Éjfél

Ez a fic nem jöhetett volna létre, ha nem nézem meg reggel az "Amélie csodálatos élete" című filmet. Mint látszik, eléggé elkapott az egész hangulata és bár néhány elemet átemeltem belőle, mégis az SPN világába helyeztem át és teljesen az én agyszüleményem. A főszereplő nem azért felszolgáló, mert Amélie is az, hanem azért, mert ÉN is az vagyok. XD

Jó olvasást!

2019. Március 17.

 Pontban 11 óra 13 perc 59 másodperckor Castiel rájön, hogy mi a különbség a Star Wars és a Star Trek között. Ugyan ebben a pillanatban Crowley feleszmél, hogy jobban szereti a gumicukrot, mint a csokoládét. Mindeközben Dean Winchester a Bunker asztalánál ül és ahelyett, hogy az éppen aktuális ügyön dolgozna, a polcokon sorakozó könyveket számolgatja.

 Dean nem szereti, ha valaki más vezeti az autóját, és ha bárki a zenei ízlését kritizálja. Azt sem szereti, ha nincs a legközelebbi boltban pite, vagy ha egyedül kell lennie. Viszont ennek ellenére szereti egyedül lemosni az ő Baby-ét. Szereti még, ha az anyukájáról és róla készült kép mindig az ágya mellett van lefekvés előtt és legfőképp a testvérét szereti.

 Az öccse, Sam Winchester ekkor a szobájában fekszik és a plafont bámulja. Ő nem szereti a rendetlenséget és azt, ha a bátyja magára próbálja venni az egész világ gondját. Ezzel szemben szereti a kockás ingeit és mikor senki nem látja, összefogni egy kis copfba a haját. Szereti még a jogot, mert átlátható, de mégis vannak apró egérutak benne. Egyszer szeretne családot és egy nyugodt életet, amiben a testvére is boldog. Egy olyan világot, ahol nem kell minden pillanatban azon gondolkodni, hogy éppen melyik természet feletti lény akarja meghódítani a mindenséget. Most azonban csak fekszik és a plafont bámulja. Számolgat, hogy pontosan mennyit aludt a héten, de sajnos nem jut tovább négy óránál. Miközben számol, fel sem merül benne, hogy negyvennyolc órán belül megváltozik az élete.

 Ugyan ezen a napon, ugyan abban a másodpercben, ugyan abban a városban a francia származású Cécile Bourgeois rákattint egy cikkre, miszerint "Bele lehet halni a bánatba", de nem olvassa végig, ugyanis fel kell kelnie megetetni az ajtóban nyüszögő kutyáját. Cécile nem szereti, ha valaki olvasás közben zavarja, egyedül a kutyájának engedni meg. Ezen kívül még irtózik átmenni bármilyen járművel nagyobb folyók felett és a szokatlanul lyukas dolgoktól. Ellenben imád sokáig az ágyban maradni és mosolyogni. Szereti megfigyelni az embereket, mikor azt hiszik, hogy senki nem látja őket és aztán úgy nézni rájuk, mint egy régi ismerősre. Szereti a kis házát, amit bérel a munka helyétől pár utcányira, és szeret néha "Carpe Diem" módjára élni. Miközben a háziállata eszik, ő kitölti egy tálba a müzlit és ráönti a tejet. El se tudja képzeli, hogy bárki fordítva tenné meg ezt. Amikor lenyeli az első falatot, még nem tudja, hogy negyvennyolc órán belül meg fog változni az élete.

 Miután Cécile felöltözik és ellenőrzi háromszor is, hogy be van-e zárva a bejárati ajtó, elindul a munka helyére. Egy közeli étteremben dolgozik, felszolgálóként és nagyon szereti. Sok ember, sok különböző élettel és mind arra vár, hogy ő felfedezze. Szokása szerint kettő perccel munka kezdés előtt belép az ajtón és mindenkinek egyesével köszönve, hátra sétál az öltözőhöz. Átöltözik a váltó ruhájába és a pultba lépve azonnal átalakul. Mindenkivel elbeszélget, pedig nem szeret beszélgetni. Mindenkire mosolyog, pedig csak azokra szeret, akik megérdemlik. Gyorsan végzi a dolgát, pedig nem szereti, ha siettetik. Mégis Cécile imád itt dolgozni és ez az érzés ismét hatalmába keríti, mikor belép a kedvenc vendége. Na, nem olyan kedvenc, mint például a furcsa pasas a sarokban, aki mindig tejjel kéri a kávét, de nem is olyan kedvenc, mint a mindig központi asztalnál ülő vörös hajú lány, akinek szeplői mindig másról mesélnek. Nem, az ő kedvenc vendége a titokzatos magas férfi, aki pontosan minden vasárnap délután négy óra kettő perckor toppan be. Szereti rajta azt, ahogy lehajol, nehogy beverje a fejét az ajtóra akasztott szélcsengőbe, mint legelső alkalommal, és azt, hogy mindig más ing van rajta, de a haja időjárástól függetlenül, mindig ugyan úgy áll. Egyszer még azt a pillanatot is sikerült elkapnia, mikor egy apró haj gumit éppen kihúz a hajából, majd a laptopját összecsukva távozik. Cécile sosem volt átlagos és ezt néha áldásnak, néha átoknak fogta fel. Most, ahogy éppen az érkező felé siet, hogy a legjobb helyet kiválasztva leültethesse, arra gondol, vajon tényleg elég jól bezárta-e az ajtót otthon.
 - Szia! - Köszön neki Sam, akinek csak egy véletlen folytán tudta meg a nevét.
 Cécile inkább csak rámosolyog, egy olyan igazi, szívből jövő mosolyt kap, amit csak kevesen. Aztán szétnéz és az egyik ablak melletti egyes asztalhoz vezeti a férfit.
 - Szokásos? - Szólal meg először és közben a papírját bámulja, amire már felírta a kávét, két cukorral, egy tejszínnel és az elviteles pitét.
 - Igen, köszönöm. - Bólint Sam és előveszi a laptopját, de csak maga mellé rakja, nem kapcsolja be.
 Cécile szereti a szemét, ami néha zöld, néha kék, néha pedig barna árnyalatban játszik. Mikor először döbbent rá, hogy egész nap el tudná nézni az ismeretlen arcát, két napig a müzlire öntötte a tejet, hogy legalább reggel ne ő legyen az első gondolata. A lány még sosem volt szerelmes ez előtt. Voltak barátai, de nem hozták azt a szintet, amit ő várt. Azt szerette volna, ha úgy szeretik őt, ahogy neki is jó, ne csak a másiknak. Ennek dacára Cécile igyekezett nem kimutatni az ismeretlen ismerősnek, hogy a kis lábujja hegyétől a füle tövéig szerelmes belé. Inkább lefőzi a kávét és a tetején lévő habba egy apró kakaó-szívet rajzol, pont annyira csúnyán, hogy csak az ismerje fel, aki tudja mit keressen. Ezután a tálcára rakja a becsomagolt pitét és egyszerre viszi ki őket az asztalhoz. Mosolyogva teszi le az italt és két lélegzet között bátorságot próbál gyűjteni ahhoz, hogy megszólaljon, mikor Sam telefonja megcsörren. Bocsánat kérőn néz főszereplőnkre, majd felpattan és kisiet az étteremből. Cécile egy darabig még áll és vár egy helyben, majd mikor hallja a gumik csikorgását, végre kifújja a bent tartott levegőt. Tekintete az asztalra siklik, majd a székre, amin egy fekete táska pihen, benne Sam laptopjával. A barna hajú lány arcára régen látott izgalom ül ki. Utoljára akkor örült ennyire a véletlennek, mikor véletlen letörte anyja legszebb virágjának fejét és pont akkor járt arra a kutya is, ezért az egészet ráfogta, mire az anyja az állatot verte el. Cécilenek mai napig lelki ismeret furdalása van miatta, hogy örült a szerencséjének.
 Este 9 óra 27 perc 2 másodperckor befejezi a felmosást és utolsóként hagyja el az éttermet. Haza indul, kezében Sam tulajdonával. Otthon megeteti a kutyáját, majd ágyára rakja a fekete táskát. Elmegy zuhanyozni, de nyitva hagyja az ajtót, mert így pont rálát a szobájára. Nem alszik egy szemhunyásnyit sem, inkább törökülésben az ágyon ül. Hozzá se nyúlt az idegen dologhoz.
 Több lehetőség is átfut az agyán. Az egyik az, hogy ha kinyitja és bekapcsolja, akkor egy szokványos gépet és egy szokványos életet fog találni a titokzatos idegen mögött, aki a továbbiakban már csak "kevésbe titokzatos idegen" lesz számára.
 A másik lehetőség az, hogy egy titkos ügynökkel van dolga, aki éppen a földönkívüliek invázióját próbálja megakadályozni, és ezért sietett el olyan gyorsan, mert a közelben leszállt egy UFO és ő volt a legközelebb, de az idegenek elrabolták őt és kitörölték az emlékeit, ezért nem jött vissza egész nap a táskáért, és most kirakták őt egy másik bolygón, ahol új életet kezdhet farmerként, és nem fog neki többre telleni egy kockás ingnél és Cécile nem érti hogyan szerethet egy olyan embert, akinek tehenei vannak.
 Cécile a laptopot bekapcsolva feltöri a belépési kódot. Nem volt egy zseni és különleges képességei sem voltak, de sokkal több szabadidővel volt megáldva, mint egy átlagos ember. Rengeteg olyan dolgot megtanult, amiket soha nem fog tudni hasznosítani. Például hatástalanítani egy bombát, repülőgépet vezetni és feltörni kódokat. Több ablak is meg volt nyitva, de ő azonnal kiszúrja azt, amivel a legtöbbre mehet. Belép a térképhez és megnézi az előzményeket. A legtöbb útiterv, ami a városban található, egyetlen helyet jelölt kiindulási pontnak, az erdő közepén. Cécile leírja a koordinátákat, aztán megeteti a kutyáját, felvesz egy meleg, citromsárga színű kabátot és hozzá a kedvenc piros-fekete sálját, majd a laptopot magához véve kilép a házából. Leellenőrzi háromszor, hogy rendesen bezárta-e az ajtót, aztán elindul a kora reggeli félhomályban, hogy visszajuttassa jogos tulajdonosának a gépet.

2019. Március 18.

 Este 8 óra 1 perc 32 másodperckor Sam és Dean Winchester véresen állítanak haza a Bunkerba. Egy vámpírt megölni sosem könnyű feladat, de három vámpír már kihívás.
 - Enyém a zuhany. - Ásít Sam és elindul az említett helyiség irányába.
 Mikor felfrissülve, tisztán kilép a víz alól, lövéseket hall. Azonnal a főhelyiség felé veszi az irányt, ahol még mindig véres bátyja, egy rikító citromsárga kabátos lányra fogja a fegyvert.
 - Hogy jutottál be? - Kérdezi idegesen.
 - Nyitva volt az ajtó. - Suttogja a lány, majd tekintete Samre téved. - Ezt neked hoztam.
 A fiatal Winchester döbbenten nézi Cécilt, aztán a bátyja felé int és csak azután szólal meg.
 - Dean, ő itt Cécile, a lány, akitől a pitéket hozom. - Magyaráz Sam még mindig csak egy törölközővel a derekán. - Cécile, ő itt Dean, a bátyám, aki most megy és lezuhanyozik.
 Az idősebb testvér bízik az öccsében, ezért leengedve a fegyvert, elmegy tusolni. Sam és Cécile magára marad a Bunker közepén, szótlanul állnak egymással szemben.
 - Köszönöm, hogy visszahoztad. - Töri meg a csendet a házigazda. - Mióta vagy itt?
 - Nagyon szívesen. - Mosolyog a lány megint úgy, mintha a férfin kívül nem létezne senki. - Nagyjából hajnali reggel 7 körül értem ide. Azóta várok.
 Sam nem tudja levenni róla a szemét, ahogy arca kipirul, ahogy tekintete kerüli az övét, ahogy próbálja rendszerezni a levegő vételeit. Közelebb lép, hogy elvegye a laptopot, de láthatóan Cécile nem zavartatja magát. Sőt, ahogy Sam elérhető távolságba kerül, a lány felemeli kezét és a másik vizes hajából kihúzza a gumit, amit benne felejtett. Aztán megint úgy mosolyog rá, mintha miden titkát tudná.
 - Hogy csinálod? - Kérdez rá a Winchester.
 - Mit? - Néz el mellette a lány, mintha nem tudná miről van szó.
 Sam nem vár választ. Helyette lehajol, hogy megcsókolhassa őt. Mióta is vár erre? Nagyjából azóta, hogy megtalálta azt a boltot, amiben a finom pite és a keserű kávé mellé Cécile arca is társul minden vasárnap. Egymásba feledkezve haladnak folyosóról folyosóra, egészen Sam szobájáig. Cécile egyszer sem ellenőrzi, hogy bezárták-e az ajtót és Samet se érdekli, hogy levernek pár dolgot, ezzel rendetlenséget hagyva maguk után.
 Éjfélt üt az óra. Sam és Cécile egymás mellett alszanak az ágyon.
Sam egy boldog családról álmodik, amiben a lánynak is fontos helye van már.
Cécile pedig arról, hogy szegény kutyája tegnap kapott utoljára enni.
 Eközben Dean a számolás végére ér és megállapítja, hogy az Egyetemesek rengeteget olvastak.