2017. október 21., szombat

Probléma

Szuperképességem bemutatása. Tessék. 


Törülközőturbánban és a fekete köntösömben baktattam ki a konyhába. Mindenképp szükségem volt egy pohár vízre, mielőtt kiszáradok és csak az összeaszott testem találják meg barátaim. Már épp számhoz emeltem volna az üvegpoharat, mikor hangos sírás törte meg az esti csendet.
- Már megint... - Sóhajtottam fel. Mióta Dean és Gina szülők lettek, a bunker már nem a régi csendes és menedékként szolgáló hely volt. Inkább hasonlított valami nagybetűs otthonra. 
- Szia. - Battyogott ki Sam is utánam, elég kómásan. Arcán még a párnahuzat gyűrődéseinek nyoma, szemei alatt karikák, haja kuszán állt. Pár órája tért vissza egy vadászatról, alig aludt valamit. 
- Hogy érzed magad? - Léptem elé, hogy puszit adhassak az álla vonalára. 
- A karom eléggé fáj, de rendben leszek. - Mosolygott fáradtan. - Henry és Charlie nem nagyon akarják abbahagyni. - Biccentett a nappaliba, ahol az ikrek tartózkodtak. 
- Megyek és megnézem őket, te pedig hívd Cast! Oké? - Simítottam végig óvatosan gézzel körbetekert felkarján. 
- Castiel, szükség lenne rád. - Kezdett bele a plafonhoz való könyörgésbe, míg én a másik helyiségbe indultam. A kanapé előtt felállított mászókából mind a két csöppség nagy erőkkel próbált megszökni. Mosolygásra késztetett a kitartásuk. A szerkezet mellé léptem és egy mozdulattal vettem karjaimba a két aprócska vadász palántát. Néztem a zöldszemű szépségeket. Egy picit el is kalandoztam. Ha Sam és én is úgy határoznánk, akkor vajon hogy nézne ki a közös babánk? Lenne varázsereje? Ha felnő, hosszúra akarná hagyni a haját, mint az apja? Ügyvédnek tanulna, esetleg vadásznak? Olyan makacs lenne, mint én, vagy szelíd, akár Sam? Képes lennék felnevelni egy gyereket?
- Jen. - Már megszokásból fel se néztem. Tudtam, hogy a szárnysuhogás egyet jelent Castiel érkezésével.
- Szia, Sammy a konyhában van. - Igazítottam útba. Alig tűnt el a boltív takarásában, egy másik hang ütötte meg a fülem. Ősellenség-barátnőm kiabálása.
- Mondtam már, hogy nem hagyom itt őket!
- Nem egy vadidegenről van szó! - Dörrent Dean.
- Szia Jen! - Mint aki meg se hallotta, úgy hagyta ott és rohant hozzánk. Fiát átvéve ült le mellém. - Köszönöm, hogy lenyugtattad őket.
- Semmiség. Lassan viszont felöltöznék... - Kezdtem bele, de Dean morcosan elém állva nyúlt a kislányért. Puszit nyomott a homlokára, majd folytatta.
- Az anyámról van szó! Az Isten szerelmére. Miért nem lehet kibírni két átkozott napot, amikor tudjuk, hogy jó kezekben lesznek?
- Elhiszem, hogy Mary tud vigyázni rájuk, de két nap rengeteg. Erre nem állok még készen. - Csóválta Gina a fejét.
- Ugyanmár! - Tudtam, hogy nem kellene, de beleütöttem az orrom. - Miért nem mentek és pihentek kicsit?
- Neked pihenés egy rohadt kopogószellem után kajtatni?
- Nehogy leharapd a fejem! - Emeltem fel a két kezem védekezően.
- Nem megyek sehova. Főleg nem vadászni, mikor ez a két tündér itt van. - Gagyogta a gyerekeknek.
Dean csak szemforgatva vette tudomásul, hogy ebben a csatában nem győzhet. Már nem egyedül osztozik barátnője szívén. Mielőtt tovább folytatták volna a vitát, távoztam és valami egyszerű ruha után kutattam. Egy egybe, fekete, csipkékkel borított ruhára esett a választásom.

Épp a csípőmnél járt az alja, mikor Sam boldogan rontott be a szobába. Meghökkenni sem volt időm, a ruha már a padlón hevert gombócba gyűrve, Sam pedig felettem tornyosult a párnák közt. Mindenki úgy hitte, hogy egy szerény és érzelmes kisfiú. Ránézésre így is volt, de mikor ellepte agyát a köd, mocskosabb és durvább tudott lenni minden démonnál a világon.
- Látom rendbejött a kezed. - Simítottam végig forró bőrén. Válasza egy mély, állatias morgás volt, amivel az utolsó falakat is ledöntötte bennem. Legkevésbé sem finomkodva szedte le magáról a ruhadarabokat, majd enyhén borostás állával a nyakam karcolgatta. Nem tudtam honnan tört rá a vágy, de hirtelen nem is érdekelt. Elég volt, hogy velem van és ölel. Néhol érzelmekkel telten, máshol viszont durván.

Kedvesen, szerelmes csillogással a szemében mosolygott könyökére támaszkodva. Takaróba bugyolálva is teljesen meztelennek éreztem magam, még jobban, mint előtte. Pár másodperc után elkaptam a tekintetem és a párna csücskét kezdtem pásztázni. Zavaromban paradicsom pirossá váltott az arcom. Éreztem, ahogy elönti a vér. Nem szólalt meg, tovább mosolygott rendületlenül.
- Miért bámulsz? - Kérdeztem rá.
- Néztelek. Ahogy Charlieval és Henryvel viselkedsz... Én is akarok. - Jelentette ki, nekem pedig a lábujjam is zsibbadni kezdett.
- Ugye nem csináltál semmi őrültséget? - Utaltam az elmúlt órák történésire.
- Beszéltem Cassel. Azt mondta most vagy termékeny.

Teltek a hónapok, sógorom és barátnője végre kimozdultak, így a Winchester anyuka sűrű vendégnek számított nálunk. Egyik ilyen alkalommal leültem a játszadozó ikreket figyelő Mary mellé.
- Áhh, a kedvenc boszi menyem, akit soha nem akartam. - Csak egy szemforgatással válaszoltam a "kedves" üdvözlésre. Az egész bunker tudta, hogy inkább egy egyszerű, egyetemista lánykát látott volna a fia mellett, vagy egy vad vadászt, mint engem.
- Nem akarlak zavarni. - Nyeltem vissza a sértéseimet. - Van valami, amiben szeretném a segítségedet kérni. - A feltörő szavak égették a torkomat.
- Mégis miben? Öljek meg neked pár macskát, hogy varázsolhass? - Vonta fel a szemöldökét és ismét el kellett engedjem a fülem mellett.
- Nem. Semmi ilyesmi. Szeretem a cicákat. - Fűztem hozzá mellékesen. - Sam és én... tudod, szeretnénk kisbabát. - Adtam Henry kezébe az egyik sípolós kisautót.
- Nem tudjátok hogy kell csinálni?
- Nem erről van szó. Régóta próbálkozunk és nem sikerül. Cas viszont azt mondta termékeny vagyok.
- Arra célzol a fiammal van valami baj? - Dörrent rám.
- Még véletlenül sem. - Magyarázkodtam. - Boszrokánynak és embernek lehet egyáltalán gyereke? Hallottál már ilyenről esetleg?
- Nem tudom... Erről szerintem anyádat kérdezd meg. Ő sokkal többet élt és látott. - Mondta komoly arccal. Most nem szívtam a vérem. Egyszerűen segített.
- Igazad lehet. Köszönöm. - Álltam fel és elindultam felkeresni a telefonom.

A vörös boszorkány elég hamar megérkezett. Nem örült a hívásomnak, mégis megjelent, ami egy cseppnyi reménnyel töltött fel.
- Jen. Mondd gyorsan, éppen egy fontos pókerparty kellős közepéről rángattál el!
- Ne haragudj Rowena. - nyomtam meg a szót, hogy éreztessem vele, semmit nem jelent számomra. - Pár kérdésem lenne, ha már idefáradtál. Először is, boszorkány és ember szaporodhat e?
- Miért ne? Hisz a boszik is emberek, annyi különbséggel, hogy átjárja őket a mágia. Szerinted, hogy fogant meg az a semmirekellő bátyád? Ugye nem azt akarod mondani, hogy nagymama leszek? - Kapott drámaian a szájához.
- Nem. - Zártam rövidre. - Még nem... Esetleg van módja, hogy megvizsgálj? Valamiért nem akar összejönni.
- Nem működnek a Nagy Sam Winchester úszói? - Kacagott kárörvendően.
- Előbb engem nézz meg, kérlek. - Összeszűkült szemekkel lépett közelebb, majd mormolni kezdett egy szöveget. Életemben nem hallottam még hasonlót sem. Pár perc múlva riadt képpel fordított nekem hátat. - Mi az? Mit láttál?
- Nem lesz gyermeked Jen. Nem leszek nagymama és Sam Winchester nem lesz apuka, ha veled marad.
- De Castiel azt mondta... - Nyeltem nagyot.
- Mindegy mit mondott. Ő nem érezte a mágiát. Nem biológiai oka van. Valaki megátkozott. Nem tudom kivel és mikor akadt össze a bajszod, de ez a varázslat túl erős. Nem fogom tudni leszedni.
- Csak van rá mód! - Temettem tenyerembe az arcom. Szemeim előtt Sam csalódott arca villant fel, mikor közlöm vele a hírt.
- Egyetlen módja van, hogy kiiktassuk. - Rágcsálta a száját idegesen.
- Bármi az, megteszem! - Dobbantottam egyet a lábammal.
- Fel kell add a mágiát, örökre. Ki kell dobd magadból, így egyszerű és haladó emberré válsz. Azt  pedig nem fogom hagyni, míg élek. 

1 megjegyzés:

  1. Szia, nem tudtam megállni, hogy ne írjak, előre is csak a javító kritika lenne, szóval előre is bocsi a kukacoskodásért.
    Én még úgy tanultam (és szerintem most is úgy van) hogy párbeszéd írásnál ha kijelentő mondatot írunk, oda nem szabad pontot tenni, és utána a gondolat jel után kisbetűvel kell kezdeni. :) Ugyan ez igaz a ! és ? jelekre is, nagy betűvel csak akkor kezdünk a két jel után mondatot, ha az magában egy mondat, tehát ha teszem azt ez áll a szövegben: "- Csak van rá mód! - temettem tenyerembe az arcom" az így helyek helyes. Viszont ha van 2 mondat a párbeszédben amik magukban is 1-1 mondatot alkotnak, akkor a pontot is kitehetjük a párbeszéd végére és nagy betűvel kezdhetjük a következő mondatot. Például: - Te megetted az almás sütim! - Hatalmas veszekedés robbant ki a következő pillanatban. (remélem így talán érezhető a különbség) Elég nehéz párbeszédeket írni, nekem is nehezen ment megtanulni a szabályokat, de sok olvasás és gyakorlás azonban csodákra képes. :)
    Remélem nem bántottalak meg ezzel. :)

    VálaszTörlés