Álmatlan

Nyakig betakarózva vártam, hogy elérjen az álom, ami úgy látszik a mai este nem akart egyhamar érkezni. Forgolódtam és dobáltam magam kínomban, miközben az elmúlt hetek eseményein gondolkodtam. Nem szabadna, hogy bűntudatom legyen, mégis mardos belülről. Hiszen Tonyval megegyeztünk. Amíg nem érzi késznek magát arra, hogy új kapcsolata legyen, addig velem sem fog szórakozni. Az első pár alkalom ugyanis, mint kiderült, neki nem sokat jelentett. Nekem viszont egy egész világot jelentett az, hogy végre észrevette a próbálkozásomat és a több száz lány közül pont engem sikerült kifognia azon az első alkalmos házibulin. Másnap egyedül keltem, de nem zavart, mert emlékeztem az este mondott szavaira, amiket csak nekem szánt. Alsós korom óta bele voltam zuhanva a Stark fiúba, akiről mindig is tudtam, hogy egy nagyképű, önző idióta, és mégis ő kellett nekem. Úgy éreztem több van benne, mint amit mutat. Kár, hogy tévednem kellett. Második alkalommal ő hívott fel engem, hogy egyedül van otthon és nincs-e kedvem átnézni hozzá. Pontosan tudtam mit akar, mégis otthagyva Ravent egyedül a kocsmában, szaladtam Tonyhoz, hogy egy felejthetetlen estét töltsek vele. Összejártunk többször, mint illene és közben egyre jobban beleszerettem. Ő rajta viszont nem látszott semmi. Egyre jobban fogytán volt a türelmem, hiszen hiába szakadt volna meg a szívem, ha közben tudom, hogy ő nem boldog. Aztán elrontottam azzal, mikor ki mertem neki mondani mit érzek.

 - Most komolyan csak egy este volt a sok közül neked? - Álltam meg öltözködés közben, a ki tudja hanyadik alkalmunkkor.

 Ő pedig csak ült a francia ágy közepén, félmeztelenül és olyan tekintettel nézett rám, hogy zokogni lett volna kedvem.

 - Még meggondolom. - Mondta végül, nekem pedig elegem lett.

 - Tony, az Isten szerelmére ne szórakozz az érzéseimmel, hiszen tudhatnád mennyire szerelmes vagyok beléd! - Vágtam a fejéhez és csak a meglepődöttséget láttam rajta.

 - Hogy mi? - Pislogott tágra nyílt szemekkel.

 - Észre se vetted? - Nevettem kínomban és felkaptam magamra az utolsó ruhadarabot is. - Látni se akarlak, amíg el nem döntöd, hogy mit is akarsz pontosan.

 Miután kimondtam, jöttem rá, hogy mennyire véglegesen hangzik ez a mondat.

 - Rendben, ahogy akarod Bianca. - Mondta ki a nevemet úgy, hogy majdnem visszaborultam mellé az ágyba, de végül csak egy utolsó pillantást vetettem rá és elhagytam a házát.

 Ennek már több, mint két hete volt. Raven csesztet, hogy igazán túlléphetnék már az egészen, de ő ezt nem értheti meg. Neki ott van Loki, aki mindenben kiáll mellette és ha mégse, akkor Stevehez is bármikor betoppanhat segítségért. Én viszont az egész eddigi életemet azzal töltöttem, hogy reménykedtem. Legtöbbször abban, hogy Tony végre tényleg észreveszi, hogy a világon vagyok. Minden fiút, aki valaha közeledni akart volna, azonnal leráztam, mert ott volt Stark.

 - Mekkora idióta vagy! - Morogtam a plafonnak és kezeimet arcomra szorítva próbáltam kizárni a gondolatokat a fejemből.

 Abból ítélve, hogy azóta nem keresett meg a playboy, arra következtettem, hogy döntött és sajnos nem a javamra. Még sírni sem volt erőm. Egyszerűen elsüllyedtem az önsajnálat bugyraiban. Az óra kattogott a falamon és most először éreztem idegesítőnek ezt a monoton hangot. Aztán egyszer csak az ütemes ketyegést megtörte egy sokkal hangosabb csilingelő hang. Valaki vagy nem tudja, hogy hogyan kell használni egy csengőt, vagy pedig az a célja, hogy felkeltsen vele, ugyanis rátenyerelhetett az ajtóban várakozó.

 - Megyek! - Kiáltottam, mire azonnal elhallgatott a ricsaj.

 Felkeltem és a bejárathoz botorkálva ajtót nyitottam.

 - Mi a franc? - Kerekedtek el a szemeim, ahogy az ott ácsorgóra meredtem. - Tony?

 A srác úgy állt ott, mint aki rossz házba csengetett és most jön rá, hogy mit is tett. Haja kócosan meredt az ég felé, és ruhái olyan gyűrödten lógtak rajta, mintha napok óta ebben aludt volna.

 - Gyere be. - Invitáltam beljebb, nem is értem miért.

 Ő pedig csak végig nézett rajtam és egy halvány mosollyal az arcán, belépve, magához húzott.

 - Régóta nem aludtam. - Motyogta a fülembe, miközben olyan erősen tartott, ahogy még soha ezelőtt. - Azt hittem csak viccelsz, hogy nem jössz többet. Azt hittem te fogsz hamarabb megtörni, és mégis én jöttem ide.

 A levegő kiszökött a tüdőmből és könnyek égették a szemeimet. Lehet mégis sikerült elaludnom és most ezt az egészet csak álmodom?

 - Hiányoztál és nem akarom, hogy többet ezt csináld velem. - Fogott meg a vállaimnál fogva és mélyen a szemembe nézett. - Nem ígérem, hogy nem leszek egy arrogáns hülye, mint eddig, de próbálok változni miattad. Csak könyörgöm, legyél megint velem!

 Igen, most már biztosan álmodom. Tony Stark senkinek nem szokott könyörögni, főleg nem nekem. Szívem szerint képen röhögtem volna, de abban a pillanatban megcsókolt és igen, ebből meg tudtam állapítani, hogy mennyire valóságos az egész.

 - Itt aludhatok ma? - Kérdezte fáradt hangon és mintha visszatért volna egy kicsit a régi Tony.

 - Persze. - Mondtam és kézen fogva bevezettem a szobámba.

 Lefeküdtünk aludni és hallgattam, ahogy hamarosan egyenletessé válik a légzése. Álmában magához szorított és úgy éreztem végre megtört a jég. Ebben pedig másnap reggel száz százalékig biztos lehettem, mikor felkelve, még mindig magam mellett találtam a férfit, akiért érdemes volt szenvednem.