Jah, azt hiszem kicsit késve, de a Kockás ing és a Kék nyakkendő esetének is megvan a magam része. Küldöm Pepinek, és Ginának. :D
Hirtelen pattantak ki a szemeim és úgy ültem fel az ágyból, mint akit megcsípett valami. Kár volt, ugyanis a tegnap - vagy ma? - elfogyasztott alkohol erősen dolgozott még a szervezetemben. Megdörzsöltem a szemem és kinyújtózkodva körbe néztem a szobában. Félhomály volt és kellett egy kis idő, mire hozzászoktam. Jobboldalt tapogatózva próbáltam rájönni, hogy az ágy melyik oldalán vagyok, de mikor a következő pillanatban az arcom megismerkedett a padlóval, akkor már tudtam.
- Lexy? - Hallottam fentről Sam álmos hangját. - Mit csinálsz?
- Keresem a tegnapi emlékeket. - Motyogtam, majd feltápászkodtam törökülésbe.
Innen nincs lejjebb ugye? Nagyon reméltem, mert a könyököm lüktetve jelezte, hogy nem tetszett neki az előző esés. Sam azonban keresztül húzta a számításaimat és egyszerűen felkapcsolta a kis lámpát.
- Nee.. - Nyöszörögtem és megpróbáltam minél jobban összegömbölyödni.
A takaró, amit magammal rántottam, tökéletes menedéknek bizonyult. Egészen addig, míg Sam ismét közbe nem lépett. Ahogy próbáltam elbújni a világ és a másnaposság elől, úgy törte össze minden reményem a mellettem megjelenő csupasz lábfej. Karjait a hasamnál átkarolta és készült felemelni.
- Ha fel mersz rakni az ágyra, esküszöm, hogy elválok! - Morogtam.
- Nem is vagyunk házasok. - Nevetett fel, és egy hirtelen mozdulattal felpakolt az ágyra, mint egy rongybabát.
- Most már nem is leszünk. - Duzzogtam, de azért magamnak se vallottam volna be, hogy kényelmesebb az ágy, mint a padló.
Sam, a matrac mozgásából ítélve visszafeküdt mellém. Aztán hirtelen mozdulattal felrántotta a takarót és ő is alábújt. Szorosan átölelt, én pedig hozzábújtam.
- Már nem is akarsz válni? - Kérdezte, miközben belepuszilt a hajamba. - Még akkor sem, ha azt mondom elvennélek?
Egy pillanatra megállt a szívverésem. Sam Winchester most komolyan azt mondta, amit hallani véltem?
- Te most..? - Néztem fel rá ma először.
- Leszel a feleségem? - Csúszott mellém, hogy szem magasságban lehessünk.
Azt hiszem hazugság, mikor azt mondják, hogy az ember halála előtt lepörög az élete. Ugyanis nekem, abban a percben minden eszembe jutott. Még az is, hogy a nővérem még mindig nem adta vissza a kedvenc felsőm, de most nem is ez a lényeg. Másnaposságtól haldokolva, csak egy valaki társaságára vágyva, az a valaki felteszi életed legfontosabb kérdését. Neked mi lenne rá a válaszod?
- Biztos? - Kérdeztem kicsit ijedten. - Tudod, hogy az nem csak olyan eldobható papír...
- Lexy - nevetett fel -, te mindent túl gondolsz. Csak egy egyszerű szó kell. Igen, vagy igen?
Először valahogy úgy éreztem, hogy csak az agyam űz velem valami nagyon csúnya tréfát, de aztán, mikor másodszorra is feltette a kérdést nem bírtam ki.
- Igen, igen, igen! - Csókoltam meg és egymásba, na meg persze a takaróba gabalyodva felnevettem.
Képtelennek éreztem magam arra, hogy lemossam az arcomról a vigyort. Talán végérvényesen odafagyott. Igen, biztos így van.
- Akkor most..? - Fordultam felé kis idő múlva.
Félredöntött fejjel bámult vissza rám. Haja kócosan terült szét a párnán és én egyszerűen elkezdtem játszani a tincsekkel.
- Talán ki kéne próbálni azt, amit "Deadpool-póznak" neveztél az este. - Vigyorgott szemtelenül.
Tudta milyen könnyen elpirulok, és ezt ki is használta. Bosszúból közel hajoltam, szinte súroltam számmal az ajkait, majd hirtelen felpattantam és felkaptam egy toppot, na meg egy inget.
- Lexy! - Szólt, de akkor már a szemüvegemet igazgatva a folyosón battyogtam.
Elégedett voltam a gonoszsági mércémmel. A bosszút úgyis mindig alul értékelik. Nesze neked Sam Winchester. Adok én neked pirulással szórakozást! A szobák közt sétálgatva megláttam a kínzó eszköz-tár előtt a földön valamit, de nem tulajdonítottam neki nagy ügyet. Inkább elindultam hatalmas léptekkel a konyha felé. Ilyenkor reggelente ez a "gyülekező" helyünk, így nem lepődtem meg, mikor nővéreméket találtam ott.
- Szép napot galambocskáim! - Ültem le Ginával szemben.
Gyorsan elsütöttem egy viccet, hátha elűzhetem ezt a komor hangulatot, mikoris betoppant Sam. Egy bokszer volt rajta és egy sebtében felkapott póló. Mellém lépett és gyors csókot nyomott a számra. Egy tipikus "ezt még megbánod" csók volt. Én pedig már beszívtam a levegőt, hogy elújságoljam a jó hírt, miszerint menyasszony lettem, mikor Dean szólt közbe.
- Hogy kerül az inged Ginára, ha a vattacukrot tömted tegnap? - Természetesen kapta is a jogosan járó nyaklevest.
Felvilágosítottuk őket, hogy nagyjából mi történt velük, ők pedig egy gyors pillantás után némasági fogadalmat tettek. Egészen addig, míg be nem csoszogott Réka is a képbe.
- Szevasztok. - Legyintett.
Kikerekedett szemekkel hallgattam végig a meséjét, majd miután Castiel is megjelent, már kétség sem férhetett hozzá, hogy mi történt náluk is az este. Nem is igazán maradtak sokáig. Réka épphogy elszívta a cigit, rögtön le is léptek még kísérletezni. Aztán Ginát is elrabolta a sógorom...
- Basszus, ez a reggeli nem teljesen úgy alakult, ahogy terveztem. - Nevettem fel és készítettem egy gyors kávét mindkettőnknek. - El akartam mondani nekik, hogy tervezhetik az esküvői meghívókat. Erre nem kanos az összes?
- Mert ne mondd nekem, hogy te képzeletben nem éppen az ágyunkban fekszel. - Lépett közelebb. - Mondjuk alattam.
A levegő kiszökött a tüdőmből, ahogy belegondoltam. Megcsókolt, majd kivéve a bögrét a kezemből, elindultunk visszafelé. Ugyan az az útvonal, ugyan azok az ajtók.
- Az ott mi a fene? - Vontam össze a szemöldököm és megtorpantam.
Az a valami, amit kifelé menet is észrevettem, most egyre inkább izgatta a fantáziám, így közelebb léptem és felemeltem.
- Azt hiszem megtaláltam Cas zokniját. - Nevettem és Sam felé dobtam gyorsan. - Tessék, neked adom. Nekem nem kell.
Meglepődtem, mikor hatalmasra nyílt szemekkel elkapta a felé hajított ruhadarabot, majd kissé legörbített szájjal felém fordult.
- Sammy most már szabad manó. - Motyogta boldogan.
Annyira nevettem, hogy neki kellett dőlnöm a falnak és úgy éreztem szétszakad a hasam. Aztán, mikor hirtelen kivágódott mellettem az ajtó, csak egy sikítás után fogtam fel a történteket. Réka állt előttem, kócosan, kipirulva. Mögötte pedig Castiel jelent meg és boldogan nyúlt a Sam kezében tartott lábbeli után.
- Megvan a zoknim! - Mosolygott, mint az, aki először eszik kinder csokit életében.
- Ti a.. - Kezdtem bele habogva. - A kínzó kamrában dugtok?
Az állam egész biztosan hatalmasat koppant. Szemeim előtt rosszabbnál rosszabb képek peregtek le.
- Nem, Alexa, nem! - Ráztam a fejemet.
- Mit csinál? - Nézett rám érdekesen az angyal.
- Vizuális típus. - Vigyorgott kárörvendően a barátnőm.
Egy erőltetett mosollyal néztem rájuk fel ismét. Azt hiszem hiba volt megnézetnem Castiellel a Szürke ötven árnyalatát.
- További jó szórakozást! - Ragadtam karon Sam-et, aki még mindig röhögött. - Nekem és a vőlegényemnek halaszthatatlan dolgunk akadt.
Még ki se mondtam, mikor Réka sikítása eljutott a tudatomig.
- VŐLEGÉNY? - Kiáltott rám, majd a nyakamba vetette magát. - Mikor? Hol? Uram Chuck! Milyen király tanúd leszek már!
Elmeséltem neki nagy vonalakban a reggel történteket.
- Gina tudja? - Pattogott, mint valami felhúzhatós játék.
Mikor nemlegesen ráztam a fejem, ő azonnal olyan sprintet levágott, hogy szó szerint porzott utána az út.
- ÉS HA ÉPP ELFOGLALTAK? - Kiabált utána nevetve Sam, mire csak egy "Leszarom"-ot kaptunk válaszként.
Összenéztünk és szinte hallottam, ahogy ő is számol vissza magában.
Három...
Kettő...
Egy...
- ALEXA SERES!
- SAMUEL WINCHESTER! - Kiáltották egyszerre.
Igen, azt hiszem, jól fogadták.
- Bezárkózunk a szobádba, mielőtt ideérnek? - Néztem fel rá, mire mi is futásnak eredtünk.
Nevetve fordítottuk el a kulcsot a zárban. Tisztára úgy éreztem magam, mint egy gyerek. Egy nagyon boldog gyerek. Még mindig nevetve, gyorsan lekaptam a szemüvegem és végig dőltem az ágyon. Sam pedig lassan közeledve fölém mászott.
- Szóval, akkor Deadpool? - Csókolt meg.
- Deadpool. - Mosolyogtam vissza rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése