Örökké

Dean:

 Lehunytam a szemem és ismét ott voltam azon a napon, mikor utoljára láttam az öcsémet. Azt mondtam neki, hogy maradjon a Martens lánnyal, amíg teljesen fel nem épül, addig én Ginával elmegyek kivizsgálni egy ügyet. Sose gondoltam volna, hogy az lesz az utolsó alkalom. Annyi minden történt velünk azóta. Megtaláltuk azt az angyal és démon táblát, amin rajta van, hogyan lehet visszaűzni a szörnyeket oda, ahonnan jöttek. Egy üres dimenzióba, amiben csak nekik van hely. Ezzel együtt pedig rájöttünk hogyan lehet örökké bezárni a mennyek és a pokol kapuját. Évek kellettek hozzá, na meg persze Castiel és Crowley segítsége, de sikerült. Hihetetlennek tartom, hogy úgy tudom esténként lehunyni a szemem, hogy nem kell attól rettegnem, mikor ront ránk valamilyen lény. Sammy és Alexa halála után úgy döntöttünk Ginával, hogy talpra állunk és annak szenteljük az életünket, hogy soha többet senkinek ne kelljen olyan szörnyűségeken átesnie, mint amik velünk történtek. Évekig tartott a kutatómunka, de megérte. Most azonban csak ürességet érzek. Végre volt egy cél, amiért mindketten küzdöttünk, de most, hogy vége, nem tudom mi lesz velünk. Próbáltam aludni, de ilyeneken és ehhez hasonló nyomasztó dolgokon járt az eszem. Nem akartam felkelteni Ginát a forgolódásommal, ezért halkan kimásztam az ágyból, hogy a konyhába menjek egy pohár hideg vízért. Ahogy végig sétáltam a házunk sötét folyosóin, végig néztem a falra akasztott fényképeken. Az egyiken anya, Sam és én vagyunk. A másik a Martens családot örökítette meg. Mindenhol a múlt jött velem szembe, de már nem fájt. Legalábbis nem annyira, hogy bele akarjak pusztulni. Tudtam, hogy valami végleg eltört bennem, mikor Sam meghalt, de Gina vissza tudta hozni belém a lelket. Már csak mi voltunk egymásnak. Gina, én és a kis Sam.

Gina:

 - Dean, szólj rá a lányodra, hogy rakjon rendet most azonnal! - Vettem mély levegőt és próbáltam egyszerre figyelni a gyerekekre, meg az asztal terítésére.

 Tudtam, hogy Samantha imád az apja régi fegyvereivel játszani, de hát csak nem hagyhattuk mindig, hogy egy öt éves gyerek késekkel szaladgáljon a házban.

 - Jody nemsokára itt van a lányokkal. - Néztem az órára, majd a nappaliba érve azt láttam, hogy Dean nagy beleéléssel meséli azt a történetet, mikor kimenekített engem egy wendigo karmai közül.

 - Apa, én nem hiszek neked. - Rázta meg vörös fürtjeit a kislány komolyan.

 Elmosolyodtam a gondolatra, hogy nekik sose kell majd rettegniük a sötétben.

 - Nem is szabad. - Emeltem lányomat a magasba, aki nevetve tűrte, majd a nyakamba csimpaszkodott. - Ma jön át Jody néni, szóval jól viselkedni, mert különben eldugom előled a gumicukrot.

 Barna szemei kerekre nyíltak a szörnyű hír hallatán. Dean mellénk lépve megnyugtatta lányát, hogy ő bizony ezt nem fogja hagyni.

 - Inkább menj és cserélj pelenkát. - Forgattam meg a szemeim, mikor meghallottam az emeletről felsírni Alexet.

 Az élet tovább haladt, pedig Alexa és Sam halála után nem hittük volna, hogy sikerülni fog újra célt találnunk. Most viszont itt voltak nekünk a kicsik és a világért nem cseréltem volna senkivel. Néha belegondolok, hogy bárcsak itt lennének. Bárcsak... Tudtuk viszont, hogy ők örökké élni fognak a szívünkben.

 Gondolataim egy éles csengőszó szakította félbe.

 - Szeretlek, Kiscsillag. - Pusziltam meg Samet, hogy aztán ajtót nyithassak Jodyéknak.

 Igen, az élet megy tovább. Tudom, hogy ők fentről figyelnek minket és olyan boldogok, mint mi. Majd valamikor találkozunk még, de addigis van kiért élnünk. Egymásért, és azokért, akik már nem lehetnek velünk.