Ígéret

Castiel:

  Minden egyes szegletét bejártam a mennyeknek, ahova még betehetem a lábam feltűnés nélkül, de nem tudtak semmit az ügyről. Végül egy olyan angyal segítségét kellett kérnem, aki a mennyekben volt már azelőtt is, hogy én megszülettem.

 - Satarel, a segítségedet kell kérnem! - Fordultam az idősebb felé.

 - Csak nem Castiel vagy? Azok után jössz, vissza, amit itt fent tettél? - Nézett rám, de ahogy tekintete megállapodott porhüvelyemen, azonnal tudta miért vállaltam az egészet. Nem hiába ő a titkok és a rejtett tudások angyala. - Szóval megtörtént.

 Lehunyta vak szemeit és egy sóhaj után magyarázni kezdett.

 - Gondolom most tudni szeretnéd mi ez az egész. Rendben, de nem lesz egyszerű. - És mesélni kezdett.

 Most pedig itt vagyok a hotel szobában, hogy végre elmondhassam Dean-nek és Ginának a fejleményeket, viszont csak hült helyüket találom. Lehunytam a szemem és csak egy emberre koncentráltam. Azonban, meglepődve vettem tudomásul, hogy sehol nem érzékeltem a Winchester jelenlétét. Megpróbáltam inkább a vörös nőre gondolni és szinte azonnal felvillant előttem a hely, ahol tartózkodott. Odarepültem és egyáltalán nem tetszett, amit ott láttam. A lány a lépcső előtt sírt és Dean nevét hajtogatta.

 - Gina! - Szólítottam meg, mire felém kapta könnyes tekintetét.

 - Castiel? - Zokogott fel.

 Látszódott rajta, hogy nincs jól. Elé léptem és ujjam a homlokára rakva, meggyógyítottam a külső sebeit, majd visszavittem magunkat a hotelbe.

 - Mi történt? - Tettem fel a kérdést, mire ismét ellepték a szemét a sós cseppek.

 - Felment... - Megakadt a hangja. - Felment a lépcsőn és eltűnt.

 Ez az egy mondat volt, amit nem akartam hallani. Az idősebb Winchester már megint bajba keveredett és, hogy hogyan húzzuk ki belőle, az még nyitott kérdés volt.

 - Gina, próbálj meg aludni. - Utasítottam és mivel szinte azonnal ellenkezni akart, így kénytelen voltam én magam kiütni.

 Reggel még meg fogja köszönni. Szép óvatosan fektettem le az ágyba és betakartam, majd leültem az ágyra és vártam. Sam-ék nemsokára itt lesznek.

 Hol vannak már? - Járkáltam fel és alá a szobában. Ginát már vagy kétszer vissza kellett altatnom, mert minduntalan felriad Dean nevét kiáltva. Jobban kikészítette ez az egész, mint hittem volna. Viszont nem csak ez volt még érdekes, hanem, hogy beszélt. Az idősebb Martens egyfolytában motyogott és legtöbbször vitatkozásnak tűntek a foszlányok. Egyedül akkor maradt teljesen csendben, mikor leültem mellé. Mintha megnyugtatta volna a közelségem. Így megpróbáltam minél többször nyugton maradni és még mindig vártam. Elgondolkodtatott az, amit Satarel mondott. Vajon tényleg ez történt? Ez miatt van az egész? Ha akkor legalább egyikünk ott lett volna, akkor teljesen máshogy alakul az egész család élete. Sosem kezdenek el vadászni és sosem kerülnek ilyen helyzetbe. Persze a kapocs megmarad, de lehet, hogy van más ilyen testvérpár is, mint ők Alexával. Miért pont ők? Mélyebben belegondolva, tényleg mindig ott van baj, ahova a Winchesterek mennek. Nem az ő hibájuk. Pont, mint Ginettáé sem lesz az, ha megtörténik, az, amire számított az egész menny és pokol. Hiszen nem csak az én fajtám volt ebben érintett. Nem. Ez az egész történet véletlenekből állt össze és a Martensek is véletlenül csöppentek bele.

 - Cas. - Ébredezett mellettem a vörös lány. - Kérlek, most ne altass vissza.

 Úgy látszik feltűnt neki, hogy nem önszántából alszik.

 - Mindent szeretnék tudni. - Tartotta csukva a szemeit. - Mi történik velem? Meg fogok halni?

 Meg akartam nyugtatni, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, hiszen ha minden a "terv" szerint halad, akkor egyikük sem lesz halott. Csak kicsit más. Pontosabban mondva, teljes ellentétek.

 - Nem fogsz meghalni. - Mondtam végül. - Viszont csak akkor mondom el mi történik itt, ha itt lesz a húgod.

 - Alexa? Mi köze neki ehhez? - Pattantak ki a szemei és felült.

 - Mindent meg fogsz...

 Nem engedte, hogy befejezzem a mondatomat. Meredt tekintettel bámult a hátam mögé.

 - Castiel. - Kezdte halkan. - Miért látom a szárnyaidat?

 Ha a szívem dobogna, akkor biztosan kihagyott volna egy ütemet. Elkezdődött.

Sam:

  Az egész út azzal telt, hogy hol egymásra pillantottunk, hol az utat figyeltük. Néha észrevettem, hogy Lex több ideig bámul. Egy ilyen alkalommal nem fordultam felé. Úgy tettem, mint aki észre sem veszi. Csak miután már nem bírtam, akkor mosolyodtam el.

 - Vicces, hogy ennyire szuggerálsz. - Nevettem fel kicsit.

 Félrekapta a szemét, és elvörösödött. A kezem a lábára csúszott és csak otthagytam pihenni. Lex nem húzódott el. Sőt, egy idő után ellazult és a tenyerembe csúsztatta a kezét. Jóleső érzés fogott el. Tipikusan az a "melegség önti el a belsődet", amiről minden film és könyv annyit áradozik. Az ujjainkat összekulcsoltam és a hüvelyk ujjammal cirógatni kezdtem a kézfejét.

 - Akkor ez most mi? - Szólalt meg, ezzel megtörve a csendet.

 - Micsoda mi? - Fordultam fel egy pillanatra.

 Ő csak felemelte kissé az összefonódott kezünk, majd visszaejtette az ölébe.

 - Akkor most mi van köztünk? - Mondta ki, mintha nehezére esett volna mindez.

 - Te mit szeretnél?

 - Most választ is adsz, vagy csak kérdezgetni fogjuk a másikat? - Ironizált.

 - Az rajtad áll. - Vontam vállat. - Szeretnéd, hogy legyen több is köztünk, mint egy-két éjszaka?

 Hát megtettem. Feltettem neki azt a kérdést, amit már egy ideje tervezgettem. Mondjuk sosem egy ilyen szituációban képzeltem el, de ha a válasza az lesz, amit remélek, akkor ez sem számít. Viszont Lexy nem mozdult. Jó jelnek vettem azonban, hogy a kezét nem húzta el. Nem bírtam volna ki, ha most úgy dönt, hogy nem akar velem lenni.

 - Mindig keresgéltem, hogy ki lenne mellém a tökéletes ember. Ő nem tud a vadászatokról, őt nem akarom belekeverni, ő éppen haldoklik. Erre hirtelen az ölembe pottyantál és bár első pár alkalommal, bevallom, hogy tényleg csak a testiség érdekelt, de mára már rájöttem mekkora barom voltam és nem láttam az orromig sem. Hiszen ott voltál nekem, pedig sosem kértelek. Szép vagy, okos vagy és kedves is. Kell ennél több?

 Későn vettem észre, hogy az előző mondatokat nem csak gondolatban játszottam le, hanem ki is mondtam hangosan. Aggódva néztem a mellettem ülőre, aki csak kifelé bámult az ablakon. Aztán hirtelen szipogva a kesztyű tartó felé nyúlt és kivett belőle egy zsebkendőt.

 - Hülye barom, most megríkattál. - Nevetett fel sírós hangon.

 Egy kő gördült le a szívemről, hogy nem csesztem el semmit. A lehető legjobb irányt vette a kapcsolatunk.

 - Akkor most együtt vagyunk? - Bár kijelentésnek szántam, kérdés lett belőle. - Szeretnél velem lenni?

 - Mindennél jobban. - Hangzott a magabiztos válasz és egy hirtelen mozdulattal az arcomhoz hajolt.

 Egy apró puszit kaptam tőle és ha nem vezettem volna, más is történt volna. Ehelyett az egész út ebben a kellemes csendben telt. Nem engedtük el egymást. Néha hátra pillantottam, hogy követ-e még Robert, de mindvégig mögöttünk vezetett. Aztán bő nyolc óra autóban sínylődés után, végre valahára megálltunk egy ismerős Impala mellett.

 - Dean-ék akkor még itt vannak. - Szálltam ki és kinyújtózkodtam.

 - Jó az ízlése. - Nézett végig a járgányon az énekes és elindult befelé.

 Én Lexy mellé léptem és adtam neki egy csókot. Végre tudtam, hogy az enyém. Kézenfogva léptünk be a hotel ajtaján, ahol a pultban álló nő azonnal elnavigált minket az adott szobához.

 - Megjöttünk! - Nyitott be Lexy mosolyogva, de szinte azonnal megdermedt.

 A szobában nem az a látvány fogadott, amire vártunk. Az ágyon egy összetört Martens feküdt, mellette Castiel ült és csak nézték egymást. Jobban mondva, Gina inkább a távolban bámult egy pontot.

 - Dean? - Kérdeztem idegesen, mire a mellettem álló biztatásképp megszorította a kezem.

 - Sam, Alexa és biztosan Robert Plant. - Üdvözölt minket Castiel. - Történt egy-két dolog, míg ti nem voltatok.

 Beinvitált minket és bátyám ágyára ülve elmesélt mindet, ami eddig történt.

 - Szóval Dean csak úgy huss? Eltűnt? - Dörzsöltem meg a halántékom.

 Túl sok ez így egy napra. Teljesen rá vall, hogy nem akart segítséget kérni. Még tőlem sem, hanem inkább fejest ugrik a saját ötletébe. Még ha azt sem tudja, hogy az hova vezet.

 - Mit jelent az, hogy látod Cas szárnyát? - Kérdezte Lexy és nővére mellé sétált.

 Leült az ágyra törökülésben és csak nézte a testvérét, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy jól van.

 - Emlékszel? - Kérdezte hirtelen Alexa. - "Teljesen normális vagyok, a hangok is mondták."

 Erre kicsit mindannyian felnevettünk. Gina szemébe könnyek gyűltek, majd felült és átölelte a húgát.

 - Hiányoztál, te bolond.

 Ekkor olyan dolog történt, amire egyikünk sem számított.

Gina:

 Egy hirtelen villanás és egy villamcsapás szerű sokk. Ezzel tudnám jellemezni azt, ami történt. Majd hirtelen olyan érzés kerített hatalmába, mintha egy jégcsappal fel akarnák hasítani a bőrömet a csuklóm tájékán. A látásom elhomályosult és csak Alexa kiáltása jutott el a tudatomig. Nem tudom meddig lebeghettem ebben a furcsa állapotban, de mikor végre kiszabadultam, olyan volt, mintha a víz alól buknék fel.

 - Húgi. - Szólítottam az első embert, aki fontos volt számomra.

 - Shh, nyugalom, feküdj még vissza. - Nyomott le két kéz a vállamnál fogva.

 Végre kezdett minden kitisztulni.

 - Hol van Alexa? - Kérdeztem mérgesen, mikor meg tudtam szólalni.

 A felettem állók összenéztek, majd félre álltak és ekkor megláttam a másik ágyon fekvő lányt. Békésen aludt, legalábbis úgy tűnt. Viszont a jobb csuklóját vastag fásli réteg borította. Ekkor vettem észre, hogy az én bal kezem is be van kötözve.

 - Jól van? Mi történt? - Néztem ismét a többiekre.

 - Megöleltétek egymást. - Kezdett bele Sam és leült a húgom mellé. Óvatosan kezébe vette a Alexa kezét. - Aztán egy szürkés villanás után egyszerűen mintha felrobbant volna körülöttetek a levegő. Lexy karja szó szerint égni kezdett. - Itt megállt egy pillanatra.

 A gyomrom felfordult a gondolatra, hogy bármi baja történt.

 - Mennyire súlyos? - Nyeltem vissza a könnyeket.

 - A teljes alkarja fel van hólyagosodva. - Mondta ki az ítéletet, én pedig erőtlenül dőltem vissza a párnámra. - Viszont te is szenvedtél. - Folytatta. - A te karod szinte jéggé fagyott. Nem tudtuk mit tegyünk. Ekkor Cas lépett közbe és..

 - Lelassítottam a folyamatot. Így kevésbé fájdalmasan, de megkaptátok a jeleket. - Fejezte be az angyal a mondani valót.

 - Milyen jeleket? - Szólalt meg hirtelen Lexy.

 - Feküdj vissza. - Nyomta őt is le Sam, hogy nyugton maradjon.

 - Aucs, mi a fene történt? - A szeméből a visszafogott fájdalmat és kíváncsiságot szűrtem le.

 - Azt mondtad, ha itt van a húgom elmondod. - Fordultam Cas felé. - Szóval várjuk a magyarázatot.

 - Még én is nehezen fogtam fel, így nem várom el, hogy azonnal megértsétek. - Nézett ránk kicsit féloldalas mosollyal, majd folytatta. - Ti vagytok Ráchel és Lea kiválasztottjai. Lea az idősebb, kinek hat gyermeke született, de sosem szerette az a férfi, akit megérdemelt volna. - Fordult hirtelen felém Castiel. Hat gyerek? Bebaszna. - Míg Ráchel megkapta a szeretett férfit, kihez hozzá is ment, de gyermek híján boldogtalan volt. Élete utolsó percében egy gyermeket hozott a világra, ezzel boldogan halt meg.

 - Ez szemétség. - Támaszkodott fel Lexy. - Mi közünk van nekünk ehhez?

 - Nem pontos leszármazottak, de a lelkük titeket választott, hogy tovább éljenek. Alexába költözött Ráchel, aki végülis a szomorú élete miatt a pokolba jutott. Ginettát pedig Lea választotta, aki szerető anyaként a mennyekbe került. Ti vagytok az új Ráchel és Lea. - Fejezte be.

 Csend telepedett a szobára. Mindenki próbálta feldolgozni az információkat.

 - Akkor ez most pontosan mit is jelent? - Tette fel a milliókat érő kérdést Rob, akiről szinte én már el is feledkeztem, hogy itt van.

 - Ez semmi jót nem hoz maga után. - Sóhajtott az angyal és vártunk. - A jel, amit most kaptatok, megbélyegezett titeket. Egy pár órán belül elmúlik a fájdalom és a karotok rendbe jön, viszont a szimbólum örökre ott fog maradni.

 Személy szerint én kezdtem ebbe belezavarodni. Hangot is adtam kétségeimnek.

 - Miért pont mi?

 - Bárki lehetett volna, akinek van egy lánytestvére és aznap belép a kápolnába. Hiszen pontosan aznap halt meg Ráchel, mikor te Gina, besétáltál először.

 - Szóval az egész egy kicseszett véletlen? - Kaptam fel a vizet rögtön.

 Hogy jönnek ők ahhoz, hogy csak úgy beleköltöztessék a lelküket egy élő emberbe?

 - Mit ábrázol? - Hallottam meg húgom hangját és most vettem észre, hogy ő szép csendben lebontotta a kötést.

 Fel volt hólyagosodva a bőre, de a csuklóján tisztán kivehető volt az a valami, ami egy tetováláshoz hasonlított leginkább. Egy kör volt, ami három mandorlát vágott el.

 - Ezt ismerem. - Lépett közelebb az idős énekes. - Ez egy rúna. Olyan embert jelképez, akinek önbizalma és szak értelme is van. Az egyik lemezünk borítóján volt.

 Hirtelen érdekelni kezdett, vajon az enyémen mi van? Lehet, hogy ugyan az? Mikor végre szabaddá vált a bőröm, én is megpillantottam a tetoválásomat. Három szabályos kör metszette egymást. Kérdőn néztem szét.

 - Ez a másik rúnánk, ami a férj-feleség-gyermek kapcsolatot szimbolizálja, bár a szentháromság-ként többször emlegetik. - Adott magyarázatot Rob.

 - Hurrá, akkor most mit csinálunk? - Néztem szét, de csak kérdő pillantásokba botlottam.

Alexa:

 - Szóval akkor foglaljuk össze a történteket. - Próbáltam rendszerezni a gondolataimat. - Tudtunk nélkül kaptunk tetoválást. Belénk mászott egy bibliai testvérpár lelke és Gina látja Cas szárnyait.

 Az értetlen tekintetekre, csak megforgattam a szemem.

 - Most komolyan csak engem izgat, hogy hogyan lehetséges ez? - Akadtam ki, de feljajdultam, ahogy gesztikulálás közben fel akartam emelni a karom. - Miért látod?

 Mindenki gondolkozni kezdett a válaszon, és észrevettem Cas arcán átsuhanni azt a bizonyos érzelmet.

 - Te tudod. - Szegeztem neki a mondatot, mintha megtaláltam volna a gyenge pontját.

 - Igen. - Felelt.

 Nem is próbálta tagadni. Inkább helyet foglalt Gina mellett.

 - Hallod most a hangokat? - Címezte a nővéremnek a kérdést. - Látod még a szárnyamat?

 Csak bólintott, mire Cas egy pillanat alatt semmivé vált. Gina arca hirtelen eltorzult, keze ökölbe szorult. Szemeit szorosan lehunyva küzdött valami láthatatlan erő ellen. Aztán Castiel visszatért és a nővérem megnyugodott.

 - Ezzel mit akartál megmutatni? - Kíváncsiskodtam.

 - Egy angyal vagyok, és Ginetta lát. Majdnem valódi alakomban lát engem. A hangok, amiket hall, angyalok szavai. - Világosított fel.

 - Szóval rákapcsolódtam az angyalok idegesítő rádiójára? - Kérdezte a szeplős. Te pedig egyfajta pajzs vagy nekem, és meg tudsz védeni tőlük?

 A hangjában reményt hallottam megcsillanni. Szörnyű dolog lehetett mindent érzékelni.

 - Még mindig nem tudom mit jelent ez. - Kezdett fogyni a türelmem. - Ráchel van bennem, aki a pokolra került, mert gyereket akart. Ha ilyen jövő vár rám, abból köszönöm, de nem kérek.

 Remegtek a tagjaim. Nem akartam a pokolra jutni, hiszen gyűlöltem sorban állni.

 - Nem fogsz odakerülni. A lelketek szép lassan átformálódik. - Magyarázta Cas.

 - Mivé? - Érdeklődött Robert.

 - Gina azért láthat engem, mert a lelke egy része a mennyországba került. Azzal, hogy Lea belé költöztethesse egy darabját, ki kellett vennie egy részt. - A gyomrom felfordult a gondolatra. - Ez olyan, mintha vennél magadnak egy tábla fehér csokit, ami most Ginát jelképezi, és egy tábla feketét. Lea kénytelen volt letörni egy kockát a nővéred lélek-csokoládéjából, hogy a sajátját tehesse a helyére. Így most Gina egy darabja fent van a mennyekben.

 Az állam egészen biztosan a padlón koppant. A pokol padlóján.

 - Azt akarod mondani, hogy a nővérem most angyallá fog alakulni? - Próbáltam összegyúrni az előbb hallottakat.

 - Pontosan. - Bólogatott Castiel. - Viszont te se maradsz ki. Mivel Ráchel a pokolban van...

 Nem kellett befejeznie a mondatot. Pontosan tudtam mire akar kilyukadni. Egy részem démonná fog válni.

 - Egyéb jóhír a mai napra? - Dörzsöltem meg a szemem.

 Szárazak voltak és hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam. Én ebből semmit nem akartam. Minek keveredtünk mi ebbe bele? Próbáltam erőt meríteni a szeretteim látványából, de ahogy Gináról Sam-re kaptam a pillantásom, Robert felugrott és a zsebéből elővéve a nyakamba borított egy üveg szenteltvizet.

 - Ezt most miért kaptam? - Söpörtem ki az arcomból a hajamat.

 - Az előbb - kezdte Sam - a szemed teljesen fekete lett.

 Ijedten kaptam az említett testrészhez a kezem.

 - Kezdődik. - Sóhajtott Cas hatalmasat.

 Teljes sokkban ültem és fel sem fogtam, hogy mi történik körülöttem. Csak mikor Sam megfogta a vállam, akkor szakítottam el a szemem attól a ponttól amit eddig bámultam.

 - Gyere, megkaptuk a szomszédos szobát. - Segített fel az ágyról.

 - Gina? - Néztem körül és megnyugodva vettem észre a paplan alól kiszökött vörös tincseket.

 - Castiel marad és vigyáz rá. Robert pedig befoglalja Dean régi ágyát. - Mondta, miközben kifelé támogatott.

 A szemem le akart ragadni, de nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust most.

 - Holnap utána nézünk mindennek. - Mondta, miközben már a másik szobában voltunk.

 Ugyan úgy nézett ki, csak nem volt benne akkora rumli. Lefektetett az ágyba és elkezdte levenni rólam a cipőt és a nadrágomat. Nem bántam, hogy úgy viselkedett velem, mintha csak gyerek lennék. Levetkőztetett fehérneműig, majd ő is ledobálta magáról a cuccokat.

 - Próbálj meg aludni. - Borította rám a takarót és ő is bebújt alá.

 Szorosan átölelt hátulról, én pedig végre fellélegeztem.

 - Csak találjunk mielőbb válaszokat. Nem akarok démon lenni. - Suttogtam megtörten.

 - Nem engedem, hogy azzá válj. - Csókolt a hajamba. - Ígérem.

 Az a vékony penge, amin egyensúlyoztam, most megbillent, én pedig belezuhantam az álmaim világába.

A jelek