2017. április 17., hétfő

Szépség és a Szörny

Valahol, egy messzi messzi galaxisban biztos normálisnak gondolnák a Disney mániámat XD Remélem tetszeni fog ^_^ Újabb Destiel-Disney átirat, amit nagyon régóta tervezek.


Valahol, egy olyan helyen, amit még elképzelni is lehetetlen, élt egy Castiel nevű angyal. Fajtájához híven, a mennyekben lakott, ahol azonban tilos volt élő emberekkel foglalkozniuk a szárnyasoknak. Azonban Castiel életének értelme, az emberiség tanulmányozása volt, amit titokban tudott tartani nagyon sokáig. Viszont egyszer, mikor nem vigyázott eléggé, Raphael testvére megleste és kotnyeles természete lévén, azonnal szólt apjuknak. Isten nagyon dühös lett az angyalra, és úgy gondolta, hogy ha annyira szereti a teremtményeit, akkor éljen köztük ő is. Így egy rózsába zárta a kegyét, és letaszította otthonából Castielt. Ő először áldásként tekintett erre az állapotra, de hamar rájött, hogy embernek lenni fájdalmas dolog. Beköltözött egy hatalmas kastélyba, és csak néhány testvére volt elég bátor, hogy lelátogasson hozzá. Évekig élt egyedül, csendes magányban, így nem csoda, hogy egy idő után gyűlölni kezdte az embereket, hogy erre a sorsra juttatták őt. Egyre inkább eltávolodott mindentől és mindenkitől. Egészen addig a bizonyos napig.

Bemutatom: A "Beaudean and the Beastiel" című történetet
Írta és rendezte: Lexy

 Egy erdő közepén, állt egy bunker, amiben két vadász lakott. Testvérek voltak és bármit megtettek volna a másikért. Ez volt egyszerre a vesztük, és a szerencséjük.
 Dean Winchester fáradtan kelt fel, miután egész este a könyveket bújta. Kómásan sétált ki a konyhába.

"Nagy bögre kávét hoz az öcsém, mint mindig
És csupa régi illat száll,
Lehet másnak így a jó,
Csakhogy nékem nem való,
Igen bús, unalmas hely."

 - Jó reggelt, Dean! - Köszönt álmos hangon Sam és lerakott elé egy bögrét.
 Dean csak hümmögött valamit, ami felért egy "köszönöm"-mel, majd leemelt egy újabb könyvet a polcról. Muszáj többet tudni az Egyetemesekről, főleg mióta Mick és Ketch is betette a lábát az életükbe. Annyira gyűlölte a két britet, amennyire csak az akcentusuk engedte. Most is ott ültek egy asztallal arrébb és valamiről beszélgettek. Valahogy Deant nem izgatta annyira. Pedig lehet, hogy kellett volna.

~~0~~

 - Biztos vagy te benne? - Kérdezte Mick Davies a másikra nézve.
 - Teljesen, hiszen:

"Már első pillantásra eldöntöttem,
Hogy végül őt szervezem be.
Ez a srác egy gyilkos lény,
Legalább oly’ jó, mint én,
Nem is jöhet szóba már most más, csak Dean."

 - Akkor már csak azt találd ki, hogy hogyan szervezzük be. - Húzta ki magát még jobban az alacsonyabbik és a két fivérre sandított.
 Dean ebben a pillanatban kelt fel, hogy kinyújtózkodjon, majd az üres bögrékkel a konyha felé vette az irányt. Ketch követte és megállt az ajtóban.
 - Átgondoltad már az ajánlatunkat? - Kérdezte a félfának dőlve.
 - Már akkor megmondtam, hogy a saját módszereink alapján dolgozunk és nincs szükségünk a ti eszközeitekre. - Lötykölte el az ivó eszközöket.
 Inkább végzett el ilyen apró feladatokat, minthogy a férfi felé kelljen fordulnia.
 - Mi attól függetlenül türelmesen várunk. - Jött a diplomatikus válasz a háta mögül és mielőtt válaszolhatott volna, Sam hangja térítette vissza a valóságba.

~~0~~

 - Egy régi egyetemes ismerősöm megtalált engem és a segítségemet kéri. - Magyarázta az asztalnak dőlve. - Egyszerű szellem a padláson.
 - Biztos megoldod egyedül? - Járkált fel-alá Dean, aki nem akarta egyedül hagyni testvérét. - Lehet, hogy valami extra vérszomjas szellem, akihez két Winchester kell.
 Az öccse felnevetett és elindult a garázs felé. Dean az odáig vezető úton végig győzködte, hogy bizony ő is kell abba a házba, de Sam egyedül szerette volna elintézni a munkát.
 - Legalább pitét ne felejts el hozni. - Duzzogott magában az idősebb Winchester.
 - Ígérem. - Azzal beült az egyik autóba, ami a legközelebb volt és még üzem képesnek mondható, majd egy intés után kihajtott az útra.
 Nem kellett nagyon messzire mennie, így nem is aggódott. Azonban este, mikor már egy órája ott kellett volna lennie, kezdett gyanússá válni a dolog.
 - Biztos rossz irányba vitt a GPS. - Motyogta magának és ránézett a telefonjára.
 Meglepődve vette észre, hogy egyáltalán nincs térerő.
 - Mi jöhet még? - Kérdezte, miközben egyre csak haladt egyenesen az úton.
 Szinte még ki se ejtette a mondatot a száján, öt ember állt meg előtte az úton. A szemük éjfekete volt és egy-egy pengét tartottak a kezükben. Sam azonnal a gázra lépett és várta, hogy a test a sárvédőnek csapódjon. Ehelyett a démonok arrébb ugrottak és egy csettintés után a motor köhögni kezdett.
 - Oh, ne csináld ezt velem! - Csapott a kormányra, mikor az autó végleg leállt.
 Gyorsan kipattant az autóból és az erdő felé futott. Túl sokan voltak és nem lett volna esélye, így menekülni kezdett. Lehet, hogy idő közben eszébe jut valami használható ötlet. Csak szaladt, ahogy a lába bírta, de megbotlott egy kiálló gyökérben és egy gödör aljára bukfencezett. Sajgó térddel állt fel és miután kisöpörte a haját a szeméből, észrevette, hogy egy kastély előtt áll. A démonok a nyomába voltak és hirtelen nem volt más ötlete, így berohant az ócska kapun. Azon viszont ő maga is meglepődött, hogy az ajtó túloldalán démon csapdák és különféle csapdák voltak felfestve. Biztos egy vadász lakik itt. - Gondolta és most már nyugodtabban vette szemügyre a mögötte tornyosuló épületet. Lassan a bejárathoz sétált és bekopogott. Ha már így betört a birtokra, nem akart még több illetlenséget elkövetni. Az ajtó viszont olyan könnyen nyílt ki, mintha mindig is ezt gyakorolta volna.
 - Van itt valaki? - Kiáltotta el magát és figyelte, hogy visszhangzik a hangja.
 Valahonnan sustorogást hallott, de ezt rá lehetett fogni a szélre is.
 - Nem akarok zavarni! - Folytatta a mondandóját. - Csak lerobbant az autóm.
 Újabb sutyorogás, majd valahonnan egy hang szólt hozzá.
 - Kerülj beljebb. - Mondta az ismeretlen.
 - Hol van? - Kérdezte először jobbra, majd balra fordulva a vadász.
 - Egy pillanat. - Válaszolt ismét a hang, majd pár másodperc múlva egy férfi jelent meg mellette.
 - Persze, szállj meg valakit gyorsan és gyere vissza! - Jelent meg az első mellett egy másik férfi. - Castiel nagyon mérges lesz, ha megtudja, hogy...
 - Kik maguk? - Kérdezte Sam, közbe vágva.
 Mindketten felé fordultak. Mintha most tűnt volna fel nekik, hogy ő is itt van.
 - Angyalok vagyunk. - Mosolygott rá az alacsonyabb. - Gabriel vagyok. Ő pedig itt mellettem Uriel.
 Sam csak pislogott, hiszen sose látott ezelőtt angyalokat. Szinte fel sem fogta, hogy min vitatkoznak.
 - Egy csésze teát? - Bukkant fel mellette a semmiből egy kosztümöt viselő nő és még egy férfi.
 Kezdett túl sok lenni ez neki. Azonban nem volt hová mennie, így elfogadta a teát és a felé nyújtott ételt is.
 - Én Hannah vagyok, ő pedig Gadreel. - Mosolygott rá a nő, miközben hellyel kínálta.
 Elé toltak egy kis étkező kocsit, ami roskadásig volt tömve ételekkel. Sam tekintete viszont egyetlen dolgon akadt meg. Egy pitén. Eszébe jutott mit ígért bátyjának, így míg a többiek vitatkoztak, ő becsomagolt egy szeletet és a zsebébe csúsztatta. Abban a pillanatban betoppant még valaki a szobába, és hirtelen síri csend lett. Az idegen közelebb lépett, majd megállt a Winchester előtt.
 - Elfogadtam, hogy a testvéreim teát és helyet adtak neked. Beengedtelek a birtokomra, és te mit csinálsz? - Kérdezte higgadtan, mikor már teljesen a másik arcában volt.
 - Elnézést, de.. - Kezdte volna a kifogást keresni Sam, de ekkor a férfi az arcába üvöltve tudatta vele a véleményét.
 - MEGLOPTÁL! - Rántotta ki a zsebéből a pitét. - Ezért, most megfizetsz, ember.
 Mondta ki a szót úgy, mint egy káromkodást, majd felrántva Sam-et, kivonszolta a szobából.

~~0~~

 Ketch egész nap a bunkerben volt és Dean Winchestert figyelte. Ma reggel volt a második napja, hogy a fiatalabbik testvér elhagyta a helyet, hogy vadászni menjen, ő pedig azóta is be akarta cserkészni őt. Apró dolgokat tett érte. Mondjuk lefőzte a reggeli kávéját, de szinte a másik észre sem vette. Végig azon volt, hogy elérje telefonon az öccsét, de ő nem jelentkezett.
 - Valami baj lehet vele. - Csapta le a telefont az asztalra idegesen.
 - Ha elfogadnád a segítségünket, akkor már rég megtaláltuk volna. - Szólalt meg nyugodtan Ketch.
 - Szó sem lehet róla. - Kötötte az ebet a karóhoz, majd felkelt és összepakolt pár fegyvert. - Nem kell a segítségetek. Bemérem a telefonját és odamegyek. Egyedül is el tudom intézni.
 Miközben makacsan elindult az Impala felé, figyelemre sem méltatta a brit egyetemest.
 - Majd jelentkezem. - Biccentett és elindult.
Ideges volt. Nem elég, hogy Sammy nem jelentkezett már mióta, még ez is itt van.
 - Mit szólsz, Baby? - Ütögette meg a kasznit óvatosan. - Ez az ember kikészít engem.

"Dean Winchester
Örömmel hallom!

Dean Winchester
Csak tegye meg!

Nem én
Sosem
Ezt garantálom!
Nem bírom ezt a zűrös életet!"

 Miután sikerült bemérnie az öccse telefonját, elindult az útvonalon. Ahhoz képest, amire számított, hamar a közelébe ért. Először a lerobbant autó látványa volt az, amitől sokkot kapott, aztán inkább követte tovább a mobil jelzését. Egy árok szerűség alján talált rá, egy kastéllyal szemben. Az első gondolata az volt, hogy biztosan itt kell lennie az öccsének, mert valahogy megsérült. Aztán belépett az épületbe és rájött, hogy aki ott lakik, az vagy őrült, vagy nagyon öreg.
 - Sam! - Kiáltotta el magát, ahogy beljebb lépett.
 Lassan haladt, a fegyverét végig maga előtt tartva. Minden kis beugróba belesett, majd  az egyik torony felé vette az irányt.
 - Dean? - Hallattszódott nagyon halkan a lépcső tetejéről az öccse hangja.
 Az idősebbik Winchester azonnal futni kezdett és egy hideg cellában, rá is talált öccsére.
 - Mi a fene történt itt? - Kérdezte, miközben próbálta a zárat széttörni.
 - Angyalok. - Nyögte a bent lévő, majd folytatta. - Dean, a főnökük kegyetlen. Inkább gyere vissza Mickékkel, de nehogy elkapjon!
 Ahogy kimondta, döngő léptek zaja hallatszódott fel a lépcsőről. Valaki közeledett.
 - Nem foglak itt hagyni. - Morogta az idősebbik és még mindig a zárral bajlódott.
 - Hát te mit csinálsz itt? - Kapta el valaki hátulról a bőr dzsekijét és félre rántotta.
 Meglepődött, pedig számíthatott volna a "támadásra".
 - Engedd el az öcsémet! - Mondta mérgesen és a félhomályban nem tudta normálisan kivenni az idegen arcát.
 Egyedül a kék szemei világítottak szinte kísértetiesen.
 - Vendégül láttam, ő pedig meglopott engem. - Vágta Dean fejéhez a sérelmeit.
 - Sammy, mit mondtam neked nyolc évesen a lopásról? - Fordult félig testvére felé.
 - Hogy nem szabad. - Sóhajtott a rab. - Dean, a te pitéd miatt vagyok most itt.
 - Pite? - Nézett most már tényleg az öccsére. - Akkor minden meg van bocsájtva.
 Dean próbálta viccesnek mutatni magát, de ebben a helyzetben még neki sem ment zökkenő mentesen. Inkább a fogvatartó felé irányította figyelmét.
 - Mit kell tennem, hogy kiengedd? - Kérdezte és kihúzta magát.
 - Nem fogom elengedni. - Vágta rá azonnal.
 - Akkor sem, ha helyet cserélek vele? - Vett mély lélegzetet Dean és várta az ítéletet.
 Sam persze tiltakozni akart, de bátyja leintette. Majd, ha kint van a cellából, gondolkozhatnak.
 - Rendben. - Bólintott a kastély ura és kinyitotta a cellát. - Gadreel!
 Ahogy elkiáltotta magát, egy ember ott termett mellettük, és Sam már el is tűnt.
 - Hova vitted? - Lépett Dean mérgesen közelebb.
 - Haza. Ahogy akartad. - Vont vállat a másik. - Amúgy a nevem Castiel.
 - Teszek a nevedre magasról! - Csattant fel a vadász.
 A Castiel nevű fel sem véve a sértegetést, elindult egy irányba, aztán mikor látta, hogy Dean nem követi, intett neki, hogy siessen. Hosszú folyosókon keresztül vezette, majd egy hatalmas ajtónál megállt és kitárta.
 - Ez lesz a szobád. - Mondta.
 Dean lassan besétált, majd megvárta míg minden elcsendesül körülötte. Leült az ágyra és csak bámult ki a fejéből. Na ebből, hogy mászik ki?

~~0~~

 Eközben a bunkerben, Mick, próbálta vigasztalni a másik britet. Több-kevesebb sikerrel.

"Jó ég, mily’ búskomor lettél, Arthur*
Orrod a térdedig lóg
Akárki helyedbe lépne, Arthur
Ha rosszul is áll a dolog.
A bázison mindenki téged imád
És hódolva bámul a brit.
Gyilkosunk vagy, ezért felnézünk rád
Nekünk csak te vagy a példakép."

 - Tudom, de ettől függetlenül, Dean Winchesterre, nem tudok hatni. - Ivott bele a teájába, amit tejjel öntött fel.
 - Lehet, hogy nem is rá kellene először. - Morfondírozott a másik. - Ahova Sam megy, oda követi őt a testvére.
 - Egy próbát megér. - Tette le a csészéjét.
 Mintegy végszóra, hirtelen a semmiből megjelent a fiatalabbik Winchester testvér, aki első meglepődöttségére, azt sem tudta hol van.
 - Ketch! Mick! - Nézett rájuk úgy, mintha szellemet látna. - Dean elrabolta.
 A két brit összenézett. Mindkettőjük arcáról az értetlenség tükröződött.
 - Sam, meséld el mi történt. - Lépett mellé Mick.
 Azonban a féfi alig bírt egy helyben maradni. Valami angyalokról, kastélyról és rabságról beszélt. Na meg, hogy ki kell szabadítani a bátyját. Ezért hát elindult összeszedni minden fegyvert, amire szüksége lehetett.
 - Ez nagyon különös. - Nézett utána hosszan Mick.

"Most eszembe jutott egy ötlet.
Az veszélyes lehet - Hmm, oké.
Sam Winchester mégis Dean öccse
Aki jelenleg éppen hogy él."

 Mick és Ketch összenéztek és ők is elindultak készülődni.

~~0~~

Dean kopogásra kapta fel a fejét, majd nyílt az ajtó.
 - Bejöhetek? - Lépett be egy nő. - Hannah vagyok, Castiel egy barátja.
 - Ennek a szörnynek vannak barátai? - Kérdezte tényleg meglepve a férfi.
 Hannah csak egy apró mosollyal megrázta a fejét.
 - Inkább gyere enni. - Bicentett. - Castiel már lefeküdt aludni, így kijöhetsz nyugodtan.
 Ellenkezni akart, de a gyomra hatalmasat kordult, ezzel elárulva őt. Így hát muszáj volt vele mennie. Még több folyosón mentek végig, majd egy előtérhez értek.
 - Arra mi van? - Mutatott egy kivilágított szoba felé.
 - Semmi érdekes. - Sietett tovább a nő, majd benyitott egy hatalmas étkezőbe, ahol vár vártak rájuk.

"Jöjj el hát,
Gyere hát!
Vár a finom vacsorád
Szalvétád, azt kösd csak fel, cherie
És bízd a többit ránk"

 - Van még pite? - Kérdezte mosolyogva, ahogy elégedetten hátra dőlt a széken.

~~0~~

 Visszafelé egyedül jött, miután elköszönt az angyaloktól, akik olyan vacsorát késztettek neki, amilyet már régen nem evett. Ahogy a szobájába indult, hogy kialudja magát, megint megállt a kivilágított szoba előtt. Nem bírta megállni, hogy ne nyisson be. Először a rendetlenség tűnt fel neki, majd az a valami, amiből a fény áradt. Egy rózsa volt, amit kék fény vont körül. Megbabonázva lépett közelebb és ekkor vette észre, hogy nem is valódi virágról van szó. Egy gyönyörűen kidolgozott, rózsa alakú üveg volt, amiben valami kék folyadék áramlott. Meg akarta érinti. Minden porcikája azért ordított, hogy nyúljon oda.
 - Mit keresel itt? - Jelent meg hirtelen Castiel és ellökte a másikat, hogy testével védje a különös tárgyat.
 - Öhm, elnézést. - Szabadkozott Dean, még ő sem tudta miért.
 - Kifelé! - Mondta a férfi nyugodt hangon. - KIFELÉ!
 Elüvöltötte magát, amitől Dean ereiben megfagyott a vér. Hátrált, majd az ajtóhoz érve futni kezdett. Ki a kapun, egészen az erdőig. Csak az Imapláig érjen el. - Kérte magában, de úgy látszik nem szeretik az égiek. Ugyanis hirtelen egy démon termett előtte.
 - Dean Winchester. - Mosolyodott el a szurok szemű, majd azonnal támadásba lendült.
 A vadász könnyedén hárította, de hirtelen egyre többen lettek az alvilágiak. Nem bírt már el velük. Éppen azon gondolkodott, hogy Sam ezt hogyan fogja megtudni, mikoris valaki lerángatta róla az egyiket. A fekete hajú férfi egy pengét szúrt a démon gyomrába, aki azonnal meg is halt. Viszont, ahogy Castiel őt próbálta menteni, nem figyelt eléggé. Egyikük a háta mögé lépett és az oldalába szúrt egy kést. Castiel felüvöltött, majd az utolsóval is végzett. Lassan odafordult a vadász felé, majd összeesett. Dean megtehette volna, hogy tovább halad a kocsijához, és itt hagyja ezt az egészet, de volt benne még annyi emberség, hogy a megmentőjét nem hagyja cserben.

~~0~~

 Alig bírta visszatámogatni a sebesült férfit, de szerencsére sikerült neki. Gabriel nyitott ajtót, aki meglátva a párost, levegő után kapva sietett a segítségükre. Castielt egy ágyba fektették és hoztak kötszert.
 - Angyalok vagytok nem? - Nézett rájuk Dean, ahogy levágta a másikról a pólót. - Miért nem gyógyítjátok meg?
 - Nem tehetjük. - Hajtotta le a Gadreel nevű a fejét.
 - Apánk azonnal rájönne, és minket is száműzne. - Folytatta Hannah.
 Dean eközben fertőtlenítette a sebet. Szerencsére úgy tűnt nem ért szervet. Azonban azt az információt, hogy száműzetésben van Castiel, elraktározta.
 - Aucs. - Szisszent fel az említett.
 - Ne mozogj, össze kell varrnom. - Morogta a vadász.
 - Nem kellett volna kimenned! - Fordította el a fejét és tűrte, hogy a másik lekezelje a sebet.
 - Te ordítottál rám, hogy "Kifelé!". - Vágta a fejéhez.
 A szobára néma csend borult. Még a cérna suhogása is hallatszódott. Dean összepréselte az ajkait és gnodolkodott. Csak megmentette az életét. Valamit mondania kellene.
 - Amúgy, kössz. - Nyögte ki nagy nehezen a két szót.
 Castiel végre felnézett rá és egy erőtlen mosollyal biccentett egyet. Nem várta el, hogy istenítse, és ez így volt jól.

~~0~~

 - Szóval komolyan azt kéred, hogy vigyem le az egyik külön zárkámba Sam Winchestert, és várjam, amíg ti léptek? - Nézett rá Ketchre a démon.
 - Igen, pontosan ezt szeretném. - Bólintott.
 - Legyen, ezért cserébe nem ölitek a démonaimat egy ideig. - Rázott kezet a brit a Pokol Királyával.

~~0~~

 Castiel nem számolta a napokat, hogy mióta van ott Dean, de azt tudta, hogy kezd valami nagyon furcsa dolog kialakulni. A gyomrában kezdődött.
 - Ez mi? - Kérdezte, mikor egyszer a vadász rá mosolygott.
 - Szerintem ez az, amire vártunk! - Lelkesült fel Gabriel.
 - Tennünk kell valamit, hogy Dean észrevegye a kedvesebbik énedet. - Bólogatott csak úgy Uriel. - A virág túl lányos, de egy friss csokornak még ő is biztos örülne.
 - Vagy pite. - Ötletelt Hannah is. - Emlékszem mennyire ízlett neki a cseresznyés.
 - Szerintem a fegyver raktár. - Szólalt meg Gadreel. - Mivel vadász, biztosan tetszene neki a gyűjteményed.
 Így történt, hogy Dean és Castiel elindult kettesben a kastélyban.
 - Hova megyünk? - Kérdezte Dean kíváncsian.
 - Meglepetés. - Vont vállat Castiel.
 A vadász nem szólalt meg többet az úton. Csak akkor szólalt meg újra, mikor Castiel benyitott egy hatalmas szobába. Először nem látott semmit, de a függönyöket elhúzva rájött, hogy hova hozta őt a másik. Tátott szájjal járt körbe és érintett meg minden egyes fegyvert. Hiszen Dean szívéhez az út pitékkel és régi fegyverekkel van kikövezve.
 Egész nap ott volt és csodálta a régiségeket. Hálás volt a másiknak, amiért megbízott benne annyira, hogy elhozta őt ide. Mondjuk az is igaz, hogy ha megölte volna, akkor az angyalok bosszúja ezerszer fájdalmasabbnak ígérkezett, de nem is akarta bántani már Castielt.
 Reggelente együtt ettek és néha még a kastély udvarába is kimentek egyet sétálni.

"Oly kedves így, már majdnem szép.
Azt hittem rút és irigy, oh, ez szörnyűség.
Pedig hát jó és oly szerény,
nem tudom hogy nem vettem eddig észre én."


 Castiel kezdte magát újra a régi angyalnak érezni, akit minden apróság érdekel, ami az emberekkel kapcsolatos. Próbált minden egyes nappal többet és többet megtanulni ezekről a különös lényekről. Dean pedig szívesen segített benne. Már megtanította pontosan célozni fegyverrel és a telefon használatába is lassan belejött.

"Ahogy rám tekint, most másképp néz,
már nem is fél, ha hozzám ér, megáll az ész.
Ez szédítő, el sem hiszem,
hogy minden megváltozott ilyen hírtelen."

 Dean úgy volt vele, hogy még egy lecke hátra van, de ahhoz elő kellett készülniük.

~~0~~

 - Nem gondoltam volna, hogy már ma este tánc órát kell neki tartanom. - Járkált fel-alá a szobájában Dean és próbált valamit kezdeni magával az este kezdetéig.
 Nem gondolkodott azon, hogy mit fog felvenni. Tökéletesen jó volt a kopott dzsekijében és a farmer nadrágjában.
 - Nyugi van, minden jól fog menni. - Lépett be Gabriel egy nyalókát szopogatva. - Castiel vár lent a táncteremben, szóval, ha gondolod, lekísérlek.
 Lassan haladtak egymás mellett. Dean fejében ezernyi kérdés zakatolt, de nem tudta melyiket tegye fel. Amikor pedig beléptek a táncterembe, elakadt a lélegzete. Ilyen termeket csak a filmekben látni. Tipikusan "nem látszik a másik vége" hosszúságú volt. Egyik oldalt oszlopok, a másikon erkély ablakok és ajtók.
 Castiel pedig ott állt a terem közepén, mint egy eltévedt gyerek, akit a bevásárló központban hagytak a szülei. Egy hosszú ballonkabátot vett fel, ami még kisebbé formálta az alakját. Zavartan állt és várt. Dean pedig egyre csak próbálta lecsillapítani zakatoló szívét.

"Hol volt, hol nem volt
Régi nóta száll
Volt két idegen
Aki hirtelen
Egymásra talált."

 A tánc végén kisétáltak az egyik erkély ajtón, hogy a szabad ég alá kerülhessenek.
 - Köszönöm. - Mosolygott Deanre a fekete hajú.
 - Csak tánc volt. - Vont vállat a bőrdzsekis. - Sammyt is megtanítottam régen.
 Csend telepedett közéjük. A fiatalabb testvér nem került még szóba az óta a bizonyos nap óta.
 - Nagyon hiányzik? - Kérdezte óvatosan Castiel.
 - Igen. - Bólintott őszintén Dean. - Bárcsak láthatnám.
 - Lehet, hogy meg tudjuk oldani. - Morfondírozott az ex-angyal, majd barátjáért kiáltott. - Hannah!
 A nő a semmiből jelent meg mellettük és furcsán nézett végig a páron, akinek egyik tagja most vázolta a tervet.
 - Hannah, elviszed Deant a bunkerba és megnyugtatjátok az öccsét, hogy minden rendben. - Mondta, majd odahajolt hozzá és csak úgy, hogy a nő hallja, a fülébe súgta még. - Ha úgy látod, hogy boldogabb nélkülem, akkor gyere vissza egyedül.
 Az angyal bólintott, hogy megértette, majd a vadásszal karöltve eltűnt.

~~0~~

 Ketch nem akart tovább várni, így elindult megkeresni a Winchestert. A Vének már türelmetlenkedtek és nem akarta tovább húzni az idegeiket. Elindult a kastélyba visszaszerezni Deant. Hiszen valami biztosan ott tartja, ami miatt nem akar megszökni.

~~0~~

 Otthon, édes bunker. Nem is sejtette, hogy ennyire hiányzott neki az a poros, mindig állott szag. örül nézett, de Hannah már nem volt mellette.
 - Sam! - Kiáltott, hogy felhívja magára a figyelmet.
 - Lám, csak nem Dean került meg? - Hallatszódott a háta mögül egy ismerős hang.
 - Crowley? - Kerekedtek ki a szemei.
 Mit keres a bunkerben? Egyáltalán, hogyan tudott bejutni?
 - A britek engedtek be. - Adta meg a választ rögtön a ki nem mondott kérdésére. - Azt mondták, hogy raboljam el az öcsédet és cserébe nem ölik meg az összes alattvalóm.
 - Te pedig örömmel elfogadtad. - Szinte felfordult Dean gyomra a kétszínűségtől.
 - Persze, hogy el. - Vont vállat a démon. - Viszont érdekel, hogy mit csinálnak, így maradtam.
 - Add vissza Sam-et! - Vette maghoz az első keze ügyébe akadó fegyvert. Egy szamuráj kardot.
 - Rendben. - Csettintett egyet a Pokol Királya, mire a fiatalabbik Winchester mellette termett.
 Sam rögtön a testvére oldalára sietett és már ketten nézték gyanakodva a démont.
 - Hol itt a trükk? - Szűkítette össze a szemeit Dean.
 - Sehol. - Kapott el a levegőben szállva egy legyet Crowley. - Nem írtam alá semmilyen szerződést.
 A fivérek egymásra néztek. Nem akarták elhinni. Persze már többször is melléjük állt a vörös szemű, de még mindig nm bírtak benne bízni.
 - Én sietnék a helyetekben. - Mondta, majd egy újabb csettintés után eltűnt.

~~0~~

 A kastély teljesen üresnek hatott, mikor a brit belépett a kapun. Ő csak egy valakit keresett. Szinte már az összes szobát körbe járta, mire végre benyitott egy olyanba, amiből fény szűrődött ki. Ott állt ő. Teljesen átlagos ember külseje volt, de tudta, hogy ezt a kastélyt angyalok lakják. Lehet, hogy ő volt a vezérük. Nem is ez volt az érdekes. Inkább halkan közelebb merészkedett, majd felhúzta a fegyvert.
 - Ketch! - Rontott be hirtelen Dean, mielőtt lőhetett volna. - Ne tedd!
 Az érkező felé fordult, de a fegyvert még mindig Castielen tartotta.
 - Dean, ez egy szörnyeteg. - Mondta nyugodtan. - A szörnyeket pedig le kell vadászni, hogy megmenthessük az embereket. Nem ez a családi mottótok?
 Mielőtt a vadász bármit mondhatott volna, az egyetemes meghúzta a ravaszt.
 - Ne! - Kiáltotta és a földön fekvő testhez futott.
 - Úgy lőttem meg, hogy ne haljon meg azonnal. Így még el tudtok búcsúzkodni. - Mondta, majd lassan kisétált.

~~0~~

 Dean Castiel teste fölé hajolva szólongatta az ex-angyalt.
 - Cas, ne tedd ezt velem. - Mondta elcsukló hangon. - Ne halj meg! Hallod? Téged nem lőhetnek le csak úgy.
 - Dean? - Nézett fel végre gyönyörű, kék szemeivel a vadászra. - Azt mondta Hannah, hogy nem fogsz visszajönni.
 - Pedig itt vagyok és most már nem megyek sehova. - Szorította meg a kezét.
 Castiel próbált megmozdulni, de még a levegő vétel is fájt neki.
 - Meg fogok halni. - Mosolygott a zöld szemekbe.
 - Nem, ha rajtam múlik. - Csattant fel Dean és körülnézett.
 Biztos van valami, amit tehet. Nem lehet így vége.
 - Ez így jó. - Próbálta nyugtatni Cas, kevés sikerrel.
 - Hogy a fenébe lenne ez jó? - Folyt végig az arcán egy kósza könnycsepp. - Hiszen, ha itt hagysz, akkor kivel fogok táncolni? Ki lesz az, aki megnevettet? Kibe fogok helyetted beleszeretni?
 A vallomás még ő magát is meglepte. Castiel jobbja az arcára csúszott és mosolyogva próbált ébren maradni.
 - Én is, Dean. - Mondta. - Én is.
A keze maga mellé hullott, ahogy az élet szép lassan távozott a testből.
 - Nem! Nem és nem! - Szorította magához a testet. - Könyörgöm, csak lehet valamit tenni.
 Még be se fejezte a mondatot, mikor a kék pulzálás még erősebb lett a szobában. Felnézve már csak azt látta, ahogy az üveg megreped és a fény elárasztja a szobát. Úgy érezte ez itt a vég. Castiel nélkül nem is igazán számított már, hogy hogyan és mikor jön el. Ez így tökéletesnek tűnt. Ugyanakkor, mikor kinyitotta a szemeit, ismét ugyan ott volt, ahol eddig. Karjaiban Castiel testével. Ordítani támadt kedve.
 - Dean?
 A hang, ami a nevén szólította halk volt. Mégis, ahogy lenézett, a szíve nagyot dobbant.
 - Cas! - Ejtette ki lágyan a nevét. - Te újra...
 Nem bírta befejezni a mondatot. Ugyanis az angyal az ajkaira tapasztotta sajátját, ezzel hallgattatva el a vadászt.

~~0~~

 A száműzetés megszűnt. Castiel visszatérhetett volna a mennyekbe, de ő inkább a kastélyban szeretett volna maradni szerelmével.
 - Azt mondtad nem lesz nagy felhajtás. - Súgta oda Dean az angyalnak, ahogy a táncparkett közepére sétáltak.
 - Túl sok testvérem van. Apámat okold. - Kacsintott egy mosollyal az arcán, majd táncba kezdtek.
 A násznép csak őket nézte, ahogy felcsendült az ismerős dallam. Boldogok voltak együtt. A vadász és az angyal.

"Új nap mindig jő
Felszárad a könny
Hol volt hol nem volt
Rímmel így dalolt
Szépség és a szörny"

.
.
*Arthur - Arthur Ketch a teljes neve, de az Arthurral jobban kijött a rím

6 megjegyzés:

  1. Igazából annál értelmesebbet most sem tudok mondani, mint amivel tegnap éjjel leordítottalak privátban, mégpedig, hogy minden egyes betűjét imádtam. Szó szerint. A kis hableány átirat az elsők között volt, amit tőled olvastam még anno hetvenben... És hát na, nem véletlen, hogy mára ekkora függő(d) lettem. ❤

    Szerintem én most megyek és megnézem a mesét, mert már hajnalban annyira Disney-s hangulatba hoztál, hogy az valami pofátlanság. ~(^з^)-♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ez még csak nem is a temetésedre írt Destiel :O Mi lesz veled, ha azt is megírom? (csak legyen időm rá, meg energiám) ;) nincs elfelejtve!
      Köszönöm, hogy írtál *-* Örülök, hogy tetszett :)

      Törlés
    2. Ne is mondd! Komolyan, már a gondolattól is a sírás kerülget, hogy mennyire fogok sírni, mikor azt olvasom. Lelki terrorban tartasz. >.<

      Törlés
    3. Ez a lényege :D Váratlanul érjen :D

      Törlés