Kérlek...
Oldalra fordulva egy kisimult, összegömbölyödve alvó, kisfiús arccal találtam szemben magam. Igyekeztem higgadt maradni és nem sírva fakadni, vagy ugrálni örömömben az ágyon, úgyhogy mély levegőket véve nyugtattam magam. Nagyon korán volt még, így tisztes távolságba húzódva a vendéglátómtól, visszaaludtam.
Ijedten pattantam derékszögbe, mikor egy hangos csörömpölés kirángatott a tudatalattimból. Körülnézve érzékeltem a félhomályban, hogy Jensen lábujjhegyen, melegítőben ácsorogva behúzta a függönyt, amivel egy időben leverte az asztalon álló vázát.
- Bocsi. - dörmögte bele a levegőbe.
- Miért suttogsz? - utánoztam a hangszínét.
- Nem tudom... - halkította el még jobban a hangját, mire felnevettem.
- Merre jártál? - másztam ki a takaró alól és mellésétálva, ismét világosságot varázsoltam a helyiségbe.
- Hoztam kávét meg reggelit. - bökött az asztalon álló tálcára. A gyomrom hangos kordulással nyugtázta az epres croissan látványát.
- Angyal vagy. - markoltam rá a nevemmel ellátott kávés pohárra. Elgondolkodva a reggeli rutinomon, inkább fogtam a dobozban maradt cigimet és ahogy volt, megcsavartam, majd a kukában landolt.
- Jó döntés. - vigyorgott mögöttem és nagyot kortyolt a koffeintartalmú italból. Zavartan leültem enni, amit egy kedves, ártatlan puszival jutalmazott. Ismét kezdtem feloldódni a társaságában, mikor megszólalt.
- Ma pihenős nap van, gondoltam esetleg... kipróbálhatnánk a S.H.I.E.L.D. gépet. - teliszájjal bólogatva helyeseltem. Minden pillanatot meg szerettem volna ragadni, amit vele tölthettem.
- Akkor készülj. Mindjárt dél és ebéd előtt jó lenne pár körre elvinni a kicsikét. - adta ki az utasítást.
Pizsamában, tornacipőbe bújva indultunk neki az útnak, a legnagyobb melegben. Összekarolkozva, hónunk alatt a helikopterrel és az iránytópanellal hagytuk el a kocsikat.
- Kész vagy? - tette le a földre és pár méterrel hátrébb mentünk. - Felkészülés! Rajt!
A gép halk zümmögő szerű hanggal megemelkedett a talajtól, aztán egyre erősödve, a fejünk fölé repült.
- Jobbra! - kacagtam fel felszabadultan. Rettentő jó szórakozás volt.
- De akkor nekimegyünk! - az arcán erős koncentráció játszott, miközben kikerülte az egyik antennát.
- Arra! - húztam magam után és figyeltem, nehogy elessünk, ugyanis a szemét le nem vette a gépről.
- Le fogunk zuhanni!! - kiabáltam, a szerkezet rettentő gyorsasággal haladt a nagysátor felé.
- Dehogyiiiiis! - engedett el, aztán rohanni kezdett utána. Szedve a lábaimat értem mellé, a játék kisebb sérüléseket szenvedve csapódott a sörpadok közé.
- Nyugi, "Minden repülés zuhanással kezdődik." - simítottam végig a hátán.
- Ne idézgess nekem a Trónok Harcából! - mosolyodott el kedvesen.
- Honnan...?
- Olvastam a könyveket. - kacsintott és összekaparta a maradványokat.
Ekkor tűnt fel, hogy mindenki minket néz, húgom és Jared pedig Osric és Misha társaságában üldögéltek kócosan.
- Jó reggelt! - integettem nekik zavartan.
- Ti mi a faszt csináltok? - hápogott Jared nagyokat pislogva.
- Meghalt. - ült le mellém Jensen legörbített szájjal. - Az első és utolsó útja volt a szépségnek.
- Még össze lehet barkácsolni. - szólt közbe Osric, aztán felém fordult. - Osric Chau. - nyújtotta a kezét.
- Ginetta Bianca Seres. - fogadtam el.
- Bianca? - szaladt a mellettem ülő szemöldöke magasra. Vállat vonva letudtam a témát.
- Lex, hogy telt az estéd? - tereltem a témát.
- Az nem érdekes. - pirult el, ami nekem rögtön feltűnt, Jared pedig a poharát kezdte tanulmányozni. Nem kérdeztem semmit, egyetlen homlokráncolás futott át az arcomon.
- Az fontosabb, hogy a tiétek milyen volt? - hangsúlyozta Jar' a kérdést és egy önelégült mosoly kíséretében, kitámasztott állal pislogni kezdett, mint valami hülye.
- Jó. - vigyorgott Jensen, mint a tejbe tök és átvetve a karját a vállamon, kicsit közelebb húzott magához. Vörösödve pattantam fel. Túlzásnak éreztem az egészet. Kettesben oké, de ennyi szem előtt és ilyen kevés idő után, nem akartam, hogy félreértsék a helyzetet. Egyetlen randi után még nem jelenthettük volna ki, hogy együtt vagyunk. Sőt, ha jobban belegondoltam, nem is beszéltünk erről egy szót sem.
- Hozok egy sört. Kértek valamit? - néztek végig a társaságon.
- Sört? Ilyen korán? - tett fel Misha a kérdést.
- Szünet nap van. - rántottam meg a vállam és már ott sem voltam. Sorban állás közben éreztem az engem pásztázó tekinteteket. Egyenes bámultam magam elé és próbáltam kizárni mindenkit.
- Szép napot. - karolt át valaki, akinek a hangja csak az érintés után jutott el az agyamig.
- Neked is Mark. - néztem fel az arcára, amin féloldalas mosoly játszott.
- Mindenki téged néz. - jelentette ki a nyilvánvalót.
- Tudom. - sóhajtottam gondterhelten. - Pedig nem csináltam semmit.
- Nem, csak jó kedvűvé varázsoltad a mi hercegünket. Nagyon rég nem láttam ennyire felszabadultnak. - jegyezte meg.
- Ez... akkor jó. - kortyoltam a hideg, csapolt sörbe. - Velünk tartasz? - biccentettem az asztaltársaság felé, mire nekiindultunk és visszaértünk. Jensen összehúzott szemekkel konstatálta, hogy másod magammal tértem vissza, de szó nélkül leültem mellé, helyet szorítva Mr. Sheppardnek is.
- Te nem gyújtasz rá a sör mellé??? - hüledezett a húgom.
- Leszokott. - húzta ki magát Jensen magabiztosan.
- Kizárt dolog, este a kezébe nyomtam egy doboz cigit. - szájalt Alexa.
- Az már a kuka alján leledzik. - nevetett.
- Mit tettél a nővéremmel? - képedt el és oda-vissza járatva a szemeit, próbált rájönni a dolgok nyitjára.
- Semmit. - emelte fel két kezét Jensen védekezve.
- Megyek, felöltözöm. - álltam fel, megszakítva a társalgást. Köszönés nélkül menekültem a ciki helyzet elől és gyorsan szedve a lábaimat haladtam a kocsim felé, hogy valami értelmes öltözéket öltsek magamra.
Megengedtem a kádat forró vízzel, üvöltettem a Led Zeppelin Black Dog című számát és már a pólómból készültem kibújni, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
- Jó szám. - ijedten fordultam hátra, törülközőt magamhoz szorítva.
- Majdnem infarktust kaptam!
- Ne haragudj... szerintem ez családi vonás. - mosolyodott el a hófehér fogait megvillantva.
- Mit akarsz Jared? - forgattam a szemem.
- Én... - nehezen kezdett bele. Hatalmas sóhaj keretében foglalt helyet a kád szélén. - Nem tudom nektek Jensennel ez hogy megy...
- Sehogy. Nincs köztünk semmi. - vágtam rá.
- Persze. Én meg a Húsvéti Nyuszi vagyok, a hülye is látja. - csóválta a fejét rosszallóan. - Figyi, egy szerencsétlen srác vagyok, aki szeretné, ha segítenél neki.
- Miben? - nevettem fel.
- Hogy elhívjam a Lexyt randizni. - sütötte le a szemeit.
- Tőlem kérsz tanácsot? - képedtem el. - A fél világ oda van érted! Te vagy Jared Padalecki és TŐLEM kérsz segítséget??!!
- Én vagyok Jared, mégis mit jelent ez? Szerinted mit jelent?? - emelte fel a hangját kétségbeesetten. - Ki vagyok ÉN? Tudod egyáltalán ki vagyok én? Mert még nekem se sikerült rájönnöm!
- Jar'... - pislogtam ki a könnyeket a szememből.
- Ne Jaredezzél nekem! Egy béna, önbizalom hiányos fickó vagyok, akinek nincs mersze elhívni egy kedves lányt, egyetlen béna randira! Szerinted ez vagány dolog? Ilyen egy sztár? Akkor elmondom neked, hogy rohadtul nem érzem magam sztárnak! Segíts... kérlek! - pislogott sűrűn. Soha életemben nem hittem volna, hogy Ő ennyire egy összetört srác. Egy kisfiú, aki támogatásra szorul, férfi testbe bújtatva.
- Segítek. PERSZE, HOGY SEGÍTEK! - álltam elé magabiztosan. - Te egy kedves, egyszerű fiú vagy, akinek tanács kell, én pedig ott leszek neki. Mindig. - nyeltem vissza a kitörni készülő zokogásom.
- Köszönöm! - csuklott el a hangja. - Nagyon köszönöm. - hatalmas testével átölelt, én pedig engedtem, hogy így maradjunk egy darabig. - Nagyszerű barát vagy!
Hosszú karjai körbefontak, én pedig teljesen elfeledkeztem róla, hogy ki is az illető, aki éppen ölelget. Egy csupa-szív és lélek embert láttam magam előtt, aki elveszett volt. Abban a percben megfogadtam: többet nem hagyom, hogy elmerüljön a fájdalom mocsarában. Soha...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése