Ígértem egy 2. fejezetet, mert az előző elnyerte nővérem tetszését :D (és még másokét is) Úgyhogy tessék:
Alexa:
- Kávét... - Nyöszörögtem és alágyújtottam a víznek.
- Nekem is csinálsz kérlek? - Nézett rám kómásan Gina.
Csak bólogatásra futotta, de azért elővettem még egy bögrét. Már egy hét eltelt azóta, hogy a Winchesterek itt jártak nálunk. Gina azóta minden nap átjön és elég egy pillantás, hogy tudjuk, egyikünk se felejtette el. A józan eszem azt mondta, hogy ami történt, az egyenlő a lehetetlennel. Mit kerestek volna pont itt? Miért volt olyan könnyű minden? Viszont a másik részem, szeretett tündérmesében élni. Az igazság pedig, valahogy egyszerre tűnt abszurdnak és hihetőnek. Túl élénk volt az egész, és nem mellesleg Gina is emlékezett rá.
- Gyerekeket akarok. - Jelentette ki nővérem, ezzel a szívbajt hozva rám.
- Sosem akartál - világosítottam fel.
- Mert azoknak nem Dean Kibaszott Winchester lett volna az apjuk. - Sóhajtott álmodozva.
A víz közben felforrt, így ráöntöttem a kávéra. Minden nappal, mintha egyre fáradtabb lennék. Az egész "eset" egy gyönyörű, de zavaros álomnak tűnt.
- Anyáék? - Kérdezte Gina hirtelen.
- Elvitték kicsiket edzésre vasárnap... - Valami megmoccant a tudatom legmélyén. - Egy hete...
- Egy hete? - Kapta fel a fejét nővérem.
Lassan bólintottam. Valami nagyon nem volt rendben itt. Már csak rá kellett jönni, hogy micsoda.
Sam:
A bunker hatalmas asztalánál ültünk. A térkép, amit épp a kezemben tartottam, a város elhagyatott épületeit jelölte.
- Találtál valamit? - Nézett fel a laptopomból Dean.
Nemlegesen ráztam a fejem, majd megakadt a szemem egy helyen.
- Dean. - Mutattam a térképre. - Ez itt. Három kilométeres körzetben semmi nincs. Mégis az elmúlt években elég sok eltűnést jelentettek ezen a szakaszon.
A mutatóujjam végig húztam a fekete vonalon, ami egy kerülőutat takart.
- Indulás! - Pattant fel azonnal és a - bárány vérbe mártott - ezüst kést magához véve, kirontott az ajtón.
Reggel hívott Bobby, hogy két vadász nem jelentkezett napok óta. A közelben voltak és megkért, nézzünk utána. Mint kiderült, ismertük az illetőket. Talán túlságosan is jól. Az eltűnéseknek néztek utána, de vagy nem jutottak semmire, vagy pont az ellenkezője. Ez volt a rosszabbik eset.
- Lassíthatnál. - Szóltam Dean-re, mikor egy kanyart túlságosan élesen vett be.
- Lassítani? Két társunk úgy néz ki, élet veszélybe került miattunk, mert nem voltunk hajlandóak segíteni nekik. Még is azt kéred, lassítsak? - Emelte meg a hangját és a kormányra csapott.
Egy pillanatra felvillant előttem a lány barna szeme, ahogy könyörögve néz rám. Ott, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy van fontosabb dolgunk is, mint levadászni egy dzsinnt. Tévedtem.
Gina:
Úgy éreztem, mintha a szemhéjaimat a világ legerősebb pillanat ragasztójával kenték volna be. Csak úgy. Szórakozásból. Minden egyes porcikám sajgott. A kezeimet egyáltalán nem éreztem, és mikor végre sikerült felnyitni a szemem, azonnal rájöttem miért. A csuklómnál fogva, fel voltam kötözve egy gerendára. A nyakamból pedig, egy cső vezetett, egyenesen egy tasakba. Fáradt voltam nagyon, mintha napok óta nem aludtam volna. A lábaim épphogy elérték még a talajt. Ahogy kezdett tisztulni a látásom, végre felfogtam mi is történt. Nagyon lassan törtek fel az emlékek. Alexa rátalál egy cikkre. A városba jövünk körülnézni. Rájövünk mi áll a háttérben. Alexa - a szívem ki akart ugrani a helyéről. Hamarabb rájött és a hülyéje elindult egyedül megölni a dzsinn-t. Az a rohadék, már elkapta, mire ideértem.
Ijedten próbáltam kivenni valamit a félhomályban. Akármit, bármit, ami arra utal, hogy ő is itt van és... Nem. A második pontba bele se mertem gondolni.
- Húgi. - Mondtam, de a számat egy sivatagnak éreztem.
Ekkor mocorgást vettem észre az egyik sarokban. Az idegeim pattanásig feszültek.
- Nem látok semmit. - Morgott egy hang, mire a szívem kihagyott egy ütemet.
- Winchester? - Köszörültem meg a torkom, de a hatalmas csendben, így is visszhangzott a név.
Az árnyékok hirtelen megtorpantak, majd sebesebben indultak meg felém. A szívemről legördült egy nagy kő, mikor megláttam a két srácot.
- Gina, jól vagy? - Lépett közelebb Dean és kiszabadított. - Alexa merre van?
A padlóra zuhantam. Képtelen voltam megtartani a saját súlyomat.
- Nem tudom.
- Sam, keresd meg a kislányt! Én addig kiviszem Ginát. - Adta ki a parancsokat.
Belekapaszkodtam a vállába, de minden lépésnél egyre többször botlottam meg. Dean hamar megunta és az ölébe kapott. Abban a pillanatban csak egyetlen dologra tudtam gondolni, amitől könnyek szöktek a szemembe. Csak Alexa legyen életben.
Sam:
Mikor megláttam a felfüggesztett lányt, azonnal tudtam, hogy itt nagyobb baj van. Arca sápadt volt és a mellette lévő tasak, nagyon lassan akart telni. Túl sok vért vesztett.
- Alexa - léptem közelebb és óvatosan levágtam a köteleit.
A nyakából kihúztam a tűt és magamhoz szorítottam. Egyáltalán nem volt magánál, így ha nem tartom meg, összeesik. Egyik karommal átfogtam a derekát, míg a másikban a saját fegyveremet tartottam. A dzsinn még mindig a közelben garázdálkodik.
Zajokat hallottam kintről, így megpróbáltam minél hamarabb kiérni. Viszont mire az autóhoz értem az eszméletlen testtel egy test felett veszekedő párost találtam.
Dean:
Ki akartam nyitni az Impala ajtaját, mikor hátulról lökést éreztem. Gina a kocsi mellett ült a földön. Nem volt használható állapotban, és valahogy sejtettem, hogy nem Sam lökdös hülyéskedésből.
- Vigyázz - suttogta Gina kimerülten.
Hátrafordulva egy rondasággal találtam magam szembe. Ha akarta se tudta volna letagadni, hogy dzsinn. A tetoválások az egész testén, a kék fény a keze körül. Nem engedhettem, hogy megérintsen, mert akkor megint mehetek "Csodaországba". Lehet, hogy most még ott is maradnék, de nem tehettem meg Sammel, így egy gyors mozdulattal a földön ülőhöz vágtam a kocsi kulcsot.
- Indíts! - Rivalltam rá.
- Te megőrültél! Nem hagylak itt. - Kelt fel dülöngélve.
Ez így nem lesz jó. Most egyszerre kellene figyelnem arra, hogy ne essen baja és hogy megöljem ezt a rohadékot. A kés ott volt a kezemben és az egyre közeledő lény felé suhintottam vele. Mintha észre sem vette volna, hogy egy gyilkos fegyvert szegezek neki. Egyre csak közeledett.
- Ne bénázzál már! - Kiáltott rám a mögöttem álló és egy pillanatra azt hittem, kikapja a kezemből a kést.
Szerencsére nem így történt, mert a lény ezt a pillanatot választotta, hogy nekiiramodjon. Nagyon kezdő lehetett, mert szinte alig kellett megmozdulnom, már bele is dőlt a fegyverbe. A szeméből szó szerint kihunyt a fény, a teste hatalmas puffanással ért földet. A szokásos "ezt megint jól csináltad Dean" helyett, egy másik mondat készült feltörni belőlem.
- Miért nem csináltad azt, amit mondtam? Mi történt volna, ha rád támad és nem tudlak megvédeni? - Szidtam le a vörös lányt és értetlenül álltam a dolog előtt. A nők mindig azt csinálták, amit mondok. Ő miért nem?
Az arcára meglepettség és düh egyvelege költözött, de mielőtt megszólalhatott volna, megjelent Sam. Karjában egy félholt lánnyal.
- Húgi. - Lépett az érkezőhöz Gina.
Megfogta testvére kezét és halkan szólongatni kezdte.
- Azonnal el kell vinni a bunkerba. Rengeteg vért vesztett. - Vázolta a helyzetet Sammy.
- Nem kórházba kéne vinni? - Nyitottam ki közben az Impala hátsó ajtóját, hogy befektessük a lányt.
- A bunkerban van "kórházi" részleg is. Minden van ott, ami kell.
Néma pillantásokat váltottunk. Nem késlekedhettünk egy percet sem, hiszen a fiatal Martens élete volt a tét.
Gina:
- Poison-nal a közelben parkoltam. Vele mi lesz? - Néztem a srácokra, akik épp be akartak ültetni Alexa mellé.
- Poison? - Fordultak felém mindketten.
- A kocsim.
- A kocsid? - Szólaltak meg ismét egyszerre.
- Most mindent ismételni fogtok? - Csattantam fel. - Igen Poison, a 123-as Mercedes-em.
A fiúk egy pillantással elintézték a további beszélgetést.
- Akkor én viszem Lexy-t az Impalával azonnal.
Dean nem vitatkozott, hanem azonnal a slusszkulcsokért nyúlt. Átadta öccsének. Vitatkozni akartam, hogy nem hagyom egyedül a húgom, de sietni kellett. Hagytam, hadd tegyék a dolgukat. Hosszan néztem a távolodó jármű után.
Csak Dean keze a vállamon hozott vissza a jelenbe. Egy szó nélkül elindultam a hely felé, ahol hagytam az én kincsemet. Pontosan ugyan ott állt a zöld szépség, ahol hagytam. Dean elismerően füttyentett.
- Ez nem semmi. - Járta körbe, mire nekem egy apró, szerény mosoly szaladt az arcomra.
Hát mit ne mondjak, egy negyven éves kocsihoz képest, egész jól tartja magát.
- A kulcsok? - Nézett rám kérdőn a vadász.
- Szó sincs róla, hogy te vezesd.
- Nem vagy elég jó állapotban hozzá.
- Senki nem ülhet a kormányhoz, rajtam kívül.
- Nem tudod az irányt.
Kinyitottam a számat, majd becsuktam. Fenébe, igaza van. Mérgesen vágtam hozzá a kulcsokat és amint kinyitotta az ajtókat, bevágódtam az anyós ülésre.
- Ne félj kicsikém, anya vigyáz rád - suttogtam a kaszninak.
Ahogy elindult a motor egyre inkább éreztem magamon eluralkodni a fáradtságot. Nagyjából biztonságban voltunk. Végre aludhattam egy jót.
Alexa:
Körbejártam a ház minden egyes kis zugát. Pontosan olyan volt, mint a valóságban.
- Gina. - Fordultam meg, de már nem volt az előző helyén. Szemben állt velem és szomorúan nézett a szemembe.
- Ő nincs itt.
Mi történt? Ez az egyetlen kérdés cikázott végig az agyamban. Nem emlékszem semmire, csak, hogy felkelek vasárnap, meglátogatnak a Winchesterek, majd ismét vasárnap van. Nem lehet egymás után két vasárnap! Úgy éreztem, a fejem fel fog robbanni.
- Miért nem emlékszem?
- Ez nem a valóság. Nagyon okosan rájöttél. - Lépett közelebb.
- A tökéletes élet csak rád vár. - Jelent meg hirtelen Sam és én nekem akkor feltörtek az emlékek.
Felkerestük őket a nővéremmel, mert egy dzsinn a közelben vadászott. Kellett a segítségük, de ők leráztak minket.
- Azt hitted elég erős vagy, hogy legyőzd egyedül. - Sétált mellém anya a semmiből.
- Én.. - Nem tudtam mit mondani rá.
- Itt maradhatsz és megint itt leszünk mi is. - Jött a nagyobbik öcsém kézen fogva a kisebbikkel.
A szemeim könnybe lábadtak. Úgy szerettem volna megölelni őket. Olyan nagyon hiányoztak.
- Csak akarnod kell és akkor nem kelsz fel. Nem lesz több szenvedés. Nem lesz több vadászat. Csak a családod. Bármi, amit kívánsz. - Mosolygott lágyan nem-Gina.
Annyira, de annyira akartam.
Sam:
- Nem, nem, nem, nem! - Löktem be a vállammal a bunker ajtaját, miközben Lexy a karomban aludt.
Azonnal a gyengélkedő felé vettem az irány, ahol végig fektettem az egyik ágyon. A légzése lassult, szinte már alig vett levegőt.
- Nem halhatsz meg! - Szóltam rá dühösen. - Castiel!
A hangom visszhangzott az üres termekben.
- Castiel kérlek! Szükségem van rád. - Emeltem fel a fejem.
- Sam?
Az angyal pontosan előttem jelent meg.
- Miben se.. - Nem fejezte be a mondatot, hanem a lányhoz lépett és a homlokára tette két ujját.
A bőre azonnal kipirosodott, az arca máris nem tűnt olyan beesettnek. A horzsolások és a lila foltok eltűntek a testéről. Lélegzet visszafolytva vártam, hogy mikor nyitja fel a szemeit. A pillanat egyre jobban húzódott.
- Miért nem kel fel? - Néztem az angyalra.
Cas összeráncolt szemöldökkel guggolt le az ágy mellé és úgy kezdte szuggerálni a rajta fekvőt, mintha akkor hamarabb felkelne.
- Miért nem kel fel? - Kérdeztem kétségbe esve.
- Nem tudom. Megnézem.
Ismét a homlokához érintette az ujjait, én pedig vártam az ítéletet. Hosszú percekig némán figyeltem Cast. Az arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Aztán egyszer csak hátrébb lökődött, mintha egy falnak ütközött volna.
- Mi történt?
Cas levegőért kapott, majd szomorúan rám szegezte kék szemeit.
- Nem akar felkelni.
- Hogy micsoda?
Cas megkerülte az ágyat és közelebb lépett hozzám.
- Egy dzsinn behatolt a tudatába. A dzsinnek a félelemből táplálkoznak. Úgy néz ki Alexa nagyon is fél valamitől, ugyanis a lény naponta többször is táplálkozott belőle.
Felszisszentem a gondolatra, hogy min mentek keresztül miattunk.
- A dzsinn felajánlott neki egy világot, amiben boldogan élhet.
- Hiszen megöltük. - Szóltam egyre elkeseredettebben.
- Amíg ő nem akar felkelni, addig nem is fog. Elfogadta az ajánlatot.
A szavak belém fagytak. Az ágyon, békésen alvó, lány felé néztem. Miért akarna ottmaradni?
Zajokat hallottam kintről, így megpróbáltam minél hamarabb kiérni. Viszont mire az autóhoz értem az eszméletlen testtel egy test felett veszekedő párost találtam.
Dean:
Ki akartam nyitni az Impala ajtaját, mikor hátulról lökést éreztem. Gina a kocsi mellett ült a földön. Nem volt használható állapotban, és valahogy sejtettem, hogy nem Sam lökdös hülyéskedésből.
- Vigyázz - suttogta Gina kimerülten.
Hátrafordulva egy rondasággal találtam magam szembe. Ha akarta se tudta volna letagadni, hogy dzsinn. A tetoválások az egész testén, a kék fény a keze körül. Nem engedhettem, hogy megérintsen, mert akkor megint mehetek "Csodaországba". Lehet, hogy most még ott is maradnék, de nem tehettem meg Sammel, így egy gyors mozdulattal a földön ülőhöz vágtam a kocsi kulcsot.
- Indíts! - Rivalltam rá.
- Te megőrültél! Nem hagylak itt. - Kelt fel dülöngélve.
Ez így nem lesz jó. Most egyszerre kellene figyelnem arra, hogy ne essen baja és hogy megöljem ezt a rohadékot. A kés ott volt a kezemben és az egyre közeledő lény felé suhintottam vele. Mintha észre sem vette volna, hogy egy gyilkos fegyvert szegezek neki. Egyre csak közeledett.
- Ne bénázzál már! - Kiáltott rám a mögöttem álló és egy pillanatra azt hittem, kikapja a kezemből a kést.
Szerencsére nem így történt, mert a lény ezt a pillanatot választotta, hogy nekiiramodjon. Nagyon kezdő lehetett, mert szinte alig kellett megmozdulnom, már bele is dőlt a fegyverbe. A szeméből szó szerint kihunyt a fény, a teste hatalmas puffanással ért földet. A szokásos "ezt megint jól csináltad Dean" helyett, egy másik mondat készült feltörni belőlem.
Az arcára meglepettség és düh egyvelege költözött, de mielőtt megszólalhatott volna, megjelent Sam. Karjában egy félholt lánnyal.
- Húgi. - Lépett az érkezőhöz Gina.
Megfogta testvére kezét és halkan szólongatni kezdte.
- Azonnal el kell vinni a bunkerba. Rengeteg vért vesztett. - Vázolta a helyzetet Sammy.
- Nem kórházba kéne vinni? - Nyitottam ki közben az Impala hátsó ajtóját, hogy befektessük a lányt.
- A bunkerban van "kórházi" részleg is. Minden van ott, ami kell.
Néma pillantásokat váltottunk. Nem késlekedhettünk egy percet sem, hiszen a fiatal Martens élete volt a tét.
Gina:
- Poison-nal a közelben parkoltam. Vele mi lesz? - Néztem a srácokra, akik épp be akartak ültetni Alexa mellé.- Poison? - Fordultak felém mindketten.
- A kocsim.
- A kocsid? - Szólaltak meg ismét egyszerre.
- Most mindent ismételni fogtok? - Csattantam fel. - Igen Poison, a 123-as Mercedes-em.
A fiúk egy pillantással elintézték a további beszélgetést.
- Akkor én viszem Lexy-t az Impalával azonnal.
Dean nem vitatkozott, hanem azonnal a slusszkulcsokért nyúlt. Átadta öccsének. Vitatkozni akartam, hogy nem hagyom egyedül a húgom, de sietni kellett. Hagytam, hadd tegyék a dolgukat. Hosszan néztem a távolodó jármű után.
Csak Dean keze a vállamon hozott vissza a jelenbe. Egy szó nélkül elindultam a hely felé, ahol hagytam az én kincsemet. Pontosan ugyan ott állt a zöld szépség, ahol hagytam. Dean elismerően füttyentett.
Hát mit ne mondjak, egy negyven éves kocsihoz képest, egész jól tartja magát.
- A kulcsok? - Nézett rám kérdőn a vadász.
- Szó sincs róla, hogy te vezesd.
- Nem vagy elég jó állapotban hozzá.
- Senki nem ülhet a kormányhoz, rajtam kívül.
- Nem tudod az irányt.
Kinyitottam a számat, majd becsuktam. Fenébe, igaza van. Mérgesen vágtam hozzá a kulcsokat és amint kinyitotta az ajtókat, bevágódtam az anyós ülésre.
- Ne félj kicsikém, anya vigyáz rád - suttogtam a kaszninak.
Ahogy elindult a motor egyre inkább éreztem magamon eluralkodni a fáradtságot. Nagyjából biztonságban voltunk. Végre aludhattam egy jót.
Alexa:
Körbejártam a ház minden egyes kis zugát. Pontosan olyan volt, mint a valóságban.
- Gina. - Fordultam meg, de már nem volt az előző helyén. Szemben állt velem és szomorúan nézett a szemembe.
- Ő nincs itt.
Mi történt? Ez az egyetlen kérdés cikázott végig az agyamban. Nem emlékszem semmire, csak, hogy felkelek vasárnap, meglátogatnak a Winchesterek, majd ismét vasárnap van. Nem lehet egymás után két vasárnap! Úgy éreztem, a fejem fel fog robbanni.
- Miért nem emlékszem?
- Ez nem a valóság. Nagyon okosan rájöttél. - Lépett közelebb.
- A tökéletes élet csak rád vár. - Jelent meg hirtelen Sam és én nekem akkor feltörtek az emlékek.
Felkerestük őket a nővéremmel, mert egy dzsinn a közelben vadászott. Kellett a segítségük, de ők leráztak minket.
- Azt hitted elég erős vagy, hogy legyőzd egyedül. - Sétált mellém anya a semmiből.
- Én.. - Nem tudtam mit mondani rá.
- Itt maradhatsz és megint itt leszünk mi is. - Jött a nagyobbik öcsém kézen fogva a kisebbikkel.
A szemeim könnybe lábadtak. Úgy szerettem volna megölelni őket. Olyan nagyon hiányoztak.
- Csak akarnod kell és akkor nem kelsz fel. Nem lesz több szenvedés. Nem lesz több vadászat. Csak a családod. Bármi, amit kívánsz. - Mosolygott lágyan nem-Gina.
Annyira, de annyira akartam.
Sam:
- Nem, nem, nem, nem! - Löktem be a vállammal a bunker ajtaját, miközben Lexy a karomban aludt.
Azonnal a gyengélkedő felé vettem az irány, ahol végig fektettem az egyik ágyon. A légzése lassult, szinte már alig vett levegőt.
- Nem halhatsz meg! - Szóltam rá dühösen. - Castiel!
A hangom visszhangzott az üres termekben.
- Castiel kérlek! Szükségem van rád. - Emeltem fel a fejem.
- Sam?
Az angyal pontosan előttem jelent meg.
- Miben se.. - Nem fejezte be a mondatot, hanem a lányhoz lépett és a homlokára tette két ujját.
A bőre azonnal kipirosodott, az arca máris nem tűnt olyan beesettnek. A horzsolások és a lila foltok eltűntek a testéről. Lélegzet visszafolytva vártam, hogy mikor nyitja fel a szemeit. A pillanat egyre jobban húzódott.
- Miért nem kel fel? - Néztem az angyalra.
Cas összeráncolt szemöldökkel guggolt le az ágy mellé és úgy kezdte szuggerálni a rajta fekvőt, mintha akkor hamarabb felkelne.
- Miért nem kel fel? - Kérdeztem kétségbe esve.
- Nem tudom. Megnézem.
Ismét a homlokához érintette az ujjait, én pedig vártam az ítéletet. Hosszú percekig némán figyeltem Cast. Az arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Aztán egyszer csak hátrébb lökődött, mintha egy falnak ütközött volna.
- Mi történt?
Cas levegőért kapott, majd szomorúan rám szegezte kék szemeit.
- Nem akar felkelni.
- Hogy micsoda?
Cas megkerülte az ágyat és közelebb lépett hozzám.
Felszisszentem a gondolatra, hogy min mentek keresztül miattunk.
- A dzsinn felajánlott neki egy világot, amiben boldogan élhet.
- Hiszen megöltük. - Szóltam egyre elkeseredettebben.
- Amíg ő nem akar felkelni, addig nem is fog. Elfogadta az ajánlatot.
A szavak belém fagytak. Az ágyon, békésen alvó, lány felé néztem. Miért akarna ottmaradni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése