Nyitott szemmel álmodni

Az eddig megtett út:

 Ginetta és Alexa Martens élete fenekestől felfordult, miután szüleik és két kisebb öccsük meghalt egy autó balesetben. Azonban nem baleset volt a karambol, hanem démoni gyilkosság, amibe, mint kiderült, az angyalok nem szólhattak bele. Aznapra visszahívtak minden angyalt és bezárták a mennyek kapuját. Még nem derült ki, hogy a lányok hogyan léptek a vadászat rögös útjaira, de végül ők is az államokat járó megmentők lettek. Egyfajta kifacsart családi vállalkozás, pont, mint a Winchestereknél. Sose bánták, ha megmenthetik az embereket közben.
 Néha betévedtek Ellen kocsmájába, és ott elég sűrűn összefutottak Sam-mel és Dean-nel. A két fiatalabbik, Alexa és Sam együtt töltött pár éjszakát, de több nem történt, a lány legnagyobb bánatára.
 A Martens lányok egy dzsinn után kutattak. Segítséget akartak kérni a Winchester testvérektől, de ők nem tartottak velük. Végül a lény elkapta őket és napokig táplálkozott belőlük. A fivérek épp időben érkeztek, viszont Alexa elfogadta a dzsinn ajánlatát és a valóság helyett, a felkínált világot választotta, ahol Sam a férje volt és éppen közös gyereküket várta. Azonban a valóságban a nővére aggódott érte, így Sam utána ment és kirángatta őt az álomból.
 Eközben Ginetta rátalált egy különös ügyre, mely miatt Santa Fe-be vezetett az útjuk, egy "Loretto" nevezetű kápolnába. A hölgy, ki a holtakat kísérte fel a lépcsőn, Robert Plant, a Led Zeppelin énekesének egyik szeretője volt.
 Alexa és Sam testvéreik után mentek, de már későn értek oda. Dean felment a lépcsőn, ezzel eljutva egy ismeretlen helyre. Kiderült, hogy Alexa és Gina lelkébe beköltözött egy démon és egy angyal darab, ami lassan átforálta őket a saját képükre. Megkapták a jelüket, mellyel a sorsuk is megpecsételődött. Lea, az angyal, Ginetta lelkébe költözött, míg Ráchel, Alexába. Lea egy több gyermekes anyuka volt, boldogtalan házasságban. Viszont Ráchel egy olyan emberhez mehetett férjhez, akit szeretett. Azonban gyermeke nem születhetett. Élete mégis úgy ért véget, hogy életet adott egy csecsemőnek, ezzel lelke a Pokolra szállt. Véletlen volna?
 Gina nem tudott csak úgy karba tett kézzel ülni és várni, így az idősebb Winchester után ment Patricia segítségével. Eljutott a Mennyek folyosójára, ahol az idő szinte megszűnt létezni.
 Eközben Sam és Lexa megpróbáltak rájönni, hogy a Pokol bejárata hol lehet, míg végül egy dalból rájöttek, hogy a 66-os úton kell keresni. El is mentek a mindenki által csak "Véres 66"-nak nevezett kanyarhoz, ahol egy nő várta őket. Patricia húga, Elizabeth volt, kinek egyetlen célja, hogy átverje a kiválasztottat.
 Gina és Dean rájöttek, hogy a "legtisztább helyen, be kell mocskolni" a lány lelkét. A terv bevált és a vörös lány visszakapta lelkének darabját. Egy üregen keresztül pedig visszajutottak a földre.
 Alexának azt hazudta Elizabeth, hogy be kell feketítenie a lelkét és akkor visszakapja a sajátját. Ez viszont átverés volt, hiszen pont, hogy meg kellett volna tisztulnia, hogy a démoni rész ne tudjon bent tanyát verni. Ezt ők nem tudták, és a vége azt lett, hogy Sam feláldozva magát, Alexa keze által halt meg.
 Vajon Ráchel miért került a Pokolra, mikor minta élete volt? Ki miatt kezdett el a két lány vadászni? Mi történt abban az egy évben, míg Gina és Dean a mennyek folyosóján voltak? Sam valóban meghalt? Létezik ebben a világban olyan, hogy "boldogan éltek, míg megnem..."?

Gina:

 Egy hatalmas hangárban voltam. Sötét volt és meleg, párás levegő vett körül. Hirtelen előtört a klausztrofóbiám.

 - Gina... - Szólított egy gyenge hang a nevemen, mire az irányába fordultam.

 Ott viszont ugyan olyan feketeség fogadott, mint az előző helyen.

 - Hol vagy? - Kérdeztem, de hang nem jött ki a torkomon.

 Mintha mindent elnyelt volna ez a végtelenség. Csak álltam egyhelyben és vártam. Nem is kellett sokáig, ugyanis pontosan felettem, hirtelen felvillant egy vörös lámpa. Felismertem a helyet ahol voltam. A bunker.

 - Gina. - Hallatszódott mögülem ismét.

 Nagyon lassan fordultam meg és a gyomrom hirtelen felfordult a látványtól.

 - Húgi? - Néztem rá könnyes szemmel.

 Egyre csak közeledett felém, miközben próbálta magával cipelni Sam-et.

 - Segíts. - Nézett fel rám testvérem, majd megtorpant.

 A szeme éjfekete lett, és a Winchester testét maga felé fordítva, egy mosollyal az arcán, leszúrta.

 - Látod mit tettél? - Pislogott rám ártatlanul.

 Sikítani akartam, de semmilyen hang nem jött ki a torkomon. Ekkor megjelent mögöttem Cas és elrepített egy másik helyre.

 - Te tetted? - Kérdezte tőlem csalódottan.

 - Soha! - Tátogtam, de még mindig a saját testem börtönében vergődtem.

 - Gina, én tényleg nem gondoltam volna rólad, hogy ilyen messzire mész. - Rogyott le a szoba földjére, ahol Dean halott teste terült el.

 Én nem tettem semmit! Miért hiszi mindenki azt, hogy az én hibám? - Pörgött le a szemem előtt a kérdés, de válasz nem érkezett. Kifejezéstelen arccal bámultam az angyalra, aki hirtelen a mellkasához kapott.

 - Miért? - Kérdezte tőlem, ahogy összerogyott.

 Felfogni se volt időm a dolgot, mikoris mögötte megjelent egy nagyon ismerős alak. Lassan lépdelt közelebb, egy önelégült mosollyal az arcán.

 - Ők megmondták, hogy te voltál. - Hallottam saját hangom, abból a testből, ami tökéletesen hasonlított rám.

 Megráztam a fejem és lehunytam a szemem. Ilyen nincs. Ez nem történik meg. Csak egy rossz álom az egész.

 - Azt kívánod bárcsak álmodnál. - A másik "én" lehelete az arcomat csiklandozta.

 Aztán már csak a penge hidegét éreztem, ahogy elmerül a mellkasomban.

~~0~~0~~

 Hangosan zihálva ültem fel az ágyban. A lámpa kapcsolójához nyúltam és egy remegős sóhaj kíséretében felkattintottam. A szobát azonnal fény töltötte be. Mellettem, Dean feküdt és megnyugodva tisztáztam magamban, hogy lélegzik. Ez az egész fogócska kezd az idegeimre is hatni. Nincs. Még mindig nincsen sehol, pedig már legalább három hónapja kutatunk utána. Mégis a legtöbb információ, amit találtunk róla, az, hogy egy hete kibérelt egy motelszobát Denverben. Azóta viszont semmi hírünk róla. Castiel próbálja utolérni őt, de azt mondja nehéz. Egyszer, halványan érzékelte a jelenlétét, majd máskor mintha nem is létezne, úgy eltűnt. Próbáltam lenyugodni, de nehezen ment. Mégis a húgomról van szó! Egyszerűen képtelen vagyok nem a legrosszabbra gondolni. Úgy éreztem itt van vége a tűrés határomnak.
 - Mit csinálsz? - Morogta Dean álmos hangon, ahogy kikeltem mellőle.
 - Csak kimegyek inni. - Hajoltam hozzá és egy gyors csókot adtam a szájára.
 Ő békésen visszafeküdt, míg én lassan végig sétáltam a bunker folyosóján. Nem mertem körülnézni a félhomályba burkolt helyen, mert az álmom jutott eszembe minden egyes sarokról. Lehetetlennek tartottam, hogy Alexa megtette. Ő nem olyan, aki megölné Sam-et. Mégis a tudatom egy kis része tiltakozott. Hiszen egy démoni darab a lelkében van. Ki tudja mikre vette rá őt? - Kérdezte a belső hangocska. Kezdtem teljesen megőrülni a tudattól, hogy soha többé nem látom őt. Dean, ahhoz képest, hogy először hogyan reagált testvére állítólagos halál hírére, szinte azonnal le is nyugodott. Azóta csak azt tudja ismételgetni, hogy megoldjuk. Megoldjuk és visszaszerezzük őket, pont, mint eddig minden alkalommal tettük. Én pedig annyira szerettem volna hinni neki, hogy kizártam minden olyan dolgot, ami arra emlékeztetett, hogy az ellenkezője is megtörténhet. Mégis a lábaim nem a konyhába, hanem Lex ideiglenes szobájába vittek. Körülnéztem a kis helyiségen és megállapodott a tekintetem az éjjeliszekrényen. Egy bekeretezett kép volt rajta. Tudtam, hogy szentimentális a húgom, de hogy ennyire? Ugyanis a kép a családot ábrázolta. Anya, apa, mi és a két öcsénk voltunk rajta. Emlékszem, pont karácsony volt és anya eldöntötte, hogy minden évben ugyan úgy meg fogjuk csinálni ezt. Végül két kép készült csak és azt hittem azok is elvesztek, de úgy néz ki, Alexa megtartotta ezt. Csak bámultam magam elé és forgattam a képet a kezemben. A régi házunkban készült, méghozzá anyáék szobájában. Felismertem a háttérben álló pálmafákról. Na nem igaziak voltak, csak egy tapéta, mégis olyan sokszor játszottuk azt, hogy mi ott nyaralunk.
 - Gina. - Hallottam meg mögülem egy hangot, mire összerezzentem.
 - A fenébe, Cas! Ilyet többet ne csinálj! - Kaptam a kezem a szívemhez, ahogy próbáltam rendezni a légzésem.
 - Sajnálom. - Szabadkozott rögtön, majd megrázta a fejét. - Úgy néz ki, rábukkantam a húgodra.

Dean:

 Gina úgy rontott be a szobába, mintha egy pokolkutya üldözné.
 - Castiel megtalálta Alexát. - Mondta, majd elővett egy táskát és beledobált pár fegyvert és ruhát.
 Három perc múlva indulásra készen állt.
 - Várj egy pillanatot. - Szóltam utána, hiszen én még csak az ingemet gomboltam be.
 - Nem tudok várni! - Fordult vissza és ideges, de egyben reménykedő csillogást láttam tükröződni a szemében. - Dean, meg kell értened, hogy ha most nem megyünk azonnal oda, megint eltűnik.
 Hangjából sütött a kétségbe esés, míg az én szívem összeszorult. Igen, Gina, pontosan tudom, hogy nem akarsz várni egy percet se, hiszen a testvéredről van szó.
 Gyorsan elhessegettem azt a furcsa érzést, amit irigységnek hívnak, és elé léptem.
 - Hol van? - Vettem arcát a kezembe.
 - Wichita-ban. Nem messze. - Válaszolt.
 - Akkor te menj Cass-el, én pedig utánatok megyek az Impalával. - Hajoltam hozzá egy csókra. - Pár óra múlva találkozunk.
 Elengedtem, mire hálásan pillantott rám. Aztán eltűnt az ajtó mögött, én pedig egyedül maradtam a bunkerban. Lehunyt szemmel próbáltam megnyugodni. Találkozni fogunk végre a fiatal Martenssel, és kiderül, hogy mi történt velük. A szívem mélyén még mindig reménykedtem abban, hogy Sammy itt van velünk, hiszen Castiel-t megkérdeztem és azt mondta nincs a mennyekben. Persze utána rögtön Crowley-hoz fordultam, de ő is csak annyit mondott, hogy a Pokolban jelenleg csak egy Winchester van és az is apa. Ez nem nyugtatott meg, de legalább azt biztosra tudtam, hogy Samnek kell lennie valahol. Olyan nem létezik, hogy egyszerűen csak eltűnik a föld felszínéről. Meg tudtam bocsájtani Alexának, mert tudtam, hogy ezt a helyzetet is meg fogjuk oldani. Úgyis visszaszerzem a testvérem. A tudatom mélyén mégis motoszkált egy kis hang, ami azt üvöltötte, hogy amint meglátom a barna hajú lányt, azonnal öljem meg, ha már ő is elvette tőlem a legfontosabb dolgot a világon.
 Végül inkább bepakoltam egy pár dolgot Baby-be, és egy gyors kávé után, indítottam. Megnyugtatott a motor zúgása és a rádióból szóló Led Zeppelin. Max hangerőre tekertem és szinte üvöltve énekeltem el a sorokat, melyek a mai napig élénken az emlékeimben voltak.
 - "And if you listen very hard, The tune will come to you at last". - A dal, amit soha többé nem tudok úgy meghallgatni, hogy az "csak" egy dal.
 Ott voltunk, tudjuk kiről szól és azt is, hogy nem olyan kellemes fent. Mondjuk mi csak egy kis részét láttuk az egészből, mégis azt kell mondanom, hogy a hattyúktól azóta is irtózom.
 Mikor megálltam tankolni, akkor vettem észre, hogy van négy nem fogadott hívásom, Ginától. Biztos elnyomta a zene a csengést.
 - Szia. - Köszöntem a készülékbe, ahogy felvette.
 - Na végre, azt hittem történt valami. - Sóhajtott megkönnyebbülten, mire elmosolyodtam.
 - Mi hír van Sohaország felé? - Kérdeztem.
 - Itt vagyunk a motelbe. Megadom a pontos címet SMS-ben. - Magyarázta. - Alexa pedig...
 A mondat félbe maradt. Nem tudtam mit higgyek. Halott lenne? Vagy démon? Esetleg valami olyan, amire egyáltalán nem is gondolnék?
 - Alexa minket keresett eddig. - Fejezte be végre és én meglepetten ültem vissza a kocsiba.
 - Hogy mit csinált? - Pislogtam hatalmasakat, pedig tudtam, hogy ezt nem láthatja.
 - Elmagyarázom, amint ideérsz, addig pedig próbálok én is rájönni a miértekre. - Hadarta el.
 - Rendben, vigyázz magadra. - Köszöntem el, és ki is nyomtam a készüléket.
 Egy darabig még ültem az autóban és a zene ütemére doboltam a kormányon. Minket keresett? Csak tudta volna, hogy a bunkerben kell lennünk. Vagy történt valami? Inkább indítottam. Minél hamarabb odaérek, annál hamarabb fény derülhet a titkokra. Csak az utat figyeltem és azt, hogy minél hamarabb odataláljak a megadott címre. Nem volt nehéz eltéveszteni a hatalmas épületet, ami a semmiben magasodott. Leparkoltam, és mielőtt kiszálltam volna, felhívtam Ginát.
 - Szobaszámot nem adtál. - Panaszkodtam.
 - 97-es, viszont kiugrottunk vásárolni. - Mondta és hallottam, ahogy Castiel a háttérben rákérdez az egyik árura.
 - Rendben, akkor én addig... Felmegyek hozzá. - Nyögtem ki.
 Valahogy nem fűlött a fogamhoz, hogy az öcsém állítólagos gyilkosával legyek egy szobában.
 - Dean, kérlek, ne csinálj butaságot. - Kérlelt a vonal túlsó végéről a szeplős lány.
 - Ígérem. - Válaszoltam és gyorsan ki is nyomtam.
 Nem akartam olyat ígérni, amit végül később nem tudok betartani, de bíztam annyira magamban, hogy előbb megvárom, míg Alexa elmagyarázza, hogyan került ide, és csak azután lövök, ha kell. Szóval olyan lassan, amennyire csak tudtam, felsétáltam a lépcsőkön és mikor végre megálltam a 97-es szoba előtt, megtorpantam és hallgatóztam. Bentről semmilyen hang nem szűrődött ki, így bekopogtam.
 Ismét a semmi válaszolt.
 - Alexa, én vagyok az! Dean! - Szóltam, majd benyitottam.
 A szobában hatalmas rend uralkodott, mintha soha senki nem tette volna be a lábát oda a takarítókon kívül. Gyanakodva néztem szét, de még egy táska sem volt sehol. Gina ennek nem fog örülni. Egyáltalán, hogy hagyhatta magára? Mindenhova benéztem, a fürdőbe, a ruhásszekrénybe, hátha éppen Narniában nyaral, de sehol nem volt. Aztán hirtelen motoszkálást hallottam a bejárati ajtó felől.
 - Gina, a húgod már megint... - Kezdtem, mert azt hittem, hogy a vörös hajú lány tért vissza.
 Helyette, velem szemben, Alexa Martens állt, összezilált hajjal, szakadt ruhákban, miközben rám függesztette éjfekete szemeit.

.

Gina:

Cass a vállamra tette kezét és hirtelen egy 97-es számú szoba előtt találtuk magunk.
 - Itt van. - Mondta és be akart nyitni.
 - Várj! - Tettem a kezére a tenyerem.
 Nem tudom mit szerettem volna. Talán eltűnni és soha többet vissza se nézni. Féltem, hogy mi fog várni az ajtó mögött. Szívem szerint sikítva szaladtam volna ki, de végül Cas értetlen arcát látva, előbb kopogtam.
 - Ki az? - Szólalt meg bentről az ismerős hang, amitől könnyek szöktek a szemembe.
 Nem tudtam neki válaszolni, hiszen a gombóc egyre csak nőtt a torkomban. Így Castiel nyitott be, pont mikor Alexa már az ajtónál állt. Szemei kikerekedtek és egy hirtelen ugrással a nyakamba vetődött.
 - Oh, atyám. El se hiszem! - Szorított meg. - Tényleg te vagy az?
 Rám nézett és úgy éreztem, mintha a szeplőim helyzetéből rá tudna jönni, hogy én állok-e előtte, vagy egy hasonmás.
 - Tényleg te vagy! - Sírta el magát.
 Én közben lesokkolódva, de azért beljebb sétáltam a szobába. Castiel zavartan pillantott a húgomra és vártam, hogy ítéletet mondjon. Tényleg ő az?
 - Alexa? - Ejtette ki az angyal a testvérem nevét.
 - Neked is örülök Castiel. - Ölelte magához a szárnyast. - El se hiszitek mióta kutatok utánatok.
 A fejem szét akart robbanni. Mi az, hogy kutat utánunk? Gondolataimnak hangot is adtam.
 - Én is nagyon örülök, de mi az, hogy utánunk? - Tettem fel a kérdést.
 - Több, mint egy évig fent voltatok az Isten tudja hol és Sam is eltűnt, így kénytelen voltam egyedül keresni titeket. - Magyarázta, miközben letörölte a könnyeit.
 - Sam? - Ragadt meg a név a fejemben. - Egy pillanat. Fel kell hívnom Dean-t.
 Pattantam fel az ágyról, ahova nem is tudom mikor ültem le, és kirohantam a szobából. Remegő kezekkel tárcsáztam az első számot, amit a híváslista kidobott. Azonban az a hülye nem volt hajlandó felvenni. Kivártam az utolsó csöngésig, majd újra próbálkoztam. Ilyen nincs, hogy pont most ne vegye fel! - Dühöngtem magamban. Még kétszer megismételtem, majd a fal mellett lecsúszva, próbáltam rendezni a gondolataimat. Van remény arra, hogy Sam túlélte? - Pörgött a fejemben az a kérdés, ami a legjobban foglalkozatott. Ez egyszerre volt megnyugtató és nem is tudom mi a másik érzés. Talán féltem? Lehetséges, hogy eddig végig egy álomba ringattam magam és most, hogy kiderült, nincs minden veszve, nem akarom elhinni?
 Gondolataimból a jól ismert Kansas dal rángatott ki.
 - Szia. - Köszönt Dean.
 Megnyugodva felsóhajtottam. Bármilyen helyzetben képes csupán a hangjával megbékíteni. Gyorsan elmagyaráztam neki, hogy pontosan mi történt. Ő is ugyan úgy meglepődött, mint én. Miután pedig letettem, elküldtem neki a koordinátákat. A szábaba visszasétálva, húgom épp Castielnek magyarázta, hogy milyen eszközöket vetett be a keresésünk szempontjából.
 - Igazából pont el szerettem volna menni enni valamit, de ha már itt vagytok főzhetek is nektek. - Kelt fel az ágyról, de hirtelen megszédülve visszaesett. - Bocsi, kicsit lehetséges, hogy túlhajtottam magam.
 Megrázta a fejét, hogy kitisztuljon, és ismét megpróbált felkelni.
 - Majd mi elmegyünk vásárolni. - Ajánlottam fel. - Castiellel gyorsabbak vagyunk, mint te.
 - Rendben. - Egyezett bele nagyon könnyen. - Addig én itt megvárlak titeket.
 Mellém lépett és megölelt.
 - Aztán el ne ntűnjetek megint. - Nevetett fel, de hangja szomorúságtól csengett.
 Én is ugyan ezt akartam neki mondani, végül csak az angyal mellé sétáltam és már egy msik helyen voltunk. Nem szóltunk egymáshoz, pedig vártam, hogy mondjon valamit. Akármit, csak ne ebbe a kínos szótlanságban kelljen lenni. Ezt a helyzetet a telefonom csörgése szakította félbe.
 - Szobaszámot nem adtál. - Hallottam meg Dean duzzogó hangját a vonal túlsó feléről.
 - 97-es, viszont kiugrottunk vásárolni. - Magyarázkodtam.
 - Miért lenne olcsóbb két csomag, mikor az egyet is ilyen drágán adják? - Értetlenkedett Castiel egy polcnál, mire megráztam a fejem egy apró mosoly kíséretében. Tipikus.
 - Dean, kérlek ne csinálj butaságot. - Mondtam, pedig egyáltalán nem gondoltam volna róla, hogy megtenné.
 - Ígérem. - Nyomott ki.
 Gyomorgörccsel pakoltam a kosárba a dolgokat, majd fizetés után kisétáltunk a levegőre.
 - Valami furcsa van vele. - Mondta halkan Castiel.
 - Azt én is észrevettem. - Bólintottam. - De mi?
 A kérdést inkább csak magamnak tettem fel. Hagytam, hogy Castiel visszarepítsen minket a motelbe. Viszont mikor benyitottunk, nemvárt látvány fogadott.
 A szoba romokban volt, míg Dean, nekem háttal állt, vele szemben pedig a húgom, aki éppen kést szegezett a Winchester torkához.
 - Gyerünk Alexa, ölj meg! - Mondta fenyegető hangon a Winchester, magából kikelve. - Pont mint az öcsémmel is tetted! GYERÜNK! Mire vársz?