Angyalpenge

Szóóóval... Endverse!Castiel, Katona!Dean, angst (legalábbis remélem) Nem veszem figyelmebe, hogy Dean elutazott a jövőbe. Ez egy kissé alternatív univerzum. Jó olvasást! ^^

 Castiel a teraszon ült és várta, hogy mikor fordul be a terepjáró a nagykapun. Csak egy szokásos küldetés, amire el kellett engednie őt. Nyugtatta magát. Legalábbis próbálta. Mégis érezte, hogy most máshogy fog történni. Mióta az autó elhagyta a tábort, azóta vár. Ennek már másfél napja. Szinte teljesen besötétedett, mikor felhangzott a megszokott zúgás. Lassan felkelt a székből és a korlátra könyökölt. A félhomályban nem látta kik szállnak ki a járműből, csak azt, hogy valaki közeledik felé.

 - Castiel. - Állt meg vele szemben Chuck. - Én... A hadnagy... Dean... Sajnálom...

 Egy ágy, kettő férfi. Minden így kezdődött. Vagyis, ha nagyon vissza akarunk menni, akkor a Croaton vírus az, ami végül megadta a végső löketet nekik. Dean egy igazi katona lett, miután kitört a járvány. Az angyalok pedig elhagyták a földet, ezzel Castiel elvesztette az erejét. Minden a lehető legrosszabbra fordult, és mégis most lehettek először igazán együtt. A világvége megtanította nekik, hogy nem biztos, lesz "holnap", vagy "később". Mindketten a mának éltek, és bevallották egymásnak mindent. A táborban nyílt titok volt, hogy Dean és Castiel együtt vannak. Senki nem ítélkezett felettük. Hiszen olyan kevesen maradtak már, hogy egy kis boldogság mindenkinek kijárt.

 - Muszáj menned. - Mondta Castiel.

 Nem kérdezte, hiszen tudta, hogy semmivel nem bírná visszatartani Dean-t a küldetéstől.

 - Igen. - Csókolt bele az ex-angyal hajába a vadász.

 Nem szóltak többet. Pár perccel később Castiel csak szerelme szuszogására figyelt fel. Óvatosan kimászott mellőle az ágyból és kisétált a szabadba. Felnézett az égre, amin most egyetlen csillag sem ragyogott, mintha szégyellnék mi lett a világból. Egyetlen fényforrás a cigarettán lévő parázs volt. Cas mélyen szívta be a káros füstöt, majd amilyen lassan csak lehet, ki is fújta. Legmélyen belül érezte, hogy ez a világ lassan semmivé lesz, ezért még ki akarta élvezni az utolsó napokat.

 Másnap délben indult el a kis csapat, hogy ismét körüljárják a várost. Hosszan tartó búcsú után útnak engedték őket. Minden egyes alkalommal tudták, hogy öngyilkos küldetésbe vágnak bele, és minden egyel alkalommal otthagyták őket. Dean otthagyta a szerelmét, hogy megpróbáljon neki biztosítani egy szebb jövőt. Castiel pedig tudta, nem létezik olyan, hogy "jövő". Itt volt a vég. Egyre közelebb.

 - Hogy történt? - Nézett mélyen a férfi szemeibe.

 - Lauren-t elkapta egy fertőzött és kezdett megőrülni. - Nyelt nagyot Chuck, hogy visszatartsa a könnyeit. - Dean megpróbálta leállítani, de Lauren-nél is volt fegyver. Hamarabb sütötte el, mint Dean.

 Castiel bólintott és miután biztosította Chuck-ot, hogy holnap kitalálnak valamit, bevonult a kis kunyhóba. Egy darabig még várt, hátha betoppan valaki részvétet nyilvánítani, de senki nem jött. Dean is ugyan olyan áldozat volt, mint bárki más. Castiel lehunyta a szemeit és visszaemlékezett arra az utolsó, gyors csókra, amit kapott. "Visszajövök." Ígérte a zöldszemű. Mindketten tudták, hogy hazudik, mégis, abban a pillanatban Castielt elöntötte a düh.

 - Azt ígérted visszajössz. - Suttogta, majd az asztalhoz lépve, lesöpört róla mindent.

 A tányérok csörömpölve törtek össze, pont úgy, mint Castiel lelke. Üvölteni lett volna kedve. Helyette mindent széttört, ami a keze ügyébe került. A székek, amik gúnyosan vigyorogtak rá. Mintha azt mondanák: "Soha többé nem fogtok együtt reggelizni!" A falon lévő fegyverek, amik kárörvendőn röhögték ki, miközben azt üvöltözték "Egy barátunk végzett vele!". Az ágy, ami nem bírta abbahagyni a skandálást. "Meghalt! Meghalt!"

 Castiel pedig csak bosszút akart állni a hangokon. Lerántotta a lepedőt, majd félrelökte az ágyat. Egy meglazított padlólap alá rejtette. Lehet, hogy nem angyal többé, de ugyan úgy meg tudja sebezni magát vele. Óvatosan emelte ki az utolsó angyalpengét, amit ő maga tartogatott különleges alkalmakra. Úgy érezte, hogy ez most annak számít.

 - Sajnálom Dean. - Folytak le az első könnycseppek az arcán.

 A kis helyiségre hatalmas csend telepedett. Nem tudta senki, hogy valaki most éppen zokog odabent. Érezhető volt, ahogy a halál közeledett. Nem, ez butaság. Hiszen a halál azóta a nyakukban lohol, mióta az eszüket tudják. Mégis reménykedtek. Viszont most, hogy már nincsen Dean. Egyszerűen nem tudott többé hinni. Egy angyal, aki elvesztette a hitét. Végleg. Viszont most már nem bánta. Hiszen újra együtt lesznek. Egy másik világban.

 A csendes kis lakásban másnap találtak rá Castiel holttestére. Éles tőrt szúrt a szívébe, hogy újra együtt lehessen azzal, akit szeret. Elment a hadnagy után.