Karácsonyi Csoda

Karácsonyi szösz, ami Destiel kihívásra készült! ^^ Jó olvasást! Na meg persze egy kis zene is hozzá: KARÁCSONY

Múlt:

  Mindig, mikor John Winchester elment vadászni, Dean vigyázott az öccsére. Ezek alól az ünnepek sem voltak kivételek. Bár az esetek többségében apjuk velük töltötte a karácsonyt, volt kettő emlékezetes év, mikor nem ért haza időben. Első alkalommal a kicsi Sam egy nyakláncot adott ajándékba a bátyjának. Viszont most inkább a másodikról szeretnék mesélni nektek. Sam öt éves volt, és még hitt a Télapó létezésében. Dean kilenc évesen már tudta, hogy a világ tele van szörnyekkel, és persze azt is, hgy az öreg nagyszakállú nem valóságos, mégis szerette volna csodálatossá tenni öccse karácsonyát. Mikor kiment a városba bevásárolni az otthon hagyott pénzből, akkor látta meg a kiírást, miszerint "A Télapó ide utazik és minden gyermeket szívesen lát". A kis Winchester visszasietett a hotelhez és mosolyogva mesélte el öccsének, hogy mit látott.

 - Az igazi? - Nézett Sam hatalmas szemekkel a bátyjára hitetlenkedve.

 - Igen. - Hazudott szemrebbenés nélkül.

 Nem akarta elvenni az élményt tőle, hiszen kijár neki, hogy gyerek lehessen. Eldöntötte, hogy elviszi és együtt meglátogatják a Télapót. Megebédeltek gyorsan és rétegesen felöltözve indultak útnak. Sam kérdéseket zúdított bátyja nyakába, és ő mindre készségesen válaszolt. A legtöbbet ő maga találta ki, de volt olyan, amiket filmekből szerzett tudásával fűszerezett meg. Már ő is várta a a találkozást. Évek óta először érezte, hogy idén talán ismét szép lehet az ünnep, és így is lett. Ugyanis, mikor odaértek, még csak páran álltak sorba, hogy a piros ruhás öreg ölébe üljenek.

 - Mi van, ha nem kapom meg, amit akarok? - Torpant meg hirtelen Sam.

 - Miért ne kapnád meg? - Guggolt le öccséhez, aki ijedten nézett körbe. - Mit szeretnél egyáltalán?

 - Nem mondhatom meg. - Rázta a fejét, majd minden bátorságát összeszedve, beállt a sorba.

 Dean legalább megpróbálta kideríteni, de most úgy érezte esélye sem lesz megszerezni azt a valamit, amire Sammy vágyik. Hát már csak a Télapó volt az utolsó mentsvára. Tűkön ülve várta, hogy az előtte lévők mind elmondják a kívánságaikat, majd egy-egy fotó után tovább álljanak.

 - Maradj itt, hogy ne halld mit kérek. - Nézett Dean-re a kicsi és még válaszolni sem hagyott időt, hiszen ő volt a következő.

 Dean a kis korlát mögül nézte, ahogy öccse a beöltözött emberhez sétál, majd felül az ölébe és a fülébe súg valamit. Próbálkozott levenni valami reakciót a férfi arcáról, de ő csak bólintott bizalmasan és mosolyogva magához ölelte. Sam pedig hatalmas mosollyal sétált vissza bátyjához.

 - Te is mehetsz. - Mondta teljes meggyőződéssel.

 Valójában semmi kedve nem volt parádézni, de meg kellett tudni, hogy mit kért Sam, így elindult a Télapó felé. Megállt előtte és kétkedve nézett végig rajta. Szokásos piros ruha, fehér szakáll. Csak a szemei ne lettek volna ennyire mindent tudó kékek.

 - Gyere ide, nem bántalak. - Nyújtotta felé a kezét a férfi.

 - Hagyjuk ezt. - Intett Dean. - Te is tudod, hogy nem vagy igazi és én is. Én csak azt szeretném tudni, hogy az előző kissrác mit kívánt.

 A pirosba öltözött emberünk visszadőlt a foteljébe és most rajta volt a sor, hogy jobban szemügyre vegye az előtte állót. Végül hosszas hallgatás után, végre megszólalt.

 - Nem mondhatom meg. Annyit viszont ígérek, hogy megkapja a kicsi. - Mosolyodtt el szakálla alatt.

 Dean csak összehúzott szemöldökket figyelte a másikat, de annak túlságosan nagy önbizalom áradt a hangjából, hogy ellenkezni kezdjen. Így kénytelen volt annyiban hagyni a dolgot és visszasietni Samhez.

 - Te mit kívántál? - Kérdezte a hazaúton a kisebbik Winchester.

 - Nem mondhatom el. - Hazudott Dean.

 Akkor jutott eszébe, hogy nem kért semmit. Aztán rögtön le is szidta magát fejben, hogy miért kért volna, ha úgyse kapja meg?

 Azonban másnap, mikor felkeltek John már otthon volt és a karácsonyfa, ami sietősen lett feldíszítve, ott állt a szoba közepén. Dean-nek eszébe jutott a kék szemű Télapó, és egy pillanatra elhitte, hogy vannak csodák a világon.

Jelen:

  Szinte szokássá vált, hogy a Winchester fivérek nem ünneplik a karácsonyt. Ilyenkor Dean elmegy és leissza magát, Sam pedig a laptopját bújja. Viszont ez lenne az első ünnep a bunkerban és egyiküknek sem volt kedve kilépni az ajtón. Már be is sötétedett kint és épp lefeküdni készülődtek, mikor is meg jelent Castiel.

 - Dean, Sam. - Biccentett nekik oda.

 - Hello, Cas! - Veregette hátba az idősebb Winchester az angyalt. - Mi járatban?

 - Azon tűnődtem, hogy ti miért nem díszítetek fel mindent, ahogy sokan mások? - Kérdezte és otthonosan leült a nagy asztalhoz.

 A két testvér összenézett, majd elmagyarázták neki, hogy nem sok szép emlékük van erről a dátumról.

 - Addig értem, de ez ettől függetlenül a szeretet és a család ünnepe. - Rakta magában össze az információkat. - Ti nektek pedig a család a legfontosabb. Akkor miért nem szeretitek?

 Dean az öccsére nézett. Nem tudott ezzel vitatkozni. Az angyalnak teljesen igaza volt.

 - Most már késő bármit is feldíszíteni, vagy ajándékokat venni. - Vont vállat Sam és lecsukta a laptopja tetejét. - Sőt, szerintem ideje lefeküdni aludni. Legalább ezen a napon aludjuk ki magunkat.

 A zöld szemű sem ellenkezett, így Castielt magára hagyva, elvonultak a saját szobájukba. Sam szinte azonnal elaludt, míg Deant, régi képekkel a kezékkel a kezében talált meg az álom.

  Most jön az a rész, hogy elszomorodik mindenki. Jöhetnek a "Winchestereknek is kijár a boldogság!" feliratú táblák, de inkább haladjunk.

 Reggel Dean kelt fel hamarabb és félkómásan sétált ki, hogy valami ételhez juttassa korgó gyomrát. Azonban a központi helyiségbe érve, megtorpant. Sam laptopja kinyitva ontotta magából a karácsonyi dalokat, de még csak nem is ez volt a legfurcsább, hanem a szoba közepén álló, sietősen feldíszített karácsonyfa.

 - Jó reggelt! - Jelent meg hirtelen Cas, kezében különböző világításokkal és díszekkel. - Remélem nem baj, hogy kicsit kidekoráltam a helyet.

 Dean még mindig fölbe gyökerezett lábakkal bámulta a fát, ami alatt három kisebb csomag helyezkedett el. A háttérben egy tipikus, nyálas karácsonyi dal szólt, és talán órákig állt volna egyhelyben, ha Castiel nem lép elé és kissé lehúzva magához, meg nem csókolja a vadászt.

 - Cas, te mi a..? - Kerekedtek ki a szemei.

 Csak egy apró szájra puszi volt az egész, mégis Dean tátott szájjal néz a kék szemekbe.

 - Ez egy emberi szokás nem? - Nézett fel az ajtókeretre az angyal zavartan.

 A másik követte a pillantását, mire meglátta a kis fagyöngyöt.

 - De igen - kezdte zavartan -, viszont addig kell csókolni a szerencsést, míg félre nem áll.

 Castiel zavartan nézett a vadász szemébe és szólni akart. Talán tudta, hogy az egészet most találta ki, de nem volt ideje ellenkezni. Dean ajkai túl hamar tapadtak a sajátjára, és utána már nem is akart többet kérdezni. Csodálatos pillanat volt.

Jövő:

 A bunker fő helyisége ki volt világítva. Mindenhol kék-piros-sárga-kék ledek villogtak és fára való díszek lógtak mindenhonnan.

 - Oda fog égni! - Suhant el Dean mellett hirtelen Cas alakja, aki karácsonykor mindig átvette az uralmat a bunker fölött.

 Ki gondolta volna, hogy az Úr egyik angyala imádja ezt az ünnepet? Mégis csak nevetve tűrte, immár hatodik éve, hogy ilyenkor azt tegyen a házzal az angyala, amit akar. Idén mondjuk éppen eltervezte, hogy megtanul sütni saját magától. A szagokból pedig meg lehetett ítélni, hogy a próbálkozása kudarcba fulladt.

 - Fenébe! - Hallatszódott egy kisebb csörömpölés.

 Dean jobbnak látta menekülőre fogni, de ekkor Cas lépett a szobába.

 - Megint nem sikerült. - Nézett olyan szomorúan a feketére égett mézeskalácsokra, mintha a gyerekeit veszette volna el.

 A vadász mellé lépett és kivett egy sütit a kezéből, majd jóízűen beleharapott.

 - Szerintem isteni. - Mondta teli szájjal.

 Cas végre felnevetett. Nem kellett nekik más karácsonykor, csak egy kis szeretet.

 - Sammy lassan itt van a fával. - Nyelte le az égett finomság utolsó morzsáit is.

 Az angyal mosolyogva lépett közelebb. Tudta mit akar a párja.

 - Tudod, hogy semmi baja vele, de ne lépd át a határt. - Nyomott óvatos csókot a vadász ajkaira.

 Dean viszont nem elégedett meg ennyivel. Magához vonta az angyalt és a hajába túrva, közelebb húzta magához. Cas kissé hátrébb húzódott és aggodalmasan nézett fel a zöld szemekbe.

 - Dean - kezdte -, ez a sütemény nagyon rossz volt és te megetted?

 Olyan kétségbeesve bámulta szerelme reakcióját, hogy Dean elnevette magát. Nem mondott rá semmit, csak magához ölelte párját és a hajába fúrta az arcát. Rájött, hogy vele nem is olyan szörnyű a karácsony.

 - Te vagy az én csodám. - Motyogta és ismét megcsókolta.