Coffee

Csillának, az első kihívás napra :D

 A bunker most kihalt volt a Winchesterek nélkül. Az egyetlen jó dolog, hogy Jody segítséget kért tőlük és egyedül maradtam, hogy annyi kávé maradt, amennyit előző este lefőztem. Legalábbis azt hittem.

 - Hova...? - Álltam értetlenül az üres gép előtt és átfutott az agyamon, hogy bárki is itta meg, vagy tüntette el.

Halállal fog lakolni.

 - Csak nem ezt keresed? - Hallottam meg magam mögött Dean hangját.

 - Köntösöm zsebéből előrántottam a fegyverem és úgy fordultam felé.

 - Hé nem kell rögtön megölni. - Tartotta magasba a kezét, már amennyire a bögre engedte, amit épp hatalmas vigyorral szorongatott.

 - Mondanám, hogy reflex, de még egy ilyen és nem tudom mit csinálok veled. - Puffogtam magamban.

 A magas srác elé álltam, aki még mindig fölényes vigyorral nézett rám. Felmértem a helyzetet. Vagy megvárom, míg elzsibbad a keze és akkor megszerezhetem az utolsó adag kávét, vagy itt helyben lelövöm, de akkor azzal kockáztatom azt is, hogy kilötyögteti az életem.

 - Mit keresel ilyenkor itthon? - Tereltem a témát és körülnézve megláttam a sarokban a kis széket.

 - Jodynak csak lelki támasz kell inkább, mint vadász, és mind tudjuk, hogy az öcsém abban jobb.

 Erre a kijelentésére felhorkantottam. Hátrálva indultam meg, lassan, őt szemmel tartva. Mintha nem is valami furcsaságra készülnék, úgy fogtam meg a szék támláját és húztam magammal, nem érdekelve, hogy hangosan csikorog a padlón.

 - Nem fog összejönni. - Vont vállat Dean és belekortyolt a bögrébe.

 - Add vissza. - Követeltem, miközben felálltam a magasítómra, hogy így végre az arcom egy magasságba kerüljön a kávéval.

 Elég furcsán nézhettünk ki, de egy idő után inkább már csak röhögtünk a másikon. Dean nem állt arrébb, pedig elfuthatott volna. Minden arra játszott, hogy idegesítsen.

 - Főzök akkor másikat.

 - Ez volt az utolsó adag.

 - Utállak. - Néztem mélyen zöldes szemébe.

 - Tudom. - Vigyorgott és arca egyre közelebb került az enyémhez.

 Nem bírtam megállni, csak úgy előtört belőlem a nevetés.

 ÉS ENNYI!

 Ismét felnevettem.

 - Ennyire nem lehetek rémes. - Állt elém Jensen.

 - Bocsi, az van előttem, hogy Danneel mit fog hozzá szólni. - Kapkodtam a levegőt még mindig. - Bocsi srácok, megleszek. Kezdjük elölről.

 - Te ezt élvezed. - Hunyorított színésztársam gyanakodva.

 Én csak egy apró mosoly kíséretében megvontam a vállam, majd átrendezve az arckifejezésemet, visszarázódtam a szerepbe.