semmiképp,

Hiszen sejtem jól, hogy élsz, valahol,

Hát jöjj, és keress,

És szívből szeress, te álomkép.~

~Once upon a dream~

Még kiültem egy cigire a konyhába. A gyújtó kattanása élesen hasított az éjszakai nyugalom csendjébe. Lábam felhúzva a kanapén, törökülésben néztem, ahogy a füst különböző formákat öltve a plafon felé száll. A parázs izzott, a rúd fogyott. Nem igazán jött álom a szememre, pedig reggel mennem kellett volna munkába és ahhoz, hogy friss aggyal üljek az irodában, az agyam nélkülözhetetlen. Lana Del Rey dübörgött a fülembe, reménykedtem a zene erejében. Egy utolsó slukkot letüdőzve nyomtam el a csikket. Oldalra dőlve egy kellemes dalra aludtam el...

Magas, nevetős sikoly tört utat magának a tudatomig. Ijedten ültem fel az ágyon. Az ágynemű puhasága simogatta a bőröm, mégis furcsa volt a színe. Nekem rózsaszín-fekete Hello Kitty-k borították a takarómat, nem pedig tört fehér színben pompázott. Megráztam a fejem, hogy kicsit észhez térjek. Nem sok időm volt rá, mert az ajtó kicsapódott és egy aprócska szőke kislány vetődött mellém. A csilingelő nevetés az ő szájából érkezett. Próbált minél gyorsabban a paplan alá furakodni pici kezeivel. A sokktól megfeledkezve figyeltem és rám ragasztva a jókedvét elmosolyodva segítettem neki. Csillogó szemei még látszódtak. Ujjacskáját a szája elé tette, mutatva, hogy maradjak csendben. Úgy tettem, ahogy kérte. Ki tudott volna nemet mondani neki? 

Ekkor egy másik alak is berobbant a bejáraton. Világos nadrág és lila póló. Az ismerős ismeretlen egy hatalmas mosolyt küldött felém, utána halk lépésekkel közelítette meg az ágyat. A végtagjaim lezsibbadtak. Honnan ismerem én ezt az embert? Mit keresek itt, miért és egyáltalán hogyan? Nem igen maradt időm a válaszokra, ugyanis egy mozdulattal lerántva a takarót, a nevetéstől rázkódó kislány mellé feküdt. Felpakolta a nyakába és mikor leesett, hogy repülőset akarnak játszani, magamra csavarva a lepedőt felálltam és az ágy végéből figyeltem a jelenetet. Egyszerűen tündériek voltak. A szívemet melegség járta át, a fejem pedig teljesen össze volt zavarodva. Leültem a végébe, megvárva, míg abbahagyják a játékot. Kifulladva szaladt el a szőkeség, miután jelezte, hogy szomjas.

 Ketten maradtunk a szobában. Kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogy a férfi egyre közelebb kúszik felém. Nem bírtam megmoccanni. Illata az orromba kúszott. Kókusz és arcszesz keveréke. Puha száját az enyémre nyomta, mire bizsergés járta át minden porcikámat. Ismertem őt... Honnan is?

- Jó reggelt. - Szólalt meg, belém pedig, mint villámcsapás hasított a felismerés. JENSEN "Kicseszett" ACKLES könyökölt éppen előttem. Szerelmes mosolyával és tökéletes mindenével. Sikítani szerettem volna. Elszaladni, de csak az jött ki a torkomon, hogy

- Neked is. - Hangom rekedt volt, szinte már karcolt.

- Zep és Arrow is felkeltek már. Beraktam őket a kis járgányokba. Elég szépen elgurulgatnak a nappaliban. - Nevetett szívből. - Viszont lassan szükségük lenne rád. - Nézett rám jelentőségteljesen. Valószínűleg észrevehette, hogy teljesen kikapcsolt az agyam, mert kézen fogott és felhúzott álló helyzetbe. Ekkor lettem figyelmes az ujjamon csillogó arany karikagyűrűre. Soha életemben nem hordtam ilyet. Hogy került ez oda?! Én egyáltalán, hogy az istenbe kerültem IDE?

Egyetlen reális magyarázata volt, az pedig, hogy álmodom az egészet. Pár mély lélegzetvétel után úgy döntöttem, hogy ha már álmodom, élvezzem ki minden pillanatát. Mindig ilyen családot szerettem volna, egy ilyen férfival és csodálatos gyerekekkel. Miért ne éljem bele magam?

- Megyek máris. Kicsit összeszedem magam. - Mosolyodtam el. Hangom már sokkal magabiztosabban csengett. Bólintott és elszaladt megnézni a lurkókat. Ott álltam egy ismeretlen környéken, ismeretlen házban, vadidegen emberrel, idegen szobában. Valamiért mégis elsőre megtaláltam a ruhásszekrényt. A mozdulataim olyanok voltak, mint aki világ életében itt élt. Mindent rögtön éreztem, hogy hol keressek. Miután magamra kaptam egy farmert és egy egyszerű pólót, felkötöttem lófarokba a hajam, óvatos léptekkel mentem le a lépcsőn. Az ott elém táruló kép összefacsarta a szívem. Jensen az ikrekkel az ölében magyarázott JJ-nek, hogy mégis hogyan kell lerajzolni egy téglalapot. A TV-ben valami mese ment, a világos szőnyegen játékok hevertek széjjel. Mikor JJ a lapból fenézett, hatalmas mosollyal köszönt. 

- Anya! - Eldobva minden színes ceruzát, szaladt hozzám. Leguggolva öleltem magamhoz. Az illata olyan volt, akár az epres hintőpor. Egyszerűen imádtam. Mintha világéletemben ezt az aromát kerestem volna. Úgy éreztem, hogy ő az enyém. Nem tudnám jobban leírni. 

- Na mit rajzolsz? - Emeltem fel, hogy közelebb léphessek a papír halmazhoz, vele együtt. Az egyiken egy póni volt, míg a másikon két napocska. 

- Ő itt Arrow. - Mutatta azt a napot, amelyiknek masni volt a fején. - Ez pedig Zep. - Bökött a kék napszemüvegesre. 

- Nagyon szép. - Vigyorodtam el. Hihetetlen volt, hogy mennyire máshogy látja a testvéreit, mint mi. Jensenhez léptem, aki épp a távirányítót próbálta kiszedni a két lába közül, szóval egyesével elvettem a piciket és betettem őket a rugós babahintába. Mind a két vanília illatú csöppségnek adtam puszit, aztán megálltam az álomférjem előtt.

Néztem egy darabig, ő pedig nem szólalt meg. Kérdőn felhúzott szemöldökkel várta, hogy elmondjam mi olyan érdekes rajta. Ha tudta volna, hogy még életemben nem láttam. Hogy akkor először pillantottam meg testközelből és még tökéletesebbnek tartottam a sok csillogó-villogó sztárdolog nélkül, mint bármikor. Az agyamban feldolgozásra került a tény, miszerint még mindig álmodom, szóval egyszerűen csak kinyögtem.

- Annyira csodálatos vagy. - Mosolyogva ültetett maga mellé.

- Olyan fura vagy ma. Úgy viselkedsz, mintha szellemet látnál. - Nevetett. Csak elhúztam a számat. Érdekes dolog volt ezt éppen "Dean Winchester" szájából hallani. 

- Érdekes ez az egész. Neked nem furcsa a mai nap? - Néztem rá félve. Nem akartam, hogy bolondnak tartson, csak próbáltam kideríteni, mégis mi a fészkes fene folyik itt. 

- Nem tudom mire érted. - Gondolkodott látványosan. - Figyelj, tudom, hogy mostanában keveset voltam itthon. Esküszöm próbálok minél több időt veletek tölteni, de...

- Nem, nem. - Tapasztottam be a száját tenyérrel. - Nem így értettem. - Nyugtattam meg,  lágyan megsimogatva az arcát. - Egyszerűen csak olyan, mintha más életét élném. - Sóhajtottam fel. Sikerült kinyögnöm. Vártam a reakcióját. 

- Néha nekem is furcsa elhinni, hogy ennyire jól összehoztuk ezt az egészet. - Biccentett a gyerekek felé. Nevetve csóváltam a fejem. 

- Bolond vagy. Azt álmodtam, hogy egy ismeretlen házban vagyok. Dohányzom a kanapén és nincs életcélom. Dolgoznom kellett volna menni, de képtelen voltam elaludni. Aztán mikor sikerült...

- Buta egy álom. - Húzott magához. - Álljon csak meg a menet! Azt hiszed az volt a valóság? - Nevetett fel hangosan, egyre erősebben rázta a testét, míg végül elengedett és kettégörnyedve kacarászott. 

- Hiába nevetsz ki. Ott volt egy életem. Minden percére emlékszem. Azután felkelek és itt van egy, ami szintén képkockáról-kockára benne van az agyamban. Nem furcsa?

- Szerintem csak fáradt vagy. - Nyomott puszit a homlokomra. - Mi lenne, ha ma szólnánk anyádéknak és leadnánk a mini-verziókat? Elmehetnénk egyet kikapcsolódni. 

- Jó ötlet. - Egyeztem bele. Akármelyik életem is legyen álom, minden percét ki akartam élvezni, míg fel nem ébredek. 

Egy közös kávé és reggeli után, mobilomban megtaláltam a keresett telefonszámot. Izgatottan hívtam fel, mire ő kedvesen beleegyezett a segítségnyújtásba. A kanapén ücsörögve figyeltem az ikreket, miközben nagyon kacarásztak. Egyszerűen muszáj volt odaülnöm melléjük a földre és közelről nézegetni az aprócska, érdeklődő arcukat. Zep arcán hatalmas mosoly jelent meg, mikor meglátott, nekem pedig elolvadt a szívem. Egy meleg tenyér simult a vállamra. Összerezzentem ijedtemben, de csak Jensen volt az. Leguggolt mellénk, megtörölgette a földön lévő cumit és a kapálódzó Arrow szájába adta. 

- Megjöttek anyádék. - Simogatta meg Zep puha haját. Elszaladt idő. - Lassan készüljünk szerintem. 

Csak bólintott egyet és elindultam felfelé az emeleten. Lezuhanyoztam, leengedtem a hajam. Egy leheletnyi smink és egy kényelmes egybe ruha előkészítése után már rohantam is le elköszönni a kicsiktől. JJ már apám ölében magyarázott valamit lelkesen. 

- Olyan szép vagy anya. - Pislogott hatalmas szemeivel. Megölelgettem, a lelkére kötöttem, hogy vigyázzon a házra. Jensen anyám kezébe adta az ikreket és kiléptünk az ajtón. Ő is lazán volt felöltözve, hála a késő nyári időjárásnak, nem kellett még pulóver. Belekulcsolva a kezembe,  nyugodtan ültünk be az autóba. Nem tudtam hová visz, de nem aggódtam. 

- Arra gondoltam, hogy esetleg megkajálunk. Utána elmehetnénk egyet vásárolni. Csak lazán, kettesben.
- Jó ötlet. - Valamiért elkapott egy érzés, miszerint már nagyon rég volt ilyen. Igazi, tiszta öröm töltötte el a lelkem.
Pár óra sétálgatás után a plázában és különböző butikokban, megrakodva, kezünkben egy-egy kávéval sétáltunk a parkban. A szatyrok mélyén leledzett több darab csinos felső, harisnyák, egy pár cipő, az ikreknek picike felnőttes ruhák, JJ-nek egy teljes szett csillámos filc és pár v-kivágású póló Jensennek.

Kidobva a kávés poharakat, leültünk egy padra. Lepakoltam a csomagokat, aztán nézelődni kezdtem. Jensen közben elszaladt a pár méterre lévő fagyishoz, ahonnan két jégkásával tért vissza. Levágódott mellém és a kezembe nyomta egy apró csók után az egyiket. Napszemüvegét feltolta a homlokára, majd beszélni kezdett.

- Még mindig zavart vagy. Az álom hatása? - Karolta át a vállam. Igazából magam sem tudtam. Úgy éreztem nem itt van a helyem, de mégis. Mind a két élet emléke élesen élt a tudatomban. Képtelen voltam eldönteni, mi a valóság. 

- Eléggé. - Húztam el a számat. - Majd elmúlik. - Mosolyodtam el. Nem kellett látnia. Mindent próbált megtenni, hogy a kedvemben járjon, nem akartam elrontani. 

- Jó pár napot itthon leszek most. Majd segítek. - Vonogatta a szemöldökét csintalanul, erre majdnem félrenyeltem. 

- Lassan menjünk haza. - Dőltem a vállára. - Hiányoznak a gyerekek. 

Egyetértettünk, így elindultunk. Otthon apám jött elénk, hogy halkan legyünk, mert mind a három elaludt, így délután. A nap további részében kicsit takarítottam, megcsináltuk a vacsorát és odaadtuk az ajándékokat. JJ lelkesen nekiállt rajzolgatni, míg a picikre ráadtuk az új bodykat. A nap gyorsan eltelt, az ágyakban már mélyen szundított mind a három angyalka. Felmentem betakarni őket mégegyszer, utána lebattyogtam a konyhába. Pár zacskó kukoricát kipattogtattam és Jensen mellé vágódtam a kanapéra. A kis asztalra helyeztem a két tálat, aztán beleálltunk az új Trónok Harca részbe. Az érzés, miszerint ez mindig a heti közös rituáléink közé tartozik, egyre erősödött. Közel egy óra múlva, kézen fogva húzott maga után az emeletre. Az eleinte összebújós, sustorogva beszélgetős pihenésből, egy túlfűtött éjszaka alakult ki. Tudtam, hogy akár zavart a tudatom, akár nem, ezt nem fogom elfelejteni még a másik életemben sem. 

Jensen már régestelen rég nyakamba fúrta fejét és aludt. Én hol a plafont, hol pedig remegő szempilláit néztem. Néha végig simítottam az arcán, vagy a hátán, de óvatosan fel ne keljen. Nem mertem elaludni. Rettegtem tőle, hogyha behunyom a szemem, reggel a kanapén, kitekert végtagokkal ébredek fel és indulhatok dolgozni. Ha viszont nem alszom, akkor is megtörténhet, hogy egyszer vége szakad az egésznek és épp az irodában kelek majd fel, egy szerződés közepette. Addig, addig gondolkodtam, míg elnyomott az álom. Reggel még csukott szemhéjaim alól, félve sóhajtottam egyet. Minden kiderült abban a percben, mikor megéreztem a kókusz és arcszesz különleges aromáját...