2016. október 31., hétfő

Simple Man - 8. fejezet


Ilyen ez a szakma...

Én. A VattaPóniÜgynök... idegesen szedtem a lábaim, miközben próbáltam nem elesni bennük és időben beérni a helyemre. Már mindenki el volt foglalva, senki nem törődött a másikkal. Leültem kifújni magam, de ekkor valaki megfogta a vállam. 
- Hey. - ijedtem ugrottam egyet, de csak Jared volt az. - Bocsi. Hozzád irányítottak a lányok.
- Érteeem. - néztem rá, mint aki még életében nem látta. Nővéremtől jött, ugyanis az arcát már alapozó és púder réteg borította. Picit talán több is volt a kelleténél, de ezt betudtam annak, hogy izgul a délutáni "randi" miatt. Nem volt időm ezzel foglalkozni, ugyanis gondolt egyet a semmiből és lekapta a pólóját. Egyszerűen... csak... neki. állt. VETKŐZNI!!! Jared "Isteni a felsőtestem" Padalecki ácsorgott előttem félmeztelenül. Minden izma megfeszülve, a hasa alatt húzódó V betű, pont volt az I-re. Az oldalát "vágások" borították, természetesen tökéletesen élethűre maszkírozva. Még sem sikerült rontaniuk az összképen, sőt, ha őszinte akartam lenni, még sokkal több erotikát csempésztek a megjelenésébe.

- Jared hívja Lexyt... - csettintett az orrom előtt. 
- Igen, igen. Mit is mondtál? 
-Csak azt, hogy kellene valami rettentően szétszakadt póló. - tagolta a mondatot, mintha valami fogyatékoshoz beszélne. Persze a szája szegletében rejtőző mosoly elárulta, hogy felettébb élvezi a helyzetet. 
Megforgattam a szemem és keresni kezdtem a fogasok között. Nem tudtam eldönteni, hogy a fekete, vagy a fehér, véres legyen.... így gondoltam kikérem a tanácsát, de a fordulás közben, telibe fejeltem a mellkasát. Ott volt előttem, az orrom pedig súrolta a meztelen bőrét. Ez volt az a pont, hogy elvágták a hangszálaimat. 
- Szerintem a fehér jó lesz. - súgta rekedten, én pedig nem mertem levegőt venni. Sajnos ezt nem lehetett sokáig csinálni, mert ugyebár, ha az ember nem kap oxigént, megfullad. Persze, ha vesz, akkor éppen Jared kibaszott illata kúszik az orrába, amitől pedig nedves lesz a bugyija és attól hal meg... egyik sem menekülés, de a légzés mellett döntöttem. Legalább úgy haljak szörnyet, hogy beleszagoltam a mennyországba. 

- Akkor öltözz fel. - találtam meg a hangom töredékét és próbáltam mozgásra bírni a lábaimat, nem sok sikerrel. 
- Egy pillanat. - dörmögte, végül elképedve figyeltem, ahogy felemeli a két hosszú karját és tiszta erőből magához ölel. Nedves volt az egész teste, de dörgölte magát megállíthatatlanul. 
- Tessék, tiszta büdös, izzadt lettél. - kacagott fel elégedetten, én pedig hozzávágtam a pólót és kislisszoltam a karja alatt. 
- Naaaa, gyere vissza!!! - kiabálta és utánam eredt. A kocsiban kergetőztünk, végül onnan kimenekülve elszaladtam az egyik irányba. Eltűnt. Kifújtam magam és visszaindultam a munkába, de akkor hirtelen a kocsiajtó mögül kibukkant és ismét magához szorított. Hiába visítottam, felesleges volt. 

- Ez csodálatos. - fuldoklott Misha a röhögéstől mögöttünk, oldalán Rob-al, aki szintén így tett és mire észbe kaptunk, már kattant is a vaku. 
- Megöllek! - kapálóztam, Jared még mindig nem engedett. - Téged is! - Emeltem fel a fejem elszántan, de ami ekkor bekövetkezett, arra senki nem számított. Én mérges pillantást szerettem volna rá vetni, ő pedig puszit nyomni bocsánatkérően a fejem búbjára. Ami ebből a kettőből egy szerencsétlenül kivitelezett szájra pusziba fulladt. 
- Aztaaaaaaa. - hümmögött a még mindig nézőként statisztáló Misha és Rob elismerően. Úgy ugrottam hátra, mint akit megrázott az áram. TE JÓSÁGOS ISTEN FASZA!!!! 
Mielőtt bármelyikőnk szólhatott volna, visszaszaladtam az autóba és azon nyomban legurítottam egy sört. Pont lejárt a munkaidőm ezen fele....

Gina persze PONT ilyenkor randizgat a másik idiótával. Neki persze szerencséje van. Jensen egy komolyabb, idősebb és nem teljesen szellemi fogyatékos. - duzzogtam a tv-t bámulva a hosszú szünetben. Inkább felmentem a netre, hogy eltereljem a gondolataimat, de akkor eszembe jutott, hogy Jared a laptopom háttere.... basszameg, nem szabadulok. Csak néztem a megörökített fotót, amin persze a szája vonzotta a figyelmem. Nem rég éppen az enyémekre tapadtak azok a csodálatos ajkak. - sóhajtoztam, mint akinek elmentek otthonról. Kész, végem. Beszélnem kell valakivel most rögtön! Agyaltam, hogy ki lehetne az illető, aki nem akadna ki és még talán valami jó tanáccsal is el tudna látni. Ginát nem hívhattam, hiszen lehet ő is ebben a szituban van éppen és nem szerettem volna megfosztani az élménytől. Lepörgettem a névlistát és az első emberen megakadt a szemem. Tárcsáztam, próbáltam összeszedni magam.

- Szia, jól vagytok? - csendült a mosolygós hang.
- Jared "Kibaszott" Padalecki szája pár perce az enyémen volt és úszom az izzadságában. - daráltam összevissza a történteket. 
- Lassíts. - nyugtatott. - Hogy történt ez? - kérdezte az illető. Szó nélkül linkeltem neki chat-en a Misha által megosztott twitter képet. A kis köcsög.... tudtam, hogy nem bírja ki, hogy ne tegye fel. Igazi függő. A legmeglepőbb azonban Jared retweetje volt... rámentem megnézni mit kommentált mellé. Egyetlen mondat virított ott. "IzzadtVattaPóniÜgynök bevetésen" 
- ANYAAAAAAAA!!! - visongtam a telefonba. - Megölöm. Úristen, olyan jó illata van és nem hiszed el, annyira, de annyira tökéletes mindene, hogy wáá. Kár, hogy fogyatékos szegény.... - mondtam a  jól ismert hangsúllyal. 
- Figyelj ide. Hol van a nővéred? - ezt persze pár mondatban ledaráltam neki. - Ha visszaér, üljetek le és beszéljétek át. De egyetlen dolgot ne felejts el. Ha hazaállítasz ezzel a langalétrával, apád szét fogja szívni a vérét. Csak szólok. - elköszöntünk, bontottuk a vonalat.
Az arcomból kifutott a vér. Igyekeztem higgadt maradni. Igaza van anyának. Ginával átbeszéljük ezt, aztán szerintem hazamegyek. Ez nem lehet valóság. Persze, hogy ő Jensennel randizgat, az sem éppen egy leányálom, de én hazavinni Jaredet, képtelen vagyok elképzelni is... ott ülne az alacsony ágyamon, a hosszú testével. Apa mellett a sarokgarnitúrán, feszengve enné a rántott húst, amit persze anya, egy-két beszólással fűszerezne. A nagyobbik öcsémtől nem félnék, de a kicsi kiakasztaná azon nyomban.... aztán ha Gina meg Jensen is... milyen csodás karácsonyunk lenne! 

Na itt volt állj. Inkább felálltam és megmostam az arcom. Hogy lehet ilyen sületlenségeken kattogni? Beteg állat... - szidtam magam. Az egész egy szerencsétlen véletlen volt! Most fogod magad Alexa és kimész azon az ajtón, mintha mi sem történt volna. - megbeszéltem magammal, aztán talán kicsit elhamarkodottan, de neki indultam. 
- Sziasztok! - erőltettem mosolyt a fejemre. Rob és Misha ültek az egyik sarokban. Lehuppantam velük szembe. Kedvesek voltak és fel sem hozták a témát, inkább azon érdeklődtek, hogy hová tűnt a nővérem és barátjuk, de nem mondtam semmit. 
- Hey! - süppedt le mellettem a pad, az ismerős illat pedig az orromba kúszott. Jared... az isten verjen meg! 
- Hello. - néztem rá és normalizáltam a légzésemet. 
- Azt figyeld! - bökött oldalba, én pedig a mutatott irányba néztem. Gina és Jensen visszajöttek, tele pakolva szatyrokkal, amin mind vagy egy MARVEL vagy esetlegesen elvétve egy DC logó virított. A legfeltűnőbb mégis az összefonódó kezük volt. 
- Jól sikerült a randi. - súgta Misha és olyan fejet vágott, mintha éppen Castiel mondta volna. Elnevettem magam. Beszéltek pár szót, aztán a vörös leült mellém és némán cigarettára gyújtott. Ismertem, nem szabadott kérdezni, még ha meg is haltam majdnem a kíváncsiságtól.
- Merre volt a randi? - vonogatta Jared a szemöldökét. Azt hiszem lebuktam.... Az ítéletem halál! Sugározta a barna szempár.... megérdemlem.
- Mennem kell melózni. - lépett le, kitérő válaszként, én pedig ott hagyva az ámuldozó srácokat, utána rohantam. 

4 megjegyzés:

  1. Hatvanadszorra olvasva is szakadok a nevetéstől és potyognak a könnyeim, ahogy belegondolok... To-tá-lis fan-görcs. Ezt okoztad nekem xD de hát láttad! Minden mondatodon nevettem xD még a telefon sem volt elég hangos, hogy elnyomja a vihogásom 😂 érzem, hogy meg fogok még halni... Jah, hogy már az halott vagyok? Bocsi x3 #máregyidejehulla #ahalottaknembeszélnekjátszaaszerepétéscsendbenmarad # visszahullásodik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lassan közeleg a folytatás. #gonoszkacagás

      Törlés
  2. GGGGIIINNNNNAAA!!!!
    *első kis bekezdést olvassa, miközben próbálja a kezdő fangörcsroham elejét venni... Persze, nulla eséllyel... * :D XD
    *pár másodperc múlva: első bekezdéssel végzett:*
    Na, jó, Ginám, most muszáj kétoldalasra váltanom az olvasást :D XD *képernyő egyik oldalán olvas, másikon véleményt ír...* :D XD

    VVVVEEEETTTTTTKKKKŐŐŐŐZZZZIIIIKKKKK!!!!!!! JARED "SZEXI FÉLISTEN" PADALECKI!!!!! AZTA KÉNKÖVES... *körbetekint, hogy Sam nem hallotta-e meg... "Megnyugszik", hogy nincs mellette, folytatja... Illetve folytatná, ha nem kapna totális fangörcsöt...*pacsi Lexyvel* ... Legdurvább szívrohamot....*
    Lexynek a hangszálait vágták el, nekem meg az életjeleim adták be a kulcsot... Ezt a sokkos állapotot nem bírják... *haldoklik, de mivel mazochista alkat, félig halottan tovább olvas...*

    SZÁJRAPUSZI!!!!!!!!!!!!!!!! *már-már nem lélegzik... Lélegeztető gépet követel, de azonnal... * Azt a ... Pfu, te nő!!!! Akarod, hogy meghaljak???? KOMOLYAN, AZT SZERETNÉD??????

    A srácok kinyírják Lexyt :D XD J. Félistennel az élen :D XD
    Elképzeltem ahogy ül a Lexyék nappalijában és Lexy-apuka faggatja :D XD Utána meg bejönne Gina Jensennel :D XD Sokkot kapna, mint most én D: XD

    * folytatást követel!!!!!*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönööööööm!!! Sikerült elérnem a célom. :D
      Feldobta a napomat az a kijelentésed, hogy "Lexy-apuka". Nagyon nevettem, de azért megjegyezném, hogy Ő "Gina-apuka" is. :DDD <3

      Folytatást követelj nyugodtan, igyekszem, ahogy csak időm engedi!! Remélem ma már sikerül a két fejezetet összerittyentenem. (éjjel olvasható lesz)

      Imádom, hogy kiakadtál Juniii :DDD <3

      Törlés