2016. szeptember 27., kedd

Bárcsak

Szokásos első mondatok: Szóval Gina és Én... Próbálok minél karakterhűbb lenni, de szerintem sokan azt hiszik, hogy a srácok miatt vagyunk ilyenek. Nem. Ezt most leszögezem, hogy MI tényleg ennyire bolondok vagyunk és a személyiségünk tipikusan ez. Én maradnék álomországban, míg Gina a valóségban élne. Ezt szerettem volna tudatni veletek XD Jó olvasást! ^^

Sam:

  Egy hét telt már el, és még mindig semmit nem találtunk arra, hogy hogyan lehetne felébreszteni Alexát. Castiel életben tartja a testét, de az elmondása alapján, a lelke kezd felemésztődni a sóvárgástól. A képzeletében lejátszódó képek, amiket talán sosem kaphat meg, mégis annyira vágyik rájuk, hogy képes feladni az életét is értük. Egyik könyvben sem írtak ilyen esetről. Megöltük a dzsinnt, ami álomban tartotta, de túl erős lenne a mágia?
 - Mi lenne, ha az álomfüvet használnánk? - Néztem fel az egyik könyvből.
 - Fenn áll a veszélye, hogy te is ott ragadsz. - Világosított fel ezredszerre is Castiel.
 Felkeltem és kisétáltam a szobából. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy nincs megoldás. Hiszen itt van az orrunk előtt. Egy kis pohár Xhosa és én máris kihozom álomvilágból a lányt. A szobájába siettem, de az ajtó előtt megtorpantam. Hangok szűrődtek ki és nem szép dolog, de csendben közelebb osonva, hallgatózni kezdtem.
 - ...és igazából szerintem Dean is szeretné, ha felkelnél. Lehet, hogy jobb ott ahol vagy. Egyáltalán miért akarlak kirángatni a tökéletes életedből?
 Óvatosan belestem a résnyire nyitott ajtón. A lány még mindig békésen aludt. Mellette törökülésben az ágyon a nővére foglalt helyet. Pont szemben volt velem, így láthattam az arcát és a rajta ülő fájdalmat. A szívemet, mintha összefacsarták volna. Mielőtt bárki megállíthatott volna, a raktárba siettem. Nem volt vesztegetni való időm.
 - Fenébe! - Tettem vissza egy újabb dobozt a polcra, mikor már a hatodikat kutattam át feleslegesen.
 - Ezt keresed?
 Megugrottam a hirtelen hangra és az irányába fordultam. Bátyám az ajtóban állt, egy kis zacskót lóbálva a kezében.
 - Nem tudlak megállítani ugye? - Kérdezte mérgesen, mégis beletörődve.
 Ahogy egyre közelebb ért, észrevettem a szeme alatt éktelenkedő karikákat. Tudtam, hogy Dean se bírja már ezt. Ginával felváltva ülünk Lexa ágya mellett. Van, hogy este is beosonok hozzá és lévén, hogy szobáink egymás mellett vannak, könnyű dolgom van. Olyankor csak ülök és nézem a nyugodt arcát. Volt, hogy Dean is bement hozzá, de sosem nem maradt sokáig. Magát hibáztatja, még ha nem is mondja ki nyíltan.
 - Castiel fent tudja tartani ezt az állapotot. - Szólalt meg, de szerintem már ő sem hitt magának.
 - Nem tudja örökké életben tartani.
 Nem kiabáltunk, nem vágtunk egymás fejéhez keresetlen szavakat. Túl fáradtak voltunk hozzá. Inkább maradtunk az ész érveknél. Dean felsóhajtott és átnyújtotta a csomagot.
 - Ott maradsz, megöllek! - Fordult sarkon és elviharzott.
 Egy darabig csak álltam ott szótlanul. Nem szíesen tette meg, de mégis ideadta. A bűntudat túl nagy ahhoz, hogy cipeljük. Ha nem sikerül, akkor legalább megpróbáltam. Miért nem tudtunk nekik egyszerűen csak segíteni? Hiszen volt már dolgunk dzsinekkel és tudtuk, hogy nem egyszerű őket megölni. Mégis hagytuk, hogy egyedül vágjanak bele az egészbe. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon. Nem ez a megfelelő alkalom ilyeneken rágni magam. Felmentem inkább, és egy poharat előkotorva, elkevertem benne a Xhosa-t.
 Egyenesen a lány szobájába sétáltam. Egyedül volt, Gina biztos alszik. Helyet foglaltam mellette. Még egy darabig csak bámultam magam elé és gondolkodtam, de nem találtam semmi kifogást a tervem ellen.
 - Akkor hát - emeltem magasba a poharat, mintha köszöntőt mondanék -, majd találkozunk. Remélem.
 Egy gyors mozdulattal lehúztam a tartalmát. A hatása azonnal ledöntött a lábamról. Elfeküdtem Lexa mellett és hagytam, hogy az arca legyen az utolsó, amit látok, mielőtt elnyel az álom.

Dean:

  Gyűlöltem az egész helyzetet. Azt, hogy Alexa elfogadta a kínált világot, hogy Sam mindenáron hősszerelmes megmentőt akart játszani, és azt is, hogy teljesen megértettem őt. Viszont a legidegtépőbb Gina makacssága volt. Nem mozdult a húga ágya mellől, csak akkor, ha Sam ment be hozzá. Megbízott az öcsémben. Szinte csak benne, de mégse hagyhattam, hogy úgy járjon, mint én. Nem akartam, hogy marcangolja magát.
 - Beszélned kell vele.
 A hangra összerezzentem, pedig már igazán megszokhattam volna tőle.
 - Cas, ez nem ilyen egyszerű. - Ráztam a fejem és belestem a szobába.
 Mióta Sam elment álomvilágba, azóta a vöröske ki sem lép a szobájából. Egész nap könyveket és a laptopját bújja. Enni is csak akor volt hajlandó, ha vittünk neki. Most viszont elfeküdt az ágyon és halkan szuszogva aludt.
 - Miért, Dean? - Döntötte oldalra a fejét Cas.
 - A húga éppen élet-halál közt lebeg miattunk. - Fordultam felé idegesen, de nem is rá voltam mérges, hanem az egész szituációra.
 - Sam éppen jó úton halad, hogy megmentse. Érzem. - Próbált nyugtatni az angyal.
 - Nagyon remélem, hogy igazad van.
 Fáradtan túrtam a hajamba, majd összeszedve minden akaraterőmet, beléptem a lányhoz. Halkan osontam el az ágyáig. Nagyon fáradt lehetett, ha azt sem vette észre, mikor leültem a matracára. Gondolkodtam, hogy felkeltsem-e, vagy inkább hagyjam aludni? Kijárt neki egy kis béke, az egész napos aggódás után. Jobban belegondolva, ugyan ezt tenném a helyében. Ha Sam lenne "kómában", -amire volt már példa-, én se kelnék fel mellőle egy percig sem.
 - Dean? - Nyitotta ki a szemeit Gina. - Baj van? Történt valami? - Ült fel hirtelen.
 - Nem, sajnos semmi változás. - Nyugtattam meg azonnal.
 Nekidőlt a falnak és lehunyta a szemeit. Vett néhány mély lélegzetet és csak utána nézett ismét rám.
 - Mit szeretnél?
 Ez egy nagyon jó kérdés volt. Mit is akartam? Csak beszélgetni? Megnyugtatni? Hazudni neki, hogy minden rendben lesz? Nem tudom.
 - Neked mit ajánlott fel a dzsinn? - Nyögtem ki az első kérdést, ami eszembe jutott.
 Próbáltam leolvasni szeplős arcáról az érzelmeket, de csak az apró pírt tudtam kivenni.
 - Az az én dolgom. - Adott kerülő választ.
 - Na, csak nem benne volt egy szexi félisten, akit Dean Winchesternek hívnak? - Szívtam a vérét, de belül reménykedtem.
 - Miért? Problémád lenne vele? - Nézett rám flegmán, de éreztem, hogy csak tereli a témát.
 - Tudtam. - Kúszott hatalmas vigyor a képemre. - Szóval én vagyok a legnagyobb vágyad?
 Amint kimondtam, azonnal leesett. Gina zavartan pillantott félre, és én is elkaptam a tekintetem. Azt hiszem, rossz kérdést tettem fel.

Alexa:

 - Szia, drágám! - Hajolt le Sam egy csókra, majd leguggolt és a gömbölyödő hasamra is nyomott egy puszit. - Neked is hercegnőm.
 Felnevettem. Annyira gyönyörű volt az egész jelenet.
 - Nem neked kéne térdelned. - Jelent meg Dean vigyorgó feje a konyhaajtóban.
 - Ne tagadd, hogy te sosem tetted. - Tápászkodott fel és testvéréhez sétált, hogy üdvözölje.
 Elzártam a gázt és arrébb tettem a levest hűlni.
 - Igazából, csak a sógórnőmet szeretnénk elrabolni. - Mondta és behúzta, az eddig takarásban lévő, babakocsit.
 A szemem felcsillant a pici láttán.
 - Hogy mondhatnék nemet egy Winchesternek? - Forgattam meg a szemem és akaratlanul a jegygyűrűmhöz nyúltam.
 - Sehogy. - Adott egy gyors csókot Sam és felsegítette rám azt a pulóvert, ami még feljött rám.
 El is indulhattunk. Az irányt a közeli játszótér felé vettük. Az idő kellemesen hűvös volt. A fák levelei már régen elunták magukat, és a földre hulltak inkább. A levegőben sz ősz illatai terjengtek. Nagyot szippantottam belőle, mikor megálltunk egy pillanatra.
 - Mit csinálsz? - Kérdeztem.
 - Minek látszik? - Emelte ki az apróságot a kocsiból. - Odaadnád?
 Állával a halvány-piros takaró felé bökött.
 - Ha egyfolytában kézben van, akkor el lesz kényeztetve. - Mondtam, de azért bebugyoláltam a picit.
 - Apa szeme fénye ne szereti, ha tologatják. - Motyogta lányának, aki egy furcsa mormogással értett egyet, míg én az üres kocsit kezdtem tolni.
 - Szóval, mit szerettél volna? - Néztem rá kíváncsian.
 Zavartan pillantott az ellenkező irányba és éppen belekezdett volna, mikor meghallottam egy sikkantást.
 - Lexy! - Ugrott szinte a nyakamba barátnőm.
 - Szia, Juni! - Nevettem a nő láttán.
 A barna hajú lánnyal egy terhes-találkozón ismertük meg egymást. Neki már csak napjai vannak hátra a szülésig.
 - Na? Választottatok már nevet? - Érdeklődtem.
 - Jared mindenáron a "Jensen"-t akarja neki, de a kis dzsudo királynak és nekem a "Tristan" tetszik. - Vont vállat. - És mivel én szülöm, így én választok. Vita lezárva.
 Hangosan felnevettem. Tipikus Juniper.
 - A kis Mary is itt van. - Hajolt az unokahúgom fölé gügyögve. - Rozsdavörös haj, és fogadjunk rikítózöld szeme lesz.
 Barátnőm olvadozott, míg Dean arcára büszke, apai mosoly kúszott.
 - No, de megyek is, mert az uram éhen hal. - Mutatta fel a kezében lévő szatyrot.
 - Rendben. - Öleltem meg, amennyire csak tudtam. - Hívj, ha a kis "Jenstan" úgy dönt, hogy meglesi a szüleit.
 Miután megígérte, mi Dean-nel tovább mentünk.
 - Egyszer csak be tudod fejezni. - Utaltam a félbe maradt beszélgetésünkre.
 - Igazából nem is olyan nagy dolog. - Ült le egy padra. - Csak azon gondolkodtam, hogy hogyan kérjem meg Gina kezét.
 - IGEEEN! - Örömtáncot jártam a játszótér közepén, ami ekkora hassal, elég nevetségesen nézhetett ki, de éppen nem érdekelt semmi. - Mikor döntötted el?
 - Fhu, nagyon örülök, hogy így fogadtad. - Sóhajtott nagyot.
 - Mit vártál? Ellenezni fogom azok után, hogy mindig ott voltál neki? - Forgattam a szemeimet.
 - Nem, csak nem furcsa az, hogy előbb volt meg Mary, mint az esküvő? - Nézett szerelmesen lányára.
 - Dehogy is! - Nevettem és nem is bírtam abbahagyni.
 Végre jó hírek, amiket kb azonnal ilággá kürtölnék.
 - El kell mondani Sam-nek. - Csillantak fel a szemeim.
 Dean arckifejezéséből azonnal rájöttem, hogy nem én vagyok az első, akinek elmondta a jóhírt. Nem is tudtam, hogy őt, vagy a férjemet öljem meg előbb, hogy eltitkoltak előlem egy ilyen fontos dolgot. Végül úgy döntöttem, hogy mindketten maradhatnak. Hiszen mihez kezdenék nélkülük? Szóval még egy bő órát beszélgettem sógorommal a parkban, de Gina hívta Dean-t, hogy Mary-nek ennie kellene.
 - Akkor holnap. - Adott puszit már a házunk előtt állva és elsétált.
 Én addig integettem nekik, míg el nem tűntek a sarkon. A vigyor még akkor is az arcomon volt, mikor beléptem a házba.
 - Sam, megjöttem! - Szóltam be a házba hangosan.
 - Lexy? - Jött a srác elém meglepődött arccal.
 - Te nem Sam vagy. - Vontam össze a szemöldököm és hátráltam egy lépést.
 A kamu-Sam csak állt egy darabig és végig nézett rajtam. A tekintete megállapodott a hasamon.
 - Ki a szerencsés apa? - Kérdezte halkan.
 A kérdése meglepett. Egy ilyen furcsa helyzetben pedig, mint a kishercegben is mondják: "Ha valami nagyon lenyűgözően rejtélyes, az ember nem meri megtenni, hogy ne engedelmeskedjék.". De nem is kellett válaszolnom, mert megjelent a férjem. A két srác egymásra nézett és meglepődve, meredten bámulták egymást.
 - Lexy, ez nem a valóság. - Szólalt meg kamu-Sam. - Ezt itt mind egy dzsinn tette. - Mutatott körbe és folytatta. - Az valóságban Gina aggódik érted. Dean és én is nagyon félünk, hogy nem fogsz felkelni.
 A szavai hatására képek villantak be. Egy roncs, amiből sikoltozás hallatszódik, majd egy robbanás. A forróság olyan távolról is égette az arcomat. Nem értettem semmit. A könnyeim lassan folyni kezdtek az arcomon és térdre rogytam. "Nem hagyom, hogy bajod essen." A szavak a fülembe csengtek.
 - Nem! - Kiáltottam és a fülemre tapasztottam a kezeimet, hogy ne halljam. - Azok csak rémálok, az nem a valóság.
 Most már zokogtam, ahogy egyre több emlék tört a felszínre. Nővérem vörös haja, ami pontosan olyan volt, mint az öcsémé. Ez nem a valóság. Itt minden egy kitaláció.
 - Nem! - Ordítottam és a hasamra szorítottam a kezem. Nekem már csak a pici maradt.
 Sokkot kaptam, mikor a gömbölyödő pocakom helyett, a levegőt markoltam.
 - Nem, nem, nem! - A földet kezdtem ütni fájdalmamban. Mindent elvettek tőlem.
 - Gyere haza. - Hallottam meg egy hangot.
 - Sam? - Néztem fel könnyeimen keresztül.
 - Kérlek.

