Egy beteg komédia

Szóval picit nagyon out of character, meg elvileg ember!au akarna lenni, és Lucifer - az az Nick - megfázott, Samnek kell gondját viselnie. Valahol a kapcsolatuk elején járhatnak.

 Nick alapjáraton eléggé kiállhatatlan tudott lenni a nárcisztikus személyiségzavarával, de ennek kialakulásáról ő nem tehetett, így Sam a legtöbb esetben szemet hunyt a dolgok fölött. Ellenben, amikor megfázott, na akkor tényleg nem tudott vele mit kezdeni, és legszívesebben egyenesen Deanhez menekült volna, hogy a testvérével felkereshessék pár üveg sör társaságát. Mégsem akarta otthagyni Nicket, mert még a végén képes lenne magára gyújtani a házat. Nem mintha arra alapból nem lett volna képes. 

 Sam a konyhában főzőcskézett éppen, amikor a hálószobából Nick tüsszentését hallotta. A férfi tüsszentése olyan volt, mint egy macskáé. A személyisége és egy macska valahogy összeférhetetlen volt, és akárhányszor eltüsszentette magát - márpedig most ez gyakran történt, Sam csak hitetlenül rázta a fejét és halvány mosollyal az arcán kérdezgette magától, hogy mégis miért találja őt aranyosnak. Aztán a következő pillanatban meghallotta a másik kicsit rekedtes hangját, ahogy őt szólítja. Sóhajtva tette le a kést a kezéből, és indult meg a szoba felé, az ajtófélfának dőlve nézett a szőke hajúra. Az arca sápadt, zsebkendők szanaszét dobálva, és az ágy melletti kis szekrény tele üres bögrékkel. Rendet kéne rakni - futott át az agyán, de Nick hangja nem hagyta, hogy tovább jusson a gondolatmenetben.

 - Sammy - kezdett bele negédesen. - Gyere bújj ide - kérlelte őt, de Sam csak hátat fordított neki.

 - Biztos, hogy nem. Ja, és ne hívj így - mondta, aztán szemforgatva hozzátette. - De minek is jártatom a számat, már vagy százszor elmondtam. - Nick duzzogva húzta a feje alá a párnáját. 

 - Unatkozom - jelentette ki. - Foglalkozz velem! - Sam már az orrnyergét dörzsölgette. Cserélte a másik alatt az ágyneműt, hozott neki teát - és meg is lepődött, hogy egyáltalán megitta, főzött neki, kimosta a ruháit, és esetenként meg is kegyelmezett neki, mert odabújt hozzá. Persze a betegséget nem akarta elkapni, így ezeket az eseteket a minimálisra vette. És különben sem volt benne biztos hogy Nick annyira beteg lett volna mint, aminek ő előadta azt, de ennek tetejében még parancsolgatott is. 

 - Átfogok menni Deanhez, ha így folytatod - próbált fenyegetőzni, de sajnos ez Nickre sosem hatott.

 - Úgyse hagynál itt. Tudod, nem vagyok beszámítható állapotban, főleg betegen nem. 

 - Nem tök mindegy, hogy megvagy fázva vagy sem? Mindenképp nehezen hagynálak itt egyedül - fordult végül vissza a másikhoz, akinek erre felcsillantak a szemei. Széles vigyorral az arcán paskolta meg maga mellett az ágyat. 

  - Tudom, hogy ide akarsz jönni mellém, ne álltasd magad. A kaja ráér, nem vagyok éhes. - Maga sem tudja miért, de végül belement. Az ágy másik oldalára sétált, lesöpörte a papírzsepiket, és közben némán szidta magát, amiért kiszúr magával, és neki kell összeszednie a földről a szemetet. Bemászott Nick mellé, aki szinte azonnal Sam mellkasához bújt, ő pedig kénytelen-kelletlen átölelte őt.

 - Borzasztó vagy.

 - De pont ezért szeretsz.

 - De pont ezért szeretlek.