2017. augusztus 13., vasárnap

A fejemben és a szívemben

Talán öt éve van meg ez a történet a fejemben, de sosem gondoltam volna, hogy pont ma kapok hozzá ihletet. Szóval a dal, amire írtam: MM - HHH
Egy kis angst, Samifer, na meg tipikus Alexás befejezésre számítsatok... Jó olvasást!



 Az eső esett, eláztatva ezzel a földön heverő testet. Megállíthatatlanul zuhogott azon a szürke napon, mikor sikerült minden szeretetet kiírtani a világunkból.

 Sam Winchester. Az ember, aki Lucifer porhüvelye volt. A testvér, aki feláldozta magát. A vadász, ki lent ragadt az ördöggel. A férfi, aki ezt még élvezte is. Igen, a fiatalabbik testvér megtudta mi az a stockholm szindróma, és nagyon szenvedett tőle. Mégis, mikor kiszabadult végre, még évek múlva is visszavágyott arra a szörnyen kínzó helyre. Legalábbis azt hitte ez hiányzik neki. Azonban, mikor Lucifer újra emberi testben szaladgált a világban, megint érezni kezdte. Nem tudta pontosan megfogalmazni mi az, de belülről marta a vadász szívét és egyre csak ette magát beljebb. Vágyott valamire, de nem merte kimondani.

 Egyik este Lucifer felbukkant Sam szobájában és csak nézte, ahogy alszik. Nem keltette fel, pedig megtehette volna. Az orra alá dörgölhette volna, hogy itt van megint és sosem fog tőle szabadulni. Hiszen tudta, hogy nem is akar. Ő maga mondta el neki egyik fájdalommal teli pillanatában, mikor éppen a csúcsra juttatta újra és újra... Azt mondta "Egy idő után hozzá szokok és talán még élvezni is fogom." Lucifer meglepetésére ez így is történt. Ami viszont zavaróbb volt, hogy ő is élvezte a kínzásokat. Viszont nem úgy, ahogy régen. Más volt megkínozni egy embert és más volt megkínozni Sam Winchestert. Míg az egyik azért könyörgött, hogy legyen vége, addig a másik azért, hogy folytassa. Ki lehet találni melyik ki volt.
 - Lucifer. - Motyogta álmában a fiatalabbik Winchester, majd a másik oldalára fordult.
 Az említett közelebb lépett és kisimított egy tincset a másik arcából.
 - Itt vagyok, Kicsi Játékszerem. - Guggolt le mellé és nem tett mást, csak nézte őt.

 Hónapokon keresztül dúlt a csata a menny és pokol között. Úgy látszott, hogy a jó elbukik. A halottak mindenhol ott voltak. Az utcákon és a házakban. Már alig maradt ember, aki harcolhatott volna.
 - Igent kell mondanunk nekik. - Mondta egy este Dean. - Hiszen ennél még a világ vége is jobb!
 Samnek sajnos egyet kellett értenie vele. Mindenkit elveszettek, akit valaha szerettek. A népességnek már csak a három százaléka volt életben és ők is már a halálért könyörögtek. Másnap reggel Dean elment megkeresni Michael-t, de nem tért vissza. Sam soha többé nem látta élve a testvérét. Úgy érezte, hogy mindennek vége. Már nem csak a valóság omlott össze, hanem a belső világa is darabokra tört. Meg kellett keresnie azt, aki még segíthet neki.

 Lucifer meglepődött, mikor az erdő közepén lépéseket hallott, de mikor a recsegéshez egy mély bariton is társult, máris jobban érezte magát.
 - Hello, Sammy. - Fordult hátra a törökülésből, hogy szemügyre vehesse vendégét. - Nagyon elszánt lehettél, ha képes voltál ide is követni engem.
 - Miért teszed ezt? - Nyögte ki a férfi.
 Nem ezt akarta mondani. Ő esküszik, hogy nem így akarta kezdeni ezt a beszélgetést. Isten rá a tanú... Isten... Ő már régóta nem foglalkozott velük. Mégis belegondolt, hogy talán egyszer csak csodatörténik és mégis meglátja, hogy mi lett az ő sárgolyójából. Sam Winchester még reménykedett.
 - Mert szórakoztató. - Válaszolt a földön ülő, ahogy felvillantak vörös szemei. - Ki akarom írtani a világról az összes szeretetet. Így muszáj megmutatnom neked ezt.
 Csettintett egyet, mire a semmiből megjelent Dean halott teste.
 - Mit tettél vele? - Oda akart szaladni testvéréhez, de nem tudott.
 - Én kivételesen semmit. - Vont vállat, mintha tényleg igaz lenne. - Csak útba igazítottam a testvéremhez, hogy igent mondhasson neki. Sajnos már nem volt elég erős egyikük se, és kölcsönösen megölték egymást.
 Felnevetett.
 - Igazából köszönetet kellene neki mondanom. - Morfondírozott, majd a megdermedt férfira nézett, mintha csak most jutott volna eszébe. - Jajj, de nem tudok, mert meghalt.
 Sam ordítani akart, de még megszólalni is alig bírt. Inkább kivárta, míg Lucifer elé sétál és egy intéssel térdre készerítette.
 - A régi szép idők. - Simított végig a félhosszú fürtökön, majd belemarkolt és úgy húzta magához egy csókra. - Kicsi Játékszerem, megpróbáltam kiírtani a szeretetet a földről, de rájöttem, hogy amíg te élsz, addig én is érezni fogom azt az átkozott érzelmet.
 A vadász szemei kikerekedtek. Szeretet. Igen, ez volt az az érzés, amit hiányolt. Lassan beleszeretett a kínzójába, pedig cseppnyi reménye sem lehetett, hogy az viszonzásra talál. Mégis, itt, egy erdő közepén, az apokalipszis közepén, az univerzum közepén, maga Lucifer vallotta be, hogy érez valamit.
 - Utálom ezt a fájdalmat itt. - Markolt a mellkasára, ahol a szívének kellene lennie.
 Mennyiszer bizonyította pedig, hogy neki nincs olyanja.
 - Tudom, hogy te is érzed. - Suttogta Sam fülébe. - Megszabadíthatlak tőle, ha akarod. Így mindketten nyerünk.
 Sam viszont még mindig nem tudott mozogni. Csak tűrte, hogy Lucifer ismét megcsókolja.
 - Kicsi Játékszerem. - Mosolygott rá utoljára, majd egy hirtelen mozdulattal benyúlt a mellkasába és kitépte a férfi szívét.
 Sam még látta, ahogy az ördög arcán végig folyik egy könnycsepp, de utána minden elsötétült.

 Elkezdett csöpögni az eső, majd idővel úgy esett, mintha még az ég is siratná a föld utolsó szeretet morzsáját. Lucifer ott állt a holttest felett és felsóhajtott. Végre megszabadult az érzéstől, ami mérhetetlenül kínozta. Jobban, mint ő valaha tette azt Sam Winchesterrel.

2 megjegyzés:

  1. Lexi, egyszer kinyírsz az angstjaiddal, mert imádom az írásaidat, épp úgy mint a Samifer-t ♥ Köszönöm az újabb élményt ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm a kommented ^^ És tudod, hogy életcélom megölni az olvasóim lelkét :')

      Törlés