Gina:

 - Tényleg ezt akarnád? - Nézett rám a zöld szemű vadász.
 Nem tudtam mit feleljek. A fenébe, hogy olvas a gondolataimban és azonnal rájött, mit kaptam volna a másik világban.
 - Nem csak ezt... - Kezdtem bele, de azonnal meg is bántam.
 A szoba csendbe burkolódzott. Egyikünk sem akarta elkezdeni.
 - Mesélj nekem. - Ült fel mellém.
 Gondolkodtam egy darabig és összeszedtem az emlékeket.
 - Minden ember lesz valamiért vadász. - Kezdtem bele nyögve-nyelősen. - A mi történetünk sem egy szép rózsaszín világ.
 Itt megálltam. Vajon mit fog hozzá szólni? Hiszen mindenki ismeri a Winchesterek történetét. A miénk is akkora tragédia, mint az övéké.
 - Szóval a kicsiknek edzése volt egy nap. A két öcsénknek. - Magyaráztam, hogy jobban értse. - Apa, anya és Alexa éppen őket vitte el kocsival. Én itthon maradtam, de láttam, hogy egy pár cipőt otthagytak, így elindultam utánuk gyalog. Nem volt messze a focipálya. - Megakadt a hangom. - Hallottam a csattanást és a sikítást. Azonnal a hang irányába kezdtem futni. A hófehér autó egyik felét, szinte laposra nyomta egy kamion. Apánk egyik barátja vezette, akinek a szemei feketén csillogtak. - Megálltam és letöröltem a feltörő könnycseppeket. - Láttam, ahogy a fekete füst eltávozik a száján keresztül, de abban a pillanatban csak apáékra tudtam gondolni. A roncsokhoz siettem és a látványtól felfordult a gyomrom.
 A hangom elcsuklott. Nem bírtam tovább folytatni. Dean magához húzott és végig simított a hajamon, miközben halkan, megnyugtató szavakat suttogott. Nem igazán használt. Annyi éve történt, és még mindig nem sikerült feldolgoznom.
 - Alexát kihúzták az érkező mentősök. A két fiú ott a helyszíne... - Ismét rámtört egy sírás roham, amit most hamarabb el tudtam folytani. - Az olaj kifolyt, a szikra pedig hirtelen pattant elő. Anya még élt... Még sikított, mikor az egész lángba borult és felrobbant.
 A történet véget ért. Azon a napon megígértem valamit a húgomnak. Nem hagyom, hogy baja essen.
 - Sajnálom, ami a családoddal történt. - Köszörülte meg Dean a torkát.
 Zsebkendőért nyúltam és kifújtam az orrom. Biztosan csodás látványt nyújtottam, ahogy feldagadt, kivörösödött szemekkel próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. Mondani akartam neki még valamit. Talán egy köszönömöt, hogy meghallgatott. Hiszen eddig nem igazán mondtam el senkinek ezt a történetet. Alexával nem szívesen emlegettük egymás előtt azt a bizonyos júniusi napot. Már épp kitaláltam mit mondok, mikor nyílt az ajtó és Castiel feje bukkant fel. Csak egyetlen szót mondott, de a szívem ezerszeres gyorsasággal kezdett verni.
 - Felkelt.
 Futni kezdtem a szoba felé, de ahogy a bentről feltörő zokogást meghallottam, lassítani kezdtem. Az ajtó tárva-nyitva volt, így láthattam mindent. Alexa az ágyon ült, miközben szorosan átölelte Sam-et és sírt. Nem, nem is sírt. Ez rosszabb volt. Utoljára, azon a bizonyos napon hallottam utoljára így zokogni. Ilyen szívszaggatóan. Mint, aki mindent elvesztett, ami fontos volt számára. Éreztem, hogy ezúttal tényleg így is történt.

5 megjegyzés:

  1. Okké... Megöltél. Szétszakadt a szívem, de közben örömtáncot jár. Dean... Az álom... A baby... Túl sok(k) volt. Imádlak kiscsillag <3 A rendes életben is te vagy számomra az a személy akinek egy percre sem kellnék fel az ágya mellől. Jöhetne bármilyen Winchester, az első helyen állnak. <3 Folytatást... Erre megérte várni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ez történne, és miattam nem jönnél össze Dean Fucking Winchesterrel, akkor tudod, hogy megölnélek? ^^ Imádlak <3

      Törlés
    2. Tudom... de megoldanám egyszerre a kettőt! :DD Ismersz! <3 Én is téged ^^

      Törlés