9. fejezet
Magic
Lefekvéshez készülődtem a szomszéd szobában. Tele volt a fejem hatásokkal és mindenféle átkozott képpel a pokolról. Belül rettegtem, hogy anyámnak valami baja esett. Érdekes, hogy sosem láttam, mégis féltettem. Belebújtam a szétnyűtt Metallica pólómba és egy bugyiba, aztán lefeküdtem az ágyba. Elővettem a szokásos, ronggyá olvasott Harry Potter köteteim egyikét. Az este további részében elmerültem a történetben, kikapcsoltam az agyam. Bele-bele kortyoltam az éjjeliszekrényen heverő sörösüvegbe. Titokban elszívtam egy szál cigit. Igazából a kocadohányos kategóriába sem soroltam volna magam, de Sirius Black halála kit nem venne rá hasonló bűnökre? Kicsit talán el is pityeredtem, így ki tudja hányadik olvasásra is. Egy utolsó sör után a lefekvés mellett döntöttem. Már félálomba zuhantam és számoltam az alfa állapotú birkákat, mikor kopogtattak. Nehezen, de kivonszoltam magam az ajtóhoz és kukucskálás nélkül tártam ki. Ami rögtön szemet szúrt, hogy az ott álló illető teljesen el van ázva, dőlt belőle a pia szag. Nem igazán állt a lábán, de a szemei csillogtak, a szája pedig gyermeki mosolyra húzódott.
- Szia. - lépett be mellettem és leült az ágy szélére. Az inge belső zsebéből elővarázsolt egy ezüst színű flaskát és meghúzta.
- Mit akarsz Dean? - sóhajtottam fel, majd becsuktam az ajtót.
- Nem látogathatlak meg csak úgy? - pislogott ártatlanul. Egy szemforgatással válaszoltam. - Unatkoztam. Sammy rég alszik. - vonta meg a vállát.
- Castiel? - érdeklődtem tovább.
- Nem sokra utánad lelépett. - ivott még egyet. - Mit csinálsz? - nézett körbe, nem mintha az ő szobájuk nem ennek a mása lett volna...
- Éppen aludni készültem. - a perverz vigyorából, semmi jóra nem számítottam.
- Ilyen szexi öltözetben? - mért végig, én viszont elképedve próbáltam nem elpirulni a fejem búbjáig. Inkább leültem mellé és a derekamig húztam a takarót.
- Szeretnék lefeküdni, ha nem bánod. - jegyeztem meg, erre bevágódott mellém és ledobta a pólóját. A szívem kihagyott egy ütemet, de mit sem törődve vele behunytam a szemem és lekapcsoltam a villanyt. Magamban mantrázva nyugtattam a sejtjeimet, hogy ne ugorjak rám a mellettem fekvőre.
- Megmentettél. - suttogta a sötétbe komoly hangon. - Öltél értem. Miért?
Nem számítottam a kérdésre, így pici szünet után válaszoltam.
- Gőzöm sincs. Megláttalak és képszakadás.
- Velem is ez volt az első alkalommal. - motyogta, mintha magában beszélt volna. - Lefagytam, amikor észrevettelek a bögréddel a kezedben.
- Dean, én... - hebegtem, habogtam. Nem tudtam mit jelentsen ez az egész.
- Shh... aludjunk. - húzott a mellkasára. Nem volt túl sok kedvem vitatkozni vele. Ez a ritka pillanatok egyike volt, mikor nem akartuk megölni a másikat. Nem mellesleg meleg is volt és megnyugtató. Aznap éjjel nem gyötörtek rémálmok.
Hajnalban az első napsugárra nyitogatni kezdtem a szemem. Mosoly kúszott az arcomra, a mellettem fekvő látványától. Csendesen szuszogott, a hihetetlen hosszú szempillái meg-megrebegtek, a szája picit elnyílva, az egész teste hozzám simulva. Álmomban sem kívánhattam volna szebb látványt. Az eszemmel tudtam, hogy ez nem fog sokáig tartani, de igyekeztem kiélvezni a képet. Nem bírtam ki, hogy ne simítsak végig a tökéletes orra, szeplőkkel kirakott vonalán. Morgott egyet.
- Jó reggelt másnaposság. - súgtam oda neki, mire átfogta a derekam és maga alá perdített. Meglepődöttségemben megmukkanni sem voltam képes. Mire szóra nyitottam volna a szám, rátapadt az övével. Úgy csókolt, mintha eljött volna az Apokalipszis. Mikor elváltunk, egyetlen mondatot tudtam kinyögni.
- Még mindig részeg vagy? -fülig szaladt a szája.
- Nem. - jelentette ki egyszerűen, én pedig tudtam, hogy holnap a falba fogom verni a fejem, hogy el akarom majd ásni magam élve, de képtelen voltam ellenállni az illatának, a szájának, a bőrének és persze a félreérthetetlenül kemény domborulatnak farmeron keresztül hozzám nyomódva. Gyengeségem kihasználva rögtön lépett. Csókolt, ahol ért, de az utolsó pillanatban megszólaltak a fejemben lévő vészcsengők.
- Dean... állj... állj meg! - habogtam.
- Ez most komoly? - suttogta pár oktávval lejjebb, amitől olvadásnak indult minden porcikám, de tartottam magam.
- Ezt most nem lehet. - nyögtem ki végül. Leperdült róla, de nem engedte le a derekam. A mellkasa fel-le emelkedett, szaporán vette a levegőt.
- Sajnálom, hogy nem olyan pasi vagyok, mint ami járna neked. Nem vagyok a szavak embere, de ennél többet nem tudnék adni soha. - darálta egy szuszra a plafont bámulva.
- Nem ezért állítottalak le. Ma Atlantába megyünk. Ha most legyengülsz, akkor az az egész csapatnak ért és, mint tudjuk már egy hosszabb csók után túl sokat szívok le belőled, mintha maratont futna a pulzusod. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy pusztán önzőségből baja essen a többieknek. - nagyokat pislogva vigyorodott el.
- Hol voltál eddig? - vállat vontam zavaromban. - Talán még egy maratont le bírok küzdeni maradandó károsodás nélkül. - emelgette a szemöldökét kajánul, de egy hang törte meg a varázst.
- Anna, Dean. - Castiel állt az ágyam mellett. Ijedtemben a nyakamig húztam a plédet, hiszen egyikünkön sem volt póló.
- Cas, mit mondtam neked a privát szféráról a múltkor? - szaladt a mellettem ülő szemöldöke magasba.
- Bocsánat. - azzal elfordult, én pedig röhögésben törtem ki. Összenéztünk, majd vigyorogva öltözködni kezdtünk. Castiel végig beszélt, vázolta a tervet, de az ablakról nem vette le a tekintetét.
- Sam már készen van. Nagyon óvatosnak kell lennetek. Mikor odaérünk Crowley várni fog.
- Mikor indulunk? - álltam elé, már teljes harci díszben.
- Most.
Sam a kocsinál toporgott, meg sem lepődött, hogy a bátyja nálam töltötte az éjszakát. Biztos volt benne, hogy mi ketten...
- Látom éltek még. - mosolyodott el. - Bocs Anna, hogy rád sóztam, de nem bírtam tovább ahogy elsüllyed az önsajnálatban és pár üveg whisky-ben.
- Te raktad ki az ajtóm elé?
- Hey!! Nem egy kicseszett kóbor kutya vagyok, akit kitesznek. - sértődött meg az említett.
- Ott találkozunk. - jegyezte meg Cas gyorsan és lelécelt szokásához híven. Dean eközben már a kormányon dobolt idegesen és nem szólt egyikünkhöz sem, inkább felhangosította a Kiss - Crazy, crazy nights című számát.
Már egy órája nyeltük a sztráda csíkjait, mikor a két ülés között előrehajoltam.
- Éhes vagyok. - Sam némán Deanre pillantott, aki egy bólintással elintézte a válasz adást. Fújtam egyet mérgemben. Kezdett idegesíteni ez a csendkirály játék. Megfogtam Dean karját és próbáltam a tükörben szemkontaktust teremteni vele.
- Most mi bajod van? -amikor feltettem a kérdést, nem számítottam válaszra.
- Minden Lea. Azt sem tudjuk mit fogunk találni a város másik végében, de mi ismét a halál torkába rohanunk önszántunkból. Nem tudom ki vagy igazából, de vonzol, még te magad sem tudod, de az biztos, hogy nem e világi!
Elkaptam a kezem, a kocsi pedig satufékkel megállt.
- Mit csináltál velem? - bámult Dean maga elé. Sam összevont szemöldökkel figyelte a történteket.
- Anna hozzád ért... te pedig dalolni kezdted az igazat.
- Esküszöm fogalmam sincs hogy csináltam! - emeletem védekezően magasba a két kezem.
