Broken Crown

Yeap, egy song ficcel jöttem most nektek :D Igazából nővéremmel csinálunk egy kihívást és a mai téma a "Egy főszereplő halála" volt.

A dal, amire írtam: Broken Crown

 Érintsd meg a kezem és tartsd erősen. Ne eressz el, mikor mindenki más elfordul tőlem. Te legyél a támaszom, az egyetlen, akinek még számítok. Ez az egyetlen kívánságom van.

 - Tudod, hogy nem megy. - Hajtod le a fejed szomorúan és tudom, hogy azért mondod ezt, hogy ne fájjon nekem ennyire.

 Sosem leszek az első nálad. Sosem engem fogsz kiválasztani. Elmentél és nem néztél vissza. A gyűrű az ujjamon neked csak egy bilincs volt, ami azt jelképezte, hogy eldöntötték helyetted a sorsodat. Arra nem gondoltál, hogy nekem ez maga volt a csoda? Bárhogy próbálkoztam, te mindig máshova vágytál. El innen, egy másik világba, ahol volt valaki, akit szerethettél. Nekem te voltál a Nap, neked pedig az a földi nő.

 Próbáltam elfogadni, hogy így érzel. Próbáltam elterelni a figyelmemet, de túl erős volt a jeges marok, ami a szívemet tartotta. Mintha csak egy darab hús lenne, amit össze kell passzíroznia. Minden levegőt kipréselt a tüdőmből az az ismeretlen érzés, amit sokan féltékenységként neveznek. A végén már inkább nem lélegeztem. Elfelejtettem hogyan kell nélküled élni.

 Nem szeretném felhozni azt a száz meg száz dolgot, amivel megbántottál engem. Azokat a bűnöket, amiket tudtodon kívül felróttam neked. Igyekeztelek felmenteni az összes alól és máshogy nézni rád. Meg akartam mutatni neked, hogy én változni tudok a kedvedért. Én meg tudom tenni. Csak annyit akartam, hogy szeress engem. Senki nem volt még olyan kedves hozzám, mint te. Mikor kiderült, hogy a jegyesed lettem, az első mondatod az volt, hogy nem kell, ha nem akarom. Pedig én akartam. Mindennél jobban. Aztán kiderült számomra, hogy te viszont nem. A tükörbe nézve mindig azt a nőt láttam viszont, aki nem elég jó senkinek. A szívem viszont elhitette velem, hogy ismerlek téged és egyszer minden jobb lesz. Ő volt a hibás. Az a bolond szív. Olyan gyenge volt.

 - Tudnál szeretni? - Néztem gyönyörű szemeidbe és megszorítottam a kezed.

Egyre mélyebbre süllyedtem. Az én Napom voltál és nélküled sötét volt a világom. Nem tudtam és nem is akartam nélküled élni. Nem akartad viselni a koronát, amit apád rád hagyott. Öcséd pedig, ahogy eltűntél, azonnal elvett mindent, amit neked szántak. A trónt és a menyasszonyát is. Számára én csak egy törött játékszer voltam, amivel játszani kell.

 - Kegyelem? - Nevetett fel, mikor meglátta a szememben ülő érzelmet.

Nem ismerte ezt a kifejezést. Mindent tönkre tett, míg te hol voltál? Hogy mersz egyáltalán ezek után hazajönni és úgy tenni, mintha te lennél a megmentőnk? Elüldözted őt és mindenki ünnepelt téged. Azt sem tudtad hogy kérj bocsánatot. Nem is igazán próbálkoztál.

 - Még most sem érted miről beszélek, ugye? - Haraptam be a számat, majd a földön heverő törött koronára pillantottam.

Gyenge voltam, mikor megismertél, de már tudtam, hogy mi az a fájdalom. Tudtam egymagam is dönteni a sorsom felől.

 A szíved a kezemben úgy pihent meg, mint fáradt éjszakán a Nap. Az enyém volt, senki nem vehette el tőlem. Már csak a sötétséggel kellett megbarátkoznom.

 - Örökre az enyém lettél. - Folytak végig arcomon a könnyek, ahogy az istenség mellett térdeltem a hatalmas trónteremben.

Hiszen, ha Thor nem adta nekem a szívét, hát el kellett, hogy vegyem tőle.