Tökéletes

Elkapott a szalagavató láz... A SupNat gépből pedig még ki sem szálltam. Ez az izé lett az eredménye, amit szinte csak én fogok érteni, de nagyon jól esett leírni. És tudom, hogy ugrálok a jelen és múlt idő között, de B@tchPls #ÍróiSzabadság

  Az a felfordulás, ez a meghívó, nem jó a lépés, szűk a ruha. Nagyon elegem volt már az egész szalagavatós mizériából. Mégis vártam, hiszen az ember életében, jobb esetben, csak egy ilyen alkalom van. Gina már szerdán átjött kifesteni a körmöm, míg anya a hajamat színezte be újra. Most pedig péntek van. Már átöltözött az osztály a közös tánchoz, és várunk. Ahogy felcsendül a zene, azonnal elindulunk. Ezernyi szem fog ránk szegeződni és bámulják minden mozdulatunk. Itt az egész család, pár haverom, de most két ember véleménye számít igazán. Gina és Jared. Tudom, hogy nővérem szomorú, amiért Jensen nem tud itt lenni, de remélem fel tudom dobni, még ha azzal is, ha elcseszem a lépéseket.

 - Kezdünk. - Súgja oda Roni és én végképp lámpalázasan lépek a színpadra.

 Várom, hogy felcsendüljön a kedvenc zeném, ami a mambo résznél van, és nem is kell sokat várni rá. Érzem, ahogy átszeli a testem az adrenalin. Némán tátogom a sorokat. "La Mordidita..." Hatalmas mosoly terül el az arcomon. Hiszen az első sorban ez a legfontosabb. A mosoly.

 - "Ne túlélni akard, hanem megélni." - Mondta nekünk az év eleje óta Margó néni és most értettem meg igazán. Hiszen mit ér az egész, ha végig görcsölöm az egészet? Szinte észre sem lehet venni, hogy pár lépés kimarad, vagy mshogy történik. Lentről úgyse azt nézik. Persze Ginából kinézem, hogy minden bénázásomat észreveszi és vigyorogva meséli Jarednek, hogy éppen mit baltáztam el. Persze erre nincs se tanúm, se bizonyítékom. Mikor pedig már másodszorra táncoljuk el, teljesen feloldódok. Csak hagyom, hogy megtörténjen. Ezek után szünet jön. Mert miért ne? Viszont nincs merszem lemenni a többiekhez. Inkább felsétálok az üres színpadra, amin most be van húzva a nagy függöny. Lehuppanok az egyik kanapéra, ami az előző díszletből maradt ott és arcom a kezembe temetem. Nem nézem fel, mikor besüpped mellettem a ülés. Biztos valamelyik osztálytárs.

 - Ügyes voltál. - Hallom meg a hangot, mire azonnal felkapom a fejem. - A csípőtekeréses részt megtaníthatnád a nővérednek.

 - Jensen! - A szemeimbe könnyek szöknek és a nyakába borulok. - Hogy a fenébe kerülsz te ide?

 - Nyitva volt a hátsó ajtó. - Ölel vissza. - Ne kezdj el most sírni, mert tönkre megy a gyönyörű sminked.

 Utasítására, mély levegőt veszek és próbálom visszatartani a könnyeket. Gondolom észrevette rajtam, hogy ezernyi kérdésem van, így azonnal belekezd.

 - Tudom, hogy mennyire fontos neked ez a mai nap, így eldöntöttem, hogy hagyom a fenébe azt az interjút és inkább ide jövök. - Karol át.

 - Nem lesz belőle baj? - Kérdezem félve, de azonnal megnyugtat.

 Egész szünetben beszélgetünk, majd mennem kell átöltözni a keringős ruhámba.

 - A második gongnál menj le, akkor már sötét van és nem vesz észre. - Mutattam fel a hüvelykujjam és gyors vágtában elindultam az öltöző felé.

 Mindenki habtágban állt és várta a saját nagy pillanatát. Nekem pedig csak az járt az eszemben, hogy most már tényleg mindenki itt van, akit szeretek. Egy utolsó pillantás a tükörképemre és indulás fel. Most pedig ülök a nagy, abroncsos, esküvői ruhában és várom a jelzést, hogy indulhat a tánc. A gyomrom görcsben van és remegnek a kezeim.

 - Ugye nem fogsz beájulni itt nekem? - Nézett rám táncpartnerem, mire kinevettem.

 - Olyannak ismersz?

 Nem volt ideje válaszolni, mert meghallottuk a tapsot, ami az osztályt követelte. Kisétáltunk szép sorokba a színpadra, mint próbákon és akkor felcsendült a zene. A lépések maguktól jöttek. Próbáltam nem arra gondolni, hogy a tánc 90%-ban elöl vagyok teljesen és ha elrontok valamit, azt mindenki látja. Inkább próbáltam nem rálépni a szoknyámra.

 - Menni fog ez. - Súgtam oda mosolyogva Zolinak.

 Hatalmas vigyorral az arcán bólintott, majd felsegített és végre elértünk a véghajrába. A meghajlás után azonnal jöhetett a kék-fényes része a táncnak, így ismét kezdhettük elölről. Ha itt rontok, kevésbé veszik észre. Szóval rontottam is. Elég sokat... Sikerült mégis minden, és szépen levonultunk.

 - Akkor most megkérem a kedves szülőket, hogy fáradjanak fel a színpadra és táncoljanak lányaikkal, fiaikkal. További szép estét! - Köszönt el a konferáló és megszólalt a várva várt zene.

 Apa nem tudta, hogy ez lesz, így csak enyhe gyomorgörccsel vártam a színpad szélén őt és persze a reakcióját. Nem szólt semmit, csak felsétált velem és táncolni kezdtünk. Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot. Az az egy darab szám csak a miénk volt. Mikor pedig vége lett, ismét sírhatnékom támadt.

 - Szabad? - Hallottam meg szerelmem hangját a hátam mögül.

 Az arcom vérvörössé vált és apa egy tipikus "apai", fenyegető nézéssel átadta a kezemet Jarednek. Új zene, újabb tánc. Átkaroltam és ő is beállt kezdésre készen.

 - Gyönyörű vagy. - Mosolygott.

 - Köszönöm. - Ha lehet, még jobban elvörösödtem.

 - Tényleg tornacipőben táncoltál? - Hajolt közelebb.

 Felnevettem és nehezen, de kidugtam kicsit a cipős lábamat a ruha alól. Lehajolt egy csókra.

 - Tudom, hogy nincs vége a táncnak, és hogy pofátlanság, de Gina pont lelépett és én is szeretnék táncolni egyet a hölggyel, amíg még tiszta a terep. - Jelent meg hirtelen Jensen.

 Jar' vigyorogva fogadta barátját, de azért összehúzott szemekkel figyelt minket egész végig.

 - Köszönöm, hogy végülis eljöttél. - Lépkedtünk egyszerűen oda-vissza a parketten. Szinte már csak  mi voltunk fent.

 - Én köszönöm, hogy bemutattál a nővérednek. - Kacsintott és körülnézett. - Lassan meg kéne neki mutatnom, hogy itt vagyok.

 - Nem ártana. - Nevettem. - Mit fogsz neki mondani? "Szerelmem, már itt vagyok egy ideje, csak jó heccnek tűnt elbújni előled!"?

 Szólásra nyitotta a száját, majd becsukta.

 - Ez így nem hangzik jól.

 - Tudom, de nyugi. - Paskoltam meg az arcát. - Ez az én napom, így tuti csak holnap fog megölni.

 Látva kétségbeesését, inkább megálltam és lesétáltam a színpadról. Jobb oldalamon Jared, míg balomon Jensen foglalt állást. Holnap mindenki ezen fog csámcsogni, de nem érdekelt. Kivezettem őket az előtérbe, ahol már mindenki minket várt. Sorra jöttek a bókok, amiket apró mosollyal fogadtam.

 - Gina? - Kérdeztem anyát, mikor épp fotózkodtunk.

 - Nem tudom, szerintem mosdóban. - Vont vállat.

 Mindenki szemében büszkeség csillogott. Ők voltak az én családom.

 - Jensen? - Nővérem alakja lépett ki az egyik sarok mögül, majd vészes sebességgel indult meg felén, hogy azonnal a srác karjaiban nyerjen vigaszt.

 - Rohadj meg! - Bújt a mellkasához és szorosan ölelte.

 - Én is téged. - Simított végig a hátán óvatosan.

 A terem csak tőlünk zengett, de mi még mindig bírtuk szusszal. Egész este csak nevetni akartam.

 - Szeretnélek még ilyen ruhában látni egyszer. - Karolt át hátulról Jar', mire a szívem nagyot dobbant.

 - Ahhoz előbb térdelned kell hős lovagom. - Álltam lábujjhegyre, hogy egy puszit tudjak adni az állára.

 - Minden megoldható. - Vont vállat.

 Igen, ez az a pillanat, amit biztosan nem fogok elfelejteni soha. Nagyszerű volt minden. Szó szerint tökéletes.