Eredendő bűn - 17. fejezet

17. fejezet

Kill'Em All

Lea: 

Hiába könyörögtem, toporzékoltam, nem engedett. Menni akart, nekem pedig végig kellett néznem, ahogy legnagyobb valószínűséggel a halálába rohan. Még egyszer, utoljára megcsókolt, aztán kilépett az ajtón. Remegő kézzel kapaszkodtam Charlieba, aki együtt érzően segített bemenni a szobámba. Mindenfélével megpróbálta elterelni a figyelmem, engem mégis az érdekelt, hogy talán már nem él. Az nem lehet!

- Beszélhetnénk? - Dugta be fejét anyám az ajtón. - Négyszemközt. - Intézte Charlienak a kérést, aki menten távozott. 

- Hogy menekültél meg? - Figyeltem, ahogy leül az ágyam szélére. 

- Crowley mentett meg. Kihozott onnan, mielőtt... tudod. - Nyelte vissza a könnyeit. 

- Miért vigyáz rád a Pokol fejese? - Lehet érzéketlennek tűntem, de rengeteg dolgot akartam megtudni, abban a pillanatban pedig a gondolataimat is elterelte. 

- Azért drágám, mert Crowley a bátyám. - Mondta egyszerűen, apró mosoly kíséretében. Az állam nem kifejezés, hogy a padlón landolt és nem igazán tudtam összekaparni sehogyan. 

- Ez azt jelenti, hogy Crowley... a mindig fess, mindig nagyképű, maga a Pokol királya... a nagybátyám? - Kérdeztem kiszáradt torokkal. 

- Ha úgy nézzük, akkor igen. 

- Menő. - Dőltem hátra a párnának. - Akkor hercegnő szerű vagyok? - Vonogattam a szemöldököm, mire anyám felszabadult nevetéssel megsimogatta a térdem.

- Mondhatjuk. De azért jöttem, hogy beszélgessünk kicsit. Nem szeretném, ha úgy éreznéd, hogy rögtön az anyád akarok lenni. Alig ismerlek. Viszont tudom, hogy mikor életed szerelme kockára teszi az életét, kell valaki, akivel megoszthatod az érzéseidet. 

- Dean nem életem szerelme. Az első szerelmem, de lesz még más is. Ugye? - Bizonytalanul néztem anyám kék szemeibe, mire lemondóan megcsóválta a fejét. 

- Sajnos nem. Ez a succubusok különlegessége. Bárkit elcsábíthatnak, akárkiből táplálkozhatnak, de szerelme csak egy van. Nekem az apád volt és az is marad. Neked pedig ez a forrófejű vadász. 

- Hurrá, nem tudtam mi hiányzik még. - Temettem tenyerembe az arcom. 

- Ne aggódj Lia, épségben haza fog térni. 

Hinni akartam neki. Ó, de még mennyire!

Dean: 

Idegesen doboltam a kormányon, várva a pillanatot, mikor vághatom át Malacoda torkát. Meg fog fizetni a tetteiért. Sok gonosszal farkasszemet néztem az évek alatt, de egyiket sem akartam elevenen megnyúzni. Leszámítva talán Azazelt, a sárga szemű szörnyeteget.

- Koncentrálj, különben mind a kettőnkből fasírt lesz. - Dünnyögte Crowley az anyósülésen üldögélve és a rádióval babrált. 

-  Ha téged lemészárol nem az én gondom. Legalább eltereled a figyelmét, amíg kivágom a szívét. 

- A csajod nem örülne neki. - Fixírozta a tenyerét. - Nem kellene megöletned a maradék élő rokonát. 

- Rokonát? - Horkantottam fel. Őrültségnek hangzott, amit mondott.

- Charyla a húgom Mókus. Jobb, ha az eszedbe vésed. - Közölte és több szót nem ejtett a témáról. 

Ahogy közeledtünk, éreztem a hely romlottságát és véres fém szagát. Phoenix eddig sem tartozott a kedvenc városaim közé, ezek után meg pláne. A megadott épületnél leállítottam a motort. Crowley egyetlen mondatot intézett felém, mielőtt betettük volna a lábunkat.

- Ne feledd: "Szerelem, gyenge szívnek könnyü méreg." 

- Mit jelentsen ez? 

- Zárd ki az érzelmeidet, különben darabokban fog újra látna az unokahúgom. 

Éreztük a folyosón, hogy merre kell mennünk. A csarnokba érve ott volt a hét tag megkötözve, mindegyik egy-egy oszlopnál. Szemeik bekötve, mellkasukra különféle jelek vésve, amiből még szivárgott a vér. 

- Dean Winchester! - Dörrent a hangja, mire a semmiből tűnt elő, egyenesen a terem közepén. 

- A pasas, aki még mindig képtelen leszállni a csajomról. - Idéztem neki, utolsó találkozásunk mondatát. 

- Aki az én csajom is volt. - Vigyorodott el. Éreztem, ahogy felmegy bennem a pumpa és képes lennék egy szempillantás alatt rávetni magam. Crowley rezzenéstelen hangja mégis megálljt parancsolt. 

- Mit szólnál hozzá, ha abbahagynád ezt a felesleges baromságot. Szabad lehetsz, nem fogunk keresni és akkor mindenkit életben hagyunk? - Tette fel neki a kérdést, de Malacoda egyetlen mozdulattal elhallgattatta. 

- Fogd be a pofád. - Suhintással vágta a falhoz, mire a Pokol királya babzsákként terült el a földön. - Ez kettőnkre tartozik.

- Megdöglesz. - Közöltem vele és abban a pillanatban úgy is éreztem. Képes leszek kinyírni ezt a mocskot! 

- "Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába, én rajtam át oda, hol nincs vigasság, rajtam a kárhozott nép városába." - Mondta, de közelebb lépdeltem, előhúzva a hátam mögé rejtett fegyvert. 

- Ne verselj nekem. Elég volt a rohadt Dante féle szarságból. 

Megindult egy irányba, de utána mozdultam. Így ment ez egy darabig. Néhány mélyebb vágást ejtettem rajta, ő pedig rajtam. Senki nem jutott egyről a kettőre.

- Ennyit tudsz? - Nevetett, mire elment az áram. Dühtől reszketve szívtam magamba egy újabb adag oxigént. Visszamentem a folyosóra, ahol a csempét támasztva álldogált. 

- Elég volt a játékból te szemét. - Fordultam meg a késsel. - Fejezzük be! 

- Akkor ölhetsz meg, ha az összes Tanács tagot kiűzöd a testéből. Erre persze nem lesz lehetőséged, mert még az első előtt kettétöröm a gerinced. - Járatta a száját, de én csak lépdeltem hozzá közelebb. Előtt másfél méterrel megálltam és elégedetten konstatáltam, hogy nem akar tovább futkorászni. 

- Szerencséd, hogy neked nincs olyanod. - Nyúltam az ingem alá és rászegeztem a vékony csövű fegyvert. - Tudtad, hogy öt dolog van amivel nem képes végezni ez a gyönyörűség? Van egy rossz hírem barátom, te nem vagy közte. - Húztam meg a ravaszt, egyenesen a szívére célozva. Meglepődöttségében moccanni is képtelen volt, így lángokba borulva tűnt el a szemem elől, amit én kiélveztem az utolsó szikráig.
 - Én is tudok egy nagyon király idézetet. Nem Dante, de megteszi. - Mondtam, miközben a bakancsommal rugdaltam szét a hamut. - Hasta la vista, baby. 

Lea:

Könnyes szemekkel hallgattam újra és újra a Metallica - Load lemezét. Végig azon járt az agyam, hogy miattam van az egész. Az én hibám. Ha akkor nem hívom magammal, hogy próbáljuk ki a fegyvert, elment volna Sammel együtt és többé nem láttuk volna egymást. Biztonságban lenne.

- Lia, valaki látni szeretne. - Dugta be Sam a fejét, én pedig idegesen bújtam bele a kardigánomba, hogy aztán a megadott irányba szaladhassak. A mély csalódottság szorongatta a szívem, mikor megláttam Crowleyt, porosan és karcolásokkal teli. 

- Hol van Dean? - Szorítottam össze az állkapcsom, mert így is éreztem, hogy hullámokban kezd végig szaladni a testemből kitörő zokogás. 

- Szia. - Lépett a terembe, sörrel a kézben, anyámmal a sarkában. Néhol gézek lógtak a ruhája alól, de épségben volt. Arcán féloldalas, büszke mosoly táncolt, mire képtelen voltam visszafogni magam. A nyakába vetődve csókoltam meg mindenki szeme láttára. Erősen szorított magához, én pedig furcsa újdonságot tapasztaltam. A szánkon keresztül nem belém, hanem belé szállt a chi. 

- Ez...? - Kapásból anyámra néztem, aki mosolyogva elmagyarázta.

- Dean, húzd fel a kabátod! - Szegény rögtön úgy tett, ahogy anyósjelöltje kérte. Egy vágás nem volt rajta.

- Ezt nem értem. - Vonta össze a szemöldökét. 

- Lia átadta neked az energiát, ami meggyógyított. Ezt egy embernél vagyunk képesek megcsinálni... 

- Akit igazán nekünk szántak. - Fejeztem be a mondatát. 

- Pontosan. - Bólintott anyám és egyetlen nézéssel elintézte, hogy kettesben maradhassunk. 

- Megölted? - Kérdeztem, bár tudtam a választ, mégis hallanom kellett.

- Érted? Bárkit. - Húzta féloldalas mosolyra a száját. 

- Szeretlek Dean Winchester. - Komolyodtam el és apró puszit adva a szájára, vártam, hogy elküldjön a fenébe, vagy viszonozza az iránta érzett érzéseimet. Komoly képpel eltolt magától és annyit mondott:

- "Gyenge annak a szerelme, aki csak szavakban tudja kifejezni, hogy mennyire szeret." - Az idézet egyértelmű volt, mire Sam hangját hallottam kintről. 

- Ne idézgess Dantétól, mikor nem is olvastad! - Egyszerre szakadt ki belőlünk a nevetés, felszabadultan.

- Majd a legközelebbi könyvtárlátogatáson beleolvasunk. Mit szólsz? - Vonogatta a szemöldökét perverzen, mire mellkason böktem és örömömben táncra perdülve élveztem a mosolyát. 

Sajnos ez is eljött. Itt a vége fuss el véle. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott megszülnöm a befejező részt, de a múzsám nyaralni volt. Köszönöm mindenkinek, aki szentelt rá időt és elolvasta, akinek pedig tetszett is, annak egy hatalmas pacsi! Maradjatok velünk... 

<- Előző fejezet

THE END