Nélküle

18 perccel éjfél után, de sikerült Misha születésnapjára kreálnom, egy nagyon Destielt. (nézzétek el, fáradt vagyok) Szóval: magányos!Dean, makacs!Castiel, fluff, hurt/comfort, happy end, magábanbeszélő!Dean, gyors!Castiel, AU, OOC. Jó olvasást hozzá ^^ Remélem, nem hagytam ki semmit a felsorolásból.

 Lassan, még álommal a szememben keltem fel. Szokásos reggel volt, mégis mostanában azzal az érzéssel ébredek, hogy talán tennem kellett volna valamit. Nem csak állni az ajtóban és szó nélkül nézni, ahogy összepakol, majd elmegy. Fenébe az egésszel, annyira vissza akartam őt kapni, hogy már fizikai fájdalom volt nélküle még az ébredés is. Felsóhajtottam.

 - Egy idióta vagy, Dean Winchester. - Vertem a fejem a párnába, majd oldalra néztem.

 Az ágy túloldala azóta is üresen hirdeti a tényt, hogy mekkora egy hülye voltam. A boldogság ott volt tőlem egy karnyújtásnyira, én pedig hagytam, hogy egyszerűen elfusson előlem. Hiába próbáltam kifogásokat találni, tudtam, hogy nem a te hibád volt.

 Reggeli. Minden nap ő készítette el. Először elment futni, majd hazafelé bement a pékségbe friss frinomságokat venni, hogy meglepjen velük. Aztán egy közös kávézás után munkába indulhattunk. Most azonban csak állok a konyhaajtóban és a bent uralkodó káoszt bámulom. Elmosogatni? Minek? Pár tiszta tányér miatt nem fog visszajönni hozzám. Kivettem inkább a hűtőből a tegnap esti maradékot és pár perc mikrózás után elfogyasztottam. Nélküle semmi sem olyan. Azt akartam, hogy itt legyen velem, és míg mosogat, addig átölelhessem hátulról, vagy fordítva. Istenem, még az odaégett tepsit is elmosnám, ha azon múlna.

 - Elég az álmodozásból. - Szóltam ismét magamhoz, majd kilépve a házból, és beülve az Impalába, elindultam a munkába.

 Igen, folytatnom kell nélküle az életem. Valószínűleg ő is ezt teszi. Lehetséges, hogy már talált is magának valakit, aki megad neki még annál is többet, amit én adhattam. Bár azt kétlem, hogy bárki a világon jobban tudná szeretni nálam. Csak abban reménykedem, hogy boldog. Hiszen ő nem tehetett semmiről. Ez mind az én hibám volt.

 Megszokásból akartam bekiabálni a házba, hogy "Megjöttem!", de még időben észbe kaptam. Nem válaszolna senki. Inkább lerúgtam a bakancsomat és levettem a bőrdzsekimet. Fel akartam akasztani a fogasra, de egy pillanatra megakadt a szemem a ballonkabáton, ami itt maradt nálam. Azóta nem nyúltam hozzá. Reméltem, hogy majd ő fog érte visszajönni, és akkor legalább láthattam volna talán megint, de ő nem jelentkezett. Persze, hogy nem! Pontosan megmondta, hogy majd akkor fog ő is lépni, ha majd képes vagyok szembenézni vele és persze a problémáimmal.

 - Szeretlek, Dean, de amíg nem vagy képes megbízni bennem, addig ne keress, kérlek.

 Ezt persze olyan méltósággal mondta, miközben a bőröndje csak telt, hogy nem bírtam megszólalni. Ezernyi gondolat futott le akkoris, meg most is a fejemben. Miért? Miért nem tudtam aznap csak elmondani, hogy mi bánt? Miért folytom magamba az érzéseimet?  Miért nem bírtam hinni abban, hogy végre én is lehetek boldog? Miért nem hittem Ő benne? Mi bennünk...

 Egy kései vacsora és egy nagyon gyors zuhany után, az ágy felé vettem az irányt. Betakaróztam és a telefonomért nyúltam. "Nincs beérkező üzenete" Hírdette az alkalmazás, de én ezt úgy értelmeztem, "Ma se merted felhívni és megkérni, hogy jöjjön vissza." Igen, ma is egy gyáva alak voltam, és lehet, hogy holnap is az leszek. Mit tegyek? Már lassan két hete, hogy nincs velem és lassan a saját gondolataim fognak a sírba vinni. Egyszerűen most jött el a pillanat, mikor képtelen vagyok úgy lefeküdni aludni, hogy nem hallom előtte a hangját. Hogy nem látom előtte az arcát. Hogy nem érintem előtte a bőrét és nem csókolom előtte az ajkait. Igen, most volt itt az ideje, hogy végre csináljak is valamit, ne csak sajnáljam magam. Ez nem az ő hibája volt, hanem csakis az enyém. Nekem is kell rendbe hoznom. Mielőtt meggondolhattam volna magam, gyorsan kikerestem a nevét a hívólistámból. "Angyalom", villogott a képernyőn és én lélegzet visszafojtva vártam. Olyan hirtelen cselekedtem, hogy nem tudtam mit fogok neki mondani, de nem is gondolkodhattam rajta sokat. Hiszen első csengésre felvette.

 - Dean? - Kérdezte azon a mély, bársonyos hangon, ami a világot jelentette nekem.

 - Hiányzol. - Vágtam rá azonnal.

 A vonal túlsó végéről halk nevetés hallatszott, amitől még a hideg is kirázott.

 - Te is nekem. - Jött a válasz.

 Megkönnyebbülten bámultam a plafont és hallgattam a szuszogását a másik oldalról.

 - Szeretlek. - Suttogtam, de tudtam, hogy így is meghallotta.

 Hiszen ő végig tudta, amire én csak most jöttem rá. Hogy nélküle nem tudok élni és nem is akarok.