2018. január 29., hétfő

/2. Wait for it, wait for it

Máris második fejezet? Holy shit. Egyébként ez is röpke ezer szó körül van, szóval nem egy nagy durranás, meg nem is történik semmi, és egyelőre ötletem sincs, hogy mit akarok ebből az egész sztoriból kihozni, de remélem olvasható lett. Tehát akkor: Jóolvasástnektek!



 Elfelejtette a szobaszámát. Egyelőre még az újonnan szerzett mindössze három barátja szobájában ücsörgött. A kezében a telefonja, valami könyvet olvasott pédéefben. Lafayette (akiről egyébként közben eszébe jutott, hogy a keresztneve, legalábbis arra gondol, hogy ez a keresztneve, Gilbert) csöndben (vagyis átüvöltve a fél szobát) megjegyezte neki, hogy még nem kezdődött el a félév, addig lazítson már. Szóval olvasás közben kapott egy fél-szívrohamot, mert rájött, hogy nagyon nem tudja, melyik szobába kéne majd visszamennie. Mármint persze az emelet megvan, azt is betudja határolni, hogy nagyjából a folyosó közepén, de hogy ezen felül melyik lehet, az már más kérdés. Arról nem is beszélve, hogy mekkora gáz lenne már benyitni a fél koliba, hogy "ja, bocsi, ez úgy néz ki, nem az én szobám." Ezért háromnegyed óra múlva, amikor idejét látta annak, hogy visszahúzódjon a saját szobájába, (kis izgatottság, mert lehet megérkeztek a szobatársai, és kitudja kik azok) pontosan így tett. Előtte azért Laurens még megígértette vele, hogy mindenképp összefutnak másnap, de az már mellékes volt. Amúgy is az összes létező közösségi médián, ahol fent voltak már bekövették egymást. Lehetetlen lenne nem beszélgetni. Meg tulajdonképpen háromemeletnyire laktak egymástól. Felérve  a negyedik emeleti folyosó közepére egyenként kezdte nyitogatni az ajtókat. Az egyik szobába benézve három lánnyal találta magát szemben, bocsánatkérések és kacér vigyorok közepette csukta vissza az ajtót. A következő szoba még üres volt, az utánalévőben egy unszimpatikus, magas srác, akiből áradt a felsőbbrendűség és egy másik, aki úgy nézett a magasra, mintha ő lenne a király. Egy pillanatra végigfutott a hátán a hideg és a lehető leggyorsabban csukta be az ajtót. Végül a négyszáztizenkettesben ismert rá a saját cuccaira, és hálát adott az égnek, hogy az emeletet legalább megjegyezte. Fáradtan, teljesen elfelejtve, hogy végigaludta a fél napot dobta le magát az ágyára, és csak akkor vette észre a két bent ülőt, amikor végignyúlt az ágyán. Izgatottan pattant fel a fekvőhelyéről, és a szobatársai felé igyekezett. Még mielőtt odaért volna bemutatkozni, volt egy hangyafasznyi ideje végigmérni őket. Látszólag jó barátok voltak, vagy valami olyasmi, de stílusra ennél jobban nem is különbözhettek volna. A magassabbik, afro hajú kábé úgy nézett ki, mint aki most lépett ki egy modellmagazin címlapjáról. A meleg színek hihetetlenül jól passzoltak a bőrszínéhez, és úgy látszott ezzel tisztában is van, ezért bordó, narancs és barna ruhák voltak rajta. Alex hazudna, hogyha azt mondaná, hogy nem bámulta volna meg a kelleténél egy kicsit jobban. Ellenben a mellette ülő fekete srác nem pont olyan típusnak tűnt, aki sokat adna az öltözködésre. Testalkatban Mulliganre emlékeztette őt. 
 - Alexander Hamilton - nyújtott kezet büszkén.
 - Thomas Jefferson. - Jeffersonnak erős kézfogása volt. Pont olyan, mint amilyet egy elnök kézfogásához társítana. 
 - James Madison. - Madison már más tészta volt. Ő inkább olyan "az elnök kiskutyája" fajtának tűnt. Szóval két szobatárs pipa, már csak a harmadikat várja. A szobára csönd telepedik, egészen húsz percre, amíg Lafayette be nem fut. Halkan szuszog, látszólag a negyedikig szaladt. Alex valószínűleg már a másodikon meghalt volna, ha futni akarna a lépcsőn. Már éppen kérdezné, hogy miért jött, amikor a francia Jeffersonra emelte a tekintetét, és elvigyorodott.
 - Tommy! - Az említett felpattant az íróasztala elől és olyan "ezer éve, hogy találkoztunk, de jó látni" ölelésben részesítette a másikat. Még mielőtt meglepődhetett volna, hogy ismerik egymást azonnal franciára váltottak. Némán hallgatta őket, valamennyit ő is értett franciául, de Jefferson kiejtését hallva, halvány irigység lángja lobbant benne. Elkönyvelte, hogy gyakorolnia kell a nyelvet. A beszélgetésből annyit tudott leszűrni, hogy együtt jártak Párizsban középiskolába. Thomas két napja jött haza, és aztán megdorgálták egymást, amiért nem beszéltek, de végül is nem baj, mert a sors egy helyre sodorta őket. Most hallotta először, hogy Lafayette egyébként emberi jogok szakra jelentkezett. Még egy darabig örültek egymásnak (vagyis még két órán keresztül franciául történt a szobában elhangzó összes beszélgetés, és Alexnek lassan kezdett tőle zsongani a feje) aztán visszavonulót fújtak, és megegyeztek, hogy majd holnap megbeszélik. Hamilton franciákkal álmodott aznap éjjel.

***

 Reggel jött rá arra, hogy nem a Johnék szobájában lévő ágy volt a hibás azért, mert leesett róla. Sokkal inkább a keskeny kollégiumi ágyak, és hogy tipikusan az az ember volt, aki álmában fél percenként helyezkedett. Éppen a földön ült, amikor a szoba ajtaja nyílt, és megérkezett a negyedik ember is. Az arcára egy levakarhatatlan vigyor ült ki, amikor meglátta Aaron Burrt. Burr reakciója már nem volt ennyire vidám. Még azon is elgondolkozott, hogy megfordul, becsukja az ajtót, és inkább keres egy másik szobát. Aztán úgy döntött, hogy nem lehet annyira vészes Alexander mellett, és ha mázlija van átköltözik majd a hármasfogathoz, és akkor nem kell non-stop Hamiltont hallgatnia. 
 - Azt hittem, doktorandusz vagy. Mármint neked nem kell bejárni, meg ilyenek - nézett fel Burr-re a földről. 
 - Attól még a kolira jogosult vagyok - vont vállat. - Bár nem értem miért elsőévesekhez kerültem. - Erre a kijelentésre Jefferson fordul egyet és rájuk emeli a tekintetét.
 - Én Lyonban elvégeztem az első két félévem. - A hangja még álomtól nyomott volt, a haja össze-vissza állt. - Jéé, Burr. - Gúnyos mosoly ült ki az arcára. 
 - Neked is szia, Thomas - motyogta zavartan. Alex nem értette, hogy mire föl ez a nagy feszültség kettejük között, de kivételesen nem is szólt bele. Amúgy is jobban érdekelte, hogy látszólag mindenki ismer mindenkit, csak ő maradt ki ebből az egészből. Bárcsak már középsuli idejére elszabadult volna Nevisból, akkor talán több mindenkit ismerne. Mielőtt ezen tovább gondolkozhatott volna inkább kiborította a bőröndje tartalmát, hogy megtalálja a törölközőjét és elmehessen zuhanyozni. A cuccait úgy hagyta ott az ágyon, ahogy azok kipotyogtak a bőröndből, majd később rendet rak. Sajnos nem arról volt híres, hogy szeret rendet tartani maga körül. Miközben a folyosó vége felé lévő fürdőszobába tartott, nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy Burr idegesen nézi az ágyán lévő ruhakupacot. A gondolatra elnevette magát. Máris nagyobb lendülettel indult neki a reggelnek. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése