2017. június 18., vasárnap

Ilyen se volt még...

Na igen, ilyet se tartottunk még, de nem tudom magamban tartani, nehogy azt hidd véletlenül, hogy nem szeretlek. :)
Szóval ismét csak a köszönéssel kezdek:

Szia apa!

Elgondolkodtam, hogy van ez a híres-neves "apák napja" és lehet, hogy nem magyar szokás, de úgy éreztem muszáj valamit adnom neked. Viszont megint ott tartok, hogy nem tudom mit írjak. Hiszen amit anyának írtam, az pontosan igaz rád is! Minden nap hálát adok azért, mert te vagy az apukám és annyira szeretlek, még akkor is mikor hónapokig nyaggatsz egy sorozattal, vagy egy filmmel. Vagy emlékszel, mikor anyával évekkel ezelőtt elhatároztuk, hogy "na most biztosan sikerülni fog a fogyókúra", majd első dolgod volt elvinni engem fagyizni? :"D Aztán nem is olyan rég, mikor megettük azt a joghurtot a Tesco parkolónál? Annyi emléket tudnék most felsorolni, ami hozzád kötődik és csakis hozzád. Biciklizések, beszélgetések, séták, fagyizások... Bármeddig sorolhatnám, de van kettő kedvencem. Mint már említettem anyának, van egy "Mi az, ami boldoggá tesz?" listám. Te is kaptál benne helyet bőven, de van kettő, amit kiemelnék: "Mikor apa kávéval ébreszt." Ezt talán azért szeretem annyira, mert itthon csak mi kavézunk és ez a mi kis szokásunkká vált egy idő után. Lehet, hogy mostanában alig iszunk, de ha mégis, akkor mindig leszidjuk a másikat, hogy nekünk nem csinált. :")
A második pedig: "Ha csak fekszem apa mellett és tudom, hogy mindig számíthatok rá." Ezt szerintem nem is kell tovább ragoznom. Ez pontosan az, amit leír. Mikor egyszer nagyon rosszat álmodtam reggel első dolgom volt, hogy befeküdtem melléd, akkor az annyira megnyugtató volt. Igazából nem is tudnm más szóval leírni, csak hogy "megnyugtató". Te mindig fel tudsz vidítani, (még akkor is, mikor anyával összekapunk egy kis semmiségen). Szeretem mikor "verekszünk" és a vége mindig az, hogy elhátrálok nevetve... Vagy mikor a legváratlanabb pillanatokban kapok tőled egy üzenetet, hogy "Már megint lenyúltad a papucsomat! Hova raktad?". Meg ehhez hasonlók, amiket ha felidézek, akkor rögtön nevetnem kell.
Itt ülök a gép felett, mindjárt tíz óra, aludnom kéne, de meg szeretném ezt írni neked. Annyi mindent teszel értünk, hogy ha meg szeretném mindet köszönni, akkor sose érnék a végére. A barátaim mindig azt mondják, hogy lehet, hogy anyától örököltem a külsőm, de a szemem az a tied és én ennek nagyon örülök, mert tudom, hogy legalább nem csak a fárasztó vicceidet, meg a személyiséged egy részét tudom felmutatni, ha valaki rólad kérdez. És megint ott vagyok, hogy mindjárt elsírom magam, mert nincsenek szavak, amikkel kifejezhetném mennyire örülök, hogy te vagy TE. Hogy te vagy az apukám, aki (szeretném hinni) hogy mindig itt lesz velem. Te, akire felnézek azért, amit elért az életben és te, akit annyira szeretek. És csak, hogy válaszoljak egy fontos kérdésedre:
Majd akkor megyek férjhez, ha olyan embert találok, aki annyira szeret engem, mint te anyát. (szóval soha) :D
Itt meg is állt a tudományom, mert nem tudlak tovább magasztalni, mert a végén tényleg nem férünk majd be melléd az egódtól. Viccet félretéve, azért tényleg nagyon szépen köszönöm, hogy az apukám vagy! <3 (Még ha nem is volt sok beleszólásod, hogy én legyek a lányod) Azért szeretlek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése