Ha eljön Joe Black

Jen! Legyen mire visszavágni... 

- Szeretlek. - Suttogta, majd öklével lecsapott. Az arcom égett, éreztem, ahogy minden perccel egyre inkább elönti a fájdalom. A puha szőnyegre estem, mégis első gondolatom az volt, hogy soha életemben nem zuhantam ennyire mélyre. Kiömlött a bor. Próbáltam feltápászkodni és keményen a szemébe nézni. Nem törhet meg!

Horzsolásokkal, foltokkal tarkított bőröm büszkén virított, míg ő csak állt ott, önelégült mosollyal az arcán és bütykeit dörzsölte. Szemeiből sütött az agresszió és a düh. Mégis félelmetesen nyugodtnak tűnt. Borral keveredett a vérem. Szinte lassítottfelvételnek megfelelő mozdulatsorral térdelt mellém. Izmos karjával az egyik oldalamon, forró, izzadt tenyerével az arcomon végigsimítva szólalt meg ismét.

- Szeretlek. - Ujjai kibírhatatlan erővel fogták közre állkapcsom. Egy durva csókot nyomott ajkaimra, majd lejjebb csúsztatva azt, torkomnál fogva állított talpra. Nem élvezhettem sokáig testem súlyát, hiszen seperc alatt a szoba másik végében találtam magam. Elhajított, akár egy dohányos a nyállal és kátránnyal átitatott csikket. Egy pillanatra eszméletem vesztettem. Az üvegszekrény darabjai körülöttem. Nem tudtam, hogy a vérveszteségtől, esetleg a némán csorgó könnyeimtől, de homályos foltok cikáztak szemem előtt. Vérem volt a bor. Állj fel! Üvöltött. Minden erőm összeszedve tornáztam magam a kért állapotba.

- Szeretlek. - Mosolygott. Az a mosoly már nem ő volt. Kámforrá vált, akár vágyam az életben maradásra. Pár lépés után kíméletlenül a hajamba markolt és húzni kezdett. Egy hangot nem ejtettem. Nem adhattam meg neki amit kívánt. Körmeim kézfejébe vájva igyekeztem lefejteni magamról. Nem sok sikerrel. A kanapén landoltam. Brutális nyers mozzanattal nyomott az egykor kényelmet jelentő párnák közé. 

- Szeretlek. - Nevetett, majd egyik kezét szabaddá téve tőrt mártott belém a gyomrom környékén. A fém hideg, reszelős tapintása a bensőmben, sikoltásra késztetett. Kegyetlen hidegvérrel ismételte újra és újra a mozudlatsort. 

- Sam. Sammy... - Leheltem. Ez nem ő volt. Könyörgve kerestem a meghatározhatatlan íriszekben egykori szerelmemet. Hiába. Utolsó próbálkozásként felidéztem egyik kedvenc filmjének mondatait. 

"- Elveszed, amit akarsz, mert örömet okoz. Ez nem szerelem... valami céltalan lelkesedés, amit ki akarsz elégíteni. Távol attól, ami számít. - Kezdtem, mire folytatta.

- Mi számít? - Állt meg egy másodpercre.

- A bizalom, a felelősség, vállalni a döntéseid terheit egy életen át. Méltó lenni hozzájuk, és főképpen nem bántani szerelmed tárgyát."

- Szeretlek. - Mintha egy leheletnyi pillanatra visszaköltözött volna belé az élet, ő maga is meglepődött. A szeme újból mosolygott, nekem pedig ennyi elég volt. Drasztikus döntést hozva, kihasználva a figyelmetlenségét, tőrt markoló keze után kapva nyomtam mellkasomba a véremtől csillogó eszközt. Míg a szívem közepéig hatolt, több dolog is járt a fejemben. Egyetlen utolsó őszinte szeretlek, egy eltűnt lélek, kiömlött a bor és hogy mi lesz akkor, ha eljön Joe Black. 

Save her

Olvasgattam ez eddigi szöszöket és csak úgy kicsúszott. Itt a Do you really want to hurt me? folytatása. A karakterünk és Dean újra találkoznak pár év után. A lány képtelen feldolgozni a veszteséget és az ismét felszaggatott sebeket. Igazából egy angst szösz lett, amit ide tudtam elhelyezni, hogy ne lógjon a levegőben. xoxo payne

Vér, könnyek, a legsötétebb félelmeim... 

Segítségért kiállt, de senki nem hallja. 

Beveszek egyet a megmaradt fájdalomcsillapítóból és whiskyvel öblítem. Reménykedem, hogy eloszlatja a fájdalmat és enyhíti az ürességet. 

Nem tudtam megmenteni. Képtelen voltam elérni. Már nem változtathatom meg a múltat. Vége van...

Dühöt kellene éreznem. Utálni és rombolni. Senki nem menthette meg... 

Feküdt a padlón, üres tekintettel. Egy másik élettől vérzett. Lelkének sebei elfertőződtek. Az idő is képtelen volt begyógyítani. A hegek megmutatták. 

Nem lehetett megmenteni. Az én hibám, de változtatni már nem tudok rajta. 

A fürdőszoba kövén ülve zokogott. Láttam a lyukon.Tudtam, hogy hiába töröm be az ajtót, már késő lesz. Az édes ajkak között ott volt a pisztoly csöve. Az én fegyveremé. Még egyszer utoljára rám nézett és meghúzta a ravaszt. A golyó nyert.

"Gyáva voltam." Sikítják a hangok a fülemben. A mellkasom összeszorul. Rémálmoktól izzadva, a múlton rágódva kutatok még alkohol után.

Én öltem meg.

Murder one

Szösz. Egyperces. Különös páros. Eléggé szívemhez közelálló ship. Sajnálom, hogy csúfos véget ért a történetük. Ezt pedig természetesen Metallicára írtam. Tudom, tudom... Sad but true. 

Azt hiszed különb vagy? Az életed ugyanolyan mocskos, mint az enyém. Titkokkal teli. Én vagyok a ferde tükör, ami megmutatja az igazságot. Ez az egyetlen, ami számít. Mindenki elárul, a hátadba döfi a kést, de én... én vagyok az egyetlen barátod. Az igazi lelki társad. Megértelek. Örökké melletted leszek, ha kell. 

Tudod, hogy igazam van. Nem mered bevallani, de láttad álmodban. Minden szó igaz. Ebben a mocskos világban, ahol lopnak, csalnak, hazudnak az emberek. Minden fájdalom amit érzel, vagy mikor éppen elfojtod... én vagyok. Szomorú, de így van. 

Nem rejtheted el örökké az igazi kiléted. Látlak téged. Hallom a gondolataidat, amik cikáznak a fejedben. Nem hiszel nekem. Nem akarsz hinni. Fáj az igazság. Szomorú, de igaz. 

Hagynod kell. Levenni az álarcot és abbahagyni a menekülést önmagad elől. Be kell fejezned az önmarcangolást. Hibáztathatsz másokat, pedig itt egyedül te vagy a bűnös. Tudod te... 

Állj fel és húzd ki magad! Ez vagy te! Csináld, amihez értesz. Érzed a vörös cseppek illatát? Mint a folyékony fém... Ne legyél bűnbak. Nem szabad szégyenkezned emiatt. 

Gyűlölöd az egészet. Hagyd, hogy én legyek a gyűlöleted. Szerelmet adok cserébe. Nem hazudok, megfizetsz érte, de megéri. Én leszek az életed. Belerángattalak. Vissza a feneketlen gödörbe. Nem haragudhatsz rám, tudtad te is a lelked mélyén, hogy ez vagy te! 

Az igazi lényed. Nem hazudhatsz tovább önmagadnak. Ne félj, majd a földön tartalak. Vigyázok rád. Nyisd ki a szemed és nézd meg jól. Az a vérszomjas gyilkos akit látsz, én vagyok. Én vagyok Te.