- Ez marhára nem kóser! Mint valami két lábon járó hazugságvizsgáló... egy igazán szexi hazugságvizsgáló... - motyogta a sofőr az orra alatt.
- Próbáljuk meg újból. - javasolta Sam és felém fordult.
- Nem tudom hogy kell!
- Koncentrálj.
Óvatosan megsimítottam Sam arcát, talán ez volt az első alkalom, hogy hozzáértem a bőréhez.
- Miért küldted át hozzám este a bátyádat? - tettem fel a kérdést, ami már az indulásunk óta foglalkoztatott.
- Láttam rajta, hogy szenved. Fáj figyelnem, ahogy marcangolja magát. Megérdemli, hogy végre boldog lehessen. Túl sok áldozatot hozott már.
- Sam... - elengedtem a fiatal Winchester arcát, ő pedig elképedve nézett rám.
- Ez eszméletlen!
A kajáldáig vezető úton Sam áradozását hallgattuk, hogy mennyire leegyszerűsítené a vadászatot az erőm. Én próbáltam feldolgozni az új információkat magamról ismét. Egy út menti kis büfében álltunk meg enni. A hely barátságosnak tűnt, alig lézengett pár ember. Dean kérésre az ablak melletti asztalnál foglaltunk helyet, hogy rálátása lehessen Baby-re. A kiszolgálók egyik se sem bagózott felénk, így ott hagyva a srácokat a pulthoz léptem.
- Elnézést, szeretnénk rendelni. - szóltam erélyesebben az egyik lánynak, aki mindent bevetve próbált egy srácot becserkészni.
- Nem érek rá. - szúrta oda, de rám sem nézett. Ellenben a vele szemben ülővel. Ahogy megfordult, ördögi mosoly jelent meg az arcán, én pedig a fülem tövéig vörösödtem az emlékektől.
- Leanna! - mit sem törődve a csajjal, felém lépkedett, majd kezet csókolt. -Micsoda meglepetés!
- C-Cody! - dadogtam. Még mindig a hideg futkosott a hátamon a látványától és a kisugárzásától, de mégis vonzott.
- Mi járatban erre?
- Átutazóban. - hebegtem-habogtam, mire egy meleg tenyér simult a derekamra.
- Sammy kérne egy gofrit is. - mordult Dean erélyesen. Codyval hosszú percekig - legalábbis nekem úgy tűnt - farkasszemet néztek. Tudtam, hogy kamu az ürügy amivel odaállított, hisz Sam nincs oda az egészségtelen dolgokért.
- Leanna elbűvölő partnere. - küldött egy szarkazmustól csöpögő vicsort.
- A pasas, aki nem képes leszállni a csajomról. -
villantotta meg Dean a "halott vagy" nézését.
- A dühös ember sokszor óvatlan. - csapta fel Cody a napszemüvegét. Még találkozunk. - ezt a mondatot már nekem címezte, azzal távozott.
- Fura, rámenős és idegesítő a fazon... - motyogta Dean.
- Veszélyes. - gondolkodtam hangosan.
- Mit adhatok? - libbent elénk hirtelen az előző pincérnő, most éppen a mellettem állón legeltetve a szemeit. Úgy hajlongott a pultra, hogy csak az nem látta a melleit, aki háttal állt neki. Elkapott a sárga szörny, ez pedig megrettentett. Az utolsó ilyen alkalomnál egy hullát hagytam magam után. Erőltetett nyugalommal a lány keze után nyúltam. Mielőtt meglepődhetett volna, a szemébe nézve szuggeráltam.
- Szépen fogod a kerek hátsódat és elhúzol innen. Kiküldöd a legnormálisabb munkaerőt ebben a koszfészekben, aki felveszi a rendelésünket. - Mire feleszméltem a lány után becsapódott a bejárati ajtó és elviharzott.
- Lia... - pislogott Dean meglepődve. - Ezt hogy? A szemed!
Az arcom elé kaptam a kezem, más ne láthassa az azúran villogó pupilláimat. Nem akartam elhinni, hogy még manipulálni is tudok a jelek szerint.
- Menjünk vissza Samhez. - suttogtam félve.
- De... - ellenkezett, mire kézen fogtam és nála is megpróbáltam.
Üljünk le Samhez, és többé ne hívj kamuból a "csajodnak". Nem vagyunk egy pár!
- De még lehetsz! - ellenkezett. Ez nem jött be. Még egy dolog, amiben Dean Winchester különleges. Rá nem hat semmilyen varázslat.
<-Előző fejezet
<-Előző fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése