2016. szeptember 10., szombat

Holdfény




  A násznép elcsendesedett és mindenki az ifjú pár felé fordult. A parkett csak rájuk várt. Lassú léptekkel sétáltak el a kert közepébe, ahol ki volt alakítva egy kis terület, erre az alkalomra. A Hold halvány fényében vakítóan rikított hófehér öltönyük. Az első dallam után, egyszerre kezdtek mozogni a zene ütemére. "Fénysugár."
 A legszebb pillanat a ceremónián, nem a felhangzó, magabiztos igen volt. Inkább ez a tánc, amit az éppen kezdődő dallamra kezdtek lejteni. "Az elsőm és utolsóm."
 Jobb keze a párja derekán pihent és szorosan tartotta. Balján, az ujjai börtönébe került a másik keze. Nem akarta elereszteni. "Tökéletes."
 Ez a pár perc, csak az övéké volt. Nekik járt és senkinek nem adták volna oda. Egyáltalán nem zavarta őket, ha véletlen elrontották a lépést, vagy ha a másik lábára tapostak. Testük összepréselődve várta a megváltást, amit csak a másik adhatott meg. "Eufória."
 Olykor egyszerűen csak összemosolyogtak. A kék és a zöld szempár egybefonódott. Egy életre. Elválaszthatatlannak érezték magukat, és legyőzhetetlennek, és sebezhetőnek. Minden rezdülését ismerték a másiknak. Végül is itt voltak, és önfeledten ringatóztak a számra. Az első tánc, ami őket illette. "Te lettél a mindenem."
 A férfi gyomra görcsben volt, de a kellemes bizsergés, ami a párja közelében mindig előjön, most ezerszer erősebben tört rá. Hálás volt, hogy van neki. "Köszönöm."
 Próbálta belesűríteni egyetlen pillantásába mindazt, amit szavakkal nem tudott volna kifejezni. A zene csak szólt és a pillanat öröknek tűnt. "Az igazi."
 A torkában lévő gombóc a kétszeresére nőtt. Azt hitte, szégyen szemre, el fogja magát sírni. A könnyek égették a szemét. A hála belülről mardosta. Elsöprő érzések hatalmába került és fogalma sem volt róla, hogy ki fog-e valaha kerülni onnan. Az övé volt. Most már véglegesen és visszafordíthatatlanul. "Enyém."
 Közelebb hajolt. Halkan suttogta a másik fülébe azt a szót, amit a legigazabbnak érzett, és amit kimondhatott most már anélkül, hogy bárki megkérdőjelezhetné a valóságalapját. "Szeretlek."
  A násznép tapsa alig jutott el a tudatukig. A dal véget ért.

8 megjegyzés:

  1. Helló! :)
    Kár, hogy nincs imádtam gomb, és azt is csak egyszer lehetne megnyomni! :) Az érzelmek kavalkádja, amit átad ez a fluff-szösz, vagy inkább Édes Vattacukor Felhő!
    Köszönöm, köszönöm, köszönöm! :D <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elfelejtettem volna leírni, hogy cukormérgezést lehet tőle kapni? :O Bocsánat ^^ Nagyon szépen köszönöm :) Örülök, hogy tetszett, még ha csak ilyen nyúlfarknyi is :D

      Törlés
  2. Ez azért már az aranyosság felső foka. Hogy mered? Annyira imádnivaló egyemmeg. AHW *^*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat :C máskor nem teszem :D Köszönöm hogy olvastad és nagyon örülök, hogy tetszett ^^

      Törlés
  3. Író Úrhölgy!Egyszerűen ZSENIÁLIS!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm ^^ Örülök, hogy tetszett :)

      Törlés
  4. *most, hogy Niki internet közelébe szabadul, végig kommenteli az összes történetet, amit az utóbbi időben olvasott, és nem volt rá ideje*
    Elolvadtam. Teljesen és visszafordíthatatlanul. Miért nincs "istenkirálycsászárdeimádom"-gomb?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Awww, de édes vagy *^* Minden kommentnek örülök :) Ha lenne olyan gomb, akkor az nem számítana nagyképűségnek? :D Köszönöm, hogy ezt is elolvastad és, hogy hagytál magad után nyomot ^^

      Törlés