Ezzel a jelenettel álmodtam. Bocs.
Elaludtam. Eszméltem fel, majd nyárfalevélként remegve kászálódtam ki a jéggé hűlt vízből. A levegőtől libabőrök lepték el az egész testemet. Hagytam magától száradni. Mezítláb lépdelve mentem vissza a szobába. Sam ott ült az asztalnál és nagyon bele volt merülve valamibe, így nem zavartam. Inkább magamra terítettem egy köntöst és a konyha felé vettem az irányt. Nem figyelt.
Elaludtam. Eszméltem fel, majd nyárfalevélként remegve kászálódtam ki a jéggé hűlt vízből. A levegőtől libabőrök lepték el az egész testemet. Hagytam magától száradni. Mezítláb lépdelve mentem vissza a szobába. Sam ott ült az asztalnál és nagyon bele volt merülve valamibe, így nem zavartam. Inkább magamra terítettem egy köntöst és a konyha felé vettem az irányt. Nem figyelt.
Kerestem valami kaját, nem találtam semmi kedvemre valót. Unottan indultam volna vissza egy bögre teával, de a bunker másik párja éppen egymásba gabalyodva romantikázott a kanapén. Letettem a bögrémet, elnéztem őket egy darabig. Gondtalanok voltak és boldogok. A fejem oldalrabiccentve hajoltam le, hogy felvegyem a lábamhoz dörgölődző szőrmókot, mielőtt Dean észre veszi, hogy megint kiszökött a szobámból. Nem láttak meg.
Agrona csak nagy szemekkel, furcsán simította fejét a tenyerembe. Puha szőre bizsergette az ujjaimat, teste melege jól esett. Szemei szomorúan keresték a tekintetem. Lassan - mint akinek semmi dolga a világban - jártam a folyosókat, minden helyiségbe be-benézve, végül szokás szerint a könyvtár felé vettem az irányt. Valami mégis más volt. A kezemben fekvő apró boldogság nem dorombolt.
Lehuppantam a szokásos fotelba, asztalon előttem rengeteg megkezdett könyv. Mindig körbejártam, új és érdekes olvasmányok után kutatva, amiket később felhalmoztam. Sam állandóan morgott érte, de sosem gondolta komolyan. Mosolyogva kaptam ölembe a felső kötetet és hagytam, hogy magával ragadjon a tudásvágy. Minél tovább olvastam, annál inkább rá kellett jönnöm: semmit sem tudok.
Már egy ideje a betűket lestem, mikor egy fájdalmas üvöltés rázta meg a bunkert. A másodperc töredéke alatt talpon voltam és nem törődve semmivel, futni kezdtem a hang irányába. A levegőt kapkodtam, az idő lelassult. A folyosó végtelennek tűnt, míg odaértem, hiszen tudtam, hogy a kiálltás tulajdonosa nem más, mint Sam. Nem fogyott a távolság.
Az örökkévalóságnak tűnő út alatt odaértem és berontva a szobába keresni kezdtem a tekintettemmel.
- SAM! - Csaptam be az ajtót.
- JEN! - Üvöltötte, így azonnal megtaláltam, hogy hol bújkál. A fürdőszoba közepén térdelt, hajából és egész ruhájából dőlt a víz, mintha elárasztották volna a helyiséget.
- Sam? - Lépdeltem felé óvatosan. Nem tudtam mire számítsak.
Át akartam ölelni, de képtelen voltam rá a döbbenettől. Térdén hintázva könnyek potyogtak a szeméből, kezében egy törülközőt szorongatott.
- Nem... - Suttogtam teljesen lezsibbadva. A látványra álmaimban sem számítottam. Én voltam az. A kádban, csukott szemekkel. Meztelen testem körül már foltokban eltűnt a hab, a víz pedig áttetszőn ölelt körbe. Néhány hajtincsem a torkomra tekeredve. Sam ismét erőt vett magán és kihúzott, törülközőbe bugyolált, majd az ölébe fektetett.
- Ez az kicsim. - Simított végig lilára fagyott számon két ujjával. - Itt vagyok. Minden rendben lesz. - Hangja remegett. Tudta, hogy hazudik, mégis nyugtatni próbált. - Megmentelek. Biztonságban vagy. - Döntötte homlokát az enyémre. - Ne hagyj itt. Könyörgöm, ne hagyj itt! - Testét rázta a zokogás, míg végül teljesen átadta magát neki.
Próbáltam visszaemlékezni mégis mi történt velem. Bevettem pár nyugtatót. Megittam azt a pár pohár bort. Szólt a zene és rettentő dühös voltam. Féltem. Dúdoltam egy dalt. Eszembe jutott egy átok, ami nevetségesen hangzott. Nevettem. Tehetetlen voltam. Sírtam, majd elaludtam.
Sam teste még mindig egy hullát ölelgetett. Szólnom kellett neki, hogy ott állok mögötte. Vegyen észre! Ne szomorkodjon! Minden rendben lesz. Nem tettem.
Helyette csak álltam ott és néztem, ahogy az egész életemet módszeresen, mégis egyszerűen, seperc alatt elnyelte a mocskos lefolyó.
Agrona csak nagy szemekkel, furcsán simította fejét a tenyerembe. Puha szőre bizsergette az ujjaimat, teste melege jól esett. Szemei szomorúan keresték a tekintetem. Lassan - mint akinek semmi dolga a világban - jártam a folyosókat, minden helyiségbe be-benézve, végül szokás szerint a könyvtár felé vettem az irányt. Valami mégis más volt. A kezemben fekvő apró boldogság nem dorombolt.
Lehuppantam a szokásos fotelba, asztalon előttem rengeteg megkezdett könyv. Mindig körbejártam, új és érdekes olvasmányok után kutatva, amiket később felhalmoztam. Sam állandóan morgott érte, de sosem gondolta komolyan. Mosolyogva kaptam ölembe a felső kötetet és hagytam, hogy magával ragadjon a tudásvágy. Minél tovább olvastam, annál inkább rá kellett jönnöm: semmit sem tudok.
Már egy ideje a betűket lestem, mikor egy fájdalmas üvöltés rázta meg a bunkert. A másodperc töredéke alatt talpon voltam és nem törődve semmivel, futni kezdtem a hang irányába. A levegőt kapkodtam, az idő lelassult. A folyosó végtelennek tűnt, míg odaértem, hiszen tudtam, hogy a kiálltás tulajdonosa nem más, mint Sam. Nem fogyott a távolság.
Az örökkévalóságnak tűnő út alatt odaértem és berontva a szobába keresni kezdtem a tekintettemmel.
- SAM! - Csaptam be az ajtót.
- JEN! - Üvöltötte, így azonnal megtaláltam, hogy hol bújkál. A fürdőszoba közepén térdelt, hajából és egész ruhájából dőlt a víz, mintha elárasztották volna a helyiséget.
- Sam? - Lépdeltem felé óvatosan. Nem tudtam mire számítsak.
Át akartam ölelni, de képtelen voltam rá a döbbenettől. Térdén hintázva könnyek potyogtak a szeméből, kezében egy törülközőt szorongatott.
- Nem... - Suttogtam teljesen lezsibbadva. A látványra álmaimban sem számítottam. Én voltam az. A kádban, csukott szemekkel. Meztelen testem körül már foltokban eltűnt a hab, a víz pedig áttetszőn ölelt körbe. Néhány hajtincsem a torkomra tekeredve. Sam ismét erőt vett magán és kihúzott, törülközőbe bugyolált, majd az ölébe fektetett.
- Ez az kicsim. - Simított végig lilára fagyott számon két ujjával. - Itt vagyok. Minden rendben lesz. - Hangja remegett. Tudta, hogy hazudik, mégis nyugtatni próbált. - Megmentelek. Biztonságban vagy. - Döntötte homlokát az enyémre. - Ne hagyj itt. Könyörgöm, ne hagyj itt! - Testét rázta a zokogás, míg végül teljesen átadta magát neki.
Próbáltam visszaemlékezni mégis mi történt velem. Bevettem pár nyugtatót. Megittam azt a pár pohár bort. Szólt a zene és rettentő dühös voltam. Féltem. Dúdoltam egy dalt. Eszembe jutott egy átok, ami nevetségesen hangzott. Nevettem. Tehetetlen voltam. Sírtam, majd elaludtam.
Sam teste még mindig egy hullát ölelgetett. Szólnom kellett neki, hogy ott állok mögötte. Vegyen észre! Ne szomorkodjon! Minden rendben lesz. Nem tettem.
Helyette csak álltam ott és néztem, ahogy az egész életemet módszeresen, mégis egyszerűen, seperc alatt elnyelte a mocskos lefolyó.
