Eset előzmény. Annyira rákaptam az "Esetek" előzményeire, hogy ez a történet is csak egy darab a kirakósból. Kicsit angst, kicsit különálló, de ez a történet kezdete... +18!!!!
Sikeres vadászatból visszaérve, fáradtan dőltem végig a lila árnyalatú, fecskefarkú Chevrolet Impalám hátsó ülésén. Porosan, izomláztól zsibbadva nyúltam a rádió gombja után. Rögtön bekapcsolt a rendőrségi sáv. Átállítottam "tape"-re és ritmusra járatva a lábam, dúdolni kezdtem egy régi, még Black albumon lévő Metallica nótát.
- All that is, was and will be, Universe much too big to see..."
Közben persze szokásomhoz híven leettem magam a hamburgerből kifolyó ketchup-mustár keverékkel.
- A kurvaéletbe... - Morogtam fennhangon. Inkább eltettem az anyósülésre és plédet húzva magamra megpróbáltam aludni. Nem igazán akart összejönni. Több dolog kattogott egyszerre az agyamban. Elsőként az elmúlt ügyön, utána húgomon járattam az eszem. Megígértem neki, hogy sietek, erre megszegtem. Semmire nem vágytam jobban, mint vele lenni és megölelni. Képtelen voltam belegondolni is min mehetett keresztül a Raphaellel történtek végett. Persze én megmondtam, hogy rossz vége lesz, de azért erre még a legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam volna. Inkább az oldalamra fordultam és nyakig húzva a kockás pokrócot álomtalan álomba zuhantam.
Ablak kocogtatásra ébredtem. Egy egyenruhás rendőr állt az ablaknál és elemlámpával a kezében ácsorgott. Válogatott káromkodások közepette, műmosollyal az arcomon kászálódtam ki a négykerekű csodából. Mezítláb léptem rá a hajnali harmatos, de igen hideg fűre. A nap még épp csak elérte a horizontot. Belegondolni sem mertem menyi lehet az idő.
- Jó reggelt biztosúr. - Préseltem ki magamból egy viszonylag udvarias üdvözlést.
- Kisasszony, itt tilos és rendkívül veszélyes gépjárműben megpihenni. Megkérném, hogy távozzon.
- Már itt sem vagyok. - Kacsintottam rá, mire zavartan megigazította a pisztolytáskáját. Lelépett, belebújtam a piros tornacipőmbe, átdörgöltem a hajam és mivel ásványvíz nem volt nálam, így egy felbontott, szénsavmentes sörrel átmostam az arcom. Haraptam az esti hambiból még egyet és elfordítottam a kulcsot. Lexy sms-ét kikeresve beütöttem a megadott címet. A GPS kiakadt, a megadott cím nem található. Szóvel elővettem a térképet és belőttem a legközelebbi pontot.
Jó három órás út után érkeztem meg a semmi kellős közepébe.
- Fasza. - Túrtam a göndör tincsek közé. Inkább telefonon próbáltam elérni. Ismeretlen hang szólt bele. Egy férfi. A hangja valamiért lúdbőrözésnek indította minden porcikámat. Mély volt és érdes, mégis érzelmes. Tudni akartam ki a tulajdonosa!
- Lexy telefonja.
- Te ki vagy? - Nyögtem fel, hirtelen szóhoz sem jutottam, pedig ez nálam nem sűrűn fordult elő.
- Az attól függ te ki vagy. - Mordult rám. Se perc alatt felment bennem a pumpa.
- Lexy nővére. Ha bármi baja esett, én esküszöm, hogy kitekerem a nyakad! - Elszorult torokkal vártam.
- Gina? - Lepődött meg. - Már alig vár a húgod. Merre jársz? - Váltott csevegő hangnemre.
- A pusztaságban, ahová a drágalátós tesóm küldött. - Puffogtam.
- Mindjárt megyek. - Nyomta ki a készüléket.
Pár perc múlva egy óriási bejárat jelent meg előttem, onnan egy veszélyes járású férfi lépett ki. Ahogy közeledett, nem tudtam levenni az arcáról a szemem. Rettentő jóképű volt. Szemei hihetetlen zöldek. Végig mért és féloldalasan elvigyorodott. Ebből azonnal tudtam, hogy tisztában van vele, milyen hatást gyakorol a női nemre.
- Dean Winchester. - Nyújtotta a kezét. Elfogadtam, mire a kocsimra vándorolt a tekintete. - Atyagatya! - Engedett el és akár egy kisgyerek körbeszaladt az autó körül. - Azt ne mondd, hogy ez itt a tiéd! - Simított végig rajta, mintha félne, hogy összetörik.
- Akkor nem mondom. - Vigyorogtam, mint a tejbe tök.
- Pattanj be, beállunk a garázsba.
Láttam mit szeretne, úgyhogy nagy nehezen engedtem neki. Kezébe adtam a kulcsokat. Mégis vigyáztak a húgomra.
- Vezetheted, de csak a garázsig! - Kötöttem az ebet a karóhoz. Csillogó szemekkel bólintott. Beültünk és legurultunk egy mélygarázsba. Hatalmas volt és félelmetes.
- Ezt nézd. - Állt meg egy csodálatos, éj fekete, krómozott Impala mellett. - Ő itt Baby. Életem szerelme. - Húzta ki magát büszkén.
- Már értem. - Nevettem fel, ahogy leesett a reakciója.
- Majd megmutatom mit tud. - Kacsintott, mire életemben először elpirultam zavaromban. Némán követtem a lépcsőn felfelé. Egy igazán otthonos, fabútorzatú bunkerban találtam magam.
- Alexa? - Kérdeztem rá finoman.
- Ő... tudod Sammy és a húgod kissé összemelegedtek az utóbbi időben.
- Micsoda? - Hökkentem meg. Én erről miért nem tudtam?
- Dúl a szerelem. - Sóhajtott színpadiasan. - Szerintem most is épp egymást nyalják-falják. - Hajolt le és egy üveg sört emelt a magasba. - Kérsz?
- Életmentő vagy. - Vettem ki a kezéből és az asztal szélén ráütve, kibontottam.
- Ez egy eredeti tölgy! - Szólt rám, amire picit elszégyelltem magam. - Csak viccelek. - Utánozta a mozdulatot és felült a lapra.
Pár percig némaságba burkolództunk, azután megtörte a csendet.
- Sikeres volt a banshee vadászat?
- Igen. Igazi rohadék volt, de kicsináltam. - Húztam ki magam büszkén.
Darabig bámultuk a másikat, akár vadász a prédát. Ekkor jelent meg a két kisebb testvérünk. Hónapok teltek el az utolsó találkozásunk óta, de végre a kishúgom arca őszinte boldogságot tükrözött. A mellette álló langalétra srác szintén ugyanúgy ragyogott a szerelemtől. Hitetlenség futott át az arckifejezésén, mikor észrevett. Pillanat tört része alatt előttem termett és a nyakamba vetette magát.
- Hülye picsa. - Vigyorogtam rá, mikor elengedett.
- Úgy sajnálom. - Szipogta, mire hárításként összeborzoltam a rózsaszín fürtjeit. Nem voltam túl jó az érzelgős jelenetek kezelésében.
- Inkább mutass be. - Böktem Sam felé.
- Jajj, Sammy, ő itt a nővérem. Gina, ő a jövendőbeli sógorod.
- Hey! - Emelte fel Dean a hangját. - Ennyire ne szaladjunk még előre.
- Örülök. - Álltam meg a magas srác előtt.
- Szintén. - Fogtunk kezet.
- Na, erről ennyit. - Csapta össze Dean a két tenyerét.
Megegyeztünk a srácokkal, maradhatunk amíg szeretnénk, de egy ügy esetén párosával megyünk. Mármint felváltva. Mivel Sam és Lexy nem voltak hajlandóak fél óránál többet kibírni a másik nélkül, így mindig Dean jutott nekem. Hazudnék, ha azt mondanám: sajnáltam. Véletlenül sem... Pedig olykor-olykor az idegeimen táncolt és egymásra vágtuk az ajtót.
Épp ilyen közös vadászaton voltunk túl, mikor a közeli bárban, pár rövid és néhány sör után táncra perdültem. Korsóval a kézben, zsibbadtan mozgott minden porcikám a zenegépből dübörgő Joan Jett számra.
- "I love rock n roll...!" - Énekeltem torkom szakadtából, azután két erős kart éreztem meg a csípőmön. Az illata tömény volt, sör és whiskey aromával keveredve. Megőrjített. Nem néztem hátra, tudtam, hogy csak ő lehet az. Egyre szorosabban simult hozzám, mikor jéghideg, vizes valami zúdult a nyakamba. Egy nagy adag sör landolt rajtam. Kérdőre akartam vonni, jól lecseszni miért nem figyel jobban, de mielőtt szóra nyithattam volna, az ajkai a számra tapadtak, belém fojtva minden dorgálást. Helyébe vágy öntött el és azt éreztem a világvégére is követném.
Két elhibázott próbálkozás után bejutottunk a bunkerba, bár a hazafelé vezető út kiesett. A lépcsőn lebotorkálva kerestünk egy zárható szobát, remélve az "ártatlan" testvéreink nem észlelték érkezésünket. A zár kattanását követően, fél percig vártuk a másik reakcióját. Végül egyszerre estünk egymásnak. Innentől pedig elszabadult a pokol. Az ösztönök úrrá lettek rajtunk.
Gombok gurultak, a rám ragadt sör maradéka Dean nyelvének hegyén, tenyere a mellkasomon, én térden és két tenyéren. Hátulról hatolt belém, mire az ágytámlába kapaszkodva fehéredtek az ujjaim. Olyan ritmust diktált, amit szinte lehetetlenség volt követni. Hajam copfba markolva, másik kezével a csípőmbe kapaszkodva egyszerre feszült íjként a testünk. Remegő végtagokkal terültem szét, míg ő hevesen zakatoló szívvel rám zuhant.
Ébredéskor vettem észre, hogy ez az ő szobája. Szanaszét heverő ruhák közt turkálva kutattam ki a sajátom maradékát. Néztem egy darabig ahogy alszik, aztán betakartam és távoztam. Mezítláb, halkan lépdelve a folyosó bordó szőnyegén, lezártnak tekintettem a köztünk izzó szexuális és mindent felülmúló vágyat. Ennyi volt. Megtörtén és sosem fogom elfelejteni. Kapcsolat ebből az életben nem lehetne, hiszen két percet képtelenek vagyunk egy szobában tartózkodni.
Egy dolog járt az eszemben: eltűnni a bunker pár mérföldes körzetéből, azonnal. Megkeményített szívvel indultam összepakolni és úgy suttogtam a fehér falaknak: Viszlát Dean Winchester.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése