Szívből szeretni

Egy kis fluff így estére az SPN fandomban...

 Fel akart robbanni a fejem és a reggelire letuszkolt alma vissza akart köszönni. Mégse hagyhattam, hogy gyengének lássanak. Cornelia, szedd össze magad. - Szidtam magam fejben és próbáltam nem elkenni a sminkemet, amit pár perce fejezett be a húgom. Mikor pedig nyílt az ajtó, azt hittem ő fog belépni rajta.

 - Hogy nézek ki? - Fordultam felé.

 - Gyönyörű vagy. - Hallottam Sam mosolygós hangját.

 Még meglepődni sem volt időm, hiszen az, hogy ő itt van, azt jelenti, hogy indulni kell.

 - El fogom hányni magam. - Szedtem szaporábban a levegőt.

 - Dehogy fogod. - Nevetett fel a fiatalabb Winchester és mellém lépett.

 Kezét lassan a karomra vezette és egy puszit nyomott az arcomra.

 - Biztos jól meggondoltad ezt? Deanről van szó. - Halkította le a hangját és egy pillanatra tényleg elhittem, hogy még visszahátrálhatok az egészből.

 - Mi van, ha ő gondolta meg magát? - Kapott el egy újabb pánikroham.

 Sam azonban megnyugtatott, hogy az előbb jött a bátyjától és legalább annyira izgul, mint én, ha csak nem jobban. Aztán meggyőződött róla, hogy nem fogok összeesni és elindultunk kifelé. Egyikünk sem akart nagy felhajtást, így csak egyszerűen a bunkerben tartottuk az egész ceremóniát. Beth feldíszített mindent és bíztam annyira az ízlésében, hogy hagytam neki, hiszen húgom valahogy megfogta magának a fiatalabb Winchestert is. Csak a legközelebbi ismerősöket hívtuk meg, akik végig ott voltak velünk akár a legrosszabb időkben is. Szinte elvesztem az időben és csak Sam meleg tenyere a karomon volt valós. Aztán felszólalt a dal, amitől könnyek szöktek a szemembe. Beth pontosan tudta mit szeretek, és még álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer egy musical zenére fogok oltárhoz állni. Remegő lábakkal léptem egyre közelebb és közelebb ahhoz az emberhez, akivel épp összekötni készültem az életem. Sam felsegített a kis lépcsőre és átadta kezemet a bátyjának.

 - Vigyázz rá. - Hangzott fenyegetően a mondat a szájából, majd ellépett mellőlem és szinte biztos voltam benne, hogy húgom oldalán foglalt helyet.

 - Gyönyörű vagy. - Hajolt hozzám közelebb Dean, hogy csak én halljam amit mond.

 - Szeretlek. - Vezettem végig kezemet a felkarján keresztül, egészen az arcáig, hogy enyhén borostás mosolya a tenyerembe simuljon.

 Nem kellett kimondania, hogy tudjam, ugyan így érez. Mindenki eltűnt, és csak az ő hangja volt fontos. Ahogy elismétli a szöveget, ahogy magabiztosan mondja ki az igent. Ahogy ajkai megtalálják az enyémeket és ahogy keze a derekamra fonódik. A családunk tapsviharán keresztül felhangzott Beth szipogása is, amit ezer közül is felismernék. Dean el sem engedve, átvezetett egy másik helyiségbe.

 - Az első táncunk, Mrs. Winchester. - Ölelt át és várta, hogy felcsendüljön egy dal.

 Végig erősen tartott és minden lépést mintha csak előre megbeszéltük volna, összhangba hoztuk. Persze ez is inkább az ő érdeme volt.

 - Szeretlek. - Motyogta a fülem mellett és életemben először éreztem, hogy látni akarom tökéletes arcát.

 Helyette azonban lenyeltem a fájdalmat, ami feltörni készült.

 - Én is téged. - Emeltem fel a fejem és kicsit közelebb hajoltam, hogy észrevegye mit szeretnék.

 Nem habozott. Azonnal megcsókolt, úgy, mint még soha ezelőtt. Lehet, hogy soha az életben nem fogom őt látni úgy, mint egy normális ember és még a vadászatokra sem kísérhetem el, de tudtam, hogy Dean Winchester az enyém és ezen senki nem változtathatott.

 - Annyira... - Hüvelykujjammal végig simítottam puha ajkán és hagytam a levegőben lógni a mondatot.

 Annyira szerettem őt, minden hibájával együtt, ahogy ő is elfogadott engem. Soha életemben nem voltam még annyira boldog. Szerettem őt, teljes szívemből és tudtam, éreztem, hogy ő is viszont szeret engem. Ennél több nem is kellett nekem.