Itt ragadtam, ebben a semmilyen világban. Ez nem halál, ez annál sokkal rosszabb. Mindig ettől féltem, hogy egyszer valami itt fog tartani a földön és most megtörtént. Mindenkim meghalt, már csak a sógorom élt a családból és vitte tovább a Winchester vérvonalat. A testvérem meghalt, a szüleim meghaltak, még Dean is meghalt. Én pedig a bunkert járva szellemként imádkoztam minden egyes nap, hogy Sam vissza térjen. A bátyja és az én halálom után megpróbált normális életet élni, legalábbis ebben reménykedtem. Évek teltek el, mire a férfi ismét betette a lábát a bunkerbe. Szomorúan nézett körbe, én pedig boldogan fogadtam a társaságát.
- Szia! - Köszöntem, pedig tudtam, hogy nem hall. - Hogy megnőttél! Mi van veled mostanában? Van már családod? Dolgozol? Van valaki, aki szeret téged? Sikerül normális életet élned? Viszel virágot Dean sírjára? Tudom, hogy utálná, de minden évfordulónkra rózsát kaptam tőle. Lehet ő is örülne neki.
Több évnyi kérdést zúdítottam rá, amiből ő csak annyit érzékelt, hogy hűvösebb lett körülötte a levegő.
- Ennek most sikerülnie kell. - Sóhajtott fel.
Követtem őt, egészen a raktárig, ahonnan elővett egy ismerős táblát.
- Muszáj megtennem. - Kapta fel a fejét, mintha érezte volna, hogy ott vagyok.
Minden lépését figyeltem, ahogy leült törökülésben a hideg kőre, ahogy rátette a kezét a táblára. Koncentráltam, hogy ne csak az ő energiájából szívjak el. Éreztem, ahogy egy pillanatra láthatóvá válok. Sammy meglepődve nézett sápadt arcomra, kócos vörös fürtjeimre, véres alkaromra. Én tettem ezt magammal?
- Mit tettél? - Nyelt nagyot.
Tényleg, mit tettem? Lenéztem ragacsos kezemre és egy pillanatra bevillant a kép, ahogy élvezettel veszem el a saját életem.
- Nem emlékszem. - Hasított belém a felismerés.
Ő csak megrázta a fejét, mintha nem erre értette volna, majd azonnal a tárgyra tért.
- Csak egy kérdésem van hozzád. - Nézett könnyes szemekkel rám a sógorom. - Miért ölted meg a testvérem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése