Hiányoztál

Szóval feléledtem havaimból, és nagggyon spoileres, naggyon rövid
Voltron ficet hoztam nektek. De nem tudtam megállni, hogy
ne írjak velük semmit, szóval itt egy Shadam/Adashi. (Köszi SDCC)

Jó olvasást! Pepi~

A kép ungodly-audrey munkája

 Azt mondta, hogy nem lesz ott, amikor visszatér. Szó nélkül hagyta, hogy elmenjen, és soha többet nem akarta látni. Végül is itt hagyta őt egyedül, nem? Úgy érezte, nem lesz képes megbocsájtani neki. Aztán minden hirtelen történt, és egyszer csak ott volt ő is.
 Megváltozott.
 A sötét, fekete fürtök fehéren fénylettek a távolban. Egy páncél-szerűséget viselt, fekete színekben. Óriási oroszlán formájú robotok mellett álltak. Keith vele volt. Meg néhány ismerős arc a garrisonról, és még néhány olyan, akit életében nem látott, de nem is teljesen voltak emberiek. 

 Évek teltek el. Azt hitte, hogy végképp elvesztette és most ott áll előtte, de mégis, mintha egy szakadék lenne közöttük. Elakar menni onnan, nem érti mit keres itt. A lábai nem hagyják.
 Shiro mintha kiszúrná őt a tömegben, egy darabig egyikük sem mozdul, aztán végül ő indul el felé. Elfut. 

 Méterekkel arrébb éri őt utol, elkapja a karját, maga felé fordítja őt. Egyikőjük se tudja, mit mondjon, csak állnak egymással szemben. 

 - Sajnálom - szólal meg végül. Mérges lesz a szavak hallatára. Miért Takashi kér bocsánatot. Neki kéne. 

 - Annyira hülye vagy - nyögi ki végül. - Aggódtam érted, pedig minden porcikám ellenkezett ellene, aztán azt hittem meghaltál, és akkor elvesztettem az összes reményt, most meg itt vagy előttem és szinte el sem hiszem - hadarja a szavakat. - Hiányoztál. - Erre Shiro elmosolyodik és félénken tárja szét a karjait. Összeszorított szemekkel dől neki a másiknak és egy hosszú ölelésbe vonja. 

 - Te is hiányoztál.