2018. március 11., vasárnap

(My) Shot

Vannak olyan ötleteink Pepivel, amiket nem szeretnénk túl sokáig ragozni. Néhány mondat, néhány miniatűr pillanat. Azonban ezek is ők. Szóval úgy gondoltam ezt is felrakom. :D A végére viszont csak becsúszott egy-két hosszabb is, de reméljük annak is örültök majd ^^
Jó olvasást!


 Egy szokásos, nyugodt pénteknek indult a Grundon, mikor néhány rövid kör után felvetült a kérdés.
 - Várjál, akkor te most mi is vagy? - Weisz laposakat pislogott, ahogy a szemben ülőre nézett.
 - Vagyok, aki vagyok. - Vont vállat Csónakos.
 - Nem meleg, mert láttam már lánnyal. - Próbált Leszik is gondolkozni.
 - Szerintem biszex. - Kolnay ennyivel le is tudta volna a dolgot.
 - Szerintem kussoljatok. - Morogta az érintett.
Barabás vigyora nem sok jót ígért.
 - Szerintem meg Cseleszexuális!
 Az ő válaszát egyhangúan megszavazták.

~~0~~

 A tél nem csak akkor lehet hideg, ha hó is esik. Legalábbis ezt állapította meg Kolnay, miközben igyekeztek Barabással hazaérni.
 - Lehetne, hogy ma ne vitatkozzunk? Kibaszott hideg van és így nehéz arra koncentrálni, hogy éppen mennyire utállak. - Morogta, de még ez a kedves mondat sem tudta leállítani a felpörgött Barabást.
 - Na, akkor hazaérünk és... - Kezdte kaján vigyorral és várta a reakciót.
 - Ne - nyögött fel Pali -, fáradt vagyok.
 - De... - Torpant meg a másik, ezzel Kolnayt is megállásra kényszerítve az összefonódó ujjaik miatt.
 Pali pontosan ismerte párját, tudta, hogy ha nem mond valami bíztatót, akkor itt fognak szobrozni egész este.
 - Jó - egyezett bele -, de mindent te csinálsz.

~~0~~

 Csele mindig a legmagasabbnak számított a Pál Utcai fiúk közül, de őt ez egyáltalán nem zavarta. Még akkor sem, mikor Kolnay elemében volt és minden második beszólását hozzá intézte.
 - Csabikám, nézz már magadra. - Állt meg előtte és így pont egy fejjel volt alacsonyabb Cselénél. - Olyan magas vagy hozzám képest, hogy az már anyag pazarlás!

~~0~~

 Kolnay még félkómásan lépett vissza a sötét szobába és reflexből a villanykapcsoló felé nyúlt. Utána jött rá, hogy amúgy délután fél kettő van, és csak fel kéne húzni a redőnyt. Barabás vigyorogva csóvalta meg a fejét, ahogy ránézett.
 - Sok volt a pálinka?
 - Pofa be!

~~0~~

 Már nem is emlékeztek, hogy miért jött át Ernő. Csak ültek az asztalnál és beszélgettek.
 - Kolnay és Barabás szakított. - Jön Nemecsek a hírrel és belekortyolt a kávéjába.
 - Már megint? - Sóhajtott Csónakos.
 - Két napot adok nekik. - Cselét se hatotta meg az információ.

~~0~~

 Már általánosban elkönyvelték magukban a tanárok és valószínűleg az összes ember, aki ismerte Kolnayt, hogy ő bizony orvos lesz, ha felnő.
 - Utálom az embereket. - Jelentette ki egy fáradt napján Pali, bedobálva a könyveit a táskába.
 - Ugye tudod, hogy majd velük kell foglalkoznod? - Világosította fel Csónakos vigyorogva, várva a reakciót.
 - Ezt nekem miért nem mondták hamarabb? - Nyögött fel fájdalmasan Kolnay.

~~0~~

 Csele trombitálni tanult még a gimnáziumi évei alatt. Sok mindenben jó vol, de ebben pont nem jeleskedett. Egy átgyakorlott nap után, fruszráltan vágta le magát a padjára.
 - Belehalsz, ha valamiben nem vagy tökéletes? - Nézett rá Csónakos vigyorogva.
 - Belehalsz, ha nem dugod végig a fél országot? - Miután kimondta, már bánta, de jól esett levezetni valakin a feszültséget.

~~0~~

 Csele elég sokszor váltogatja a családi állapotát, szóval, ha valamit beszól neki Bandi, akkor csak átrakja "Elvált"-ra.

~~0~~

 - Ez meg mi a faszom? - Lépett be Kolnay kopogás nélkül a szoba ajtaján.
 Barabás olyan gyorsan csapta le a laptop tetejét, hogy az még neki is fájt.
 - Semmi. - Hazudta.
 - Ne bassz már fel, hogy pornót néztél! - Röhögött Pali és elterült az ágyon, félredobva egy pólót.
 - Nem az volt.
 - Márpedig hallottam!
 - Süket vagy. Túl sokat szopsz.
 - Tegnap nem volt ellenedre.
 Barabás elvörösödött. Végül úgy döntött, hogy inkább elárulja a másiknak, hogy mit nézett, mielőtt furcsa pletykák kezdenének róla terjengeni.
 - ASMR videó. - Kattintott az egyik kedvencére, amin éppen egy nő haját birizgálják.
 - Szóval a lényeg, hogy suttogva csinálnak benne dolgokat. - Próbálta megérteni Kolnay, de nehezen ment neki.
 - Nem teljesen, de elég, ha te ezt jegyzed meg. A lényeg, hogy jó és lenyugtat. - Vont vállat Kende és befeküdt a másik mellé.
 - Ha akarod, beletúrok én a hajadba, de közben biztosan nem fogunk suttogni. - Csókolta meg és fölé mászott, hogy egy lassú csókban forrjanak össze, majd egy pillanat múlva Pali szemforgatva húzódott hátrébb. - Kikapcsolhatnád végre, mert ijesztő, hogy valaki motyog, miközben dugni készülünk.
 Barabásnak nem kellett kétszer mondani. Egyik kezével kinyúlt és lecsukta a laptopot. Kolnaynak pedig igaza volt. A legjobb dolgok az életben hangosak.

~~0~~

 Csónakos szokott unatkozni, de ritkán vetemedett arra a dologra, hogy teszteket töltsön ki. Most mégis megtörtént és az eredményt szívesen osztotta meg legjobb barátjával.
 ~ "Ez a teszt azt mondja, hogy te vagy a lelkitársam!" ~ Írta meg neki facebookon.
 ~ "Milyen teszt?" ~ Érkezett a válasz pár perc múlva.
 ~ "Unatkozooooom...." ~ Írta vissza és választ sem várva, inkább lelépett.

~~0~~

 A Grund reggel egy kis kávézóként is üzemelt, de ha kibérelték rendezvényekre, akkor akár étteremként is megállta a helyét. Amúgy a legfőbb bevételi forrását az esti kocsma hozta. Ahhoz viszont, hogy napi huszonnégy órából majdnem huszat nyitva legyenek, kellett Ernőnek alkalmazottat is foglalkoztatnia. Természetesen, a kezdeteknél még minden barátja besegített. Aztán nekik is állandó munkahelyük lett és csak ritkábban tudtak segíteni. Egy ilyen alkalommal Csónakos felajánlotta, hogy majd ő bezárja a helyet és Nemecsek menjen csak haza pihenni.
 - Biztosan megleszel? - Kérdezte ezredjére is a kis szőke.
 - Ernő, menjél már, mert Boka már biztosan vár. Én megoldom itt a dolgokat és ígérem nem török össze semmit. - Vigyorgott Bandi, ahogy átvette a kulcsokat.
 Az igazat megvallva, tényleg nem lett gond, viszont hajnali háromkor, mikor végre záráshoz készülődött volna, hirtelen nyílt az ajtó és egy tizenöt fős lánycsapat lépett be. Csónakos pedig csak pislogott, hogy mennyit isznak ezek, de úgy volt vele, hogy amíg fizetnek, addig nem rakhatja ki őket. A bevétel az hajnali háromkor is bevétel. Aztán hajnali négykor és ötkor is ezt gondolta. Csónakos kezdett nagyon fáradt lenni és még szerencse, hogy másnap nem kellett munkába mennie.
 - Még egy vodka narancsot kérek. - Lépett egy szőke lány a pulthoz, majd hangzavar támadt a háta mögött. - Legyen inkább tizenhat.
 Bandi, egy direkt erre az alkalomra kitalált mosollyal töltötte ki az italokat. A lány mielőtt a tálcáért nyúlt, egy poharat levett és Csónakos elé tolta.
 - Ezt neked. - Kacsintott és már ott sem volt.
 Ezt pár évvel ez előtt nagyon is jó taktikának gondolta volna, de most már csak arra vágyott, hogy hazaérjen és befeküdhessen az ágyba, Csele mellé. Épphogy ezt végig gondolta, ismét nyílt az ajtó, Csónakos pedig fáradtan nézett az érkezőre. Mikor azonban meglátta ki az, egy brgyú mosoly ült ki az arcára. Csele besétált a pult mögé és közben felmérte a helyzetet.
 - Nem tudok aludni nélküled. - Suttogta, miközben átkarolta a párját és a nyakába fúrta az arcát.
 - Rögtön zárok. - Ígérte és a feléjük vetett pillantásokból ítélve, nem sokat kell majd győzködni a lányokat, hogy menjenek, de ezt most nem bánta.
 Csak aludni szeretett volna.

~~0~~

 Középiskolában gyakran volt olyan, hogy Csónakos nagyjából két óra alvással ment be suliba, de emellett még egy kicsit el is aludt, így a reggeli kávé elfogyasztására otthon már nem volt ideje. A suli büféjében, a mindig mosolygós, büfés nénitől vette meg a három az egyben kávéját, ami ugyan szart se ér, de placebonak legalább jó. Még volt tíz perc az óra kezdetéig így felpattant az aulában lévő asztal tetejére és félkómásan, lassan kortyolgatni kezdte a kávéját. Ernő perceken belül megjelent mellette és valamiről mesélni kezdett, nem is nagyon emlékszik rá, inkább csak a földön lévő kiömlött kávéra.
 - Ernő, mit csináltál? - A fiú a nagy gesztikulálás közben véletlen kilökte Bandi kezéből az éltető kávét.
 Igazából egyáltalán nem volt mérges rá, inkább csak szomorúan és fáradtan nézte az egyre terjedő sötét foltot az iskola kövén. Nemecsek megszeppenve pillantott fel Csónakosra.
 - Ezt annyira szomorúan mondtad, most bűntudatom van.
 - Jaj, hagyd a faszba, egy kávé miatt ne legyen már.
 Végül Ernőben ez a jelenet annyira megmaradt, hogy Csónakos még évekkel később is sokszor kapott ingyen kávét Nemecsektől a Grundon.

~~0~~

 Nemecseknek és Bokának ritkán volt arra ideje, hogy bármit is csináljanak közösen, így a szabadnapok igazi áldásnak tűntek. Habár, messzire nem mentek, azért a Corvin plázáig eljutottak. A könyvesboltba járás meg bevett szokásuk volt. Náluk az felért egy randival, Csónakostól kapták is érte az ívet rendesen. Ernő kifejezetten szeretett magyar irodalmat olvasni, így ő egyből leragadt a könyvesbolt azon részén. Boka elszaladt végignézni mindent, hátha talál valami krimit. Szinte észre se vette mikor szegődött mellé egy alacsony, vöröses hajú lány, csak arra eszmélt fel, hogy hozzá szólt.
 - Az Ecc Pecc igazán jó, de én inkább Stephen Kinget ajánlok, ha jót szeretnél olvasni. - Mosolygós kék szemei voltak, eléggé nyitottnak tűnt.
 Boka egy pillanatra nem tudta, hogy mit válaszolhatna egy apró bólintáson kívül. Az introvertáltság hátrányai.
 - Kinget egy időben sokat olvastam. - Nyögte ki végül.
 - Tényleg? Melyik a kedvenced? Igazából mondhatok még tőle kevésbé ismert könyveket is, nekem ő a kedvenc íróm, mi a neved? Bejelölnélek facebookon. - Vigyorodott el.
 Boka egyelőre próbálta feldolgozni a ráömlesztett információ áradatot, hiszen a lány látszólag többet tudott beszélni, mint Csónakos jobb napokon. Nem gondolta volna, hogy ilyen lehetséges.
 - Öhm, Boka Já... - A szeme sarkából egy szőke tornádót pillantott meg, aki aztán elkapta a kezét, és szikrákat szóró tekintettel pillantott a mellettük ácsorgóra.
 - Bocsi, de tudod ő velem van. - Erősen szorított rá a kezeire.
 Ernő mérges volt és nem értette, hogy kire, mire vagy miért.
 - Ohh, bocsánat igazán nem akartam... - Nem tudta befejezni a mondatot Nemecsek közbevágása miatt.
 - Én is úgy gondoltam. - Jelentette ki, olyan hangnemben, amit előtte még nem hallott a szöszkétől.
 - Jézusom, rosszabb vagy, mint egy féltékeny barátnő. Igazából nem baj, megértem! - Nevette el magát.
 Hihetetlenül lazán kezelte a helyzetet, aztán intett nekik és elsétált.
 - Te most tényleg féltékeny voltál? - Nézett le Ernőre.
 Nemecsek idegesen emelte rá a szemeit.
 - Persze, főleg, ha neked meg le se esik, hogy felakarnak szedni.
 - Mi? De hát nem is!
 - Megkérdezte, hogy mi a neved, hogy bejelöljön facen. A közös téma már megvolt; könyvek. Innentől kezdve meg bármiről lehet beszélgetni.
 Végigpörgette a fejében az eseményeket, majd sóhajtva bólintott.
 - Bocsánat?
 - Nem, nem baj, nem csináltál semmi rosszat. Nem tehetsz róla, hogy ilyen jól nézel ki. - Mosolyodott el végül. - De nézd, mit találtam!
 Azzal felemelte az eddig kezében tartott verseskötetet.
 - Új kiadású Füves könyv.
 Boka a másik három példányra gondolt, ami otthon van a polcon, de mindegy is volt. Végül úgyis megvették.

4 megjegyzés:

  1. Én is sokat gondolkoztam egy ilyen blogon, de nincs sok fantáziám :))

    Sok sikert :) Üdv: Laura

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem meg kéne próbálnod :D
      És köszönjük ^^

      Törlés
  2. Mikor lesz új rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma tervezek egyet, de azután nem lesz köszönet :")

      Törlés