2018. január 28., vasárnap

/1. Wait for it, wait for it

Fandomdebüt siralmasan kevés szóval, de éppen art-block közepén csücsülök, és valahogy próbálom túltenni magam rajta. Naszóval Hamilton, meg stuff és a fél világ párosításai, mert mi lennék, ha nem multishipper, szóvalja. Remélem nem haragszotok meg, ha nem sorolom fel az összeset. Amúgymegjóolvasást. (Zárójelben megjegyzem, hogy modern és college au, mert korhűen szerintem nem tudnék írni, és tényleg nézzétek el nekem, hogy mindössze kilencszázszó környékén van. Folytatást meg majd hozok valamikor, próbálom kiszenvedni magamból, tényleg.) 



 A háta a bár mosdójának koszos, bordó csempéjéhez feszült, a karjai szorosan a másik nyaka körül. Csak, hogy még közelebb tudja őt húzni magához. Igazából megmondani nem tudta volna, hogy hol van, azon kívül, hogy John Laurens szájában. De ott nagyon. Levegővételenként próbálta elmondani, amit akart. Még részegen is kattogott az agya. Legalábbis pont annyira, hogy tisztában legyen a céljaival. John pihegve dőlt rá a vállára. Alex nem tudta tartani magukat, a lábai kicsúsztak alóla, és nem csak azért mert kurvára szédült. Az érzékszervei Laurens-szel voltak teli. Percekkel később valahogy a másik ölében fekve kötött ki. Abban az állapotban volt, amikor csukott szemmel még jobban forgott a világ, mint amúgy. Próbált a plafonon található foltokra koncentrálni, hátha akkor rövid időn belül elmúlik a hányingere.
 - Tudod John, még rengeteg mindent nem tettem meg, amit szeretnék. - Lassan, vontatottan beszélt. Általában hadarni szokott, biztos a részegség. - Leakarok diplomázni, jogon. Aztán egyszer amúgy jó lenne a pénzügyminisztériumnál dolgozni. Figyeld meg, történelmet fogok írni. - Némán hallgatta őt, végül Hamiltonnak nem kellett sok, elaludt. Nehezen rángatta ki a mosdóból, és tanácstalanul nézett a Lafayette és Mulligan felett őrt álló Burre. Amikor megpillantotta Johnt, az arca furcsa grimaszba vágódott. Nem tett rá megjegyzést. Ujjával Alex felé bökött.
 - Tudod, hol lakik?
 - Fogalmam sincs.

 Másnap reggel a szomjúságán kívül a fejfájás keltette. Aztán, ahogy kiakart mászni az ágyból lesett róla, akkor jött rá, hogy nem a saját szobájában van. A szobában három másik fekvőhely is volt, nehezen felismerte bennük azt a három srácot, akivel tegnap találkozott. Ahelyett, hogy felkeltette volna bármelyikőjüket, inkább ivott a kis szekrényen lévő üveg vízből, és visszafeküdt aludni.

 Valamikor délután, amikor a nap már inkább volt lemenőfélben, Hercules öblös nevetésére ébredt. A fejfájása a reggelhez képest enyhült. Eléggé kiütötte magát, de azért még arra emlékezett, hogy valamikor hajnali három környékén John Laurensszel smároltak egy New York-i bár retkes vécéjében. Meg a másik kettő neve, és hogy az egész abból indult ki, hogy összefutott Aaron Burrel. Mert Aaron Burrnek akkora neve volt, hogy még a világ kibaszott végére, és annál kettővel tovább is eljutott. Saint Kitts és Nevis egy két szigetből álló államszövetség volt a Karibi-térségben, mindössze ötvenötezres népességgel. Szóval, ha valakinek a neve odáig eljutott, akkor tényleg számított valamit. Alex éppen aznap költözött fel New Yorkba, bepakolt a kollégiumi szobájába, kinézett a Hudsonhöz, benézett a Central Parkba, megpróbált kiigazodni a metróvonalakon, és végül bevágta magát Manhattan sűrűjébe, amikor egy ismerős arc ütötte fel a fejét a látóterében. 
- Bocsi, hogy csak így full ismeretlenül leszólítalak, de szerintem Aaron Burr vagy. Aaron Burr vagy?
- Attól függ, ki kérdezi. - Nem volt sokkal magasabb nála, de nem is volt rá szüksége ahhoz, hogy lenézően pillanthasson a másikra. Alex egyébként észre sem vette.
- Oh, Alexander Hamilton vagyok, hívhatsz nyugodtan Alexnek. - Burr csak egy aprót bólint.  - A csapból is a te neved folyik. Tegezhetlek ugye? Persze, hogy tegezhetlek, csak pár évvel vagy nálam idősebb. Meg eddig is tegeztelek. Én is elszeretném érni, hogy kitűnő jegyekkel végighúzzam az egyetemet. Meg Washington professzor doktoranduszaként rengeteg esélyed lesz a világban. Szóval, hogy csináltad? Hogy diplomáztál le ilyen hamar? - Izgatottságtól csillogó szemekkel nézett végig rajta. Burrt egy egészen ici-picit taszította, hogy ennyit beszélt.
- A szüleim utolsó kívánsága volt.
- Te is árva vagy? Én is! Úristen. Kívánom, hogy egyszer bebizonyíthassuk, hogy többet érünk, mint arra az emberek valaha is fogadtak.
- Meghívhatlak valamire?
- Jól hangzik, köszönöm!
- Ha már itt vagyunk, ellátlak néhány ingyen tippel, mert hidd el. Később jól fog jönni. - Felült a bárszékre. A fiatal pultos lány egy pillanat múlva már eléjük is tolta a két pohár whiskyt. Burr rávigyorgott, cserébe csak egy szemforgatást kapott, és el is viharzott.  - Na, szóval. Beszélj kevesebbet.
- Hogy mi?
- És mosolyogj többet. Az emberek arcára általában rá van írva a véleményük. Ha sikeres akarsz lenni, akkor próbáld meg elrejteni a véleményed.
- Most komolyan?
- Igen, ja és akik feleslegesen jártatják a szájukat, végül a föld alatt kötnek ki. - Nemtörődöm módon vont vállat. Aztán hatalmas robajjal kicsapódott a bár ajtaja, és Burrnek nem sok kellett, hogy kis híján belefulladjon a whiskyjébe.
- Ezek kik? -  nézett az ajtó felé. Három fiatal srác lépett be rajta. Hamilton szinte odáig érezte a belőlük áradó kicsattanó energiát, és hirtelen csak nagyon megakarta őket ismerni.
- Nagyjából egy hete járnak ebbe a bárba. Ők is  Columbiások lesznek, ha jól tudom.
- Úúú, odamegyek hozzájuk - csúszott le a székről.
- Szerintem nem ké... - És Alex már ott sem volt. - ...ne - hitetlenül rázta meg a fejét és maga sem tudja miért, de követte az alacsony, copfos hajú srácot. Magában azért megjegyezte, hogy ezt még megfogja bánni.

 Nagyjából öt perc múlva már úgy beszélgettek, mintha világéletükben legjobb barátok lettek volna. Lafayette teljes nevét nem sikerült megjegyeznie, de már bemutatkozáskor rájött a férfi kellemesen csengő akcentusából, hogy egyébként francia. Hercules Mulligant egy jó fél óráig kevésbé értette, mint Lafayettet, lévén, hogy ő Írországból származott. Az íreket nehezen értette meg. A csapat harmadik tagja John Laurens volt, és egy egészen hosszú perc erejéig fel sem fogta, hogy miről beszél. Mármint így is őt figyelte, csak a szeplőkkel tarkított arca akkor éppen jobban lekötötte, mint a mondandója. Kedve támadt csillagképeket rajzolni az apró barnás pöttyökből. Inkább lehúzta az elé tolt feles pohár tartalmát. Aztán a következő hatot is, és végül így kötött ki a százhuszonhármas számú kolesz szobában másnap reggelre. 

1 megjegyzés:

  1. Udzabdhdnsjsbs ide is megérkeztem, és micsoda cukkancs modern az fogadott :3 Nagyon tetszik ahogy átültetted a cselekményt, na és ahogy elkezdted...! Wow. (Awesome, woow!)
    Repülök is tovább, mert rémlik hogy ebből kettő is van, legalábbis remélem.
    Köszönöm, hogy olvashattam <3
    Üdv: Babu

    VálaszTörlés