Eredendő bűn - 8. fejezet

8. fejezet

Isteni színjáték

 - Ember, ez egy igazi minden hájjal megkent hely. - vigyorgott Dean a saját poénján. Ehhez hasonló szóviccekkel szórakoztatva minket a bejáratig. Sam csak forgatta a szemeit, de egyetlen szót sem szólt. Hirtelen egy fiatal, körülbelül velem egyidős ferde szemű lányka libegett elénk. Igazán csinos és karcsú volt. Még nekem is szemet szúrt. Magam sem tudom miért, de lopva Dean felé pillantottam. Ugyanazt az elbűvölő mosolyt küldte felé, mint pár napja Jo-nak, előtte pedig nekem. Az átkozott! Ez az én mosolyom! Nem osztogathatja. Fogalmam sincs miért, de mintha féltékenységet éreztem volna. Nem, az nem lehet. Dean és köztem semmi nincs. Arra vigyorog a tökéletes ajkaival, akire éppen kedve szottyan. Nincs hozzá közöm. Akkor mégis miért érzem úgy, hogy kitekerem a nő csinos kis nyakát? Fejben lejátszódott, hogyan vetem rá magam és tépem ki egytől egyig a hajszálait. 

 - Segíthetek valamiben? - húzta ki magát, szinte sikított róla, hogy "Itt vagyok. Vegyél észre és dugj meg!" Fel akart fordulni a gyomrom. A csajozógép persze rögtön beindult, elővette a szebbik, charme-osabb énjét.  

 - Amíg Dean levetkőzteti a csajt szemmel, szerintem nézzünk körül. - súgtam Samnek, talán kicsit erélyesebben, mint eredetileg akartam. Biccentett egyet és neki indultunk felmérni a terepet. Még az irodákba is beosontunk, de az EMF mérő detektora semmit nem mutatott, kénnek vagy átokzsáknak nyoma nem volt. 

 - Mi van ha kívülről irányítják? - dobtam fel az ötletet.

 - Egy külső átok? - morfondírozott és beletúrt a hosszú hajába a fiatalabbik Winchester. 

 - Vagy valami elátkozott tárgy. - vittem tovább a vonalat. 

 - Váljunk szét. Keress gyanús tárgyakat, én meg addig kérdezősködöm. 

Sam balra, én jobbra mentem. Folyosókon bolyongva, minden helyiségbe bekukkantottam. Végül az egyikben felfedeztem egy fura maszkot a falon. A srácok után eredtem. 

Sam éppen az udvaron társalgott egy fiatal fiúval. Rám kapták a tekintetüket.

 - Anna, ő itt Scott Palmer. - ahogy kimondta a nevet, beugrott a rendőrségi cikk. 

 - Mit láttál Scott? - tértem a lényegre. Nem értem rá udvariaskodni, vissza kellett mennünk az irodába.

 - Mindenki szerint megőrültem. De egy nő volt az. Valami régies, ijesztő halloween-i cuccban. Odasétált Rebekahoz, mire Ő összeesett. Mikor odaértem szőrén szálán eltűnt. HUSS! Mint a kámfor.

 - Hogy nézett ki az a ruha Scott? Amit a nő viselt. - faggattam tovább. 

 - Nem tudom.... igazából egy maszk volt a fején. Szarvai voltak és fura motívumok borították. Lehet igazuk volt a rendőröknek és csak álmodtam....

 - Nem vagy bolond. - szúrtam oda neki, de már karon ragadva Samet, húzni kezdtem magam után.

 - Mit találtál?

 - Tudom hol van az a fura álarc. - mindenféle óvatoskodás nélkül rontottam be. Utólag megbánva az egészet. Az elém táruló látvány szíven ütött. Dean és az a kínai fruska egymás szájából lógtak ki. Az agyamat ellepte valami köd féle és még Sam erős karjai sem tudtak megakadályozni abban, hogy ne robbanjon a bomba.

A következő emlékem, hogy valaki rázogat. Mindenkire számítottam, de Castiel jégkék szemeire egyáltalán nem. 

 - Hálistennek élsz. - fújta ki a tüdejében benn ragadt levegőt. Körülpillantva, két lefagyott arcot és egy földön fekvő alakot vettem észre.

 - Meghalt? - böktem a vékonyka lány felé.

 - Neked köszönhetően. - találta meg végre Sam a hangját. - Megmentetted Dean életét. - az említett még mindig sokkos állapotban bámult maga elé.

 - Mi történt? - tápászkodtam. Ekkor tűnt fel, hogy minden tiszta cserépdarab.

 - Egy tao-tie. - magyarázta Cas. - A kínai kultúra egyik legijesztőbb és rejtélyesebb démonja. A maszk a porhüvelye, ami évezredes történelemmel rendelkezik. Szertartásokon használták, ugyanis magába szippantotta a mohó emberi lelkeket.

 - Jézusom... - próbáltam feldolgozni az információkat és összerakni a képet.

 - Ez a lány a szolgálatába állt. Túl közel merészkedett a tűzhöz. - Castiel közmondására Sam köhögő rohamot kapott.

 - Honnan tudsz te ilyeneket... - motyogta.

 - Még egyszer megkérdezem: Mi a fészkes fene történt?? - a hangom pár oktávval magasabban csengett kétségbeesésemben.

 - Mikor megérkeztünk, próbáltalak visszafogni, de se kép se hang. - vonta meg Sam a vállát. - Aztán elkékült a szemed és olyan szelet kavartál, hogy szilánkokra tört az álarc. A lány pedig.... holtan esett össze. Úgy tűnt, mintha...

 - Kiszippantottad volna az auráját. - fejezte be Dean a mondatot. Tudtam miről beszél. Mikor ellenék bárjában megtörtént az a szerencsétlen baleset szegény sráccal, akkor én is láttam. Eddig a pillanatig azt hittem képzelődtem. 

 - Sajnálom. - pislogtam, nehogy ellepjék a könnyek a szememet. 

 - Viccelsz? Ha ez nem így történik az a kínai szörny megzabálja Dean mohóságtól áztatott lelkét. - csóválta a fejét Sam.

 - Menjünk vissza a szállodába. Híreim vannak. Beszéljük meg a részleteket. - javasolta az angyal, aztán szokásához hívem eltűnt.

Szótlanul ballagtunk az autóhoz és ez így is maradt az egész hazafelé vezető úton. 

Castiel már várt ránk. Mindenki némán elhelyezkedett és úgy néztünk szárnyas barátunkra, mintha legalábbis a megváltó lenne. A gyomrom öklömnyire zsugorodott a várt infóktól. 

 - Találtál valamit? - törte meg Dean a kérdő tekintetek tüzét.

 - Egyetlen apróság nem illik a képbe, ahogy Crowley is megmondta. Van ott egy templom, kinn a semmi közepén. 

 - Ebben mi furcsa van? A telepesek rengeteg elhagyatott templomot hagytak maguk után. - kérdezte Sam.

 - Ez igaz. Viszont az angyalok minden házat ismernek, ami valaha is Isten nevében épült. 

 - Mint egy nyilvántartás? - kotyogtam közbe. Nem szoktam még meg ezt az egész "mennyből az angyal" dolgot.

 - Olyasmi. - bólintott Cas komoly képpel. - Ez pedig nem szerepel a listán. Olyan, mintha nem is emberi kéz szüleménye volna. Nem merészkedtem túl közel, de rossz érzés fogott el még a látványától is. Ha nem csalnak az ösztöneim, akkor egy hatalmas fekete lyukhoz tudnám hasonlítani, mint valami feneketlen sötét kút, ahol elvesznek a lelkek. 

Castiel kijelentésére mind a hárman felkaptuk a fejünket és összenéztünk.

 - Kút? Kutat mondtál? - sivítottam úgy, hogy még a saját dobhártyámat is bántotta a hangom.

 - Igen. Miért?

 - Annának volt egy álma tegnap éjjel. - kezdett bele Sam ismét. Összeszedetten elmondta a történetet, mi pedig hallgattuk. Cas arca rezzenéstelen maradt végig. A beszámoló után viszont leült egy székre és mesélni kezdett, akár a kisgyerekek dadája az óvodában altatáskor. Azzal a különbséggel, hogy ez a történet nem volt igazán aranyos, vagy bájos. A legkedvesebb szereplőknek, csak jóindulattal a pokolkutyákat lehetett nevezni. Te jóságos ég... mióta tartanak a pokolban kutyákat?

 - Tudnotok kell, hogy Dante Alighieri nem egyszerű költő volt. Ő volt A nagybetűs költő. Tisztán látott. Az édesapja vadászta a szörnyeket, akárcsak ti. Az a megtiszteltetés ért, hogy ismerhettem személyesen. - gyors fejszámolást tartottam és rájöttem, hogy az 1200-1300-as éveknél járunk. Vajon Castiel hány éves lehet? Bele sem mertem gondolni. - Isteni adománnyal rendelkezett. Az Atyánk megáldotta, így akármerre is sodorta az élet, nem eshetett baja, míg el nem jött az ideje. Ő maga azt hitte próféta, de nem volt az. Magától írt, nem Isten vezette a kezét, mikor tollat ragadott. Nem kellett sok idő, mire rájött az adomány előnyeire. A fejébe vette, hogy olyan helyekre kalandozik, ahová egy egyszerű halandó képtelen lenne. " Én jártam, hova legtöbb hull a lángból, s láttam, mit sem tud, sem bir elbeszélni, ki visszatér e magasabb világból." Kutatni kezdett az apja könyvtárában, míg végül mind a három helyre talált egy bejáratot. Járt a Mennyekben. Oda engedéllyel lépett, az én idegenvezetésem alatt. Megnézhette a Paradicsomot. Hazament épségben, megírta mit látott. Ezután egy átjárón keresztül felmérte a Purgatóriumot. "Immáron jobb vizek fölé evezni, emel vitorlát elmém kis hajója, s szörnyü Tengert maga mögé veszti; második Ország kerül íme szóra, ahol kitisztul az emberi szellem, s méltóvá lesz, hogy legyen ég lakója." Ezt is papírra vetette, de nem volt neki elég. Tudni akarta mi van ott lenn a mélyben. Így Isten engedelmével leszállhatott a Pokolba. Lucifer engedelmesen beengedte, az összes bugyrot végig járhatta, kivétel egyetlen egyet. A Kilencedik bugyrot. Így alkut kötöttek Luciferrel, hogy a lelkét adja cserébe, de nem maradhat tudatlan. Ezért halt meg annyira fiatalon, a Pokol kutyák jó szolgálatot tettek akkoriban. "Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan, s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon: már rágondolva reszketek legottan. A halál sem sokkal rosszabb, tudom." Ahogy Sam elmondta, a Kilencedik körben van a Gigászok kútja. Létezik. Viszont, hogy a legmélyebb veremből van-e kiút, azt csak a Pokol királya tudhatja, vagy talán még Ő sem. Lucifer lehet az egyetlen.

"E titkos úton át a mester és én

visszaindultunk világos világba;

s a pihenésre gondolni se késvén,

kusztunk föl, ő elől és én nyomába,

míg a sok szépből, melyet az ég hordoz

láttam egynémit, egy kis karikába:

és így jutottunk ki a csillagokhoz. " 

 - Mi köze ennek az egésznek hozzám? - tettem fel a kérdést.

 - Ha Crowley információi pontosak és a templom Atlantában az, aminek gondoljuk, akkor az édesanyád a kút mélyén lehet, a Pokol legalján.

<-Előző fejezet

Következő fejezet->