2015. december 25., péntek

Lélekvándor

Egy apró lélek szelte át a sötét végtelenséget. Az összes fény, amit látni lehetett a lélek élénk, kék színe, miközben a semmiben száguldozik, valami emberfeletti tempóban. A kiutat keresi. Elveszve érzi magát, és fél. Szeretné levedleni a kétségeit, szeretne egy kiutat keresni ebből az álomnak tűnő valóságból, vagy éppen valóságnak tűnő álomból. Nem tudta eldönteni még ő maga sem. Egy lélek volt, egy szellem, egy elveszett világban, ahonnan nem látta a kiutat, a fényt, ami kivezetné őt innen. A tempón lassított, kezdte lassan feladni. A semmi közepén lebegett, az egyetlen lélek, aki éppen ezt az utat járta, de úgy érezte, hogyha ott lett volna vele bárki is, ő sem tudott volna segíteni. Az idő itt nem létezett. Nem tűnt úgy, hogy bármennyit is haladt volna előre, közben mégis olyan volt, mintha napok, hetek óta ide lenne bezárva. Aztán észrevette. Halvány fény villant valahol a távolban. Élénk, piros színnel égve, szinte azt hirdetve, hogy itt van a kiút, erre gyere! A fény hívogató volt, elindult felé. 

***

- Beeeerniiiii!- Pepi hangja ébresztett fel a bambulásomból. A barna hajú lány érdeklődve mért engem végig. - Úgy nézel ki, mint akiből egy pillanatra a lélek is kiszaladt - ráncolta a homlokát. 
- Mi? Miért? - néztem rá zavartan. Be kell vallani, hogy tényleg nem emlékszem az elmúlt pár percre, de ezt inkább csak ráfogtam a bambulásra. Biztos az a hibás.
- Nem tudom, furcsa. Minden rendben?
- Ühüm - bólogattam, de igazából én magam sem tudtam. 
- Ha bármi van, szólj - mosolygott rám, aztán egy szoros ölelésben részesített, és robogott is tovább valamerre. 

***

Mindannyian kint ültünk Alexáék konyhájában, és az utolsó pár korty whiskyvel szemeztünk, hogy mégis hogy osszuk el. Végül Öcsi kevert belőle valamit. Az Öcsiféle koktélek veszélyesek, és undorítóak. De legalább mindenkinek jó kedve van, és ennek tényleg örülök. Egy kicsit hosszabb időre lehunytam a szemem, és egy vörös fény villant. Elkapott a déjà vu. Eszembe jutott az a furcsa álomkép pár órával ezelőttről, amit abban a pillanatban el is felejtettem, hogy vége lett. Talán a vörös fény őket szimbolizálta, talán azt, hogy minden rendben lesz. És, ahogy a többiek széles mosolyát figyeltem, tényleg úgy nézett ki a helyzet, hogy innentől minden csak jobb lesz. 





Ezzel a kis rövid történettel szeretnék egy kedves barátomnak boldog karácsonyt kívánni, és egy kis jókedvet varázsolni a mindennapjaiba. Remélem, hogy tetszeni fog, és én mindig itt vagyok, mármint tényleg. <3 ;-;




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése