Fent állt a színpadon, vörös kockás ingében, egyszerű farmerjában és hangja betöltötte a helyiséget. A szívem hatalmasat dobbant amíg vártam, hogy elkezdődjön a koncert. Furcsa gondolatok szaladtak végig a fejemben. Mi van, ha egy szerelmes dal közben lesétál hozzám és megcsókol, úgy, mint rég? Mi lesz, ha nézni fog? Állni tudom majd a zöld szemek égető figyelmét? Nem, nem szabad ilyenekre még gondolnom sem. Lehet, hogy van valakije, azóta, mióta utoljára találkoztunk. Lehet, hogy pont itt is van. Imádkoztam, hogy legyen már vége az egésznek. Egyszerre vágytam, kívántam és gyűlöltem őt azért, mert ennyire tökéletes. Igyekeztem beleolvadni a hullámzó tömegbe, ami egy ütemre mozgott a zenével. Tudtam, hogy ő nem az, akit egykor megismertem, mégis reménykedtem, hogy felismer. Azonban az első sorban álló nőkön többször akadt meg a szeme, mint eddig bármikor. Különös kisugárzása volt, már-már emberinek tűnt, pedig tudtam, hogy a közelében sincs. Például ezt, (ha az a Dean lenne, akit én ismerek,) nem tenné meg. Nem állna ki ekkora közönség elé énekelni, hogy aztán gőgös vigyorral fogadja koncert végén a dicséreteket.
- Haza viszlek. - Ajánlottam fel és a remény úgy ragadt a szájpadlásomra, mint a méz.
- Rendben. - Biccentett.
Összepakolta a felszerelését, hogy aztán csendben az autómig sétáljunk. Az autónkig. Némán helyet foglalt mellettem, én pedig inkább elindítottam a rádiót. Sose volt még annyira hosszú a hazáig vezető út, mint akkor. Megálltam az ismerős ház előtt, ahol én is éltem az elmúlt pár évben. A mi házunk. Most mégis ismeretlenként tekintettem a lakásra. Nem mehetek be, amíg ő nem ismer fel. Én egy senki vagyok neki. Lehet, hogy mindig is az voltam.
Megfogtam a vállát, ő pedig lassan rám emelte fekete tekintetét.
- Akkor holnap ismét a klubban. - Mosolygott rám és én nem akartam elengedni.
Nem lehet így vége. Csak még egy perc, még egy percet kérek. Mindent be akartam neki vallani. Hogy mindez miattam történt, hogy sajnálom, hogy szeretem.
- Igen. - Emelkedett meg kicsit a szám sarka. - Szia.
Játszd a szereped, amihez már hozzászokhattál volna! - Dirigáltam fejben magamnak. Éreztem, ahogy egy kicsit meghalok belülről, mikor elvettem a kezem kockás ingéről. Hátat fordított nekem, én pedig beültem az autóba. Majd máskor, drágám, majd máskor. - Súgtam magamnak halkan. - Talán holnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése