2017. július 21., péntek

In Memoriam D.W.

Egy kis versecske... Ami történetesen angst!



Hányszor kértelek, hogy ne tedd?
Nem csak azért, mert féltettellek.
Valahogy éreztem, hogy ha most elmész,
Soha többé nem látom zöld szemed.

Te mégis újra meg újra elhagytál.
Talán a vadászat közben rám gondoltál...
De ez már egyáltalán nem számít,
Hiszen itt állok sírodnál.

Emlékszem mikor utoljára megcsókoltál.
Ígértet tettél, s hittem neked, mert sosem hazudtál,
Mégis úgy érzem átvertél,
Pedig nem a te hibád, hogy meghaltál.

Az öcséd mondta el nekem a hírt,
Ő volt ott velem, mikor végül megtaláltuk azt a vámpírt.
Megöltem a gyilkosod,
De tudtam, hogy ez már semmilyen eseményen sem fordít.

Meghaltál és csak egy üres szobát hagytál magad után.
Elbúcsúztál, de nem szavakkal és ez most kegyetlenül fáj.
Éget valami belül és ettől nagyon félek.
Egy űrt hagytál magad után, ami emlékeztet rá: elvesztettelek téged.

Sam azt mondta lépjek tovább, de nem érti.
Neki ott van Jessica, így ő könnyebben átvészeli.
El kellett fogadnom, hogy te már sosem jössz vissza,
Ez volt a legnehezebb rész az egészben, és ezt senki sem érzi.

Próbáltam elfeledni a közös éjszakáinkat,
Mikor az Impalában ülve szeltük a városokat.
Bon Jovi "Wanted Dead or Alive" című dalát énekelted,
És míg te az utat figyelted, én megbabonázva néztem a mosolyodat.

Úgy gondoltam, hogy te minket el nem hagyhatsz.
Tévedtem, nem először, de mégis a legnagyobbat.
Az utolsó vadászatodon hagytál itt minket, és én könyörögtem,
Hogy félreértés legyen, ellenben a halál úgy érezte, végre örökre megkaphat.

Reggelente mikor felkelek, nem az arcod az első, amit látok.
Ez szomorít el a legjobban, hogy ilyen könnyen elfelednek a barátok.
Bár Sammy nem tehet róla, mert megöregedett.
Nekem pedig eszembe jut, hogy évekkel ezelőtt mi mindent csináltatok.

Hiszen megmentettétek a világot,
És még egy fránya köszönömöt se kaptatok!
Mégis ez volt ami éltetett titeket,
Majd megismertétek a párotok.

Sose gondoltam volna, hogy viszonozni fogod,
Mindig csak sóvárogva vártam a csókod.
Mikor pedig léptem, akkor te nem hagytál el,
Pedig megvolt rá minden okod.

Visszahúzol minden nappal a sötét valóságba,
Így nem tudok élni, hogy nem szorítasz karjaidba.
Az öcséd temetésén jöttem rá, hogy nem is akarok,
Így tettem ellene, s elvettem életem, pengémet magam ellenfordítva.

Utolsó emlékem orromban, az illatod,
Fülemben hamis ének-hangod,
A csókod az ajkamon,
És sokat megélt, de örökké boldog arcod.

A bőrdzsekid megszokott anyaga,
Borostás arcod tapintása,
Neved, mely örökre megbélyegzett,
Mindemelett azzá tett téged, ami vagy.

Dean Winchester, köszönöm, hogy voltál nekem,
Szeretnék én is valamit adni neked.
Itt a szívem egy dobozba zárva,
De ne pitét várj, az nincs itt fent a mennyországba.

4 megjegyzés: