Halihó!
Már régen rá akartam venni magam egy Disney átiratra. (Kis AngyalSrác - Lexy mintájára) Most megtaláltam a leginkább hozzám illőt. Kissé furcsa kicsavart-facsart karakterekkel. Fogadjátok beteg elmém legújabb szerzeményét.
*dobpergés*
A Disney-Payne produkció bemutatja Supernatural feldolgozásában:
Valahol, messzi tájon. Vadregényes szép vidéken. Volt egyszer egy ifjú vadász. A vadász dolga volt megölni a szörnyeket, akiktől éjszaka rettegnie kellett az embereknek. Vérfarkasok, vámpírok, szellemek, démonok... rengeteg vérengző fenevaddal szálltak szembe öccsével az évek alatt, félelmet nem ismerve. Ez volt a családi vállalkozásuk. Semmi mása nem volt ezen kívül. A bunker, ahol éltek, egy autó és testvére. Tudta jól, nem érezhet senki irányába kötődést, mert könnyen baja eshet az illetőnek. Csupán a kocsmákat járta és kósza numerák után kutatott. Üresnek és megkeseredettnek érezte az életét. Olyan volt egész, mint egy rohadt átok. Egy szép napon azonban minden félresikerült...
Bianca egy egyszerű lány volt. Apjával élt és dolgozott. Kiskorában elveszítette édesanyját, aki állítólag egy farkas támadás áldozata lett. A rendőrség soha nem adott igazi választ. A lány kutatni kezdett. Nem hagyták nyugodni a történtek. Végül pár év múlva rátalált a válaszokra, de senki nem hitt neki.
- Egy vámpír tette! - Szaladt ijedtem figyelmeztetni a várost. Bolondnak nézték és kinevették. Édesapja volt az egyetlen aki mellette állt, de akárhányszor Bia elindult volna felkutatni a szörnyet, lebeszélte róla. Már csak ő maradt neki. Féltette.
A városban továbbra is furcsának és elmebetegnek tartották az emberek. Ujjal mutogattak rá, többször fenyegetőztek diliházzal.
"Nézzék csak,ott megy az a furcsa kislány,
annak még mindig mese kell
Soha vélünk nem pletykál
Meg a fellegekben jár..
Nem is kétség hogy mi furcsa lány ..."
Bianca apja ügynök volt. Rengeteget utazott és alig volt otthon. Sűrűn furcsán viselkedett, de szerető gyermeke nem tette szóvá. Nem tudta megvédeni a lányát, hiába könyörgött neki. Végül Bia beiratkozott egy önvédelmi tanfolyamra és már szinte megrögzötten gyakorolt. Késeket gyűjtött. Az edzője egy volt katona, aki többször randira hívta, mégis mindig kosarat kapott.
- Bia, esküszöm neked, hogy nem bánnád meg. - Szinte már könyörgött a fiú.
- Sajnálom Jim. Engem nem érdekelnek az ilyen randik. Maradjunk csak barátok, jó?
Egy nap aztán apja elment három napra, de nem ért haza. Már lassan egy hét elteltével Bia aggódni kezdett és minden ismerőst felhívott, hátha tudnak róla valamit.
- Bobby! - Szólt a telefonba. - De jó, hogy téged elérlek.
- Bianca, baj van? - Dörmögte apja barátja a telefonba.
- Apu nem jött haza majdnem egy hete. Aggódom.
- Biztos nincs semmi baja. Rufus már csak ilyen. - Hangja nem csengett őszintén.
~o.o~
A lány mindent tűvé tett apja után, de nem találta meg. Kezében egy cetlivel ült le a fűbe. Már este volt és kezdett hűlni a levegő.
- Itt kell lennie. - Motyogta. Nem tudta mit keres, csak, hogy egy eldugott búvóhely, emberi szemmel alig észrevehető. Garth igazán rendes volt és megadta valami Winchesterek számát és lakcímét. A gond csak az volt, hogy a helyen semmi nem állt, maga volt a kihalt pusztaság.
- Akkor jöhet a B terv. - Megköszörülte torkát és hangosan kiabálni kezdett. - CASTIEL! - Nem tudta mit jelent a szó, vagy egyáltalán milyen név ez, de Garth a barátja volt és megbízott benne. Ha ő azt mondta így kell, hitt neki. A szava elállt mikor egy ballonkabátos fickó jelent meg a semmi közepén.
- Ki vagy te? - Pásztázta kék szemeivel.
- A nevem Bianca Turner. Rufus Turner az apám. - Mutatkozott be illedelmesen. - Garth Fitzgerald adta meg ezt a címet. A Winchestereket keresem. - Húzta ki magát eltökélten.
- Gyere velem. - A férfi épp, hogy megfogta a vállát, hirtelen egy hatalmas helyiségben találta magát. Az asztalnál pedig meghökkent arccal egy hosszú hajú, magas fickó foglalt helyet.
- Cas...? - Emelte rájuk a tekintetét. - Ő kicsoda?
- Rufus lánya. - Sütötte le "Castiel" a szemeit.
- Áhh... Sam vagyok. - Állt fel bemutatkozni. - Sam Winchester.
- Bianca vagyok.
- Te is vadász vagy? - Csillantak fel Sam nevű srác szemei.
- Nem tudom ez mit jelent. Horgászni tudok. - A két férfi sokatmondóan összenézett.
- Üljünk le. Sok mindent meg kell beszélnünk. - Invitálta Sam, a lány érezte: most talán válaszokat kap a kérdéseire.
~o.o~
Sam sok őrültséget összehordott. Bianca mégis hitt neki. Sikerült harapófogóval kihúznia belőle, hogy mit tud az apjáról. Érezte, legbelül tudta mi lesz a válasz, mégis hallania kellett. Meghalt. Megölték. Az anyja után a rohadt szörnyek miatt, őt is elveszítette. Senkije sem maradt. Annyiban maradtak, hogy megvárják valami Dean nevezetű érkezését, mielőtt az ügyben bármit is lépnének. Bianca kapott egy szobát, ahol egy darabig meghúzhatta magát.
- Sammy! - Dörrent az ajtó előtt egy idegen hang. - Kié ez a cipő öcsi?! Ha neked lehet, én miért nem hozhatok ide csajokat?
- Szia. - Nyitotta ki Bianca az ajtót. Próbált nem gondolni rá, milyen vörösek lehetnek a szemei. Az előtte álló férfi ijesztő volt. Semmi mást nem tudott hirtelen eljutni az agyáig, csak a gyilkos kisugárzás, ami áradt belőle és a vér meg kosz, ami belepte a bőrét és a ruháját. - Bianca vagyok. - Mutatkozott be halkan.
- Nem érdekel. - Csóválta "Dean" a fejét. - SAM! Nem költöztethetsz be egy nőt. - Üvöltötte még mindig öccsének.
- Dean, ő Rufus lánya. - A mogorva vendéglátó kissé megenyhült egy pillanatra, de ismét megmakacsolta magát.
- Tök mindegy ki ő. El kell mennie. - Tekintette lezártnak a témát és elvonult egy másik szobába, hangos ajtó csapódás kíséretében.
- Ne haragudj rá. Kicsit zárkózott mostanában. - Mondta Sam és testvére után eredt.
~o.o~
- Menj, beszélj vele! - lökdöste Sam a bátyját.
- Felesleges Sammy. Már elkönyvelte, hogy egy bunkó paraszt vagyok.
- Ha nem próbálod meg, akkor tényleg az vagy. - Azzal magára hagyta testvérét főni a saját levében. Dean tudta, hogy elszúrta. Sajnos túlságosan elmerült a saját problémáiban, hogy képes legyen másokéval foglalkozni. Többször bocsánatot akart már kérni, de mindig megfutamodott. A végén már inkább csak távolról nézte, ahogy a lány nevet és keményen edz. Ismerős-ismeretlenül megmozdult valami a bensőjében, ami már isten tudja mióta nem.
- Ma velem vacsorázol! - verte a mindig mérges hang az ajtót.
- Felejtsd el. - Kiabált vissza a lány dühösen. Mit képzel magáról ez a szemét? Már több, mint két hete lakott a bunkerban. Sam és Kevin még a képzésébe is beleegyezett, de Dean hajthatatlan volt és goromba. Soha nem szólt hozzá, ha belépett a szobába, ő távozott. Minden alkalommal, ha vacsora idő volt, elment valami helyi kocsmába és csak reggel tért vissza csapzottan.
- Ha nem jössz ki, rád töröm az ajtót. - Közölte, mintha csak az időjárásról diskurálna.
- Mi ez a hirtelen támadt ismerkedési kényszer a részedről? Nem fogok egy vadállattal vacsorázni. - Tépte fel Bia a zárat. A srác ott állt, teljes harci díszben.
- Bunkó voltam szépségem, bocs. - A lány azt hitte álmodik. Hogy lehet valaki ennyire faragatlan és nagyképű?
- Hagyj békén. - Húzta a kilincset, de Dean kitámasztotta a lábával.
- Gyere velem kajálni, kérlek. - Zöld szemei szinte könyörögtek. Bia megsajnálta és úgy érezte, talán megérdemel még egy esélyt.
~o.o~
Az elkövetkezendő pár hónapban mindent időt együtt töltöttek. Sokszor fulladtak beszélgetéseik vitába, de Bianca rájött, hogy miért ilyen a srác. Kis nyomozás után kiderítette, hogy Dean mitől vált ilyenné. Megjárta a Poklot, a Purgatóriumot és elveszítette a családját. Az egész egy maszk volt. Egy betonfal, amit csak a hozzá közelállók léphettek át. Mikor a védekező üzemmód kicsit is elhalványult, Dean elnémult és magára hagyta a lányt. Szegény ilyenkor mindig magát hibáztatta, de végül már hozzászokott.
Egy nap aztán az edzőteremben gyakoroltak számszeríjjal lőni.
- Emeld fel a könyököd. - Simult a háta mögé. - Így könnyebben ki tudott húzni a húrt.
- Köszönöm. - Mosolygott hálásan göndör fürjei mögül a lány. A zöld szemekben érdekes csillogást vélt felfedezni, ami eddig nem volt ott.
"Ahogy rámtekint, most másképp néz,
már nem is fél , ha hozzám ér, megáll az ész.
Ez szédítő, el sem hiszem,
hogy minden megváltozott ilyen hírtelen."
~o.o~
- Megtaláltuk a vámpírt. - Rontott be Sam kopogást mellőzve. Már több hete a nyomában voltak édesanyja gyilkosának.
- Nyírjuk ki. - Kapott Bianca a szekrényén lévő kés felé. Már több vadászatra is elkísérte a fiúkat. Vámpírokat is ölt már, de ez most más volt. Ez az egy volt a célpont. A végső lezárása régi életének. Ha sikerrel jár, szedi a cuccait és újra kezd mindent.
- Itthon kellene maradnod. - Dörrent rá Dean. - Elvakítanak a személyes érzelmeid.
- Fogd be. Nekem kell megtennem. - Lépett el mellette, majd beszállt az Impala hátsóülésére. Dean tudta, hogy bármit tesz, nem tudja marasztalni.
- Ez az én városom. - Csodálkozott a lány, kibámulva az ablakon.
- Ezek szerint végig itt volt az orrod előtt. - Jelentette ki Sam a nyilvánvalót.
Egy igazán ismerős hely előtt állították le az autót.
- Ez a küzdőterem. Ide jártam önvédelemre.
A helyre belépve sötétséget találtak és irtózatos bűzt.
- Hello, hello. - Csendült az ismerős hang.
- Jim! El kell menned, veszélyes itt lenned. - Szaladt hozzá a lány.
- Szerintem pedig nektek nem kellene itt kószálni, ha nem akarsz anyád sorsára jutni. - Villantotta ki agyarát és Bianca elméjében lassítva zajlottak a történések. Jim felé indult, a teste teljesen lefagyott és képtelen volt reagálni a veszélyre. A következő pillanatban már Dean a földön feküdt és ömlött belőle a vér. Sam pedig a lényt üldözte.
- Dean, DEAN! - Tért magához és letérdelve ölébe vette a férfi fejét. Gyors mozdulatokkal tépte le magáról az inget, amivel elszorította a sebet. - Minden rendben lesz.
- Hey, nyugi. - Mosolyodott el a sebesült.
- Nagyon vérzik! - Már zokogott, de volt annyi lélekjelenléte, hogy egy nevet suttogott. - Castiel... szükségünk van rád.
- Nem biztos, hogy ideér. - Nyugtatta Dean a kétségbeesett lányt.
- Annyira sajnálom. Az én hibám. Hallgatnom kellett volna rád. Ha nem jövök veletek nem lett volna semmi gond.
Ekkor Castiel jelent meg felettük és seperc alatt helyrehozta a sebet.
- Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm. - Ugrott boldogan Bianca az angyal nyakába. Szegény nem tudta mit kell csinálni ilyenkor, így csak tűrte, leengedett karokkal.
- Már nem is vagyok érdekes... - Motyogta Dean megjátszott sértődéssel.
Nem kapott csípős választ. Semmi megszokott szúrós pillantást. Az egyetlen ami ehelyett érkezett, az egy meteor erejű becsapódás a mellkasán, cukor illattal körbelengve és a meleg, puha ajkak a sajátján.
- Mégis érdekesebb vagyok, mint a szárnyas. - Vigyorgott mikor elváltak.
- Szeretlek te vadállat. - Sírta el magát a lány ismét, de már örömében.
- Azt hiszem én is téged szépségem. - Húzódott féloldalas mosolyra a mindig komor száj és a fény örökre visszaköltözött a zöld íriszekbe. Ezek jelentették az igazi boldogságot.
"Hol volt, hol nem volt
Régi nóta száll
Volt két idegen
Aki hirtelen
Egymásra talált"
The End
Bianca Dean
Sammy Castiel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése