2017. október 1., vasárnap

Cirkuszt a népnek

Boldog Októbert XD


Van egy hely, amit jobb, ha messziről elkerülsz,
Különben a lelked örök kárhozatra kényszerül.
De azért, hogy megértsd, miért tartsd távol magad tőle,
Elmesélek egy történetet, hátha tanulsz belőle.

Egy lány és egy fiú, így kezdődik a mese,
Ők is azt hitték, hogy nem igaz a fele se.
Mindez egy szeles őszi napon történt,
A halálnál is rosszabb sorsot, pedig maguk választották, önként.

Kint hűvös volt, míg bent kellemes meleg fogadta az érkezőket,
Az ablak alatt egy autó hajtott el, kikiáltva a következőket:
"Figyelem, figyelem! Itt az alkalom, hogy valami felejthetetlenben legyen részed,
Gyere el cirkuszunkba, ha van elég merszed."

Meghallotta ezt a két kíváncsi gyermek,
S összeszedve minden bátorságukat, útra keltek.
Odaérve meglepetten vették észre,
Hogy a belépő árát senki sem kérte.

Besétáltak a sátorba, hol sötét fogadta őket,
Aztán elkezdődött a műsor, mi lenyűgözte a közönséget.
Egész éjjel nevettek, tapsoltak és jól szórakoztak,
Nemsoká eljött a hajnal, de ők még mindig kacagtak.

A két barát körülnézve rájött, bajba kerültek,
Menekülni akartak, de a porond mester bezárta a nézőket.
"Tudtátok jól, hogy egy Lidércnyomásba léptek,
S mivel nem váltottatok jegyet, enyém az összes itt lévő lélek.

Már túl késő volt elhagyni a cirkusz területét,
Hiába könyörögtek az emberek az életükért.
Mind ott ragadtak, hisz néha a boldogság ölni tud,
Az örökké valóság pedig hosszú idő, nem gondolod?

A cirkusz minden évben más országban áll meg, s egy estén át játszik,
A szerencsétlenek sikolya, s a porond mester nevetése mindmáig visszhangzik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése