Song-fic
Saját stílusban, nővéremnek írva, SPN fandomban :D
Jó olvasást!
I wanted someone strong who could protect me
Igazából, csak azt szerettem volna, hogy a szörnyektől és a különböző lényektől védjen meg. Megadtam hát, amit szeretett volna. Azonban Káin jele egy olyan csapás volt az egész világnak, amit nem hagyhattunk, hogy tovább pusztítson. A haragja tombolt és elemésztett mindenkit, kezdve saját magával. Sam és Castiel pedig bízott bennem annyira, hogy teret engedtek nekem.
- Nekem kell megállítanom a szörnyet, amit alkottam. - Keltem fel az asztaltól és elindultam ahhoz az emberhez, akire régen az életemet is rábíztam volna.
Can't hide from me, I'm a dead girl walking!
A hosszú folyosókon végig sétálva, egyetlen gondolat vert tanyát a fejembe. Ha ő támad először, meg kell ölnöm. Izzadt tenyeremben ott ékeskedett a First Blade. Miattam tette meg. Miattam választotta azt, hogy viselni fogja a jelet magán. Meg akart védeni, bármi áron. Csak arra nem számított, hogy így ő maga lesz az, akitől félni fogok. Elszoruló torokkal nyitottam be a kínzókamrába és megfagyott ereimben a vér, mikor megláttam az üres széket. Mintha csak tudta volna, ebben a pillanatban vörös fény vette át az uralmat a bunkerben és felhangzott a vészjelző. Az utolsó csengő, az utolsó találkozásunk. Dean, hidd el, hogy szeretlek és ha meg kell öljelek, akkor egy dologban biztos lehetsz. Találkozunk a Pokolban.
Here we go, here we go now!
Végig futottam a szűk átjárókon, minden egyes szobába benyitottam. Meg kellett találnom, mielőtt ő talál meg engem. Az egyik helyiségből zaj szűrődött ki. A szívem ki akart ugrani a torkomon keresztül. Remegő kézzel nyomtam le a kilincset.
- Sam! - Rezzentem össze a magas Wichester láttán.
- Megtaláltad? - Tért azonnal a tárgyra, miközben a fegyverei közt kutatta a megfelelőt. - Cas azt mondta, hogy rád hallgatni fog.
- Hát, elég sok mindenben tévedett. - Húztam el a számat. - Sam, mi van a harmadik folyosó után?
- A garázs. - Mondta, miközben egy pillanatra sem állt meg a keze a pakolásban.
- Ez lesz az. - Bólintottam, szinte már csak magamnak.
Nem törődve a fiatalabb testvér további kérdéseivel, elindultam a garázsba.
Got no time to talk, I'm a dead girl walking!
A vészjelző hangja már alig jutott le idáig. A vörös lámpák viszont még mindig villogtak. Minthogyha még ez is az arcomba nyomta volna, hogy a pokol vár. Lassan szokott hozzá a szemem a villódzó fényhez, de az Impala mellett álló alakot azonnal felismertem.
- Lépj onnan el, bármit csinálsz! - Szólaltam meg, ezzel magamra vonva a figyelmét.
Dean fekete szemekkel tekintett rám, nekem pedig abban a pillanatban darabokra tört a lelkem.
- És ha nem teszem? - Mosolygott rám, de azért felemelte a kezeit.
Nem tudtam megszólalni. Csak vártam, hogy felébredjek ebből a szörnyű álomból, miközben ő egyre csak közeledett.
- Csak képzeld el. Ha ezt itt beizzítom, akkor az egész hely a levegőbe repül. - Nézett az autójára úgy, mintha már nem számítana neki semmi és senki. - Mindenki látni fogja. Szörnyek és emberek, egy helyre kerülnek, és az nem a Menny, vagy a Pokol, hanem maga a világvége.
Az utolsó mondatokat már közvetlen közelről mondta, miközben Dean gyönyörű zöld szemei néztek rám áhítattal. Nem hagyhattam, hogy elgyengüljek. Ez nem nekem szólt, hanem a vérfagyasztó tervének.
And send you straight to hell!
- Bárcsak az anyukád erősebb lett volna és még ma is élne. - Próbáltam elnyomni feltörni készülő dühömet.
Mintha megrökönyödést láttam volna az arcán egy pillanatra.
- Bárcsak az apád kedvesebben bánt volna veletek! - Köptem szinte a szavakat, és Johnra gondoltam, az apósra, akit sosem ismertem, de gyűlöltem, hogy miatta kellett a fiainak ilyen hamar felnőniük.
- Bárcsak megértene téged a világ! - Csorogtak végig arcomon a könnyeim. - Azt kívánom, bárcsak azelőtt is ismertelek volna, mielőtt az életed pokollá vált.
Jéghideg kezemet az ő márvány keménységű, tökéletes arcához érintettem.
- Bárcsak velem jönnél most... - Csuklott el a hangom az utolsó mondatra.
Csak egy pislantás volt az egész, a szemei ismét szurok feketék voltak, és elkapta a csuklómat.
- Bárcsak több TNT-m lenne. - Mosolyodott el és szorosan tartotta a kezem.
Fel se fogtam a fájdalmat, ami végig szaladt a testemen, csak az a rettenetes reccsenő hang jutott el a tudatomig. Rezignáltam figyeltem, ahogy bal kezem természetellenes pózba kerül. Sikítani sem volt időm. Egy könnyű mozdulattal a legközelebbi falhoz repített. Még ép kezemből kiesett a penge, és akkor döbbentem rá, hogy kudarcot vallottam. Nem sikerült visszahoznom Deant. Ez már nem ő volt. A fegyver után nyúltam, de a démon észrevette és rögtön mellettem termett. Egyszerre nyúltunk érte. Az a gúnyos mosoly egyáltalán nem illett hozzá, amivel a földhöz szegezett. Bal kezem használhatatlan volt, és Dean rám nehezedő teste sem a régi emlékeket idézte fel. Megkönnyebbülni csak akkor tudtam, mikor jobb kezem érintette a hideg pengét. Próbáltam nem felfogni, hogy mit készülök tenni, csak gyorsan mozdulni. Megragadtam a fegyvert és lendült a kezem.
Mást vártam. Villogó szemeket és szájat, ahogyan egy démon szokott elpusztulni. Ehelyett csak egy kitisztuló, értetlen zöld szempár nézett velem farkasszemet.
- Köszönöm. - Mosolygott rám a felettem térdelő vadász.
Összerogyott, én pedig nem voltam képes megmoccanni. Csak óvatosan végighúztam kezemet a hátán és magamhoz öleltem. Számoltam a lélegzetvételeit. Öt... Négy... Három... Kettő...
- Szeretlek. - Súgtam a fülébe elfojtott zokogással.
Egy... Igen, most már biztos, hogy a Pokolban találkozunk.
And send you straight to...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése